Jugoszlávia területéről, mint katonák és polgári menekültek, 250 ezer német hagyta el szülőföldjét.1 A helyben maradt mintegy 150 ezer németet kényszermunkatáborokba zárták. Közülük 60 ezren elpusztultak. A táborok mintegy 90 ezer túlélője másodosztályú polgár lett, és túlnyomó részük az 1950-es évek elején Ausztriába és az NSZK-ba vándorolt ki. Az 1950-es évek elején a kiirtott, elüldözött németek helyére mintegy 200 ezer telepes érkezett Szerbiából, Boszniából és Montenegróból. A világháború utáni években Dalmáciából és Isztriából mintegy 300 ezer olasz távozott Olaszországba. Az 1942. januári magyar délvidéki razziáért a Tito-féle partizánsereg különösen kegyetlen bosszút állt. Az 1945 januárjáig tartó öldöklésnek legalább 20 ezer magyar civil áldozata volt. A magyarság sorsa a közvetlen terror befejezése után is bizonytalan volt. Jugoszláv részről is felmerült a németek mellett a magyarok részleges kitelepítésének a terve. Magyarország és Jugoszlávia között létre is jött egy lakosságcsere-egyezmény, amit azonban nem hajtottak végre.

 

A lengyelországi harcok befejeződése után németek tízezrei tértek vissza lakóhelyükre abban bízva, hogy a békeszerződés majd visszaadja ezeket a területeket Németországnak. A „visszatért területek” kommunista minisztere, W. Gomułka ekkor adta ki a jelszót: „Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a németeknek rosszabb legyen maradni, mint menni.” A németek elleni támadások rendszeresek voltak, és a kényszermunkát is bevezették. Mintegy 105 ezer személyt zártak az egykori náci koncentrációs táborokba. A népességmozgatás következtében a Lengyelországhoz csatolt területekről 8,3 millió németet telepítettek ki. A németek helyébe 2 millió lengyelt „hoztak” a Szovjetunióból.

 

Csehszlovákiában a szovjet csapatokat különböző cseh fegyveres egységek kísérték, akik mindent elkövettek, hogy az el nem menekült németeket távozásra kényszerítsék. Falvakat gyújtottak fel, és válogatás nélkül gyilkoltak meg németeket, függetlenül attól, hogy együttműködtek-e a megszálló német hatóságokkal, vagy sem. A Szudéta-vidékről végül 3 millió németet telepítettek ki. A kitelepítettek helyére 1,9 millió telepes érkezett, elsősorban Szlovákiából. Az etnikai homogenizációt tovább növelte, hogy lakosságcsere-egyezmények keretében Lengyelországból 53 ezer, Csehszlovákiából pedig 4 ezer ukrán települt át a Szovjetunióba. Ellentételezésként onnan 2 millió lengyel és 230 ezer cseh és szlovák költözött az anyaországába. A menekültekkel, elüldözöttekkel és kiutasítottakkal együtt összesen mintegy 120 ezer magyar kényszerült a Felvidék elhagyására. A megmaradt felvidéki magyarságot Csehszlovákián belül kezdték el szétszórni. Így szüntették meg a korábban összefüggően magyarlakta területeken a magyar többséget. 1946 októbere és 1947 februárja között 393 településről 43 546 magyart szállítottak a cseh országrészbe. A felvidéki népesség etnikai összetételének megváltoztatását szolgálta az 1946–47-ben folytatott „reszlovakizációs” kampány is, melynek során 282 ezer magyart minősítettek szlováknak.