Az AB alkotmányértelmezése szerint mind a települési önkormányzatok, mind az egyházak különleges szerepet töltenek be a Magyar Köztársaság életében azáltal, hogy őket terheli az alapvető alkotmányos jogok biztosításának kötelezettsége (önkormányzás joga, vallásszabadság joga). Sőt, csakis rájuk van ruházva ez a kétfajta alapjog. Az AB szerint ebből következik, hogy a működésükhöz szükséges mértékig joguk van a tőlük korábban elvett vagyon restitúciójára. Hogy miként, milyen mértékben, az már a jogalkotóra bízható.1

 

Mi jár vissza az önkormányzatoknak? A települések – pontosabban az őket tömörítő érdekszövetségek – 1990 óta küzdöttek a területükön lévő közszolgáltató vállalatok vagyonának részleges vagy teljes megszerzéséért, s a különféle törvények e tekintetben az ő reprivatizációs igényüket is akceptálták. Ez olyan horderejű ügy, hogy a részletek feltárására és bemutatására egy másik megközelítésből teszünk kísérletet (5.2.). Itt és most elegendő annak az előrebocsátása, hogy többféle jogcímen (belterületi föld után, alapítói jogon, a közművekbe történt befektetés hozadékaként) 2010-ig a települési önkormányzatok végül jelentős pénzvagyonhoz jutottak, melynek értéke – folyó áron – 250 Mrd Ft-ra becsülhető. Ezen túlmenően hatalmas, de pénzben ki nem fejezhető vagyon valódi tulajdonosai lettek az önkormányzatok természetbeni formában (utak, hidak, iskolák, egészségügyi intézmények, gyógyszertárak stb.), amelyekre vonatkozóan a tulajdonviszonyok 1989 előtt meglehetősen zavarosak voltak.

 

Mi jár vissza az egyházaknak? Máig ható gondok forrása, hogy az 1990 után született törvények jogilag felemás argumentációra épültek a magánszemélyek, illetve a jogi személyek kártalanításával kapcsolatban. Első közelítésben egyértelműnek tűnt a helyzet: az I. kárpótlási törvény 1. szakasza kizárta a törvény hatálya alól a jogi személyeket, és egyáltalán nem ismeri el a vagyonvisszaadásra irányuló igényeket.

 

 

Örökös járadék. A megváltozott törvényi szabályok később módot adtak arra, hogy az egyházak – osztrák mintára – úgynevezett örökös járadékért cserébe lemondjanak korábbi ingatlanjaik tulajdonjogáról. Ennek mértéke a vissza nem adott ingatlan folyamatosan valorizált értékének 5%-a. Ezt a megállapodást hat egyház fogadta el, összesen 1731 ingatlanra vonatkozóan, amelyek becsült piaci értéke 1998-as áron 67 Mrd Ft volt. E megállapodás alapján a katolikus egyház 1216 ingatlanról mondott le, melynek a könyv szerinti induló értékét 42 Mrd Ft-ban állapították meg. A reformátusok esetében 391, az evangélikusoknál 53, a Mazsihisznél 130 ilyen ingatlan sorsáról született megegyezés.10

 

Újranyitják a földkérdést? A 2010-es választásokat megelőzően, 2009 novemberében – a közvélemény számára teljesen váratlanul – a református egyház egyik képviselője újranyitotta az egykori egyházi földbirtokok utáni kárpótlás kérdését. Mint hamarosan kiderült, valójában 2008 nyara óta folytak a szakértői tárgyalások, s ezeken sem a kormány, sem az ellenzéki Fidesz nem zárkózott el mereven az egyházak követelésétől. Bogárdi Szabó István püspök nyilván nem a saját egyháza nevében szólt. Leginkább a katolikus klérusnak tett szívességet, hiszen az 1945 előtti, utolsó összeírás szerint, 1935-ben az egyházak és az egyházakhoz tartozó iskolák földjének közel 90%-a a római katolikus egyházé volt. Csak az idő fogja megmutatni, hogy a későbbiekben az egyházak mekkora összegű újabb kárpótlást tudnak majd kiharcolni maguknak az 1945 után államosított, több mint 1 millió kataszteri hold földért cserébe.13

 

Újabb kísérletek az egyházi kárpótlás újból megnyitására. 2014 elején szivárgott ki annak a híre, hogy a 2. Orbán-kormány miniszterelnök-helyettese, a KDNP-s Semjén Zsolt ismét kísérletet tett arra, hogy a magyar állam és a Vatikán között konkordátum jöjjön létre.16 De ezt ezúttal sem sikerült tető alá hozni – éppen a vagyonjogi viták miatt. Bizonyára semmi kedve nem volt a Fidesznek újranyitni a kárpótlási folyamatot, s talán ez magyarázza, hogy az Alaptörvény egyik záró paragrafusába már korábban bekerült a fentebb említett záró rendelkezés. Így – konkordátum helyett – csak annyi történt, hogy 2013-ban a két fél módosította az 1997-es Vatikáni megállapodást, s ezzel sok tízmilliárd forintnyi többlet állami juttatást kapott a magyarországi katolikus egyház. A szerződés címében szereplő „vagyonjogi” utalás inkább csak szépségflastrom volt Semjénnek – a földbirtokkérdést nem nyitották újra.17 2017 áprilisában a 3. Orbán-kormány a közvélemény totális passzivitása mellett, a geszti Tisza-kastély elajándékozása kapcsán (1.1.1.5.), kétharmados támogatással, átírta a 2007. évi állami vagyontörvényt,18 és ezzel lehetővé tette, hogy az egyházak számára bármilyen ingatlan ingyenesen átruházható legyen. Vagyis nincs szükség restitúcióra, a jogügyletet ajándékozási konstrukcióba csomagolva is meg lehet valósítani.19 2023 februárjában egy hónapra ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy visszakérjenek ingatlanokat. Köztük olyanokat is, amelyekről korábban talán megfeledkeztek vagy amelyeket azért nem kértek vissza, mert azt gondolták, nem lenne elegendő anyagi és személyi kapacitásuk a fenntartásukra, működtetésükre (2.4.). Hézagos információk alapján a HVG-ben úgy becsülték, hogy ennek a konstrukciónak a keretében a katolikus egyház „százas nagyságrendben”, a református egyház „körülbelül 60” ingatlant igényelt vissza, az evangélikusok viszont elvi alapon nem kértek további ingatlanokat.20 Az egy hónapos időhatár csak a beadásra vonatkozott, a megegyezésre nem. Így ezek a viták még 2023-ban sem kerültek nyugvópontra.21

 

Összegzés. A kárpótlásba bevont, Magyarországon működő 13 egyháznak visszaadott vagyon pénzbeli értéke és a sokféle címen folyósított támogatás összesítése csak durva közelítéssel lehetséges. Készpénzben kb. 150-200 Mrd Ft, természetben kb. 100 Mrd Ft-nyi vagyonmozgás történt. A települési önkormányzatoknak – mint fentebb már írtuk – kb. ugyanennyi vagy talán még valamivel több is jutott. Nagyon fontos tehát látni, hogy a települési önkormányzatok is, a történelmi egyházak is – külön-külön – nagyobb vagyonhoz jutottak, illetve jutnak, mint az a 140 Mrd Ft címletértékű (2.4. táblázat) és kb. 180 Mrd Ft-nyi vásárlóerőt képviselő kárpótlásijegy-tömeg, amit az állam magánszemélyek kárpótlására fordított.