Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

2.6.6. Kedvezmények halmozása

A KPJ-k felhasználása során végig nyitva maradt az a kérdés, hogy milyen mértékben van mód a kedvezmények halmozására. A probléma legélesebb formában az alkalmazotti kedvezmények esetében merült fel. 1989 óta minden privatizációs törvény lehetőséget adott arra, hogy az eladott vállalat alkalmazottai – a menedzserek, az adminisztratív dolgozók és a kétkezi munkások – kedvezményes formában részesedést vásároljanak saját cégükben. Ez a kedvezmény általában legfeljebb 50%-os volt, azaz részvényenként a felét kellett fizetni annak, amit a többségi tulajdont megszerzett befektető hajlandó volt megadni. Abban a mértékben, ahogy a KPJ szabadpiaci árfolyama csökkent, egyre fokozódott a nyomás az állami vagyonkezelőkre annak érdekében, hogy az alkalmazottak – részben vagy teljes mértékben – kárpótlási jeggyel is fizethessenek. Hogy ez a kétszeres kedvezmény engedélyezhető-e és milyen mértékben, arra vonatkozóan hiányzott a jogszabályi iránymutatás.

Már 1994-et megelőzően is előfordult, de az 1994 utáni nagy közszolgáltatói privatizációk kapcsán vált általános gyakorlattá, hogy a kétszeres kedvezménnyel megvásárolt részvényt az alkalmazottaktól a társaság azonnal névértéken (vagy a felett) visszavásárolta.1 Erkölcsi és politikai oldalról nézve ez nehezen indokolható, hiszen nem jelent más, mint az adófizetők terhére odaítélt egyéni kedvezményt. Milyen alapon jár egy huszonéves Mol-dolgozónak az a kedvezmény – kérdezheti bárki –, hogy szabadpiacon vásárolt kárpótlási jeggyel részvénytulajdont szerezzen az ország egyik legértékesebb társaságában (amit akár másnap nyereséggel a saját munkaadójánál készpénzre válthat), míg az a nyugdíjas, aki egész életét a Mol-ban töltötte és történetesen alanyi jogon jutott KPJ-hez, de már nem aktív dolgozó, ebben a kedvezményben nem részesülhet?

Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a döntéshozatalt nem etikai szempontok motiválták, hanem az, hogy a cég alkalmazottait közvetlenül is érdekeltté tegye a mielőbbi privatizációban. S valóban, 50–100 ezer forintnyi készpénznyereség kilátásba helyezése elég volt ahhoz, hogy a szakszervezetek ne lépjenek fel ellenségesen a privatizációval szemben. Az, hogy az „üzemi békének” ilyen formában történő megvásárlása százmilliós nagyságrendű adminisztrációs költséggel jár s hogy ennek a pénznek java része a közvetítésben részt vevő tanácsadókat, jogászokat, reklámszakembereket gazdagítja, láthatóan senkit sem zavart.

1	A regionális gázszolgáltatók esetében a kedvezményes ár az egy évvel korábbi privatizációs ár 50%-a, és ennek 85%-át lehetett kárpótlási jeggyel fizetni.