Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

2.6.7. A kárpótlásijegy-hasznosító magántársaságok

Néhány év alatt érdekes pályát futottak be azok a kárpótlásijegy-hasznosító társaságok (KPJHT), amelyek első ízben 1993 őszén jelentek meg a magyar tőkepiacon az adótörvények kínálta kiskapuk kihasználására. Ezek a társaságok stratégiájukat három feltételezésre építették:

A KPJ-tulajdonosok pusztán az adókedvezmények megszerzése érdekében hajlandók lesznek lényegében ingyen átadni jegyeiket, és nem fognak beleszólni a jegyhasznosító társaság üzletvitelébe.
A jegyhasznosítók esetében a jegyzett tőke megegyezik a részvényekre becserélt KPJ névértékével, miközben valós vagyonuk értéke nem több mint a KPJ eladásából származó készpénz és/vagy a KPJ-ért megszerzett, működő társasági vagyon könyv szerinti értéke. Az ily módon legálisan kimutatott veszteség kiválóan alkalmas másutt keletkezett jövedelmek eltüntetésére, valamint arra is, hogy a jegyhasznosítók kifelé hitel- és üzletképesebbnek tűnjenek, mint amilyenek valójában.
A választások után akár a szocialisták kerülnek hatalomra, akár a korábbi koalíció nyer, mindenképpen várható, hogy az állam folytatni fogja a KPJ-ellenében történő cégeladásokat és részvénycseréket.

Az első két feltételezés teljes mértékben bevált – mintegy 30 társaság rövid idő alatt 13-15 Mrd Ft-nyi jegyet gyűjtött ily módon össze –, és részben beigazolódott a harmadik is. Igaz, csak nagyon kevés cégnek sikerült a megszerzett jegyeket az ÁPV Rt.-nél privatizációs pályázat során értékesíteni – de azért volt, akinek sikerült. A többség a szabadpiacon adta el a jegyeket, és az adómegtakarítás trükkjével a jegyhasznosító veszteségéből csinált profitot egy vele érdekszövetségben álló másik társaságban. Tulajdonképpen mindenki jól járt, kivéve azt a pár száz, vagy pár ezer kárpótoltat, aki nem az adókedvezményre, hanem a jegyhasznosítók majdani tőzsdére menetelére és az akkor várható árfolyam-emelkedésre spekulált, illetve azokat, akik közönséges csalók áldozatai lettek.1 A társaságok egy része össze is kapcsolódott. Így például egy üzleti körnek volt tekinthető

a három „C” betűs jegyhasznosító (Citizen, City, Citadella),
a Pannonholding Kereskedelmi és Befektetési Rt.,2
és a két HB Westminster cég,

illetve

a Magyar Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt. (MKJH) és
a Virginia Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt. (VKJH).

Az Arago Holding története. A furcsa nevű HB Westminster I.-et (HBW I.) 1994 októberében a Lapponia Kft. alapította kifejezetten azzal a céllal, hogy összevásárolja a piacon forgó KPJ-ket. A társaság olyan alapszabályzatot fogadott el, amely a „B” sorozatú részvények birtokosának, a Lapponia Kft.-nek 50% + 1 szavazatot biztosított. Közel 10 ezer kisbefektetőt sikerült beszervezniük.3 Még az alapítás évében, tehát 1994-ben a cégnek volt is két sikeres KPJ-s befektetése (Kaloplasztik Kft., Karamell Édesség Rt.). 1995-ben megszerezték a Ganz Gépgyár Holding Kft.-t és névértéken a Baranyaker 50%-át. 1996-ban a Lombard Értékpapír Rt.-ben (a későbbi London Brókerben) és a Magyar Hitelbankban is részesedést szereztek. 1998-ban Romániában is volt egy jelentős, de sikertelen befektetésük. A HBW I. később többször is tulajdonost és nevet váltott, 1999. október 26-án a BÉT C kategóriájába is bekerült. Működése során a cég, melynek soha nem volt 3-4 főnél több alkalmazottja és soha nem fizetett osztalékot, állandó likviditási válsággal küszködött. A 160%-on vásárolt KPJ-k ellenértékeként megszerzett befektetései értéktelenné váltak. Egy idő után a cég irodájában csak egy üzenetrögzítő fogadta a hívásokat (kifejezetten megkérve a telefonálót arra, hogy ne hagyjon üzenetet). Ezek után aligha okozott meglepetést a pórul járt jegytulajdonosoknak, hogy a HBW utolsó tulajdonosai 2001 januárjában kezdeményezték a cég végelszámolással történő megszűnését. Végül a HBW mégsem került végelszámolásra; a cég nevet és tevékenységi kört változtatott. Az új név Milton Appartman Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Rt. lett. 4

A HB Westminster II. Rt.-t 50%-ban maga a HBW I. alapította 1995 októberében, majd ez az újonnan alapított cég felvette az Arago nevet.5 A HBW II. 1995 nyarán 13 ezer kisbefektető és 10 vállalkozás KPJ-csomagjait fogadta be. Az alapítók – tehát a HBW I. és Leisztinger Tamás – közel 50-50%-os szavazati joggal rendelkeztek, jóllehet mindössze 6 millió Ft névértékű elsőbbségi részvénnyel szálltak be az 1,628 Mrd Ft jegyzett tőkéjű új társaságba. A HBW I. alapítóinak nagy részétől is elválló HBW II. sikert sikerre halmozott. Megszerezték az Eravis szállodaláncot, a Pannon Váltót, a Hunguest Hotelst (3.9.1.), később a Zalakerámia, a Pick Szeged és az ÁPV Rt. által alapított Forrás Rt. irányító részesedését is (lásd később).

A Citizen Befektetési Rt.-t 1994-ben alapította a Polgári Bank és a Ventura Pénzügyi Befektetési Rt. az akkor érvényes szja-visszaigénylési lehetőség kiaknázására.6 A cég alapként működött, a magánbefektetők számára a Polgári Bank nyújtott kamatmentes hitelt. A Citadellát az egykori Agrobank volt elnökének, Kovács Mihálynak az érdekszférájába tartozó cégek alapították 1995-ben. A City Kárpótlásijegy-befektető Rt.-t a Dunaholding csoporthoz tartozó City Bróker Kft. alapította 1995 októberében.

A City az összegyűjtött tőkéből mindössze egyetlen valódi privatizációs befektetést hajtott végre: 104 millió Ft névértékű Eravis-részvényt vásárolt 180 millió Ft értékű jegyért. Később ezeket a papírokat a névérték egyötödéért eladták, és ezzel a trükkel ki is szivattyúzták a pénzt a cégből.7 Az Eravis-papírok a későbbiekben a HB Westminster II.-höz kerültek. Akkor is veszteség érte a City Rt.-t, amikor a befektetők pénzén Otopex-kötvényeket vásárolt, melyeket később szintén a névérték ötödén adott el. Az Otopex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek, amely a kötvényeket kibocsátotta, 1999-ig három magánszemély volt a tulajdonosa, köztük az a Leisztinger Tamás, aki a HB Westminster II. (a későbbi Arago) vezetője volt, valamint a HB Westminster I. kárpótlásijegy-hasznosítót irányító Fáy Zsolt. A City Rt. egyik első igazgatósági tagja az a Hülvely István volt, aki a Dunaholdingtól került át az Aragóhoz, majd később a Hunguest Hotels Szállodaipari Rt.-hez. Az Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt. is ehhez az üzleti csoporthoz tartozott. A céget kifejezetten az Eravis megszerzése érdekében alapították.8 A City Rt. ügyeit 1997-ben kezdte vizsgálni a rendőrség, de bűnvádi feljelentés nem történt.9

Egyéb jegyhasznosítók. Az Arago-csoporthoz és a három „C” betűs társasághoz képest a többiek csak kispályás teljesítményt nyújtottak. A Magyar Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt.-t (MKJH) a Postabankhoz közelálló magánszemélyek alapították 1994 novemberében. Az MKJH összesen egy privatizációs tranzakcióban vett részt: még az alapítás évében a Pannon Gabona által kibocsátott részvényeket jegyezte le. A társaság 1995 novemberében leányvállalatot alapított, így jelent meg a piacon a Virginia Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt. (VKJH). Ez utóbbi még 1995 folyamán nagyobb mennyiségű kárpótlási jegyet vett a Citytől. A Virginia az egyszerűsített privatizációban egy alkalommal szerepelt sikeresen: a Konzum Rt. konzorciális partnereként – az MKJH-val közösen – a Tüzépker Rt.-t vásárolta meg.10 1998 táján az eredeti (fő)tulajdonosok – tehát azok a személyek, akik a társaságok irányításához szükséges elsőbbségi részvényeket birtokolták – kiszálltak mindkét vállalkozásból, és helyükre új koncepcióval más befektetők érkeztek. A VKJH-t 1999 februárjában a BÉT-re is bevezették, ahol később – egy ügyes névcsere segítségével – Econet.hu néven folytatta működését. Az MKJH 2000 végétől Skoglund Holding Befektetési Rt. néven szerepelt. Szeptember 18-án a BÉT-re is bevezették.11

A Pretium Befektetési Rt. és a Szabolcs Regional Rt. azzal szerezett hírnevet, hogy tulajdonosaik a Polgári Bank megvásárlására tettek kísérletet.12 A Katlan Rt. jegyhasznosító legsikeresebb, első tranzakciója a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. (BIF) megvásárlása volt 1997 novemberében.13 Később a cég a BIF részvényeit eladta (7.3.2.4.), de oly módon, hogy ezáltal a Katlanban a KPJ árfolyamvesztesége miatt súlyos hiány keletkezett. Mint az előre tudható volt, ez az elhatárolt veszteség később értékké vált, mert egy nyereséges társasággal egyesülve mód nyílt az adókerülésre.14

A Municipal Önkormányzati Kárpótlásijegy-hasznosító Rt.-t,15 valamint a Szabolcs-Regional Rt.-t Lovas Péter és Lovas Tamás irányította, talán tulajdoni részesedésük is volt, de az alapító tagok budapesti kerületi, illetve vidéki városi önkormányzatok voltak. Ezek a cégek, az elhíresült Vektor Rt.-hez kapcsolódva, az önkormányzatok belterületi földjével kapcsolatos alkufolyamatban játszottak szerepet.16 A 2015-ben látványos bukást produkáló Questor csoport (6.9.4.) egyik tagja, a Quaestor Invest Befektető Vagyonkezelő és Pénzügyi Kft. azzal vált ismertté, hogy 1997. márc. 1. óta papírjai a BÉT-en forogtak. A kevésbé ismert KPJ-hasznosító társaságok közé tartozott az Árendás Kárpótlási Jegy Hasznosító és Befektető Rt.17, a Buyasset Vagyonbefektetési Rt., a Breton Kereskedelmi és Szolgáltató Rt., az Első Kárpótlási Jegy Befektető Rt., a Gót Ingatlanbefektetési Rt., a Gránum Befektető Rt., az Inland Befektető Rt. és a Pecunia.

Kalandos pályát futott be a kizárólag a kárpótlási jegyek hasznosítására alapított Globex Általános Befektetési Szövetkezet is. A veszprémi székhellyel, 50 ezer Ft-os induló vagyonnal alapított társaság – hasonlóan másokhoz18 – arra a személyi jövedelemadóról szóló törvényben lévő joghézagra csapott le, amely szerint a szövetkezeti üzletrészek vásárlása során 30%-os adókedvezményt lehetett igénybe venni. Csakhogy a törvény szövegébe a „szövetkezet” szó elé elfelejtették beírni a „mezőgazdasági” jelzőt. Ezt vette észre egy jó szemű befektetési szakember, Hegedüs András. A Globex a jegyeket 172%-os árfolyamon számította be, cserébe szövetkezeti üzletrészt adott el a névérték 500%-ért, ami után a befektetők visszaigényelték a 30%-os adókedvezményt. Végeredményben a szövetkezetnek közel tízezer tagja lett, akik milliárdos nagyságrendben vettek igénybe adókedvezményt. Mindebből természetesen hatalmas botrány, majd per kerekedett, ami évekig tartott. Végül a bíróság jogerős ítéletben helyben hagyta a konstrukciót, tehát a Globex befektetői jól jártak. Más kérdés, hogy mire ez az ügy lezárult a Globex – egészen más okokból – csődbe ment, vezetői pedig sikkasztás vádjával az igazságszolgáltatás elé kerültek.19

Ritkán említett tény, hogy a magyar KPJHT-k sok tekintetben hasonlítottak a cseh, szlovák, lengyel és albán privatizáció során életre kelt privatizációs befektetési alapokhoz,20 ezért ugyanaz a belső ellentmondás feszítette őket. Ezek az alapok jogi konstrukciójukat tekintve pénzügyi befektetési társaságok voltak, amelyeknek a kiválasztott céltársaságokban (ti. ahova befektetnek) passzív portfólió-befektetőként kellene viselkedniük. A valóságban azonban ezek az alapok nagyon is koncentrált befektetési politikát folytattak, a céltársaságokban meghatározó tulajdoni hányaddal rendelkeztek. Ebből az ellentmondásból következett azután, hogy a kárpótlásijegy-hasznosító társaságok tulajdonosi szerkezete és a közgyűlésen érvényesülő szavazati arányok szélsőségesen eltértek egymástól. Ez azt jelenti, hogy a jegyhasznosító társaságok alapítói, a valódi ötletgazdák csak a részvények kis hányadával rendelkeztek, de a saját maguknak biztosított elsőbbségi jogokkal minden fontos döntési jog az ő kezükben összpontosult. (A már fentebb említett City KPJHT-ben a törzsrészvények a névérték 136-szoros szavazóerővel rendelkeztek. Ez súlyosan ellentmondott a hatályos jognak, amely legfeljebb 10-szeres eltérést engedélyezett – de ezt a kisbefektetők vagy nem vették észre, vagy egyszerűen beletörődtek.)

Más megfogalmazásban azt is mondhatjuk, hogy a kárpótlásijegy-hasznosító társaságokban egyáltalán nem volt garantálva a kisebbségi tulajdonosok védelme. A KPJHT-k másik fontos sajátossága volt, hogy többnyire egy szándékosan túlbonyolított tulajdonosi láncon keresztül össze voltak kapcsolódva. Ez lehetőséget adott arra, hogy szinte bármely időpontban tetszés szerinti tőkenagyságot tudjanak igazolni, és arra is, hogy egy adott cégből a vagyont pillanatok alatt át lehessen szivattyúzni egy másik társaságba.

15: Ugyanez történt az áfészekkel is

1992-ben az Antall-kormány egyfajta tulajdonosi kárpótlást kívánt adni annak a kb. 1,2 millió szövetkezeti tagnak, akit az 50-es években a politika kényszerített be az ún. általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetekbe (áfész). 1992 után az áfészek folyamatosan szűkítették profiljukat, és leginkább élelmiszerek, illetve napi cikkek forgalmazására álltak át.

A szövetkezetek átalakulásáról szóló törvény előírta, hogy a korábbi tagok dokumentált módon üzletrészt kapjanak a kezükhöz, amely ettől kezdve szabadon forgatható volt. A cél az volt, hogy ezt követően a szövetkezetek részvénytársasággá alakuljanak, illetve az üzletrészek automatikusan 1:1 arányban részvénnyé konvertálódjanak. A jogszabály azonban megengedte, hogy az átalakuláskor többféle részvényosztály kerüljön kibocsátásra, és ezzel a lehetőséggel számos áfész vezetője úgy élt, hogy a menedzsment számára darabszámra a tagokéval azonos, de 8-szoros szavazati erőt képviselő részvényt juttatott. Arra is volt lehetőség, hogy a menedzsment „bevonja” az elhunyt, elköltözött, fel nem lelhető egykori tagok részvényeit is. Így végeredményben az egykori szövetkezetek vagyona egy szűk, helyi érdekkör tulajdonává vált.21 1995-ben a még megmaradt 619 üzletet hazai vállalkozók egy csoportja, a Coop Gazdasági Csoport, Coop Üzletlánc néven egyesítette.22 Mindez úgy történt, hogy a szélesebb közvélemény figyelmét az áfész-ügy egyetlen pillanatra sem kötötte le. Ebben bizonyára szerepe volt annak is, hogy a folyamat eleje decentralizált módon zajlott, és az is, hogy a média figyelme mindig inkább Budapestre és nem falvakban történtekre összpontosult.

Izgalmas kérdés volt, hogy mi lesz a sorsuk a jegyhasznosító társaságoknak. Az 1997 elején hatályba lépett új értékpapírtörvény szerint többségükre vonatkozott a tőzsdekényszer, mert tulajdonosaik száma meghaladta a – törvényben szereplő – 35 fős határt. Márpedig azok a belső szabályozási formák, amelyeket a jegyhasznosítók kezdetben működtettek, tőzsdei társaságok esetén szigorúan tiltottak.23 A későbbiekben azonban kiderült, hogy a tőzsdekényszer jogi konstrukciója sem tud megoldást nyújtani az alapvető ellentmondásokra. Így a cégek egy része átalakult, eltűnt, és kisebb hányaduk került valamilyen formában a tőzsde parkettjére (Pillér-alapok, Econet, Milton, Pannonváltó, Quaestor, Skoglund). Számottevő kereskedés egyik papírral sem folyt, sőt a társaságok többsége osztalékot sem nagyon fizetett. Mindannyiunk szerencséjére ezeknek az ügyeknek csak pár száz, pár ezer károsultja volt –sokkal kevesebb, mint ahányan Albániában,24 Szlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban megégették magukat.

1	Ilyen volt a Tribuszer Zoltánné által szervezett, lényegében a pilótajáték logikája szerint működő álvállalkozás, amely havi 10%-os kamatot ígért a befektetőknek, köztük azoknak, akik a kárpótlási jegyeiket bízták rájuk. Komlói kft.-je 1993-tól több tízezer embertől több mint 2 Mrd Ft-ot csalt ki. Az első ügyfeleknek megfizette a magas hasznot, később azonban a rendszer nem működött. Kész terve volt arra, hogy KPJ-ből megvásárolja az akkortájt még sikeres Ravill műszakiáruház-láncot, de közvetlenül a tranzakció előtt lefogták. Tribuszerné a bírói ítélet elől elszökött, csak 1999 novemberében fogták el egy budapesti albérletben. 9 év börtönre ítélték, ahonnan 2005 februárjában kedvezménnyel szabadult. (Három évvel később Tribuszerné újrakezdte a pilótajátékot, de ekkor már nem kárpótlási jeggyel próbálkozott. 2008 és 2010 között 11 embert sikerült átvernie azzal, hogy azt ígérte: évi 80–160%-os hozamot fizet. Mindössze 22,7 M Ft-ot gyűjtött be, de ezt a pénzt sem tudta visszaadni, csak 4,2 M Ft térült meg. 2015 februárjában – jogerősen – 4 év 6 hónap börtönt kapott (http://index.hu/belfold/2015/02/26/tribuszer_zoltanne_tribuszerne_piramisjatek_csalas_borton/; lásd még MaNcs, 2015. jún. 18. és Stemler, 2016).
2	A cégek összetartozását jelzi, hogy közgyűléseiket egy napon, egy helyen, szinte teljesen egy időpontban tartották. Lásd Magyar Tőkepiac, 2003, VIII, 18. szám; HVG, 1996. aug. 24., 2005. máj. 28. Lásd még a cégek székhelyéről készített fotót a HVG, 2007. jan. 27-i számában.
3	Az ilyen típusú cégekbe történő befektetés kockázatairól egy korabeli cikk meglehetősen pontosan tájékoztatta a kisbefektetőket (Beszélő, 1994, 38. szám).
4	Figyelő, 2002. okt. 3–9.
5	Dominique-François Jean Arago francia matematikus, fizikus volt. A névválasztás azzal függhetett össze, hogy Leisztinger Tamás matematikát kedvelő fizikus. Az Arago üzleti pályájának bemutatását lásd MaNcs, 2004. aug. 19.
6	HVG, 1994. okt. 29., 2004. júl. 10.
7	A pórul járt kisbefektetők még 2010 elején is perben álltak a Cityvel. Lásd HVG, 2007. jan. 27., 2010. jan. 28.
8	A cég 1999-ben Artemisre változtatta a nevét, és egy új tulajdonosi kör vette át az irányítását (NSZ, 2009. júl. 21.).
9	HVG, 2002. ápr. 19.
10	HVG, 1997. ápr. 5.
11	A döntés mögötti hátsó szándék az volt, hogy a Skoglund Holding Rt. neve mögé bújva a Kovács Gábor vezette Bankár-csoport egyik cége, a Sasad Szövetkezeti Rt. bejusson a BÉT-re (HVG, 2000. nov. 25.; Manager Magazin, 2005. 04.). Ez a cél végül 2006 áprilisában valósult meg.
12	A Pretium Befektetési Rt. 1994 decemberében nyilvános részvénykibocsátással alakult KPJ-hasznosításra. Induláskori, 323 M Ft jegyzett tőkéjén két vállalkozás és több száz magánszemély osztozott (HVG, 1996. aug. 24., 1999. ápr. 17.).
13	Erről a tranzakcióról később Móricz Gábor alapító tulajdonos így emlékezett vissza: „Villámgyorsan kellett lépni, mert a pályázatot úgy írták ki, hogy a (BIF – M. P. kiegészítése) menedzsmentnek kedvezzen […]. Egy nap alatt […] beszerveztünk hét vidéki termelőszövetkezetet, így lett a kiírásnak megfelelően elegendő, eredeti kárpótolttól származó jegy” (HVG, 2018. ápr. 19.).
14	www.portfolio.hu, 2001. szept. 21.
15	E cég későbbi tevékenységéről csak annyit tudni, hogy megvásárolta az egykori OKGT-tröszthöz tartozó, siófoki székhelyű Kőolajvezeték-építő Rt.-t, amit azután – feltehetően haszonnal – 2005-ben továbbadott egy amerikai befektetői csoportnak (HVG, 2005. júl. 9.).
16	HVG, 1996. aug. 24.; NG, 1999. febr. 23.
17	Ezt a vállalkozást feltételezhetően a Co-Nexus hozta létre, amikor arra készült, hogy 4 Mrd Ft (név)értékű kárpótlási jeggyel fizesse ki az ÁVÜ-t (8.4.10.) (HVG, 1995. jan. 14.).
18	Ilyen volt – például – a 2003-ban, egészen más okokból csődbe ment Baumag Általános Befektetői Szövetkezet is.
19	A Globex Holding történetét Ószabó Attila és Vajda Éva 1999-ben írta meg az Élet és Irodalom hasábjain („A luxusvella nem apácazárda – avagy a Globex birodalom tündöklése és bukása”). Lásd még Korányi (2016) összefoglalóját.
20	Lásd Mertlik (1998: 104).
21	Az egykori Dél-Tisza Menti Áfész tulajdonosainak kálváriájáról lásd NSZ, 2011. jan. 4.
22	A Coop Gazdasági Csoport tulajdonosi hátteréről semmit sem lehet tudni (http://www.coop.hu/object.b1c74238-a7ac-43af-ac19-246a3421a202.ivy).
23	Csehországban ehhez hasonló döntési kényszer 1996-ban állt elő, amikor módosították a befektetési alapokról szóló törvényt, és a vócserprivatizáció során létrejött alapoknak választaniuk kellett, hogy befektetési alapként vagy ipari holdingként kívánnak működni. Ugyanez történt 1998-ban Lengyelországban is.
24	1995–97 között Albániában 16 beruházási alap jött létre. Ezek nagyobb része azonban közönséges piramisjáték eredménye volt, vagyis semmiféle valódi befektetés nem történt. A kár viszont óriási volt, mert – részben a kormány biztatására – a lakosság 50-60%-a rájuk bízta összes megtakarított pénzét. 1997-ben, amikor az alapok összeomlottak, népfelkelés tört ki, amit ENSZ-csapatoknak kellett leverni. Egyes források szerint a halálos áldozatok száma elérte a 2000-et is! Több évig tartott, amíg az ország újjá tudta építeni pénzügyi rendszerét (Elbirt, 1997).