Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


A „privatizáció privatizációja”

A privatizáció privatizációja érdekében kifejtett nyomás kezdettől fogva jelen volt a magyarországi magánosításban. Ezt a jelszót1 – változó lelkesedéssel és változó tartalommal – több érdekcsoport is magáévá tette, s alkalom adtán nagy nyomatékkal hangsúlyozta is. A gondolat elsősorban azoknak volt szimpatikus, akik vállalkozóként a privatizáció közreműködőiként akartak pénzt keresni: kis és nagy méretű tanácsadó cégek, befektetési bankok, brókercégek, könyvszakértők, mérnöki és jogi irodák stb. De nem volt idegen ez a jelszó az állami vagyonkezelő szervezetek vezetőitől sem. Ők ugyanis alapjában véve a privatizáció gyorsításában, a bevételek növelésében voltak érdekeltek, hiszen munkájuk eredményességének végül is ez volt az egyetlen mérhető dimenziója. Az a vezető, aki pár hónapot eltöltött a privatizáció szervezetében, hamar belátta, hogy külső tanácsadók nélkül nem lehet eredményt felmutatni.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave