Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

Amit nem tudtunk ...

Máig restellem, hogy a megfelelő időben nem volt alkalmam megismerkedni a privatizáció két rendkívül fontos elméleti kérdéskörével. Az egyik a reguláció elmélete. Tény, hogy 1993–1995 között, amikor – közreműködésemmel – sor került a magyar távközlés és az energiaszektor nagy részének eladására, a monopolszolgáltatók szabályozásával kapcsolatosan már bőséges nemzetközi szakirodalom állt rendelkezésre. De ezt az irodalmat nem ismertem, ahogyan a többi döntéshozó sem. Azóta az állami vagyonkezelők és a miniszteriális apparátusok többé-kevésbé behozták lemaradásukat (lásd 6.2.1.).

Hasonlóképpen csüggesztő, hogy a nagy privatizációs tranzakciók idején nem ismertük az addigra már ugyancsak szépen felduzzadt aukcióelméleti irodalmat.1 Tulajdonképpen azt sem láttuk világosan, hogy a magyarországi privatizációs pályázatok valójában az aukciós elméletben „szépségverseny” (beauty contest) elnevezéssel szereplő technikának feleltek meg. Pedig az elnevezés nagyon találó, és alkalmas lett volna széles körben való elterjesztésre. A pályázatok úgy voltak kiírva, hogy az eladásra kerülő állami vagyon vevői valóban úgy érezhették magukat, mintha egy szépségversenyen indultak volna. Csak éppen itt nem a vevők csípőbősége és mellbősége, intelligenciája és humora, hanem a vállalati hírnév, az üzleti tervek, a készpénzfizetési ajánlatok és a garanciák kerültek összehasonlításra. A győztes pedig, éppen úgy, mint egy szépségversenyen, annak alapján lett kijelölve, ahogy a különféle szempontok szerint adott pontokat az elbírálók összesítették.

Egy-egy esetben ugyan az állami vagyonkezelők által megbízott nagy, külföldi tanácsadó cégek használtak valódi aukciós módszereket, ahol a döntő szempont a beígért vételár volt (pl. a gázszolgáltatók eladásakor lásd 6.6.), de ez távolról sem volt általános. Márpedig az irodalom tucatnyi bevételmaximalizáló aukciós módszert ismer. Ezek között van olyan, amelyet minden további nélkül alkalmazhattunk volna, s így tízmilliárd forintokkal növelhettük volna az államkassza bevételeit. Ne tévessze tehát meg az Olvasót az a tény, hogy a könyv megfelelő helyein (lásd 3.6.4.) mind a reguláció, mind az aukcióelmélet főbb tanulságainak bemutatásával találkozik! Ez nem azt jelenti, hogy a privatizációs döntéshozókat ezek az elméletek közvetlenül befolyásolták. A krónikaszerkesztés logikája viszont megkövetelte, hogy ott és akkor mutassuk be ezeket az elméleteket, ahol a helyük volt vagy lett volna.

1	A 2007. évi közgazdasági Nobel-díjat Roger Myerson kapta az aukcióelméletet megalapozó kutatásaiért. Lényegében ugyanezért kapott Nobel-díjat 2020-ban Paul R. Milgrom és Robert B. Wilson.