Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

3.6.1.3. Az egyszerűsített privatizáció

Az 1994-es választásokon hatalomra került szociálliberális kormány privatizációs stratégiájának két egymást kiegészítő eleme volt az egyszerűsített privatizáció (3.6.1.2.) és a szakértői privatizáció (3.6.1.2.). Mindkét technika arra irányult, hogy a még nem privatizált kis és közepes méretű gazdasági társaságok eladását depolitizálni és gyorsítani lehessen. Ezeket a javaslatokat az SZDSZ erőltette be a közös kormányprogramba, minthogy szerepeltek az SZDSZ választási programjában is,1 míg az MSZP választási programjában a privatizációra vonatkozóan semmiféle konkrét elképzelés nem szerepelt.

Az MSZP meghatározó személyiségei és érdekcsoportjai – így Suchman Tamás, a későbbi privatizációs miniszter és a szakszervezetek is – különféle megfontolásokból ellenezték mindkét javaslatot. Az érvek egy része nem különbözött sokban az önprivatizáció értékelése kapcsán korábban már idézett aggályoktól. Új elemként merült fel viszont az MSZOSZ részéről a készpénzes privatizációs formák elvi alapon történő elvetése, valamint a különféle MRP-típusú privatizációs formák határozott igénylése. Az előkészítő munkába bevont ÁVÜ-szakértők, a PM és az IM szakértői leginkább a játékszabályok és határidők merev rögzítését ellenezték – nem is sikertelenül. A törvény majdnem egyéves vitája során elérték, hogy a szakértői privatizáció teljes mértékben ad acta tétessék, az egyszerűsített privatizációnál pedig a gyorsítás érdekében javasolt 15 és 30 napban maximált határidőket 30, 60, illetve 90 napra növelték.

Kompromisszumos megoldásként azt fogadták el fő szabályként,2 hogy az egyszerűsített privatizációba azok a társaságok kerülnek kötelezően besorolásra, melyek saját vagyona 1994-ben kisebb volt, mint 600 M Ft és az alkalmazottak létszáma nem haladja meg az 500 főt. Kivételesen indokolt esetben – külön mérlegelendő szempontok fennállása esetén – lehetséges volt a nagyobb saját tőkéjű és létszámú társaságok besorolása is. További kivételt jelentett az a szabály, miszerint a kötelezően az egyszerűsített privatizációs eljárásba sorolt társaságot ki lehet vonni ebből a körből mindaddig, amíg a társaságok jegyzéke közzétételre nem került.

Az egyszerűsített privatizációs eljárás további sajátosságai közé tartozott, hogy két markánsan elkülöníthető részből állt. Az első részből, amely során az ÁPV Rt. hirdeti meg készpénzfizetés ellenében az állami tulajdonban lévő többségi társasági részesedéseket (listás privatizáció), valamint a másodikból, amikor az ÁPV Rt. eredménytelen pályáztatása után a társaság vezető tisztségviselői kísérlik meg ismételten értékesíteni a tagsági jogot. Ez volt az ún. menedzsment-forduló.

Az ÁPV Rt-nek két ütemben kellett a besorolt társaságok jegyzékét közzétenni – függetlenül attól, hogy volt-e már valaha versenyeztetve a társaság. Két országos napilapban és az ÁPV Rt. tájékoztatójában kötelező volt a meghirdetés. A jegyzéknek tartalmaznia kellett továbbá a társasági részesedések limitárát is.

A limitár bevezetése. A limitár nem volt új elem, szerepelt az önprivatizációban is. Az egyszerűsített privatizáció konstrukciójában a limitár meghatározása azért volt fontos, mert befolyásolta a listás meghirdetés sikerességét, illetve azt, hogy hány cég kerül be a második, vagyis a menedzsment-fordulóba. Ha a limitár alacsony, akkor valószínűleg több céget sikerül privatizálni az első fordulóban, de alacsonyabb áron. A magas limitár következtében valószínűleg több társaság kerül majd be a menedzsment-fordulóba, ahol ezek a cégek kedvezőbb feltételekkel értékesíthetők ugyan, de ez időben hosszabb folyamat. A limitár fogalma tehát nem azonosítható sem a társaság könyv szerinti értékével, sem valamifajta becsült üzleti értékkel. Inkább csak jelzés a piac számára, hogy hol kell kezdeni a licitálást. A limitár megállapításához az alábbi szempontok és mutatók nyújtottak segítséget:

a piac visszajelzése (az azonos szakágazatba tartozó társaságok eddigi privatizációs feltételeinek figyelembevétele);
eszközalapú vagyonértékelés (a társaság tulajdonában lévő tárgyi eszközök értéke;
hozamalapú üzletértékelés (a társaság jövőbeni nyereségtermelő képessége);
a felszámolási érték (a társaság működésének 2 év alatti megszüntetéséből várható bevétel).

A limitár meghatározásának előkészítésekor alternatívaként merült fel, hogy az ÁPV Rt. erre független szakértő céget kérjen-e fel, vagy a társaság menedzsmentjétől kérjen javaslatot. A szakértői limitár-meghatározás előnye, hogy ezt a privatizáció szempontjából lényeges tényezőt egy – az értékesítés folyamatától és következményeitől független – szakértőcég állapítja meg. Ezzel szemben a társaság menedzsmentje, amely a legjobban ismeri a társaságot, rendelkezik azokkal a cégismeretekkel, amelyek pontos információként támpontul szolgálhatnak a limitárra vonatkozó javaslat megtételéhez. Végül – hosszas viták után – az ÁPV Rt. vezetése elfogadta azt a javaslatot, hogy a társaságok által benyújtott limitárjavaslatot az ún. „belső szakértői bizottság”3 vitassa meg, és az ÁPV Rt. igazgatósága ennek alapján hozza meg a végső döntést. Mint az várható is volt, a limitárak nagymértékben – 500 ezer és 500 M Ft között – szóródtak.

A részletes tájékoztatókat a társaságok vezetői állították össze. Annak érdekében, hogy a társaságok által készített tájékoztatók között ne legyenek lényeges tartalmi és formai különbségek, az ÁPV Rt. előre elkészített egy összeállítást a részletes tájékoztató követelményeiről.

Az ajánlatok benyújtására 90 napot biztosított a törvény. A társaságokat kizárólag készpénzes értékesítésre lehetett kiírni, azaz az árajánlat a limitárat elérő vagy meghaladó, a teljes ellenértéknek a szerződés megkötésétől számított 60 napon belüli, készpénzben történő megfizetésére vonatkozhatott. Az ajánlatokat 60 napon belül kellett elbírálni. Amennyiben volt érvényes ajánlat, úgy a privatizációs szerződést az ajánlatban foglaltak, a törvényben előírt biztosítékok és egyéb feltételek megfelelő alkalmazásával kellett megkötnie az ÁPV Rt-nek. Amennyiben a jegyzékben szereplő társaságokra nem érkezett érvényes ajánlat, úgy a vezető tisztségviselők megkezdhették a közvetlen befektető keresését az egyszerűsített eljárás keretén belül.

A törvény tehát az egyszerűsített privatizáció lebonyolításával a társaság vezető tisztségviselőit bízta meg. Ők voltak azok, akik jogosultak és kötelesek az értékesítésre vonatkozó, a törvény egyes fejezeteiben foglalt általános, valamint az ÁPV Rt. versenyeztetési szabályzatában megalkotott különös rendelkezések keretei között a további intézkedéseket megtenni. A vezető tisztségviselők az ÁPV Rt. megbízásából jártak el, az önprivatizáció konstrukciójától eltérően, ahol ez a funkció a tanácsadókra hárult. A társaság vezető tisztségviselői által elvégzendő előkészületi munkálatok kiterjedtek a pályázat feltételének meghatározására, a pályázati csomag elkészítésére, a szükséges – törvény szerinti – kötelező egyeztetések lebonyolítására, az előzetes egyetértések beszerzésére, a pályázat meghirdetésére, a benyújtott pályázatok elbírálására, a pályázat eredményének megállapítására, azaz a pályáztatás komplex folyamatára, továbbá a szerződés előkészítésére és kitárgyalására. Csak ezt követően kerülhetett sor a vezető tisztségviselők előzetes döntésének az ÁPV Rt. részére írásban történő bejelentésére.

Az ÁPV Rt. a bejelentésre vonatkozó 60 napon belül közlendő kötelező állásfoglalása esetén a következő eljárási rend jellegű intézkedéseket tehette:

az alkalmatlan bejelentést – 15 napon belül – visszautasíthatta,
meghosszabbíthatta az elbírálási határidőt.4

A törvény az ajánlatok objektív elbírálását kívánta biztosítani azzal, hogy az ÁPV Rt. végső döntéséhez legalább két külső szakértő véleményét követelte meg. Az összeférhetetlenség elkerülése érdekében a törvény arra kötelezte a menedzsmentet, hogy amennyiben a vezetői és munkavállalói kivásárlás alkalmazásával kívánnák legalább 50%-ban megszerezni az állami tulajdoni hányadot, úgy ezt az ÁPV Rt.-nek előre be kellett jelenteniük.

Az első jegyzék meghirdetése és eredményei. Kísérteties pontossággal ismétlődött meg az önprivatizáció két fordulójából ismert fejlemény: az ágazati minisztériumok nagy erővel lobbiztak, hogy az érdekszférájukban lévő cégek lekerüljenek a listáról. Új – de ugyancsak negatív – fejlemény volt, hogy az ÁPV Rt. ágazati alapon újraszervezett ügyvezető igazgatóságai, valamint a tb-vagyonátadásért és a kárpótlás szervezéséért felelős egységek maguk is küzdöttek a lista megkurtítása érdekében. Ily módon legalább 200 céget sikerült is eltüntetni – még mielőtt az ÁPV Rt. Egyszerűsített Privatizációs Igazgatósága megkezdte volna munkáját. 1995 szeptemberében már csak 275 cég volt a listán,5 pár hónappal később már félannyi sem. S az eredmény: 1995. szeptember 29-én már csak 73 társaság neve szerepelt a nyilvánosan meghirdetett listán.6

Hogy ez így történt, az jelentős mértékben Suchman Tamásnak volt köszönhető, aki miniszterként sem változtatta meg elutasító véleményét az egyszerűsített privatizációról. A feladatot nyűgnek érezte, s az ÁPV Rt. szervezetének kiépítésekor alig-alig biztosított erőforrást a program lebonyolításához. (Miközben a Pri-Man Kft., mely túlélte az önprivatizációt, ismét feléledt, létszámot, autót és pénzt kapott a közreműködéshez.)

A szeptemberi jegyzéken meghirdetett társaságokra a pályázatokat 1995. december 29-ig lehetett beadni. Az addigra már tovább csökkentett körre – összesen 71 társaságra7 – 104 pályázat érkezett – csaknem kizárólag magyar befektetőktől. A 104 pályázat közül 99 tartalmazott limitár feletti értékeket, ami 37 társaságot érintett. A külföldi befektetők legtöbbje német volt, mindössze egy amerikai pályázó adott be ajánlatot. A legnagyobb érdeklődés a feldolgozóipari társaságok iránt mutatkozott (29). A legkevésbé vonzó a vendéglátás és az oktatás volt (1-1). A pályázók többsége szakmai befektető volt. Csak néhány esetben jelentkezett pénzügyi befektető, akiket általában az alacsony limitár vonzott.

A második jegyzék meghirdetése. A törvényben megszabott, év végi határidőhöz képest két hónapos késéssel, 1996. február 27-én jelent meg az egyszerűsített privatizációra kijelölt társaságok második listája, összesen 48 céggel.8 A portfólió összetétele ismét igen vegyes volt, amit a limitár 100 ezer és 100 M Ft közötti szóródása jellemezhet talán a legjobban.

3.10. táblázat. Az egyszerűsített privatizációban részt vevő társaságok, 1994–1997

	db	Jegyzett tőke (Mrd Ft)	Állami tulajdonhányad (Mrd Ft)	Limitár összesen (Mrd Ft)	Átlagos árfolyam (jegyzett tőkére) (%)
I. lista	73	14,0	10,5	5	47,6
II. lista	48	8,3	6,8	3,9	57,4
III. lista	19	2,6	2,4	1,4	50,0
Összesen	131*	24,9	19,7	10,3	51,4

Megjegyzés: * 3 társaság meghirdetését később – felszámolás, illetve a cégbejegyzés bírósági visszautasítása miatt – az ÁPV Rt. visszavonta. 6 társaság ellen a későbbi hónapok folyamán felszámolási eljárás indult.

Forrás: HPR, 1996. okt. 8., 8–9, VÜ. 1997. júl. 7.

Az érdeklődők nagy száma azt jelezte, hogy a készpénzes ajánlati felhívás felkeltette a befektetni szándékozók figyelmét. Bizonyítja ennek a privatizációs eljárásnak a sikerét az is, hogy a meghirdetett limitárakhoz képest a beérkezett pályázatok 120–140% közötti árajánlatokat tartalmaztak. Az ÁPV Rt. IG 1996. január 10-én döntött a jegyzéken meghirdetésre kerülő társaságok értékesítéséről. Az igazgatóság döntése alapján 37 társaság állami tulajdonú részesedésére vált megköthetővé az adásvételi szerződés.

Az első jegyzéken meghirdetett társaságokból 34 társaság pályázata volt eredménytelen. Ezt követően az ÁPV Rt. értesítette a menedzsmentet az egyszerűsített privatizációs eljárás megindításáról. Az eljárásrendet meglehetősen későn, csak 1995. december 13-án fogadta el az ÁPV Rt. IG-je.

1997 tavaszára a meghirdetett 118-ból 74 cégnél fejeződött be az egyszerűsített privatizáció, 4,5 Mrd Ft készpénzbevételt eredményezve. A 72-ből 50 társaság már a készpénzes fordulóban elkelt (pl. Perfekt Rt., Szolnoki Sütőipari Rt., Pest-Budai Közért Rt.) – esetenként messze a névérték felett! –, ami azt mutatta, hogy a készpénzes értékesítés az esetek többségében lehetséges megoldás volt. 35 társaság esetében a menedzsment közvetlenül jelezte kivásárlási szándékát az ÁPV Rt.-nek – 19 esetben már létrejött a szerződés (pl. Vegyterv Rt., Palota Bőrdíszműgyártó Kft.), másutt a tárgyalások áthúzódtak 1997 második felére.

A harmadik lista meghirdetése. Mint arról még szó lesz (4.4.6.), a kormánykoalíció kisebbik pártja 1996 nyarától intenzív politikai harcot folytatott az 1995. évi privatizációs törvény módosítására. Ennek a küzdelemnek fontos része volt az egyszerűsített privatizáció felélesztése, miután az SZDSZ úgy ítélte meg, hogy Suchman Tamás vezetése alatt az ÁPV Rt. lényegében elszabotálta a törvény végrehajtását.9 A törvénymódosítások végül csak 1997 márciusában léptek életbe, de az SZDSZ elérte, amit akart. Legalábbis papíron …

Az Országgyűlés utasította az ÁPV Rt.-t, hogy 1997. március 31-ig hirdessen meg minden olyan társaságot, amely megfelel az egyszerűsített privatizáció kritériumainak, de korábban valamilyen okból mégis levették az első, illetve a második listáról. Módosították a 600 millió Ft-os sajáttőkehatárt is (800 M-ra), és érvénybe lépett az az általános szabály, hogy nem lehet érvénytelennek nyilvánítani a pályázatot, ha van formailag érvényes ajánlat.

Az SZDSZ-nek azt is sikerült kiharcolnia, hogy visszakerült a törvény szövegébe az a szabály, amely az egyszerűsített privatizációban részt vevő társaság menedzsmentjét anyagilag is érdekeltté tette a magánosításban.

„45.§ (2) Ha az értékesítésre vonatkozó adásvételi szerződés a társaság jegyzéken történő meghirdetésétől számított 1 éven belül megkötésre kerül, akkor a készpénzbevétel 10%-a a társaságot illeti meg, amelyet alaptőkén (törzstőkén) felüli vagyonba kell helyezni. E vagyonrészt – egy éven belül – tőkeemelésre kell fordítani, és az így kibocsátásra kerülő társasági részesedéseket 50-50%-ban a társaság vezető tisztségviselői, illetve dolgozói térítés nélküli tulajdonszerzésére kell felhasználni.”

Ez a paragrafus szó szerint megegyezik azzal a szöveggel, amit a privatizációs törvény 1994 novemberében elkészült szövegváltozata már tartalmazott és amit végül az MSZP nyomására a képviselők kivettek a törvényből. A dolog érdemét nézve azonban azt is látni kell, hogy az SZDSZ és a neki segítséget nyújtó liberális beállítottságú kodifikátorcsapat pirruszi győzelmet aratott csupán. Igaz, a törvény szövegébe visszakerült mindaz, amit 1994-ben a Sárközy–Komáromi–Csillag-trió egyszer már beírt, de a végrehajtás az ÁPV Rt. kezében maradt. Így fordulhatott elő, hogy az egyszerűsített privatizáció harmadik listájára – amely 1997. március 28-án jelent meg – mindössze 19 társaság neve került fel. Ebben a körben már csak 6 érvényes ajánlat érkezett, és csak 4 esetben sikerült eljutni a szerződéskötésig.

Kovács (1998) összefoglaló értékelése szerint az egyszerűsített privatizáció három hullámában közel 200 céget értékesítettek (ez ellentmond a 3.10. táblázat adatának!), és mindössze 5 Mrd Ft bevétel született. Bár a vállalatok darabszámára vonatkozó adat nyilvánvalóan téves, abban bizonyosan igaza volt az ÁPV Rt. egykori elnökének, hogy az egyszerűsített privatizáció, mint technika, végül is meglehetősen túlbonyolítottá, bürokratikussá vált.

1	„A nagyvállalatok tételes felsorolással megadott körétől eltekintve, ahhoz hasonló privatizációs módszereket kell alkalmazni, amilyet az ún. önprivatizáció keretében a kisebb cégek szűk körére alkalmazott a jelenlegi kormány. A privatizáció kezdeményezését, a vevőkeresést szerződésben a vállalati menedzsmentre, illetve az erre normatív feltételek szerint kiválasztott tanácsadó cégekre kell bízni, s csak a folyamat ellenőrzését végezze az állami privatizációs intézmény” (SZDSZ, 1994: 70).
2	Lásd az 1995. évi privatizációs törvény 37–45. szakaszait.
3	Ezt a bizottságot Kocsis István vezérigazgató-helyettes nagy alapossággal és lendülettel, személyesen irányította. Neki is köszönhető, hogy ami az MSZP ellenkezése után megmaradt a programból, az sikeresen végrehajtásra került.
4	Ez csak a határidő lejárta előtt 15 nappal, legfeljebb 30 nappal volt lehetséges.
5	Lásd Hatvani Szabó János ügyvezető igazgató nyilatkozatát a PR 1995, 17. számában. A 275 cég könyv szerinti értéke 25 Mrd Ft-ot tett ki.
6	A programban szereplő cégek jegyzékét és alapvető üzleti adatait, valamint az eljárási rend részletes szabályait lásd ÁPV Rt. (1995).
7	A jegyzékről a meghirdetés után, de a beadási határidő előtt visszavonásra került két társaság (Alföld Füszért Rt, Siófoki Gyümölcstermesztési Rt).
8	HPR, 1996. febr. 27.
9	Lásd a T/2505 számon, 1996. máj. 15-én Bauer Tamás, Dornbach Alajos és Tardos Márton által benyújtott javaslatot.