Ami a vagyoni kárpótlást illeti, Romániában hosszú ideig nem adták vissza természetben azokat az ingatlanokat, amelyekben állami tanügyi és egészségügyi intézmények, szociális-kulturális létesítmények, törvényesen bejegyzett politikai pártok, illetve külföldi diplomáciai testületek működtek.2 Ezekért – elvben – kárpótlást fizettek, mint ahogyan azokért az épületekért is, amelyeket időközben lebontottak. A törvényhozás 1995 májusában fogadta el az első kárpótlási törvényt,3 a földről szóló kárpótlási törvény 2000-ben lépett hatályba,4 az 1945. március 6. és 1989. december 22. között jogtalanul elkobozott ingatlanok jogi helyzetének rendezésével pedig csak a 10/2001. törvény számú törvény foglalkozott. A kisajátított ingatlanok tulajdonosai egyetlen vagyontárgyat igényelhettek vissza függetlenül attól, hogy korábban hány ház vagy lakás volt a birtokukban. Az ingatlan visszaszolgáltatása helyett kérhettek pénzbeli kártérítést is (max. 20 000 USD értékben). A külföldre távozott és román állampolgárságukat elvesztett volt tulajdonosok semmit sem kaphattak vissza.

Ion Iliescu államfő 2001-ben már úgy nyilatkozott, hogy példának Magyarországot kell tekinteni, ahol semmit sem adtak vissza, és a kárpótlás is korlátozott mértékű volt.7 Emiatt – 2012 végéig – több mint 10 ezer beadványt küldtek román állampolgárok a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához.8 Az államosított magáningatlanok visszaszolgáltatásáról szóló 2000. évi 10. számú törvény az 1945. március 6-a és 1989. december 22-e között, illetve az 1940. évi 139-es törvény alapján erőszakkal elvett vagy „szabályosan” államosított épületek visszaadásának elveiről intézkedett. A törvény szerint a külföldön élő román vagy nem román állampolgárok is kérhették az elvett ingatlanok visszaadását. Az igénybejelentés határideje 2001. augusztus 14-én járt le, de később ezt 2003. május 14-ig meghosszabbították. Lejáratkor 210 ezer kérelem érkezett be az illetékes hivatalokba. Ebből – 2004 végéig – mindössze 16 ezret szolgáltattak vissza. Az ingatlanok zömét a helyi tanácsok birtokolják, amelyeknek eszük ágában sem volt lemondani a bérleményekből származó bevételekről. Időközben az ingatlanokban működő kft.-k alapítvánnyá, művelődési egyesületté alakultak át, s az egykori tulajdonossal közlik, hogy államosított házát természetben visszaadni nem lehet, hiszen „szociális-kulturális” avagy „közérdekű” tevékenységet kifejtő intézmény működik benne. A jogalkotó 2008 októberében ismét megváltoztatta a rendszert, ettől kezdve a szocializmus időszakában magánszemélyektől elkobozott ingatlanok esetében a tulajdonosok csak kárpótlást igényelhettek, de azt nem, hogy magát az ingatlan visszakapják.9 Akadt jó néhány képtelen követelés is. Jelentkezett a vajdahunyadi Hunyadi-kastély állítólagos tulajdonosa is, egy román nemzetiségű férfi, aki a Corvinok utolsó leszármazottjának mondta magát.

Mint mindenütt másutt, a nehézségek egyik forrása az volt, hogy a visszaigényelt ingatlanok túlnyomó részét 1990 után a román állam már értékesítette a bent lévő bérlőnek. A jogszabály szerint – egyébként – ha az eredeti tulajdonos visszakapja ingatlanát, akkor a régi bérlőt még 5 évig nem teheti ki.

A visszakövetelt romániai ingatlanok összértéke 150 ezer Mrd lej (≈ 4,5 Mrd USD) volt. A javak közül 133 ezret természetben kellene visszaszolgáltatni az államnak, 74 ezer esetben pénzbeli kártérítést kértek. Hogy mennyi lesz a kárpótlás, és mikor, egyelőre nem tudni, az erről szóló jogszabályok ugyanis még 2005-ban sem voltak kellően részletezettek. Csak annyit lehetett megtudni, hogy a kormány állami vállalatok részvényeivel, illetve e célból kibocsátandó ún. értékjegyekkel kíván fizetni. Ennek megfelelően 2003 tavaszán az Állami Aktívákat Értékesítő Hatóság – azaz az állami vagyonkezelő ügynökség – és az ipari minisztérium portfóliójában tartott cégek részvényeinek 20%-át e célból el is különítették, 2005 elején pedig már név szerint is emlegettek néhány nagyvállalatot, amelynek részvényeit a „közeljövőben” kívánják szétosztani a jegytulajdonosok között.10 2005 júniusában újabb kárpótlási törvénycsomagot fogadtak el (247/2005. sz. tv.11), amely elsősorban a termőföldek és az erdők, illetve a nemzeti kisebbségek, az egyházak és a magánszemélyektől 1945. március 6. és 1989. december 22. között12 elvett magán-, egyházi és közösségi épületingatlanok restitúcióját, illetve az esetleges kárpótlás megállapítását kívánta rendezni.13 A visszajuttatás azonban továbbra is lassan haladt. Sőt, 2012 elején a kormány megkísérelt elfogadtatni egy új szabályozást, amely megszüntette volna a természetbeni restitúciót, a pénzbeli kárpótlást pedig a piaci ár 15%-ára korlátozta volna. Ez ellen a katolikus egyház és az USA bukaresti nagykövete is tiltakozott.14

A 2013 elején tartott parlamenti választások után ismét új fejezet kezdődött „a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó” román törvényalkotásban. Az új kormány azt ígérte, hogy 2015-ig (!) felülvizsgálják az Országos Restitúciós Hatóság valamennyi korábban meghozott döntését – különösen azokat, amelyek nyomán ingatlan helyett csak pénzbeli kártérítést kaptak a sértettek. A felülvizsgálatot az új kormányfő – egyéb érvek mellett – azzal indokolta, hogy ezen igénylők négyötöde nem is él Romániában, ráadásul többségük csak vásárolta a tulajdonjogot az örökösöktől.17 A kárpótlás alapvető formája a természetbeni restitúció lesz, ha ez nem lehetséges, akkor a károsultak egyfajta fiktív kárpótlási jegyet, ún. kompenzációs pontot kapnak majd, amelyek egy másik ingatlan vásárlásakor beválthatók. A kompenzációs pontok másodlagos piacát a kormány úgy kívánja megakadályozni, hogy 85%-os adót vet ki rá. A pontrendszerre pedig azért volt szükség, hogy a kárpótlási ígérvényeket ne kelljen az államadósság részeként elszámolni.

Ennek az új koncepciónak a mentén 2013 áprilisában a Ponta-kormány rövid, pár napos társadalmi vitára bocsátotta az új törvénytervezetet, majd úgy nyújtotta be a Parlamentben, hogy kikötötte, ne lehessen a részletekről vitatkozni.18

2013 őszén, fél évvel az eredeti törvény elfogadása után a kormány módosította a kárpótlás feltételeit, és ehhez ismét kérte a Parlament jóváhagyását. Egyfelől a polgármesterek a korábbinál nagyobb mozgásteret kaptak arra, hogy döntsenek az ingatlankárpótlási ügyekben, továbbá az is, hogy a károsultak eleve jogot kapnak arra, hogy az eredeti épület helyett egy másikat kérjenek.19 Másfelől viszont az történt, hogy az ANRP-t teljesen lebénította a korrupció elleni kormányzati kampány nyomán létrejött különleges felhatalmazásokkal rendelkező szervezet, a DNA működése (9.7.2.). Miután ez a szervezet számos ismert közéleti személyiséget megvádolt azzal, hogy a korábbi időszak restitúciós döntései során korrupciós bűncselekményeket követ(het)ttek el, 2014 után szinte semmilyen ügyben, senki nem mert dönteni. Mindeközben az igazságszolgáltatás különféle szintjein összesen kb. 2,5 millió folyamatban lévő restitúciós per aktái porosodtak.20