Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

A témakör hazai szakirodalma

Két évtized távlatából nézve meglepő, hogy milyen kevés átfogó közgazdasági elemzés, tudományos igényű monográfia született a magyar privatizáció folyamatáról. Saját könyveimen (Mihályi, 1998a; Mihályi, 2010a) kívül csak Voszka Éva könyveit (Voszka Éva, 1995e; Voszka Éva, 1997d; Voszka Éva, 2018), Szalai (2001) elitkutatásainak első összefoglalóját, az Állami Számvevőszék megbízásából készült Báger–Kovács- (2004) kötet összefoglaló tanulmányait, Soós (2009) hat országra kiterjedő keresztmetszeti elemzését, továbbá egy irodalmi feldolgozást, Kerékgyártó István (2001) regényét ajánlhatom. Történészek vagy gazdaságtörténészek tollából – tudtommal – egyetlen könyv sem született. Valamilyen okból nem kedvelték e tárgykört az akadémiai fokozatért disszertáció írására vállalkozó kutatók sem. Az MTA Kézirattárában mindössze három olyan kandidátusi disszertáció1 található, amelynek elsődleges témája a privatizáció, akadémiai doktori értekezés pedig csak egy, az is e kötet szerzőjének munkája.2

Ugyanakkor a közgazdasági elemzés számára megkerülhetetlenek Sárközy Tamás e tárgyba vágó jogelméleti könyvei és tanulmányai. Sárközy ugyanis nemcsak akadémiai diszciplínaként művelte a privatizációs jogot, de időről időre kulcsszerepe volt a jogalkotásban is. Írásai egyben egy szemtanú beszámolói.3

Szakmonográfiák, sorozatok. 1996-ban az ÁPV Rt. Igazgatósága megbízásából Csáki György igazgatósági tag szerkesztőbizottságot alakított egy privatizációval foglalkozó könyvsorozat megjelentetésére. Ennek a bizottságnak – mely több mint két éven át működött – magam is tagja voltam. A sorozat, mely címével egy Karinthy Frigyes-versre utalt („Számadás a talentumról”) 1997-ben jelentette meg az első kötetet, amelyet 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben még további 20 kötet követett. A cél az volt, hogy az ÁPV Rt. megbízásából és költségére a hazai közgazdaságtan jeles kutatói ágazatonként, vállalatcsoportonként vagy egy-egy privatizációs technikára összpontosítva számot adjanak arról, hogy mi történt az állami vagyonnal, hogyan sáfárkodtak a vállalatokkal a privatizációs szervezetek. A szerkesztőbizottság 2003-ban újrakezdte a munkát, s ennek nyomán 2005 utolsó napjaiban újabb 4 kötet látott napvilágot.4 Kár, hogy a folytatás elmaradt.

A privatizáció időrendi alakulását kutató szakemberek figyelmét szeretném felhívni két olyan páratlan értékű forrásra, amelyet munkám során magam is rendszeresen használtam. Az egyik a Magyarország Politikai Évkönyve- (MPÉ) sorozat, amely három lelkes politológus – Kurtán Sándor, Sándor Péter és Vass László – két évtizeden át tartó együttműködésének (és a nagyvonalú állami támogatásnak) köszönhette létét. Ez a sorozat, melynek első kötete az 1988-as év eseményeit foglalta össze, minden évben közöl egy vagy akár több olyan tanulmányt vagy beszámolót, amely az adott év privatizációs folyamatait tekinti át.5 A másik információs forrás az Állami Számvevőszék (ÁSZ), melynek törvényszabta kötelessége, hogy legalább évente ellenőrizze az állami vagyonkezelő(k) munkáját. Viszonylag hamar kialakult ennek a rutinja, s ezért az ÁSZ honlapjáról szabadon letölthető éves beszámolók olyan egységes rendszert alkotnak, amelyből 2010-ig jól nyomon követhető, hogy mikor mi történt. 2010 után sajnos az ÁSZ munkája ezen a területen teljes mértékben formálissá vált, sem a privatizációs, sem az államosítási tranzakciókat nem vizsgálta a szervezet, megelégedett a procedúrák formális ellenőrzésével.

E két forráshoz képest kevésbé gazdagok, de azért nem mellőzhetők az elvben éves rendszerességgel elkészített kormánybeszámolók. Ezek egyébként jobbára a vagyonkezelő szervezetekben készültek, és a Pénzügyminisztérium kontrollja után kerültek a kormány, illetve az Országgyűlés elé (lásd 8.8.6.). Időnként készültek összefoglaló anyagok is, amelyek 3-5 év fejleményeit tekintették át rövidebb-hosszabb terjedelemben. Ehhez képest aránytalan, hogy a legutolsó ilyen dokumentum, amely az 1990–2007 közötti teljes időszakról kívánt számot adni, nagyon rövidre sikerült (48 oldal).6

1	Giday (1994), Medve (1994), Tóth István János (1994) és Héjja (1997).
2	Mihályi (1997i). A disszertáció lényegében megegyezik a később könyv alakban megjelent, fentebb említett változattal (Mihályi, 1998a). Egyéb, privatizációs tárgyú írásaim jegyzékét lásd a 16. fejezetben.
3	Lásd összefoglaló céllal készült terjedelmes monográfiáját, illetve memoárnak is tekinthető, legutóbbi vastag könyvét Sárközy (Sárközy, 2009; Sárközy, 2012).
4	Megjelent továbbá egy kétkötetes, angol nyelvű összefoglaló is, és az ÁPV Rt. gondoskodott arról is, hogy a sorozat nyomtatásban megjelent kötetei CD formájában is elérhetőkké váltak.
5	A sorozat kiadója kezdetben a Reform Kiadó volt. Később az Aula–OMIKK kiadók, majd az Ökonómia Alapítvány és az Economix Rt. neve fémjelezte a kiadványt. 1992-től a sorozat kiadója a budapesti közgazdasági egyetem politológiai tanszékén működő Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány (tanszékvezető: Ágh Attila). 1999-ben a szerkesztők egy külön kötetet – pontosabban két kötetet is – megjelentettek, amely az 1989–99-es évtized eseményeit tekintette át. Ebben a kötetben is napvilágot láttak átfogó tanulmányok a privatizációról: Csáky–Macher (1998), Mihályi (1998e), Kovács (1998b), Voszka (1998b). A 2011-es évről, illetve a következő években már nem a sorozat nem jelent meg, mert nem sikerült megszerezni a szükséges szponzori támogatást.
6	Lásd Magyar Köztársaság kormánya (2009). Megemlítendő azonban, hogy a Vagyontörvény 71.§ (2) bekezdése alapján az MNV Zrt. megbízásából a Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda (HDL) 24 M Ft-os díjazásért készített egy ennél sokkal hosszabb, részletesebb – és alapjában véve szakmailag korrekt – anyagot is, 463 oldal terjedelemben, lásd Horváth és munkatársai (2008). Ezzel az anyaggal azonban a Vagyontanács is meg a Pénzügyminisztérium is elégedetlen volt (vagy csak egyszerűen túlságosan hosszúnak találták), és ezért úgy döntöttek, hogy ez a vaskos anyag csak ennyire megcsonkított formában váljék hivatalos dokumentummá. Ezt a privatizáció szélsőjobboldali kritikusai – joggal – nyomban szóvá is tették, lásd Bencze Izabella, 2009. febr. 27-én kelt nyílt levelét Veres János pénzügyminiszterhez (http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=izabella&cikk=13#cikk). De az is lehetséges, hogy a PM döntéshozói számára – valamilyen okból – aggályos volt a kiválasztott ügyvédi iroda szerepvállalása. Az minden esetre tény, hogy a HDL iroda egyik munkatársát 2010 májusában a rendőrség a BKV és más fővárosi cégek korrupciógyanús ügyei kapcsán őrizetbe vette (www.index.hu, 2010. máj. 4).