Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

2.6.3. A Matáv-sztori

Hosszú éveken át a vagyonkezelőn belül is vitatott volt, hogy van-e jogi megalapozottsága azoknak a döntéseknek, amelyek a Matáv esetében nem tették lehetővé a kárpótlási jegy– részvény cserét sem azelőtt, hogy a stratégiai befektetőnek eladták volna, sem azt követően, míg a Mol esetében a jegycserére három évvel a privatizáció előtt került sor. Csak a szervezeten belüli erőviszonyok határozták meg, hogy az állami vagyonkezelők miként értelmezték a törvénynek ezt a passzusát. A vagyonkezelő apparátusán kívül ez a felemás helyzet hosszú időn keresztül senkinek sem szúrt szemet. A Matáv utolsó részvénycsomagjának eladásakor, 1999 júniusában egy vállalkozó szellemű cég – a Royal Express Futárszolgálati Kft. – pert indított az ÁPV Rt. ellen (6.4.6.) azt kifogásolva, hogy az állami vagyonkezelő a Matáv utolsó részvényeinek eladásával végképp kizárta, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosok részvényhez jussanak.1

A per nyomán az ÁPV Rt. rákényszerült arra, hogy érveit nyilvánosságra hozza. A sajtó útján tett nyilatkozatokban két érvet hangoztattak. Egyrészt azt, hogy a kárpótlási törvény „átalakuló állami vállalatok”-ról beszél, ezért az átalakulási folyamat lezárása (1993. dec. 31.) után e törvényi passzus már hatályát vesztette. A második érv az volt, hogy a törvény idézett passzusa csak azokra az állami vállalatokra vonatkozik, amelyek átalakulásáról a kárpótlási törvény hatályba lépése után döntöttek – márpedig a Matáv esetében ez a döntés korábban (még 1990-ben) született. A vita a Legfelsőbb Bíróságon (LB) folytatódott 2000 májusában. Ítéletében a bíróság az ÁPV Rt.-nek – és jogelődeinek – adott igazat, kimondva, hogy a kárpótlási törvény nem az egyes átalakuló cégek vagyonának 10%-ára, hanem az értékesítésre kerülő összes állami vagyon 1/10-ére vonatkozik.2 De az ügynek itt sem lett vége. A vita az LB felülvizsgálati tanácsa elé került, ahol még további két év telt el az ítélethirdetésig. Ezen a valóban végső fórumon a gazdasági bírák is úgy ítéltek, hogy a privatizációs törvényből nem következik olyan kényszer, hogy minden állami vállalat részvényeinek 10%-át kárpótlási jegyért kellene eladni. A törvényben szereplő 10% csak átlagértékként értelmezendő. Önmagában az a tény, hogy valamely társaság részvényeit készpénzért árusítják, nem kifogásolható. A Matáv esetében éppen ez történt. Az elvi állásfoglalás arra is kitért, hogy a felperes panaszával ellentétben, a privatizációs törvény nem ró olyan kötelezettséget az állami vagyonkezelőre, hogy a kárpótlási jegy befogadásakor cég és magánszemély egyaránt részt vehessen a jegycserében. A törvény lehetőséget ad az ÁPV Rt.-nek arra, hogy akár egyik, akár másik lehetőséget kizárólagosan preferálja.3

Más kérdés, hogy egy ilyen jogértelmezés mellett csak a legeslegutolsó állami vagyontárgy eladása után lehet majd eldönteni, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosok megkapták-e a nekik „járó” 10%-ot. S ha esetleg az akkori elszámolás azt mutatja, hogy nem kapták meg, akkor kérdésessé válik, hogy a magyar állam utólag miképpen kárpótolja a kárpótoltakat. Ez a meggondolás természetesen visszaigazolja az AB korábban már említett azon felfogását, miszerint a kárpótlási folyamat egészének alkotmányossága tulajdonképpen csak a folyamat lezárása után ítélhető meg.