Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

2.5.2. A kárpótlási jegyet terhelő adókötelezettség

Az eredeti kárpótoltak számára a jegy adómentes értékpapír volt. Adófizetési kötelezettség akkor keletkezik, ha a papír tulajdonost vált, ha az értékpapír eladója árfolyamnyereségre tesz szert. A tapasztalatok szerint azonban ilyen tranzakciók után a valóságban szinte soha nem történt adófizetés, ami nem is annyira a kiesett adóbevétel, mint inkább az általános adómorál sérülése miatt fontos. Már többször idézett nyilatkozatában Sepsey Tamás erre a problémára is utalt. Számításai szerint 180 Mrd Ft értékű KPJ került úgy felhasználásra, hogy abból tulajdonosának árfolyamnyeresége keletkezett. Ennek az összegnek az SZJA- és társaságinyereségadó-vonzata tízmilliárdokban mérhető. A gond „csak” ott volt, hogy azokban az években az adózónak nem is volt módja részletezni, hogy árfolyamnyeresége milyen értékpapír eladásánál keletkezett, az APEH pedig nem volt felkészülve a KPJ-forgalom ilyen céllal történő, utólagos ellenőrzésére. Bár elvileg az ÁPV Rt. adatbázisából az ehhez szükséges adatok – legalábbis a társaságok esetében – gond nélkül kinyerhetők lettek volna.1 Ezen a helyzeten csak a 2003. évi adótörvények próbáltak valamelyest változtatni, amikor kimondásra került, hogy az alanyi jogú kárpótoltakat kárpótlási jegy–részvény csere esetén nem terheli árfolyamnyereség-adó. Az ún. mezítlábas jegytulajdonosok adófizetési kötelezettsége azonban továbbra is fennmaradt.2

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a KPJ a privatizáció során mindvégig készpénzként (is) funkcionált, de az adótörvények szempontjából a KPJ nem készpénz. Éppen ezért azok, akik KPJ-ért közvetlenül vásároltak befektetési jegyet, szövetkezeti üzletrészt, állampapírt vagy újonnan kibocsátott részvényt, nem részesülhettek olyan adókedvezményben, mintha készpénzért eszközölték volna ugyanezeket a befektetéseket. Az áthidaló megoldás természetesen gyorsan megszületett: a különféle kárpótlásjegy-hasznosító társaságok és befektetési alapok a tranzakciók formális megkettőzése útján állítottak elő olyan helyzetet, amellyel a befektetők adómegtakarítást érhettek el. 1993-ban ezek még tipikusan jegyhasznosító konstrukciók voltak, amikor a befektetők kiindulási helyzetüket tekintve ténylegesen is KPJ-tulajdonosok voltak, 1994–95-ben azonban elszaporodtak az olyan konstrukciók, ahol a KPJ adásvétele már csak papíron létezett, és az egész befektetés egyetlen értelme az adókerülés volt.

1994-ben 45 000 Ft befektetéssel 160 000 Ft vált leírhatóvá az adóalapból, s ezzel 70 400 Ft adót igényelhetett vissza a befektető. Ez az árfolyamnyereség – elvben – adóköteles volt, csak éppen kevesen vallották be. A 45 000 forintos befektetés nagyobb részét – egy opciós megállapodás keretében – a jegyhasznosító azonnal vissza is vásárolta a befektetőktől. „Mivel a konstrukcióban részt venni annak éri meg igazán, akinek számottevő adóalapja van, nem igazán a kárpótoltakra számítunk” – nyilatkozta a HB Westminster nyilvános részvénykibocsátását szervező brókercég vezérigazgatója. 3

Ezt a jogi-számviteli kiskaput előszeretettel alkalmazták mind a magasabb jövedelmű magánszemélyek – egyes jegyhasznosító társaságok kifejezetten ezt a „vevőkört” célozták meg –, mind a vállalkozások, amelyek számára a KPJ kamattal növelt címletértéke és a tényleges beszerzési ár közötti különbség teremtette meg azt a játékteret, amelyen belül nyereséget lehetett eltüntetni az APEH elől. Ezek a konstrukciók szintén tízmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést okoztak az adóhivatalnak.

Hogy az adóhivatal joggal állította-e, hogy a kárpótlási jegy nem tekinthető pénzhelyettesítőnek, hosszan elhúzódó politikai és jogi vita tárgyává vált, melyben a Legfelsőbb Bíróság csak 1998-ban hozott végleges döntést. Ez a legfelsőbb jogi fórum a befektetőknek adott igazat, és kötelezte az APEH-et a visszatartott adó-visszaigénylések kifizetésére. Tekintettel arra, hogy az ilyenkor kötelező eljárási szabályok szerint az APEH a jegybanki alapkamat kétszeresét volt kénytelen kifizetni, az adókerülésnek ezt a furfangos útját választó befektetők kétszeresen is jól jártak.

Érdekes és következményeit tekintve nyitott kérdés, hogy mi történjen azzal az adókötelezettséggel, amely akkor keletkezett, amikor a kárpótoltak – közvetítők útján – olyan személyeknek adták el jegyüket, akik nevükben földet vásároltak, majd a földet saját nevükre íratták. Ilyen esetben ugyanis az eredeti kárpótolt köteles adót fizetni a megszerzett és eladott föld forgalmi értékének különbsége alapján. Az APEH szakértői szerint az efféle ügyek ezrei időzített bombaként ketyegtek az ország nyugati megyéiben, ahol gyanútlan öregek tömegesen váltak áldozataivá a bianco szerződések aláírásával dolgozó közvetítőknek, akik a földvásárlásokat helyben intézték városi – elsősorban budapesti – megbízóik nevében.4 De ebből nem lett baj, elsősorban azért nem, mert a kárpótoltak olyan „zsebszerződésekkel” adták el a földet (magyar a magyarnak), amely három évig bérleti viszonyt kreált, s csak utána ment végbe a tulajdonosváltás.

12: Kisstílű bűnözők ötletei

1993 őszén a KPJ-re alapozva egy különös nevű társaság, a Biztonságos Befektetések Nemzetközi Szervezete (angol nevén: Best of Business Systems – BBS) bankot próbált alapítani. Csaknem 3000 kisbefektető ment lépre, 300 M Ft úszott el. A büntetőper 1998 elején kezdődött és 2002 nyarán zárult jogerős börtönítélettel.5

1995 novemberében még arra is történt kísérlet, hogy álszakszervezet alakításával próbálják meg végigjátszani a KPJ árfolyam-spekulációjára épülő adó-visszatérítési trükköt. Az ötlet és a kivitelezés a Cooptouristot, a New York Brókert és a Capital Rt.-t magában foglaló szakértői csapat érdeme. A miskolci Összefogás szakszervezet 14 M Ft-os ügye szintén a bíróságon kötött ki.6

Arra is volt példa, hogy egy-egy magán részvénytársaság közvetlenül saját részvényeit kínálta kárpótlásijegy-tulajdonosoknak cserébe. Ilyen volt – például – a Csurka István politikai mozgalmához és családi üzleti érdekeltségeihez kötődő Magyar Fórum Borház Rt., amely megalakulásakor, 1994. január–februárjában 131 kisbefektetőtől 14 M Ft értékű jegyet gyűjtött be. Az rt. 20%-os osztalékjövedelmet és 10%-os kamatjövedelmet ígért befektetőinek. Más kérdés, hogy a megalakulásakor is fizetésképtelen rt. bejegyzését a cégbíróság megtagadta, így a jegytulajdonosoknak átadott részvények értéktelen papírfecnikké váltak. S ez már bűncselekmény, amelyért a cég vezérigazgatójának, Csurka Endrének 2002-ben bíróság előtt kellett felelnie.7

1	Sepsey nyilatkozatát lásd NSZ, 1998. jún. 12.
2	MH, 2002. dec. 14. Ezt a változtatást – egyebek mellett – az indokolta, hogy a kormány 2003-ra tervezte az utolsó jegycserét, a Forrás Rt. papírjaival. Az szja-terhek részletes bemutatását lásd a HVG, 2003. júl. 5-i cikkében.
3	VG, 1994. aug. 27. Az idézetet lásd MN, 1994. szept. 12.
4	NSZ, 1996. dec. 7.
5	A szervezet három vezetője, Balla Imre, Sági János és Serfőző Zsolt többéves letöltendő börtönbüntetést kapott (HVG, 1994. jan. 29., 1998. jan. 24., 2002. jún. 22.).
6	Kacsa Magazin, 1996. december 3.
7	MH, 2002. dec. 8.