A vagyon-visszaszármaztatás folyamatában a legtöbb nehézség a termőföld, azon belül pedig a tagosított termőföld esetében merült fel. A földet az állami földalapból szolgáltatják vissza a valamikori tulajdonosoknak, illetve a törvényes örökösöknek azoknak a községeknek a területén, ahol a földek elkobzását követően tagosítást hajtottak végre. Először azt a termőföldet szolgáltatják vissza, amely annak a kataszteri községnek a területén található, ahol a földet elkobozták. Ha ebben a kataszteri községben „elfogy” a termőföldalapba sorolt földterület, akkor az adott helyi önkormányzat területén található egyéb, ám az adott kataszteri községgel szomszédos kataszteri községek területéről ítélnek oda földet. Ha innen is kiapad a földforrás, az adott helyi önkormányzat területén található bármelyik kataszteri község területén, míg végül bármelyik szomszédos helyi önkormányzat területén található termőföldet megítélhetnek a jogosultaknak. A rendelet azt is előirányozza, hogy amennyiben az elkobzott kataszteri parcellán időközben létesítményt építettek ki – a földkomplexumon pedig több létesítményt – és a létesítmény a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény hatályba lépésének pillanatában használatban volt, a termőföldnek az a része, amelyen a létesítmény áll, nem lehet visszaszármaztatás tárgya. Amennyiben a létesítmény piaci értéke meghaladja a kataszteri parcella értékét vagy a termőföldkomplexumon nagyobb számú, a restitúciós törvény hatályba lépésének pillanatában öntözés céljával működtetett létesítmény van, a parcellákat nem szolgáltatják vissza.2

Azokban az esetekben, ahol a vagyont nem lehet visszaadni, a volt tulajdonosokat pénzben vagy 15 éves lejáratú kötvényekkel kell kárpótolni. Csak azok a vagyonok adhatók vissza, illetve azokért jár kárpótlás, amelyeket Szerbia területén 1945. március 9. után vettek el tulajdonosaiktól. A kisajátított vagyon visszajuttatására és kárpótlásra nem tarthatnak igényt – többek között – azoknak a megszálló erőknek a tagjai és leszármazottai, akik a II. világháború idején Szerbia területén tevékenykedtek. (Ez alól csak a rehabilitált személyek képeznek kivételt.) Ez a rendelkezés sok vajdasági magyar, illetve bánáti német családot érint, amelyeknek felmenői történetesen 1941–45 között hadköteles sorban voltak, és a Délvidék visszacsatolása után a magyar hadseregbe sorozták be őket.3 A törvény hatálya kiterjed azokra is, akik Szerbia mai területén a holokauszt következtében veszítették el vagyonukat. A holokauszt azon áldozataival, akiktől elvették vagyonukat, de nincsenek élő és törvényes örökösök, külön törvény foglalkozik majd. Az egyházak és vallási szervezetek vagyonának restitúciójáról ugyancsak született törvény, de annak végrehajtását felfüggesztették az általános restitúciós törvény hatályba lépéséig.4 De az általános rendezés sem indult meg.

A szerb képviselőház 2018-ban fogadta el a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény újabb módosítását. Ez azt eredményezte, hogy az úgynevezett kárpótlási előleg kifizetésének a határidejét 2020. március 31-ig kitolták. A jogszabály módosítás előtti változata 2018. december 15-ét jelölte meg határidőként arra vonatkozólag, hogy a szerb kormány megállapítsa azt a szorzót, amelynek alapján az állam kárpótlást fizet az egykor megkárosított személyek örököseinek, akik nem kaphatják vissza természetben az elkobzott vagyont. A kárpótlási előleg a kárpótlás 10%-át teszi ki, ám személyenként nem haladhatja meg a 10 ezer eurót. Magát a kárpótlás folyamatát 2030-ban kell(ene) befejeznie az államnak, legalábbis a törvény értelmében.

A Restitúciós Ügynökség kimutatása szerint 2019-ben 13,68 Mrd € értékű volt az a vagyon, amelyre az érintett polgárok igényt tartanak. A legmagasabb összeg, amelyre egy, a vagyon-visszaszármaztatásra jogosult polgár jogot szerezhet, legfeljebb 500 ezer €, függetlenül az elkobzott vagyon értékétől. Ha egy adott törvényes örökös esetleg több, valamikori tulajdonos elkobzott vagyonára jogot szerzett, szintén legfeljebb 500 ezer € kárpótlásra számíthat.