Természetesen az sem volt igaz, hogy az átszervezések nyomán eltűntek volna a veszteséges vállalatok a magyar gazdaságból. Egy 1985-ben készült felmérés szerint a veszteséges, alaphiányos és/vagy tartósan alacsony hatékonyságú vállalatok és nem mezőgazdasági szövetkezetek száma 228 volt, vagyis kb. a működő cégek 10%-a. Pénzben kifejezve ezek a kimutatott veszteségek, illetve alaphiányok a GDP közel 1%-ának feleltek meg.1 A probléma jelentőségét, a nemzetgazdasági nagyságrenden túlmenően, az is adta, hogy a több éven át alaphiányos cégek között 11 ipari nagyvállalat is volt, amelyekről az iparirányítás pontosan tudta – írták a Pénzügykutató Intézet szakértői, akik közeli munkakapcsolatban voltak az ott dolgozókkal –, hogy „e cégek többsége szinte létrejöttének pillanata óta válságban volt. Ezek a cég-monstrumok ugyanis nem a piaci verseny és az eszközök koncentrációja nyomán jöttek létre, nem a piaci és technológiai verseny győzteseként emelkedtek ki, hanem állami döntés hívta őket életre. Nagy részük nem csupán eredetét, de belső szerkezetét tekintve is mesterséges konstrukció, egymástól elszigetelt tevékenységek adminisztratív egysége.” Név szerint az 1984-es pénzügyminisztériumi anyag, melyet a Pénzügykutató Intézet szakértői idéztek, a következő vállalatokat említette: Ganz-MÁVAG, Magyar Kábelművek, Ganz Villamossági Művek, MMG Automatikai Művek, Magyar Alumíniumipari Tröszt, Lenin Kohászati Művek, Ózdi Kohászati Művek, Dunai Vasmű, Péti Nitrogénművek, Borsodi Vegyi Kombinát, Rábatext.2 A problémák jogi megoldását az 1986. évi 11. sz. törvényerejű rendelet volt hivatva szolgálni, amely egységesítette az átszervezések (szanálások) során alkalmazott eljárásrendet.3

A felszámolások 1992 elején, az új csődtörvény6 januári 1-i hatálybalépése után vettek lendületet – noha elvileg 1986 ősze óta megvolt a jogi lehetőség a vállalatbezárásra, és a végelszámolások szabályaira is voltak új rendelkezések az 1990-es Gt.-ben. A nagyobb vállalatok közül először a Ganz-MÁVAG került de facto felszámolásra még 1988-ban, majd ezt követte a Hajtómű és Felvonógyár, az Ikarus, a Csepel Autógyár, a Diósgyőri Gépgyár, a 43-as Állami Építőipari Vállalat, a Gamma Művek, az Orion, mind a 8 szénbányászati vállalat, az ózdi és a diósgyőri kohászat, a Péti Nitrogénművek, az Auróra Cipőgyár, 1991-ben a Videoton stb.

A kormány is felkészült a csődtörvény végrehajtására: 1991 decemberében a Pénzügyminisztérium megalapította Magyarország legnagyobb és egyetlen állami tulajdonú felszámoló szervezetét, a Reorg Rt.-t. A cél az volt, hogy a nehéz helyzetbe került, főleg állami tulajdonban lévő cégeket az állami vagyonkezelő a Reorg közreműködésével talpra állítsa, vagy a racionális vagyonhasznosítás mellett kivezesse a piacról. 2010 táján a Reorg gyakorlatilag csődbe ment: egyes részeit az MNV Zrt. privatizálta, más részei felszámolásra kerültek. Speciális helyzetéből eredő funkcióját az ugyancsak 100%-ban állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. vett át.

Mint azt könyvünk bevezető fejezetében említettük, a magyar privatizáció alapvető sajátosságaihoz tartozik, hogy – a többi posztszocialista országhoz viszonyítva7 – nálunk a csőd útján végbemenő privatizáció végül is ritkaságszámba ment. Különösen ritka volt ez a megoldás az ipari nagyvállalatok esetében. Voszka (1997) kutatásaiból tudjuk, hogy a szocialista tervgazdálkodás során egykoron kiemelten kezelt 49 nagyvállalat (1.2. táblázat) közül csak egyetlen egy volt – a Videoton –, amely jogutód nélkül szűnt meg.8

Egyébként az ellenőrzés hiányának számos kézenfekvő oka volt. Sem a bukott cég, sem a hitelezők, sem a vevők nem voltak érdekeltek a hírverésben, a folyamat területileg decentralizált módon zajlott. Van azonban egy kevésbé ismert ok is. Mind a felszámolások, mind a végelszámolások hihetetlenül elhúzódtak, s ennyi idő alatt az apparátus is, meg a közvélemény is elveszti érdeklődését az ügy iránt.

A felszámolás törvényi konstrukciójából következően a tulajdonos nem játszhat semmiféle szerepet a felszámolásban, hiszen a cél a hitelezők védelme. A felszámolót a hitelezők kérésére mindig bíróság jelöli ki, s ettől kezdve a tulajdonosnak – esetünkben az állami vagyonkezelő szervezetnek – a folyamatokra nem volt érdemi befolyása, sőt még a nyilvántartás is csak esetleges. Ez hosszú időn át sok gyanús kijelölést eredményezett, emiatt törvényi változásra volt szükség. Később számítógéppel, a véletlenszerű kiválasztás módszerével jelölték ki a felszámolót vagy a vagyonfelügyelőt, éppen a korábbi visszaélésekből okulva.

Ezen a helyzeten a 2. Orbán-kormány éppen azért változtatott, hogy az állami cégek felszámolását ne véletlenszerűen kiválasztott magántársaságok végezzék. E célból 2010 végén megalapították a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t, melynek irányítását – a felügyelőbizottságban biztosított elnöki pozíción keresztül – az egyik legsikeresebb magánfelszámoló cég irányítójára, a Vectigalishoz13 kötődő Varga Jenőre bízták.14

A végelszámolások esetében, ahol a vagyonkezelő szervezet elvileg mindvégig kézben tartja a folyamatot, az volt az egyik gond, hogy az ÁPV Rt.-nek nem volt módja ellenőrizni a végelszámoló javadalmazását. Bár elvben a szerződéses jogviszony az állami vagyonkezelő és a végelszámoló között áll fenn, a végelszámoló díjának kifizetésére a végelszámolás alatt álló cégnél kerül sor, ahol viszont a kifizetett összegek nagysága nem szerepel elkülönített módon.15

Ez a rendszer így működött 2011 végéig.16 A piacot néhány nagy szereplő uralta – a Dunaholding és a holdudvarába tartozó cégek, a Mátraholding, a Kossuth Holding, a Vectigalis és az ÁFI Zrt. –, persze ezek mellett kapott részesedést a piacból még több tucatnyi kisebb vállalkozás is.

Az 1991. évi csődtörvény módosításával, továbbá két, 2011 végén kiadott kormányrendelettel a 2. Orbán-kormány úgy intézkedett, hogy 2012-től a „stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek” csődje, illetve felszámolása során nem a bíróság, hanem egy erre a célra létrehozott, 100%-ban állami tulajdonú szervezet, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. fog eljárni.17 E rendelet már nemcsak az állami tulajdonú cégek, de bármely más cég esetében is lehetőséget teremtett a „stratégiai” cég kategóriájába való besorolásra, amivel azután a kormány gátlás nélkül élt is. Így – például – 2013 tavaszán 210 (!) vízközmű-társaságot, 2013 őszén pedig 35 céget minősített ilyenné, köztük olyan nagy építőipari, illetve finanszírozó céget, mint a KÉSZ Holding, a Wallishoz tartozó Wing ingatlanfejlesztő, a Demján-birodalomhoz tartozó Arcadom vagy a külföldi tulajdonban álló egyik Strabag-cég. Egyes kommentátorok szerint ez a lépés akár egy kikényszerített fizetésképtelenség, illetve az állami kivásárlás lehetőségét is előrevetítette.18

Mint azt az ÁPV-t ellenőrző szervezetek – így az FB és az ÁSZ – többször megállapították, az ÁPV Rt. szervezeti kerete nem a végelszámolás, felszámolás folyamatának kezelésére alakult ki. A végelszámolásokkal, felszámolásokkal foglalkozó részlegre (portfóliója miatt) a privatizációs törvény mellett alapvetően más törvényi szabályozás vonatkozik. A felszámolási eljárások megelőzésére, a végelszámolások szakszerű kezelésére az ÁPV Rt. szervezetén belül nem alakultak ki megfelelően a személyi és tárgyi feltételek sem. Egy tranzakciós ügyintézőre kb. 60-80 felszámolás és végelszámolás alatt lévő társaság tartozott, míg más tranzakciós ügyintézőnél 6-8 cég volt.

A végelszámolásnál az eljárás megindítása a tulajdonos elidegeníthetetlen joga, a tulajdonos jelöli ki a végelszámolót, s ha nincs vele megelégedve, le is válthatja. A végelszámoló nem is értékesítheti szabadon a rábízott vagyont, bizonyos értékhatár felett kérnie kell a tulajdonos hozzájárulását. Nagy és fontos cégek esetében ezt a megoldást csak kivételképpen alkalmazták az állami vagyonkezelők. A két fontos példa: az Alumíniumipari Tröszt és a Bábolna Rt. (8.10.) esete.

Az egykori állami vállalatok felszámolásának érdekes és előre nem látott fejleménye volt, hogy a követelésbehajtásra szakosodott cégek perek tucatjait indították az állami vagyonkezelő ellen. A perek során a felszámolásra került cégek kielégítetlen hitelezői az ún. konszernjog elvére hivatkoztak. Értelmezésük szerint amennyiben az ÁPV Rt. vagy jogelődei egy felszámolásra jutott állami részvénytársaság részvényeinek több mint 75%-át birtokolták, mint irányító befolyást gyakorló tulajdonos, korlátlanul felelnek a tulajdonukban álló társaság tartozásaiért. A gondolatmenetben rejlő üzleti lehetőségen felbátorodva a követelésbehajtó cégek szó szerint fillérekért vásároltak meg behajthatatlannak tűnő hitelezői, adóhatósági és szállítói követeléseket abban reménykedve, hogy sikeres per esetén az ÁPV Rt. kamatostul ki fogja fizetni a felszámolt állami vállalat tartozását. 2003 tavaszán már több mint 100 ilyen jellegű per volt folyamatban, és az ÁPV Rt.-vel szembeni követelések összege meghaladta az 50 Mrd Ft-ot.20 Éveken keresztül a bíróságok hol ide, hol oda döntöttek. A jogegységi döntések 2004 folyamán születtek meg. Ezek kimondták, hogy az adó jellegű tartozások (pl. APEH, tb, vám) tekintetében nem, az egyéb követelések (pl. beszállítói, hitelezői) követelések tekintetében viszont az ÁPV Rt.-re mint részvénytársaságra teljes mértékben vonatkozik a konszernjogi felelősség.

A nehéz helyzetben lévő, jelentős adósságokat is felhalmozó Közgép a 90-es évek közepén már csak úgy tudott talpon maradni, hogy az Állami Vagyonügynökség megállapodott a hitelezőként a vállalattal szoros kapcsolatban álló Inter-Európa Bankkal, amely a tartozás fejében részvényekhez jutott, és így tulajdonossá vált. 1998-ban a bank a vele üzleti kapcsolatban álló, köztudottan Fidesz-közeli Axon-cégcsoport két tagjának adta el a vállalatot.22 Mindez néhány héttel azelőtt történt, hogy a Fidesz némi meglepetésre megnyerte a parlamenti választásokat. A cég ezt követően lassan fejlődött, és csak 2004 után tudott igazi növekedést felmutatni. A tulajdonosi jogok további alakulása a cégbírósági adatokból nem rekonstruálható. Pethő (2010) oknyomozó írása alapján feltételezhető, hogy a Közgép meghatározó tulajdonosa Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd lett, aki már 1999-ben is rendelkezett a cégben valamekkora pakettel, amúgy pedig az Axon jogi képviselője volt hosszú időn át.23 Mások úgy tudták, hogy a cégben 2010-ben már (inkább) Simicska Lajosnak, a Fidesz egykori pénztárnokának volt meghatározó befolyása.24