Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

A populista narratíva

„A nemzeti oldal nem maradhat ki a privatizációnak csúfolt újraelosztásból.”

Csurka István felszólalása az 1993-as szárszói emlékkonferencián1

„Pénzforrásként a szocialisták 1990 után kitalálták a privatizációt, majd miután elfogyott az eladható vagyontárgyak köre, a külföldi hiteleket vetették be, mint hatalompolitikai rendszerük finanszírozási forrását.”

Orbán Viktor beszéde a kötcsei Polgári Pikniken, 2009. szeptember 5-én.2

Hiba lenne elhallgatni, hogy a hazai könyvesboltok polcain és a hazai politikai pártok programjaiban, illetve ezek nyomán a lapok, folyóiratok hasábjain bőségesen találhatók a magyar privatizációt egészében véve elhibázottnak, károsnak minősítő elemzések is. Már egy-két évvel a rendszerváltás után kezdtek megjelenni a magyarországi privatizációt a keresztény-nemzeti tradíció kategóriarendszerében elemző, Magyarországot a globalizáció áldozataként bemutató, populista, de a szimpla publicisztika kereteit terjedelemben is, szakmai igényesség tekintetében is túllépő írások. De volt erős elvi-elméleti kritikája a privatizációnak az MSZP-ben is. Ilyen írás volt – például – a későbbi EU-biztos Andor László (1993) cikke, amely a sokat kifejező „A privatizáció ősi mítosza” címet viselte és a Thatcher-féle angol privatizáció kapcsán fejtette ki saját, elvi éllel elutasító álláspontját.

Mindez nem volt előzmények nélkül: Magyarországon a 20. század folyamán mindvégig jelentős intellektuális bázisa volt a harmadik utas koncepcióknak, vagyis annak az elképzelésnek, hogy lehetséges a kapitalizmus és a demokrácia összes előnyét összepárosítani a szocializmus összes erényével, és így megszabadulni mind a két rendszer negatív tulajdonságaitól (lásd 1.1.6.). A 90-es évek legelején Csurka István, az MDF akkori alelnöke, a korszak egyik legbefolyásosabb közéleti személyisége volt a zászlóvivője ennek a folyamatnak. Ezt legpregnánsabban 1992 augusztusában, a Magyar Fórumban közzétett hírhedt dolgozatában fejtette ki „Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán” címmel. Ebben kétszer is hangsúlyos módon szerepel a korrupció kifejezés: 1) „Ahhoz, hogy a gulyáskommunizmus végtelen korrupciója után világos demokrácia és szabatos rend legyen, ellenőrzésre van szükség, törvényekre és a törvények betartására.” 2) „Meghirdettük a kisvállalkozás támogatását, elsőbbségét, de nem tudtuk helyzetbe hozni ezt a réteget. Nem tudtunk fellépni a korrupció, a vagyonátjátszások, a jogilag lefedett rablás és nemzeti vagyon külföldre síbolása ellen.”3

A privatizációt alapjában véve ellenző, károsnak minősítő, tudományos igényességgel megírt, elemző tanulmányok sorát – az SZDSZ-ből a Fideszhez átpártolt – Tellér Gyula szociológus írásai nyitották meg a 90-es évek közepén. Álláspontjának, írásainak elsősorban az adott jelentőséget, hogy gondolatai közvetlen módon beépültek a Századvég-csoport4 köré szerveződött kutatók és egyetemi oktatók publikációiba, valamint a Fidesz nyilvánosságra hozott programjaiba is.5 Széles körben volt befolyása a Kossuth Rádió – MIÉP-es irányítás alatt álló – Vasárnapi Újság című műsorának (vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy Csurka Istvánnak), amely heti rendszerességgel, hasonló szellemben foglalkozott a privatizációval.6 2002-től kezdődően – ugyancsak tudományosabb igényességgel – a „nemzeti vonal” nevében, a korábban MDF-színekben politizáló Botos Katalin is számos alkalommal bírálta a „gyors privatizálás”-t, a „privatizáció kiárusításjelleg”-ét.7 Ugyancsak 2002-re datálódik a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) párttá alakulása,8 a MIÉP által elvesztett politikai tér átmeneti betöltése.

2004 márciusában a Fidesz országos kampányt indított, melynek középpontjában 8 követelést tartalmazó, ún. Nemzeti petíció aláírásgyűjtő kampánya állt (lásd 8.2.8.). A dokumentum, amelyet állítólag 1,1 millió ember támogatott aláírásával, két összefüggésben is követelte a „privatizáció leállítását” – egyszer általánosságban, egyszer pedig kifejezetten a kórházakra megfogalmazva. 2006 után Tellér ideológusi vezető szerepét Ángyán József agrárközgazdász, egyetemi tanár, a MAGOSZ tanácsadója, a Fidesz későbbi országgyűlési képviselője vette át,9 majd pedig az Amerikából hazatelepült bankár, Róna Péter, illetve a 2010-es választásra megalakult új politikai párt, a Legyen Más a Politika (LMP) tűnt ki a privatizáció- és nagytőkeellenes álláspont folyamatos népszerűsítésével.

2011 januárjában Schiffer András, az LMP alapítója és 2016-ig első számú vezetője egy elméleti igényességgel megírt cikkében a rendszerváltást követő 20 év privatizációs folyamatát sommásan „a közösségi javak ellenőrizetlen széthordása”-ként jellemezte.10 Novemberben pedig olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel a törvénybe vagy jó erkölcsbe ütköző privatizációs szerződések visszamenőleges vizsgálatát tették volna egyszerűbbé. Schiffer szerint a közösségi tulajdonvédelmi törvény célja az volt, hogy az ügyész bármikor felléphessen a jogszabályok szerint semmisnek minősülő, akár 20 évvel korábban megkötött privatizációs szerződések ellen, és a szerződésből eredő károk megtérülhessenek az állam vagy az önkormányzat javára. Tulajdonképpen Schiffer csak folytatta azt a baloldali, ökoszociális narratívát, amelyet Síklaky István,11 Karátson Gábor és Lányi András már az 1990-es évek első felében is lelkesen terjesztett, és gyökerei az 1940-es évek Kert-Magyarország koncepciójában eredeztek (lásd 1.1.12.9.).

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a populista narratíva gondolatmenetét.

A társasági törvény és az átalakulási törvény már a ’80-as évek végén utat nyitott a spontán privatizációnak, melynek során a jövedelmező vállalatok külföldi magántulajdonosok kezébe kerültek.
A külföldi tőke beáramlása csak látszólag szolgálja az ország érdekét: amit megnyertünk a réven, azt többszörösen elvesztettük a vámon. A külföldi tulajdonú cégek felelősek a deficites külkereskedelmi mérlegért, a nálunk megtermelt profitok kivonása miatt a fizetési mérleg deficitjéért is. A külföldi cégek csak piacrombolási célból jöttek be Magyarországra – ez a magyarázata a növekvő munkanélküliségnek.
A privatizáció valójában nem a termelés bővülését, hanem csakis a meglevő vagyonok újraelosztását szolgálta.
Az általános gazdasági leépülés odavezetett, hogy a koldusok száma megközelíti az 5 milliót.12
A rendszerváltás legfontosabb kérdésében, a tulajdonért folytatott küzdelemben a társadalom nagy többsége a korábbi elitekből verbuválódott csoportokkal szemben vereséget szenvedett.

Talán meglepően hangzik, de tény, hogy a fentebb összefoglalt állítások lényegében szó szerinti idézetek – közvetlen forrásuk a Fidesz 1996-os vitairata.13 A későbbiekben ugyanez az érvelés mint

„hedonista-neoliberális paradigma”,14
„Trockij titkos tervének megvalósítása”,15
az ország kirablására szervezett összeesküvés,16
a külföldi bankok által végrehajtott gyarmatosítás17 vádja,
„a magyar ipar eltüntetése”18 stb.

megjelent a politikai paletta minden árnyalatát képviselő szerzőknél: a pártpolitika jobb- és baloldalán, illetve a politikai pártokat „civil” alapon elutasító mozgalmak képviselőinél. Lásd – egyebek között – Mándoki (1995), Sebestyén (1998), Kőrösi (2001), Mocsáry (2001), Árva–Diczházi (2003), Czike (2003), Rubicsek (2004), Bogár (2004), Bogár (2009), Obersovszky (2006), Gidai (2007), Baranyay (2008), Baranyay (2009), G. Fodor–Kern (2009),19 Lóránt (2015a), Sebők (2016), Sebők (2017) írásait, az ökológiai indíttatású Scheiring–Boda (2008)- tanulmánykötet válogatását, a már említett Róna Péter bankállamosításokat sürgető cikkeit,20 Molnár Ervin (2009) javaslatát egy Társadalmi Vagyonvizsgáló Iroda felállításáról,21 Prugberger Tamás22 és Gazdag László (Gazdag László, 2007; Gazdag László, 2009; Gazdag László, 2010) tanulmányait,23 Nagy Pongrác és Drábik János könyveit, Jelenczki (2009) 5 és fél órás dokumentumfilmjét,24 Magyar Ferenc (2015)25 55 perces dokumentumfilmjét vagy Ferber Katalin (2010) gazdaságtörténész könyvét.

Komoly befolyása volt Kopátsy Sándornak – Matolcsy György legfőbb szellemi mentorának – is, aki már a 90-es évek végén is úgy gondolta, hogy Magyarországon soha sem voltak és ma sincsenek meg a szükséges feltételei a politikai demokráciának, ezért a „minél kevesebb állami szerep a gazdaságban” szükségszerűen visszafelé sül el.26 Minden bizonnyal ezek az előzmények is fontos előkészítő szerepet játszottak abban a folyamatban, amelynek során Orbán 2014 nyarán eljutott az „illiberális demokrácia” mint államcél nyílt meghirdetéséig.27 És ezt a gondolatot váltotta aprópénzre 2014 végén a privatizációs szervezetért felelős államtitkár, aki a 2010 előtti időszakról csak mint a „rablóprivatizáció” éveiről beszélt egy nyilvános fórumon. Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a szolnoki Hozam Klubban, a térség üzletembereinek és vállalkozóinak tartott előadásában 2014. november 5-én szó szerint a következőket mondta.

„A nemzeti vagyonról szóló, kétharmados többséggel elfogadott törvény végett vetett a 2010-ig tartó, két évtizedes időszak rablóprivatizációjának, így annak is, hogy vagyonkezelésbe lehetett adni jelképes összegért 90 évre értékes állami ingatlanokat magánbefektetőnek”. 28

De reflexszerűen ugyanezt a kifejezést (a rablóprivatizációt) használta Balog Zoltán, Orbán közeli munkatársa és barátja 2020-ban is egy hosszabb, nyilvánvalóan gondosan megszerkesztett interjúban is.29

6: Pozsgay Imre a privatizációról

Memoárkötetében Pozsgay Imre, a 80-as és 90-es évek kulcsszereplője a következő módon adta elő saját értékelését: „A privatizáció mintegy ötmillió munkavállaló élethelyzetét érintette. Ezt a szempontot kellett volna az első helyre tenni. […] Az államcsőd nem volt bejelentve, azt titokban kezelték még a rendszerváltás után is. A bevételek gyors növeléséhez az állami vagyont le kellett értékelni, hogy minél könnyebben lehessen rá fizetőképes vevőt találni. Nem véletlen tehát, hogy a privatizáció beindítását nem előzte meg az állam vagyonának a felmérése, a nemzeti vagyon leltára. […] A belső piacvesztésben politikai szándék is működött. […] Miért csak a sikeres vállalatokat adtuk el a külföldieknek? […] Olyan külföldi vevők is hozzájutottak […] az üzlethálózatokhoz, vállalatokhoz, akiknek megvoltak a saját eladható áruik, és valójában a piacot vették meg. […] A magyar nemzetgazdaságot megfosztották attól a néhány világterméktől, amelyekkel […] jelen volt a világpiacon már a két háború közötti időben.”30

A 3. Orbán-kormány idején az állami televízió történelmi ismeretterjesztő sorozata – a Szabadságtér’ 89 – még a korábbi populista-antiliberális kritikákon is túlment, amikor „a naiv vagy befolyásolható Antall József”-et tette felelőssé azért, hogy „az MDF vezette kormány idején a magyar nemzeti vagyon elherdálása, elkótyavetyélése folyt”.31

Ha e sokféle írás és álláspont közös nevezőjét keressük, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy a populista kritika a szocialista és kapitalista gazdaság valamiféle optimális elegyéhez viszonyítva bírál. A szerzők egy olyan világot képzelnek el, amely egyesíti a szocialista rendszer és a kapitalista rendszer valamennyi előnyét – a hátrányok nélkül. Ez persze – sokszor megcáfolt – illúzió, önbecsapás. Figyelemre méltó, hogy a globalizációs világfolyamatok részeként interpretáló, a hazai privatizációt nemzeti szempontból kritizáló szerzők írásaiban egyszer sem merül fel négy, egészen kézenfekvő megfontolás:

(i) Akik amiatt bírálták a 90-es évek kormányait, hogy lényegében ingyen kiárusították („elkótyavetyélték”) a legjobb magyar vállalatokat, teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy valójában azokban az esetekben, amikor kedvezményes áron, kárpótlási jeggyel fizetve vagy hitelbe is odaadtak vállalatokat az új tulajdonosnak az állami vagyonkezelő intézmények, akkor a vevők éppenséggel nem külföldiek, hanem szándékosan kedvezményezett, hazai vállalkozók, önkormányzatok, mezőgazdasági szövetkezetek voltak. Vagyis éppen azok a társadalmi csoportok, amelyeket egy másik megközelítésben éppen ezek a populista erők kívántak kivételezett helyzetbe hozni (lásd 3.3.6.).

(ii) Ezek a művek és szerzőik arról sem szóltak, hogy a 90-es évek vége óta számos magyar menedzsment által irányított nagyvállalat (pl. Mol, OTP, MKB, Richter, Egis) Európa-szerte eredményesen terjeszkedett – éppen úgy, mint az idézett szerzők által kritizált „nyugati”, multinacionális vállalatok. Sőt, ezt a példát a későbbiekben szinte minden olyan magyar tulajdonú családi vállalkozás is követte, amely elérte azt a méretnagyságot, ami alapján tulajdonosuk bekerülhetett a leggazdagabb magyarok Top 100-as listájába.32 Kétségtelen, hogy amikor a magyar cégek terjeszkednek külföldre, napjainkban ideértve most már több tucatnyi közepes méretű, részvénykönyvileg is vitathatatlanul magyar tulajdonban álló középvállalatot is, itthon nem teremtenek munkahelyet, de a profitok repatriálása nyomán növelik a magyar gazdaság számára rendelkezésre álló forrásokat.33

(iii) Magyarországon a 80-as évek közepétől kezdve munkahelyek százezrei születtek annak nyomán, hogy a globalizáció logikája szerint német, francia, amerikai stb. vállalatok otthoni üzemeiket éppen Magyarországra telepítették. Vagyis mi nyertünk azzal, hogy német, angol, amerikai stb. transznacionális társaságok34 saját hazájukban üzemeket zártak be. Ritkán emlegetett, de fontos tény, hogy a számunkra oly fontos (nyugat)német tőke a 90-es évek elején annak ellenére is Magyarországot választotta, hogy mehetett volna Kelet-Németországba is!35

(iv) Visszavisszatérő gondolat, hogy a külföldi befektetőknek nem kellett volna a részvényekkel együtt a cégek irányítási jogát is átadni.36 Ám ezt az érvet valójában visszaféle kell végiggondolni: miért adna bármely befektető (akár külföldi, akár magyar) dollár százmilliókat egy vállalatért, ha nem kapja meg a vállalat irányítási jogát?

* * * * *

Mindezek az ellenvetések azonban inkább csak intellektuális gyakorlatok, a 2000-es évek közepétől kezdve – nem kis mértékben éppen a populista propaganda hatására – a közvélemény a privatizációt alapjában véve érzelmi alapon és szélesebb gondolati körbe ágyazva értékelte. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2008-ban egy 1200 fős, személyes megkérdezésen alapuló vizsgálattal már egyértelműen kimutatta a közvélemény éles megosztottságát. A magukat baloldalinak vallók minden más csoportnál nagyobb mértékben támogatták a privatizációt, a külföldi tulajdont és a piaci siker jutalmazását. A magukat jobboldalinak mondók, illetve a semleges, bizonytalan álláspontot képviselők viszont mindhárom dimenzióban elutasítóak voltak.37

1	Idézi: Standensky (2019).
2	http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=146046
3	Újraközölve: https://mandiner.hu/velemeny/2012/02/csurka-nehany-gondolat-rendszervaltozas-mdf
4	Századvég folyóirat, Századvég Politikai Iskola, Osiris-Századvég kiadó, Századvég Politikai Elemzések Központja, Századvég Civil Akadémia, Századvég Gazdaságkutató Zrt., Századvég Alapítvány stb. Lásd http://www.szazadveg.hu/alapitvany/
5	Lásd a Fidesz (1996) vitairatának Utószavát, ahol közvetlen utalás olvasható arra, hogy a 40 oldalas gazdasági-társadalmi helyzetértékelés Tellér Gyula kéziratos tanulmányának alapján készült. Tellér akkoriban a MeH Stratégiai Tanácsadó Központjában dolgozott. Vélelmezhető, hogy ezt az addig nem publikált tanulmányt jelentette meg Tellér 1999 őszén, a Magyar Nemzet hasábjain 10 részes cikksorozatában, majd később az ún. fehér könyvben. Lásd Tellér (2000).
6	Az 1999. október 3. és 2000. október 1. között elhangzott interjúk szerkesztett változatát lásd a felelős szerkesztő, Lakatos Pál által 2000-ben kiadott, később az interneten is terjesztett könyvében (Lakatos, 2000). Sok szó esik a privatizációról Lakatos (2003) könyvében is.
7	Botos válogatott tanulmányait lásd Botos (2011).
8	Róna (2016: 100–108).
9	Ángyán 2014-ben szembefordult Orbánnal, lemondott mandátumáról és az Élőlánc Magyarországért nevű pártformáció jelöltjeként elindult az országgyűlési választásokon.
10	A 70 éves Sólyom László köszöntése. www.index.hu, 2011. jan. 4. (http://index.hu/velemeny/2012/01/04/isten_eltesse_elnok_ur/).
11	Lásd például Síklaky interjúját az MH 1995. márc. 25-i számában, pár héttel a Bokros-csomag meghirdetése után.
12	Értelemszerűen a fenti állítás a 90-es évek közepére vonatkozott. De ez az arányszám a későbbiekben is része maradt a populista narratívának, mint azt a következő – sokkal későbbről származó – idézet is bizonyítja. Laki (2008) szerint a rendszerváltás nyertesei közé csak a népesség egy vékony szelete tartozik, miközben legalul „durván a lakosság felét magában foglaló depriváltak és szegények” világa található (id. mű: 79–80.). Laki adatát helyeslően idézi G. Fodor–Kern (2009: 51, lj).
13	Fidesz (1996: 17–29).
14	G. Fodor–Kern (2009) szóhasználata.
15	A Trockij terveivel való párhuzamot 2009-től kezdve Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) névre hallgató, Fidesz-közeli szervezet alapítója terjesztette számos fórumon. Ezt fejtette ki – például – a Sárközy Tamásnak írt nyílt levelében (MN, 2009. márc. 26., lásd http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=izabella&cikk=7#cikk), valamint László Tamás (Fidesz) képviselő számára írt parlamenti felszólalásban. (Felszólalás a J/8582. sz. az ÁPV Zrt. és jogelődei – mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek – tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990–2007) szóló jelentés kapcsán 2009. március 17-én az előterjesztés általános vitájában. Lásd http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=izabella&cikk=9#cikk.)
16	A széltében-hosszában terjesztett összeesküvés-elméletek közül kiemelkedik az ún. Rózsadombi paktum teóriája, amely bizonyosan korábbról származik. A teljes körűen máig azonosítatlan szerző(k) által terjesztett írások szerint 1989. március 15-én a KGB, a Moszad és a CIA tisztjei, valamint magyar politikusok – köztük Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula, Paskai László és Zoltai Gusztáv – egy rózsadombi villában 20 pontos programot fogadtak el a rendszerváltás utáni időszakra. Ennek a nyilvánvalóan hamis dokumentumnak a 9. pontja vonatkozik a privatizációra. Szó szerint: „Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.” Minderről részletesen lásd Ablonczy (2010: 135–149). Ez utóbbi szerző – Boross Péter szerepeltetése kapcsán – úgy gondolja, hogy a rózsadombi paktum legendája valamikor 1992 elején keletkezhetett. Vélhetően erre a „bizonyítékra” utalhatott Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke egy 2007-ben tett nyilatkozatában is. Egy pontosan meg nem nevezett csoportról azt állította, hogy „a Magyar Demokrata Fórumba Antall Józseffel együtt beépítettek embereket, akik azért vállalták és vállalhatták ezt a szerepet, hogy gátlástalanul végigvigyék ezt a privatizációt” (http://kkbk.blog.hu/2010/07/29/biro_zoltan_irodalomtortenesz). Lásd még Bíró „Ősbűnök nyomában” c. cikkét a Magyar Hírlap 2011. nov. 28-i számában.
17	A jobboldali narratíva sokszor idézett klapanciája így hangzott: „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” A szerző Kiss Dénes. Lásd http://credo.def.hu/lemezek/credoegyuttes/Es%20leszek%20szegyen/kissdenes.htm. Vélelmezhetően a jelszó már önmagában is átvétel volt, az 1956-os népvezértől, Pongrácz Gergelytől származik. Lásd https://kuruc.info/r/23/86229/
18	Csath (2015).
19	Szalai Erzsébetre hivatkozva a szerzőpáros azt állítja, hogy a privatizáció során a „nómenklatúra-elit késő kádári technokráciája” igen hamar, és igen olcsón szerezte meg a gazdasági hatalom jelentős részét (id. mű: 68).
20	Róna gyakori médiamegjelenéseiből (napi- és hetilapok, rádió, tv stb.) lásd különösen NSZ, 2008. nov. 14., 2009. jan. 6. Hasonlóan nyilatkozott több alkalommal is Demján Sándor, aki viszont inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy – miként ő is – más magyar vállalkozók is alapítsanak bankot: „Egy ország csak akkor egészséges, ha bankjainak legalább fele az övé” (www.portfolio.hu, 2011. márc. 5.).
21	Civil Összefogás Fórum (2009: 94).
22	Sokszor már az írások címe is árulkodó. Lásd Prugberger (2008) tanulmányát, amely a magyar agrárium helyzetét elemzi a privatizáció kontextusában. Az írás címe: „Termelő- és fogyasztóellenes törekvések a multinacionális tőke haszonmaximalizálása érdekében.”
23	„Ki kell mondani, hogy az 1989–90-es évek fordulóján hozott privatizációs törvények törvénytelenek voltak” – olvashatjuk például Gazdag (2010) cikkében, aki a felelősség nagy részét Sárközy Tamás, „a spontán privatizáció atyjának” (sic!) nyakába varrta, illetve – egy bekezdéssel korábban – az általa kritizált törvényeket a nürnbergi faji törvényekhez hasonlította.
24	Ezt a filmet 2012 április-májusában, négy részben leadta a Duna Televízió is (http://rakospalota.jobbik.hu/content/j%C3%B6v%C5%91-h%C3%A9tf%C5%91n-h%C3%A1bor%C3%BA-nemzet-ellen-jelenczki-istv%C3%A1n-dokumentumfilmje-duna-tv-n).
25	Ezt a filmet a Duna World csatorna 2016. május 22-én sugározta először.
26	Lásd először Kopátsy (1998). Az idézett mondatot lásd Kopátsy (2011: 15).
27	Lásd Orbán Viktor 2014. július 26-án a romániai Tusnádfürdőn elhangzott előadását (http://www.miniszterelnok.hu/beszed/a_munkaalapu_allam_korszaka_kovetkezik).
28	http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-fejlesztesi-miniszterium/vagyonpolitikaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/hegmanne-nemes-sara-a-torveny-veget-vetett-az-allami-vagyon-elherdalasanak
29	https://index.hu/belfold/2020/02/04/balog_zoltan_interju_fidesz_orban_viktor_gyongyospata_meszaros_lorinc_ner_kereszteny_szabadsag/
30	Pozsgay–Polgár (2003: 45–53).
31	A 2015. nov. 18-i adásban megszólaltatott Bogár László, Fricz Tamás és Tőkéczki László szavait a műsort követően, egy 12 aláírást tartalmazó, hosszabb, elemző-értékelő nyílt levélben az Antall-kormány egykori miniszterei kemény hangon vissza is utasították. Érdekes az aláírók névsora is: Bod Péter Ákos, Boross Péter, Entz Géza, Granasztói György, Hieronymi Ottó, Jeszenszky Géza, Kodolányi Gyula, Kónya Imre, Marinovich Endre, Martonyi János, O'sváth György és Tar Pál. MN, 2015. nov. 25. (http://mno.hu/velemeny/antall-es-a-kulfoldi-befektetok-1315912).
32	A 19 legnagyobb, nem pénzügyi magyar vállalkozás külföldi befektetéseiről lásd Sass–Kovács (2011) első elemzését, valamint a frissebb Antalóczy–Éltető–Sass (2014) tanulmányt.
33	Ezt a kézenfekvő meggondolást csak 2019 elején vetette fel Orbán Viktor miniszterelnök szokásos évértékelő beszédében. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén pedig nagyjából ugyanebben az időben azt az egyébként teljesen irreális célt tűzte ki, hogy „a magyar cégek legalább annyi profitot termeljenek külföldön és hozzanak haza, mint amennyit a külföldi cégek megtermelnek és kivisznek Magyarországról”. Ezt követően a kormány beindította az ún. Magyar Multi Programot (https://hgc.ifka.hu/hu/page/magyar-multi-program). Pár hónappal később az egész elfelejtődött, 2019 szeptembere után a honlap már nem is frissült.
34	A nemzetközi diplomáciai és statisztikai gyakorlatban a transznacionális társaság fogalmát az ENSZ szakosított kereskedelmi szervezete, az UNCTAD vezette be (→8.3.).
35	Természetesen itt nem jótéteményről, hanem kemény üzleti kalkulációról volt minden esetben szó (Maier, 2010: 10).
36	Ezt a csacska érvelést 2020-ban még egy olyan gyakorló üzletember is fennhangon képviselte, mint Palotás János, aki egy életútinterjúban a következőket mondta: „Az államadósságot bőségesen kifizethettük volna a privatizációból, csak okosan és tisztességesen kellett volna magánosítani. Nem így történt. A legdurvább példa a Matáv, melyért összességében a reális ár negyedét sem kaptuk. A cég első 20 százaléka közel 800 millió dollárért ment el, az viszont óriási hiba, hogy adtuk hozzá szinte a teljes irányítási jogot. Így aztán a következő húsz százalékokért nem volt valós verseny, és az egész így természetesen töredékáron kelt el” (https://24.hu/belfold/2020/04/11/palotas-janos-rendszervaltas30-antall-jozsef-orban-viktor/).
37	Bakonyi (2010).