Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

2.6.5. Strómanok megjelenése

Kijátszották azokat a korlátozásokat is, amelyeket az állami vagyonkezelők azoknál a privatizációs pályázatoknál alkalmaztak, amelyek a kényszerelfogadók egy csoportját, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket célozták meg. Az elgondolás első hallásra meggyőzőnek tűnik: a szövetkezeteknek érdekükben áll, hogy tulajdoni részesedést szerezzenek az élelmiszeriparban, mert ezen keresztül javíthatják saját értékesítési feltételeiket. Készpénzük nincs, de van KPJ-ük. A jó megoldás tehát az, hogy az állami vagyonkezelők az élelmiszeripari cégek eladásánál adminisztratív korlátozással biztosítják, hogy a tsz-ek KPJ-ért kapják meg a számukra vonzó malmot, tejfeldolgozót, konzervgyárat stb. A gyakorlatban azonban ezek a korlátozások igen könnyen kijátszhatónak bizonyultak. A pályázatok során ugyanis csak annyi korlátozást lehetett érvényesíteni, hogy a potenciális vevőnek igazolnia kellett, hogy „mezőgazdasági termelő”. Márpedig ezt az igazolást a Földművelésügyi Minisztériumtól könnyedén beszerezhette bármely befektetői konzorcium – akár külföldi, akár belföldi –, amelynek volt legalább egy „mezőgazdasági termelő” tagja.

Több példa is volt arra, hogy egy mezőgazdasági termelőszövetkezet, amely a privatizációs pályázat során jelentős politikai és sajtótámogatást tudott szervezni magának, bár a vásárlás idején már nem rendelkeztek kárpótlási jeggyel, mégis erre hivatkozva indult a feldolgozóipari cégekre kiírt pályázatokon. Terveik valójában arra épültek, hogy a mögöttük álló brókercég vagy befektetési csoport megszerzi a kellő mennyiségű jegyet, lebonyolítja a privatizációt, azután maga működteti vagy egy külföldi stratégiai befektető számára továbbadja a megszerzett élelmiszeripari céget. Nyersebben fogalmazva: sok példa volt arra, hogy a tsz-ek ezekben a tranzakciókban valójában csak a stróman szerepét töltötték be.

Ezt példázza az ún. Baranya-csoport története, amelybe a már említett Győrtejen kívül beletartozik a Baranyatej, a kaposvári Classtej és a kecskeméti Bácstej is (2.6.2.). A csoport mögött részint holland bankok, illetve az Első Magyar Befektetési Alap és az MFB tulajdonosi konzorciuma állt. Később a tulajdonosok közé bekerült Pannonsajt Kft; az Első és a Második Hazai Tőkebefektetési és Vagyonkezelő Kft. 1996-ban a csoport a tejfeldolgozás piacán a legnagyobb – 17%-os – részesedéssel rendelkezett. Mint az előre látható volt, a Baranyatej mögött álló magyar befektetők arra készültek, hogy az E-hitellel és kárpótlási jeggyel megvett cégeket egy külföldi szakmai befektetőnek adják el.1 Ez 1999 júniusában meg is történt: a holland Friesland Coberco Dairy Foods egyik leányvállalata 39,22%-os részesedést szerzett az időközben MiZo-Baranyatej Rt.-re átkeresztelt és a BÉT-re is bevezetett társaságban.2 A részvények többsége azonban mégis náluk maradt, mivel az eladási szerződést az ÁPTF semmisnek nyilvánította. (Tőzsdei cégek esetében ugyanis nem lehetett volna megkerülni a nyilvános ajánlattételt.) Ennek azután egyenes következménye lett a társaság fizetésképtelensége 1999 utolsó hónapjaiban.3 Ez a Friesland nevű holland cég 2001 őszén azután megvásárolta az ugyancsak holland Nutricia holding tejtermékcsoportját, és ezzel hozzájutott a Nutricia magyar befektetéseihez (Hajdútej Rt., Szabolcstej Rt., WÉS Rt., Mátratej Kft., Sárréti Tej Rt., Zalka-tej Rt., Balmaz-tej Kft., Gyöngytej Kft. – ezzel a tejpiac 23%-át hajtotta uralma alá).4

A Zalatej esete is hasonló. Ezt a céget a termelőkből, a dolgozókból és az önkormányzatból álló konzorcium 1996. november 13-án vette meg 10% készpénzért és 90% KPJ-ért. Nem telt el egy hónap, s a cégbe 127%-on elszámolt tőkeemeléssel betársult a francia Bongrain cég: így jutott hozzá a részvények 60%-ához. 5 Nem nehéz kiszámítani, hogy mi lesz a következő lépés: a franciák minimum 127%-on kivásárolják a magyar tulajdonosokat, akik a KPJ piaci értéke és a kamattal növelt címletérték közötti különbségnek megfelelő összeget nyereségként könyvelhetik el.

A strómanügyletek lehetősége benne rejlett abban a konstrukcióban is, amelyet az ÁVÜ 1994 elején az önkormányzatok kedvéért talált ki, s ugyancsak azt a célt szolgálta, hogy egy adott társaság részvényeinek meghatározott százalékára vevőként csakis az önkormányzatok pályázhassanak.

Az első ilyen lehetőség a Pannonker Ipari és Kereskedelmi Rt. 10%-os részvénycsomagjára meghirdetett pályázat volt. 1994 decemberében az ÁVÜ új konstrukciót dolgozott ki a Pannon Gabona Rt. 25%-ának aukciós értékesítésére. A zártkörű, meghívásos pályázaton csak a régió – Győr-Sopron megye – mezőgazdasági termelőszövetkezetei, valamint a gabonaforgalmazó cég beszállítói vehettek részt. A tranzakcióban kizárólag földárverés ellenében kapott KPJ-t lehetett felhasználni. A meghívottak közül 30-an éltek a lehetőséggel. Az aukción a teljes, 334 millió forintos részvénycsomag elkelt.6

1	Szabó (1996: 30). Az ÁPV Rt. nyilvántartásaiból kitűnik, hogy a vételárból mindössze 3%-ot fizettek készpénzzel.
2	HVG, 1999. jún. 19. A MiZo mozaikszó mögött a két fő tulajdonos, Jederán Miklós és Bajczi Zoltán keresztnevének első két betűjét kell keresni.
3	MH, 1999. dec. 29.
4	HVG, 2001. okt. 27.
5	HVG, 1996. dec. 4.
6	PR, 1994, 3. szám; 24, 47–48.