Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

Kulcsfogalmak, intézmények, definíciók

Bár a magyar privatizációban használt fogalmak 1989 óta viharos sebességgel terjednek a magyar köznyelvben, a pontatlan vagy nem egyértelmű szóhasználat sok félreértés forrása lehet. Ezért szeretném megkönnyíteni az Olvasó dolgát azzal, hogy megadom a leggyakrabban használt fogalmak rövid definícióját.1

Alaptőke – lásd Jegyzett tőke

Államigazgatási felügyelet – A még át nem alakult állami vállalatok egy része 1989 táján választott, önkormányzati testületek irányításával működött. Az ÁVÜ-nek törvény adta joga volt, hogy ezeket a cégeket különösebb indoklás nélkül közvetlenül maga alá rendelje. Ennek az eljárásnak volt a neve az államigazgatási felügyelet. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az első számú vezetővel kapcsolatos munkáltatói jogok a vállalati tanácstól az ÁVÜ-höz kerültek. Ennek alapján azután az ÁVÜ tetszés szerint leválthatta a cég vezérigazgatóját és helyébe újat nevezhetett ki (lásd 3.2.).

Állami tulajdon – Bármilyen meglepő, ezt a fogalmat a privatizációs jogalkotás sehol sem definiálta. A társasági formában működő vagyon privatizációja kapcsán a gyakorlatban az a fogalomértelmezés nyert elfogadást, hogy állami tulajdonnak tekintendő az állami vagyonkezelő szervezetek, továbbá az állam tulajdonosi jogosítványait gyakorló egyéb intézmények (pl. minisztériumok) közvetlen tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyon. Nem tekintendő viszont állami tulajdonnak a közvetett tulajdoni kapcsolatban álló tulajdon (pl. az ÁPV Rt. tulajdonában lévő MVM Rt. befektetéseként nyilvántartott Paksi Atomerőmű Rt.)

Állami vagyon – Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. tv. vezette be ezt a fogalmat a privatizációs jogrendszerbe. E szerint a magyar állam tulajdonában álló vagyonnak minősül:

az állam tulajdonában lévő dolog, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erő,
az a) pont hatálya alá nem tartozó mindazon vagyon, amely vonatkozásában törvény az állam kizárólagos tulajdonjogát nevesíti,
az állam tulajdonában lévő tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, illetve az államot megillető egyéb társasági részesedés,
az államot megillető olyan immateriális, vagyoni értékkel rendelkező jogosultság, amelyet jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít.

Állami vagyonkezelő szervezetek – 1989 után az állam vállalkozói vagyona feletti tulajdonosi jogosítványokat a törvényalkotó különféle és időben is változó megoldásokkal több állami intézmény között osztotta meg. Ez a könyv az „állami vagyonkezelő szervezetek” gyűjtőfogalmat a jogszabályok nyelvéhez képest leegyszerűsített módon használja, csak az ÁVÜ-t, az ÁV Rt.-t, az ÁPV Rt.-t, az MNV Zrt.-t és a KVI-t értve ide (lásd 4.).

Állami vállalat – 1989 előtt az állam által alapított gazdálkodó egységeket vállalatnak vagy állami vállalatnak hívták. Alapításkor az állami vállalatokat az állam látta el a működéshez szükséges induló vagyonnal. Az állami vállalat vagyona – kezdetben egyértelműen – állami tulajdonnak minősült, később a jogi helyzet változott (lásd 1.2.).

Államosítás – Magántulajdonban álló javak, illetve a rájuk vonatkozó vagyoni értékű jogok állami tulajdonba vétele az állam egyoldalú jogi aktusával. A privatizációval ellentétes irányú gazdasági jogi folyamat.

Államtalanítás – lásd Privatizáció

Alulról történő privatizáció – A tröszt és/vagy holdingtípusú országos nagyvállalatok (pl. Mol, Alutröszt, Dunaferr) esetében sokszor javasolt és a gyakorlatban néha meg is valósult elgondolás, miszerint a privatizációs folyamatot célszerű a holding leányvállalatainál indítani. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a leányvállalatokba történő tőkebevonás a holding egészének piaci értékét is növel(het)i (lásd 3.6.3.). Lásd még Decentralizált privatizáció.

ÁPV Rt. – Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság, az ÁV Rt. névváltoztatással létrejött jogutódja, amely az ÁVÜ megszűnése után, 1995. június 17-én egyetemes jogutódlással átvette az ÁVÜ valamennyi jogát és kötelezettségét is (3.2.). Az ÁPV Rt. nevének hivatalos angol fordítása: Hungarian Privatization and State Holding Company (nem rövidíthető). Az ÁPV Zrt. 2007 végén megszűnt, utóda az MNV Zrt. lett.

Aranyrészvény – Golden share, a nagy-britanniai privatizációs program idején kidolgozott konstrukció, amely lehetővé teszi, hogy egy társaság akár 100%-ban is privatizálható legyen, miközben az állam meghatározott kérdésekben önmagának vétójogot tart fenn. A magyar jog szigorú értelemben véve ezt a konstrukciót nem ismeri, de elfogadja a különböző részvényfajtákhoz kapcsolódó, eltérő jogosultságok rendszerét, ha és amennyiben erről az alapítók a társaság alapító okiratában külön rendelkeznek (lásd 6.1.4.).

Átalakulás – Magyarországon 1989 előtt az állami vállalatoknak egy tulajdonosuk volt: a magyar állam. A szocializmus politikai gazdaságtana ezt nevezte osztatlan állami tulajdonnak. Annak érdekében, hogy ezekben a vállalatokban más is tulajdonos lehessen – akár részlegesen, akár kizárólagos módon – a vállalatnak át kellett alakulnia kft.-vé vagy rt.-vé. A kft. üzletrészei vagy az rt. részvényei már eladhatók, ezen a módon lehet a cégbe tőkét befektetni. Az átalakulás még nem privatizáció, de annak elengedhetetlen feltétele (lásd 3.2.). 1989 és 1991 között gyakori volt, hogy az átalakulás időben teljesen egybeesett a privatizációval, 1992–1994 között az átalakulások többsége egyáltalán nem járt tulajdonosváltással, míg 1994 után már alig maradt állami vállalkozás vállalati formában.

ÁV Rt. – Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságot a kormány 1992 második felében hozta létre a tartósan állami tulajdonban maradó állami cégek tulajdonosi szervezeteként. 1995 nyarán az ÁV Rt. névváltoztatással ÁPV Rt.-vé alakult (lásd 4.4.2.). Az ÁV Rt. nevének hivatalos angol fordítása: Hungarian State Holding Company (HSHC).

ÁVÜ – Az Állami Vagyonügynökség 1990 tavaszán jött létre azzal a feladattal, hogy a privatizációt megelőzően gyakorolja az állam tulajdonosi jogait azzal a vagyonnal kapcsolatban, amely csak időlegesen volt állami tulajdonban. Az ÁVÜ különleges jogosítványokkal felruházott, állami költségvetési szerv volt. Az ÁVÜ 1995. június 17-én megszűnt, jogai és kötelezettségei az ÁPV Rt.-re szálltak át (lásd 4.4.2.). Az ÁVÜ nevének hivatalos angol fordítása: State Property Agency (SPA).

Befektető(k) – A magyar privatizáció során a befektető lehet magánszemély, gazdasági társaság formájában működő vállalkozás, brókercég vagy pénzintézet is.

Befektetői kezdeményezésű privatizáció – Az Antall-kormány 1990 szeptemberében meghirdetett privatizációs téziseiben már szerepelt az a szándék, hogy új technikaként szükség van a külső, vagyis befektetői kezdeményezésű (korábbi elnevezéssel: harmadik utas) privatizációra is. Ez a gondolat visszavezethető Liska Tibor koncepciójára, amelynek az volt a magva, hogy minden magyar állampolgárnak joga van „megtámadni” az állami vagyont és „kilicitálni” az éppen akkor birtokban lévő tulajdonostól. Az ÁVÜ ennek szellemében indította be 1991 februárjában a befektetői kezdeményezésű privatizációs programot, s létrehozta az ezért felelős szervezeti egységet (lásd 3.5.3.).

Belterületi föld – Az ingatlan-nyilvántartásban használt kifejezés. A privatizáció szempontjából a fogalomnak azért van jelentősége, mert az átalakuló vállalat köteles volt tájékoztatni a területileg illetékes önkormányzatot, hogy vagyonmérlegében a vállalat által elfoglalt építési telek, lakótelek, illetve üdülőtelek terület milyen értékkel került be az átalakulási mérlegbe. A földérték megállapítása azért fontos, mert ennek alapján az önkormányzat tulajdoni hányadra, illetve pénzbeli megváltásra tarthatott igényt (lásd 5.2.1.).

Decentralizált privatizáció – Olyan értékesítési forma, ahol az eladó nem az állami vagyonkezelő szervezet, hanem maga az állami tulajdonban lévő vállalat, illetve társaság. Decentralizált értékesítés esetén a bevétel a cégnél marad. A privatizáció során az eladó cég elvben korlátlan jogosítványait az állami vagyonkezelő szervezetek korlátozhatják – például azzal, hogy minden döntéshez igazgatósági vagy közgyűlési jóváhagyást írnak elő (lásd 3.6.3.). Lásd még Alulról történő privatizáció, Önerős reorganizáció.

Denacionalizálás – lásd Privatizáció

Dolgozói részvény – Kibocsátására csak részvénytársaságoknál kerülhet sor (vállalatnál, kft.-nél nem). Az rt. alaptőkéjének felemelése mellett az alaptőkén felüli vagyonból lehet dolgozói részvényeket kibocsátani, maximum a felemelt alaptőke 10%-áig. A dolgozói részvény névre szól, ezért csak korlátozottan forgalomképes (lásd 5.4.1.1.)

Dolgozói tulajdonlás – 1989 óta a privatizációra kerülő állami tulajdonú részvénytársaságok alkalmazottai a részvények 5–10%-át kedvezményes feltételekkel (árcsökkentés, részletfizetés, E-hitel, kárpótlási jegy felhasználása stb.) vásárolhatják meg. Az eredeti elképzelések szerint ez a technika az alkalmazottak tulajdonossá válását és a tulajdonosi érzület kialakulását segítette volna. A gyakorlatban a dolgozói tulajdonszerzés egyszeri prémiumfizetésként funkcionált, minthogy az esetek túlnyomó részében a befektető vagy maga a társaság a dolgozóktól visszavásárolta a részvényeket (lásd 5.4.1.).

Egyszerűsített privatizáció – Ezt az elnevezést 1992 óta több ízben is használták különféle értékesítési konstrukciók tömör megnevezésére. Könyvem a fogalmat kizárólag az 1995. évi privatizációs törvény szóhasználatának megfelelő módon említi (lásd 3.6.1.3.).

E-hitel – Az Egzisztencia-hitel az állami vagyon megvásárlásához vehető igénybe. Elvben a megvásárolható javak között szerepel a termőföld, kft.-k és rt.-k üzletrésze, illetve részvénye, a bérleti jog, sőt egyes egyedi vagyontárgy (pl. gép) is. Decentralizált privatizációban az E-hitel nem vehető igénybe. A gyakorlatban az E-hitelt leginkább az előprivatizációban, illetve kft.-k és rt.-k megvásárlása esetén vették igénybe a hazai vállalkozók 1992–1994 között. 1995 után az E-hitel jelentősége marginálissá vált, de jogi lehetőségként fennmaradt (lásd 3.3.1.).

Előprivatizáció – Kiskereskedelmi és lakossági szolgáltató üzletek, üzemek privatizációja az 1990. évi LXXIV. tv. alapján. Más posztszocialista országokban általában a „kisprivatizáció” kifejezés honosodott meg. Az előprivatizációt az ÁVÜ 1995 közepére lényegében befejezte (lásd 3.5.1.).

Felszámolás és végelszámolás – Felszámolásról vagy végelszámolásról akkor beszélünk, ha egy vállalat vagy társaság jogutód nélkül megszűnik. Mind a felszámolás, mind a végelszámolás a privatizáció egyik sajátos formájának tekinthető. Felszámolásra a cég fizetésképtelensége, végelszámolásra az alapító döntése alapján kerül sor. Felszámolás vagy végelszámolás alatt álló vállalat nem alakulhat át társasággá. Állami tulajdonú cég esetében a végelszámolást az állami vagyonkezelő szervezet kezdeményezi és irányítja. A felszámolás minden esetben bírói döntés alapján kezdődik, a felszámoló a tulajdonosnak – adott esetben az állami vagyonkezelőnek – nem tartozik közvetlen felelősséggel (lásd 3.7.).

Forgalomképtelen nemzeti vagyon – A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. szerint az a nemzeti vagyon, amely nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló használati jog vagy szolgalom kivételével nem terhelhető meg, azon dologi jog vagy osztott tulajdon nem létesíthető.

Harmadik utas privatizáció – lásd Befektetői kezdeményezésre privatizáció

Háromszereplős modell – Könyvemben bevezetett új fogalom a szocialista állam vállalatainál megfigyelhető, megosztott tulajdonosi-irányítási viszonyok jellemzésére (lásd 1.2.1.).

Hozzárendelt vagyon – Az 1995. évi privatizációs törvény által bevezetett jogi és számviteli kategória, amely megfelel a 2007. évi Vagyontörvény által használt rábízott vagyon elnevezésnek (lásd 4.3.3.4.).

Időleges állami tulajdon – Az időleges állami tulajdon (vagyon) fogalmát az 1992. évi (második) ÁVÜ-törvény vezette be különös nyomatékkal, megkülönböztetve az ÁVÜ, illetve az ÁV Rt. portfoliójába tartozó cégeket (lásd 4.3.1.).

Intézményi befektető – lásd Pénzügyi befektető

Jegyzett tőke – A számviteli törvény szerint egy vállalkozás saját tőkéjének az az állandó része, amellyel szemben az alapítók részvényeket, illetve üzletrészeket bocsátanak ki. A jegyzett tőke mindaddig állandó marad, amíg újabb eszközt nem visznek a vállalkozásba (tőkeemelés). Az átalakuló vállalat a vagyonleltárban köteles megjelölni azon vagyontárgyakat, amelyeket értéküknek megfelelően a jogutód társaság jegyzett tőkéjében kíván elhelyezni. A jegyzett tőke kifejezéssel szinonim az alaptőke (vagy részvénytőke) megjelölés (lásd 3.5.2.).

Kárpótlás – A magyarországi rendszerváltás egyik legkülönösebb intézménye, mely kezdetben elsősorban nyugdíj-kiegészítést ígért az 1989 előtti évtizedek kárvallottjainak. Később ez a folyamat összekapcsolódott a privatizáció és a reprivatizáció mechanizmusaival, és egészen messzire hatóan befolyásolta mind a gazdaság, mind a politikai élet alakulását (lásd 2.).

Kemény mag – Könyvemben bevezetett új fogalom az egykori szocialista állam kulcsfontosságú energiaszolgáltató, infrastrukturális és pénzügyi vállalatainak jellemzésére (lásd 6.1.).

Kincstári vagyon – Az állam vagyonának az a része, amely jellegénél fogva nem vállalkozási célokat szolgál.

Kincstári vagyon – Az államháztartásról szóló, többször módosított 1995. évi CV. tv. szerint kincstári vagyon a) az a vagyon, amelyet törvény kizárólagos állami tulajdonnak minősít; b) az a vagyon és vagyoni értékű jog, amelynek hasznosítására vonatkozóan külön törvény rendelkezései alapján koncessziós szerződést lehet kötni; c) az állam közhatalmi, központi költségvetési szervei, illetve közhasznú szervezetei közérdekű, továbbá egyes gazdasági célú feladatai ellátásához szükséges ingatlanok, berendezések, felszerelések, járművek és egyéb anyagi és immateriális javak és követelések, illetőleg állami tulajdonban lévő, közcélokat szolgáló vagy nemzeti kincsnek minősülő létesítmény, alkotás, védett természeti érték, amely törvény alapján nem került a helyi és szakmai önkormányzatok, a köztestületek, az egyházak és felekezetek, a pártok, a társadalmi szervezetek tulajdonába, továbbá a védelmi és egyéb céllal létesített állami tartalékok. Kincstári vagyon továbbá az állami tulajdonban lévő műemlékingatlan, védett természeti terület, termőföld, ha törvény másként nem rendelkezik, erdő, továbbá a be nem hajtható állami követelések (pl. adó, vám) ellenében elfogadott vagyon.

Az állami vagyonról szóló 2007. évi törvény az állami vagyont rendeltetéstől függően két kategóriába osztotta: kincstári vagyon és üzleti vagyon (lásd 4.8.).

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. szerint idetartozik a kizárólagos állami tulajdonba tartozó vagyon, valamint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó, továbbá a korlátozottan forgalomképes állami vagyon.

A kincstéri vagyonnak hosszú éveken át a KVI volt a kezelője (lásd 4.7.2.).

Kizárólagos állami vagyon – A nemzeti vagyonról szól 2011. évi CXCVI. tv. szerint idetartozik

a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények,
az Országház,
a föld méhének kincsei természetes előfordulási helyükön,
a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvíz és a természetes tavak elhagyott medre és a folyóvízben, természetes tavakban újonnan keletkezett sziget, valamint az 1. mellékletben meghatározott folyóvizek, holtágak, mellékágak, természetes tavak és ezek medre,
a törvény 1. mellékletben meghatározott csatornák, tározók, árvízvédelmi fővédvonalak és egyéb vízi létesítmények, valamint az állami tulajdonban álló vízi közművek,
az országos közutak és azok műtárgyai,
állami tulajdonban álló terek, parkok,
a törvény 1. mellékletben meghatározott országos törzshálózati vasúti pályák és azok tartozékai,
az állami tulajdonban lévő nemzetközi kereskedelmi repülőtér, a hozzá tartozó légi forgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légi forgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt,
a barlang,
a rádióspektrum, valamint az elektronikus hírközlő hálózat működéséhez, az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásához vagy az elektronikus hírközlőhálózatok és szolgáltatások együttműködéséhez szükséges, az információ vagy a jelzés célba juttatására szolgáló, annak címzettjét meghatározó betűkből, számokból vagy jelekből álló karaktersorozat.

Korlátozottan forgalomképes vagyon – A nemzeti vagyonról szól 2011. évi CXCVI. tv. szerint idetartozik a nemzeti vagyon és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba nem tartozó azon nemzeti vagyon, amelyről törvényben, illetve – a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyon esetében – törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint lehet rendelkezni.

Különleges munkavállalói résztulajdonosi program (KMRP) – Az MRP-törvény 3021-es módosításával létrehozott KMRP-ből származó jövedelem adóterhe a munkabér csaknem 50%-os közterheihez képest mindössze a tőkejövedelmekre rakódó 15%-os szja-val adózik. Az is közös a két formában, hogy a munkavállalók csupán közvetett módon szereznek részesedést – vagyis ők maguk nem jogosultak a tulajdonrészük alapján beleszólni a cég vezetésébe – egészen pontosan mindössze az MRP keretében megszerzett vagyonrész 5 százaléka mértékéig illeti meg szavazati jog a résztvevőket. Az is újdonság, hogy amíg az MRP-t csak részvénytársaságnál lehet alkalmazni, KMRP-t kft.-k is elindíthatnak. És ennél is nagyobb rugalmasságot biztosít az, hogy amíg az MRP keretében szerzett tulajdonrészt nem lehet eladni, a KMRP-ben levő részesedésnél fennáll ez a lehetőség. Pénzre váltani pedig az előbbit csak 24 hónap elteltével lehet, utóbbinál ennél rugalmasabb a szabályozás. Fontos újdonság az is, hogy a tulajdonrész a tagok döntése alapján bizalmi vagyonkezelésbe is adható, akár vagyonkezelő alapítvány létrehozásával. KMRP-ből és vagyonkezelő alapítványból egy időben többet is létre lehet hozni egy társaságnál, ráadásul az alapítványhoz más társaság munkavállalói is csatlakozhatnak.

Könyv szerinti érték – Az állami vállalatok vagyona a vállalat nyilvántartásaiban az ún. könyv szerinti értéken szerepelt. Ez a gyakran évtizedekkel korábban megállapított érték a vagyontárgy valódi, piaci értékétől rendszerint nagyon távol esett. A könyv szerinti érték fogalmát az új számviteli törvény nem használja (lásd 1.5.4., 3.5.2.).

Közművek – Közművek alatt azokat a központi berendezésekkel rendelkező elosztó, illetve gyűjtő vezetékrendszereket, és az ezzel kapcsolatos létesítményeket értjük, amelyek a fogyasztók vízellátásával, szennyvízelvezetésével, villamosenergia-ellátásával, hő- és gázenergia-ellátásával és távközléssel járó időszakos vagy folyamatos igényeit elégíti ki.

Közutas szervezetek – A magyar közúti hálózat vagyonkezelésével megbízott szervezetek, pl.: az Állami Autópálya Kezelő Zrt., Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. stb.

KRP – Kedvezményes Részvényvásárlási Program. Privatizációs technika, amely a részletfizetés és a kárpótlásijegy-csere kombinációjára épül. Többéves előkészítés után mindössze 2 társaságot sikerült ezzel a technikával értékesíteni (lásd 3.6.6.).

KVI – Kincstári Vagyoni Igazgatóság, korábbi nevén Kincstári Vagyonkezelő Szervezet. Az állam nem vállalkozói (kincstári) vagyonának kezelésére és értékesítésére 1990-ben létrehozott szervezet (lásd 4.7.2.).

Koncesszió – A kizárólagos állam tulajdonban lévő eszközök birtoklását és használatát a Polgári Törvénykönyv 172. ♣-a, valamint az 1991. évi XVI. törvény, a koncessziós törvény szabályozza. A törvényalkotó mindkét helyen taxációt alkalmaz, tehát az a 13 tevékenység számít koncessziós tevékenységnek, amit e törvények felsorolnak. Minthogy a koncesszió anyagi alapját jelentő eszközök per definitionem forgalomképtelenek (pl. föld méhének kincsei, folyóvizek, tavak, országos közutak; vasutak; kikötők; nemzetközi közforgalmi repülőterek; távközlési alaphálózat és a távközlésre felhasználható frekvenciák; atomerőművek és atomenergiai berendezések; szerencsejáték, pszichotróp anyagok előállítása stb.), az ilyen tranzakciók nem tekinthetők privatizációnak. A jogi alapkonstrukcióból következik, hogy a koncessziós pályázatok lebonyolítása általában nem az állami vagyonkezelő szervezetek, hanem a miniszteriális intézmények (PM, KHVM, ORTT) hatáskörébe tartozik (lásd Bevezetés). Számos esetben azonban az egykori állami vállalatok részvényeinek eladása szükségszerűen együtt járt egy koncessziós szerződés megkötésével is (pl. Matáv), ezért ezeket az üzleteket mégis a privatizációhoz kapcsolódva fogjuk bemutatni.

Lear király-effektus – Könyvemben bevezetett új fogalom, mely a privatizációs politikai legalapvetőbb, kezdeti döntéseit jellemzi (lásd 1.6.3.).

Magánosítás – A mai magyar szóhasználatban a privatizáció kifejezés szinonimája. A „magánosítás” mint nyelvújító kifejezés 1993 tavaszán jelent meg a köznyelvben Szabó Tamás privatizációért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezésére. Lásd ÁVÜ (1993).

Mandátumkiadás – Az állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaságok közgyűlésein, illetve taggyűlésein képviselendő álláspont kialakítása.

Másodlagos privatizáció – A vócserprivatizáció és más kedvezményes tulajdonhoz juttatási technikák nyomán kialakult, életképtelenül szétforgácsolt tulajdonosi struktúra átalakítását – a Lengyelországban kialakult szóhasználatot követve – Soós (2009) nevezte el így. Ez Magyarország esetében kevésbé volt jelentős, mint más posztszocialista országokban, de egy ilyen okokból bekövetkező tulajdonosi koncentráció jelei a hazai folyamatokban is kimutathatók voltak (pl. MRP-s cégek esetében).

MNV Zrt. – Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – A 2007. szeptember 25-től hatályos, állami vagyonról szóló 2007. évi törvény (Vtv.) szerint az MNV Zrt. a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ügyvezető (munka-) szervezete. Gyakorlatilag három korábbi vagyonkezelő szervezet – az ÁPV Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezet – összevonása történt (lásd 4.8.). A hivatalos angol elnevezése: Hungarian State Holding Company.

MBO – Az angol Management-buy-out kifejezés rövidítése. Az 1995. évi privatizációs törvényt megelőzően ezt az értékesítési konstrukciót a magyar jogrendszer egyáltalán nem ismerte (lásd 5.4.3.). Az 1995-ös új törvény megnyitotta ezt a jogi lehetőséget, de a gyakorlatban a törvényalkotó által felkínált technika csak kivételképpen került alkalmazásra.

MRP – Munkavállalói Résztulajdonosi Program. Ennek keretében az állami tulajdonú rt.-k és kft.-k alkalmazottai megszerezhetik a részvények, illetve üzletrészek bizonyos hányadát. 1992/93-ban gyakori volt, hogy az MRP-szervezet egymaga vásárolta meg a többségi tulajdoni hányadot, a későbbiekben az MRP-szervezet rendszerint mint konzorciális partner jelent meg a többségi befektető mellett (lásd 5.4.2.).

Nacionalizálás – A szovjet politika- és gazdaságtörténet által használt szakkifejezés pontos magyar fordítása az orosz iparvállalatok körét érintő, 1918 nyarán bekövetkezett államosításokra vonatkozóan (lásd 1.1.2.).

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon – A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. szerinti, a kizárólagos állami és önkormányzati vagyon körébe be nem sorolt azon nemzeti vagyon, amelynek állami tulajdonban, illetve a helyi önkormányzat tulajdonában történő megőrzése hosszú távon indokolt. Ezeket a törvény 2. sz. melléklete sorolta fel.

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. – 2011-ben a 2. Orbán-kormány hozta létre a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-t (NET Zrt.), mely azt a feladatot kapta, hogy vásárolja meg a törleszteni képtelen devizahitelesek lakóingatlanait. Ezzel egy újabb vagyonkezelő szervezet alakult az MNV Zrt. szervezetén kívül (lásd 10.5.13.).

Nemzeti Földalap – Az állam tulajdonában lévő, folyamatosan változó mennyiségű és elhelyezkedésű termőföldek, valamint – kivételesen – a mezőgazdasági termelést szolgáló vagy ahhoz szükséges művelés alól kivett földek összessége. Az állam ezeket a földeket mezőgazdasági és erdőgazdálkodási céllal részben vagyonkezelés útján, részben más jogcímen történő használatba adással hasznosítja, illetve a földbirtok-politikai irányelveknek megfelelően vagy valamely közcél érvényesítése érdekében eladja.

Nemzeti vagyon – A 2012-től hatályos Alaptörvény, illetve a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. vezette be ezt a fogalmat a magyar privatizáció jogrendszerébe. Nemzeti vagyonba tartoznak:

az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok,
az a) pont hatálya alá nem tartozó, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő dolgok,
az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető társasági részesedések,
az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető bármely vagyoni értékkel rendelkező jogosultság, amelyet jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít,
Magyarország határa által körbezárt terület feletti légtér,
az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló törvény szerinti kibocsátási egység és légi közlekedési kibocsátási egység, valamint az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló törvény szerinti kiotói egység,
az állami fenntartású közgyűjtemények (muzeális intézmények, levéltárak, közgyűjteményként működő kép- és hangarchívumok, valamint könyvtárak) saját gyűjteményeiben nyilvántartott kulturális javak,
a régészeti lelet,
a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvény szerinti nemzeti adatvagyon.

NVT – Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács – A 2007. szeptember 25-től hatályos, állami vagyonról szóló 2007. évi törvény (Vtv.) szerint az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a magyar állam nevében ez a tanács gyakorolja (lásd 4.8.).

Nemzeti vállalat – A nemzeti vállalatokról szóló 1948. évi XXXVII. törvény gyakorlatilag megszüntette a hagyományos cégformákat (rt., kft.), és létrehozta a nemzeti vállalatot (N.V.), ami korlátolt és korlátlan felelősségű nemzeti vállalatot különböztetett meg, annak függvényében, hogy az adott cégben volt-e külföldi részesedés.

OTC-piacok – Over-the-counter (magyarul: tőzsdén kívül). Bankok, brókercégek ügyfélszolgálati irodáiban és/vagy telefonon folytatott, a tőzsdeinél sokkal kevésbé szabályozott értékpapír-kereskedelem. Az OTC-piacok Magyarországon a 90-es évek közepén élték fénykorukat, amikor a többségi állami tulajdonú cégek papírjainak egy része már szabadon forgott, mert a BÉT-re való bevezetés még nem történt meg. Ezek között a banki, gyógyszeripari, villamosenergiai és a Matáv-részvények voltak a legfontosabbak.

Osztatlan közös tulajdon – Egy adott ingatlannak vagy ingatlan résznek több tulajdonosa van és minden egyes része olyan arányban oszlik meg a tulajdonostársak között, amilyen arányban a tulajdonjoguk fennáll. A tulajdonosok mindegyike jogosult tulajdona használatára, azonban ezt a jogot egyikőjük sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a tulajdonukhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére. Az osztatlan közös tulajdon egy tulajdoni lapon és helyrajzi számon kerül rögzítésre. A tulajdonosoknak lehetőségük van használati megosztási szerződésbe foglalni a tulajdoni hányad magánjellegű útján történő megosztását. Ezáltal lehetőség van fedezetként is bevonni hitelügyletbe az adott tulajdoni hányad értékéig. Használati megosztás nélkül az ingatlant általában nem fogadják el fedezetként. Az ilyen tulajdonlási forma gyakori a mezőgazdasági termőföldek, illetve az ún. ikerházak esetében.

Önerős reorganizáció – lásd Decentralizált privatizáció

Önkormányzatok – A magyar politikai közélet az önkormányzatiság két meghatározó formáját ismeri: területi önkormányzat, illetve társadalombiztosítási önkormányzat. Ez utóbbi valójában két testület, az egyik az egészségbiztosítás, a másik a nyugdíjbiztosítás ügyeit intézte (lásd 5.3.). A Fidesz-kormány 1998-ban, hatalomra jutását követően azonnal megszüntette a társadalombiztosítási önkormányzatokat. A Fidesz által 2011-ben elfogadtatott, a III. Magyar Köztársaság Alkotmányát felváltó Alaptörvény a korábbiakhoz képest lényegesen szűkítette a települési önkormányzatok önállóságát is.

Önprivatizáció – Ezt az elnevezést 1992 óta használják különféle értékesítési konstrukciók tömör megnevezésére. Ez a könyv a fogalmat kizárólag az ÁVÜ által 1991-ben meghirdetett privatizációs technika jelölésére használja. Itt a lényeg az volt, hogy az ÁVÜ helyett az érdemi munka oroszlánrészét tanácsadók végezték (lásd 3.6.1.1.).

Pályázat – A privatizációs eljárás egyik legfontosabb eszköze. A pályázat lehet nyilvános vagy zárt körű, egy- vagy többfordulós.

Pénzügyi befektető – A nemzetközi privatizációs irodalomból átvett kifejezés, amely arra utal, hogy az eladásra kerülő társaságnak nem egy, hanem több vevője van (pl. tőketársaságok, bankok, nyugdíjalapok, önkormányzatok, brókercégek), ezek a vevők nem az adott iparágban működnek, ezért a cég irányításában közvetlenül nem is kívánnak részt venni. A magyar szóhasználatban elterjedt még az intézményi befektető elnevezés is (angolul: financial investor, institutional investor). A pénzügyi befektetőknek történő eladás esetenként összekapcsolódik a részvények tőzsdei bevezetésével (lásd 6.1.2.).

Privatizáció – Az az eljárás, illetve folyamat, melynek során az állami vállalatok és állami tulajdonú üzletrészek vagy részvények az állam képviselője által irányított, törvényileg szabályozott módon befektetők tulajdonába kerülnek. Fontos megemlíteni, hogy 1988/89 táján a hazai köznyelvben még nem kristályosodott ki egyértelműen a privatizáció szó jelentése. Újságcikkekben, nyilatkozatokban sokszor az államtalanítás, a tulajdonreform, a reprivatizáció és a denacionalizálás kifejezések a – későbbi értelemben vett – privatizáció szinonimájaként jelentek meg.

Privatizációs bevétel – Az állami vagyonkezelő szervezetek (ÁVÜ, ÁV Rt., ÁPV Rt.) által végzett értékesítésből származó bevétel, függetlenül attól, hogy az készpénz formában vagy pénzpótló eszközök (kárpótlási jegy, E-hitel, részletfizetés, lízingdíj) formájában kerül kifizetésre. Nem része a privatizációs bevételnek az állami tulajdonú cégek közvetlen vagyonértékesítéséből (decentralizált privatizáció) származó bevétel, ha az ellenérték a társaságnál maradt, és ugyancsak nem része a privatizációs bevételnek az az összeg, amihez az állami vagyonkezelő más állami intézmények megbízása alapján végrehajtott privatizáció során jutott hozzá (pl. banki részvények eladása a Pénzügyminisztérium megbízása alapján).

Privatizációs ellenértékhányad (PEH) – Az 1989. évi átalakulási törvény szerint az önkormányzó vállalatokból alakult társaságokat megillette az ÁVÜ tulajdonába került részvények értékesítéséből származó bevétel 20%-a, aminek a terhére a társaság köteles volt dolgozói részvényeket kibocsátani. Az ÁPV Rt. 1997-ben bevezetett terminológiájával élve ezt nevezzük privatizációs ellenértékhányadnak. A PEH azt szolgálta, hogy az alkalmazottak közvetlenül is érdekeltek legyenek a privatizációban. A gyakorlatban ennek a törvényi rendelkezésnek a végrehajtása számos problémát vetett fel, ezért 1992–1997 között az állami vagyonkezelők a kötelezettséget úgy kerülték meg, hogy a vevőt szerződésileg lemondatták a neki járó 20%-ról (lásd 5.4.1.).

Privatizációs vagyonszerződés – 2005-ben a Fidesz azt javasolta, hogy 2/3-os törvényben kellene rögzíteni azon nemzeti vagyonelemek körét, amelyeket nem érinthet a privatizáció. Orbán Viktor a vagyonszerződés elemei közé sorolta a MÁV-ot, a Volánt, a postát, a Ferihegyi Repülőteret, a kórházakat és az autópályákat. A parlamenti pártok közül egyedül az SZDSZ utasította el egyértelműen a Fidesz kezdeményezését (lásd 8.2.4.).

Privatizációs törvény – Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (lásd 4.4.).

Rábízott vagyon – A 2007. évi vagyontörvény által bevezetett jogi és számviteli kategória, ami megfelel az 1995. évi privatizációs törvény által használt hozzárendelt vagyon elnevezésnek (lásd 4.8.).

Reprivatizáció – 1989 előtt, a tulajdonreform viták során ez a kifejezés még a „privatizáció” szóval volt egyenértékű – tehát az állami vagyon eladását és/vagy ingyenes átadását jelentette. Fel sem merült, hogy az állam által „visszaadott” vagyont az eredeti tulajdonosnak kellene visszaadni. Mindez – feltehetően – az amerikai angol szóhasználat visszavetülésének köszönhető, hiszen az amerikai angol nyelvben is a „reprivatization” kifejezés rövidült le „privatization”-re. A későbbiek során a „reprivatizáció” kifejezés hosszú időre kikopott a magyarországi folyamatok leírását szolgáló irodalomból (lásd Bevezetés). A 2. Orbán-kormány idején a reprivatizáció kifejezést Jávor Benedek vezette ismét be arra utalva, hogy a kormány azért államosít egyes korábban privatizált cégeket, hogy azokat a számára preferált üzleti köröknek privatizáció útján értékesíthesse.2 Várhegyi (2014) ugyanerre a jelenségre a tranzitprivatizáció kifejezést vezette be.

Restitúció – A szó jelentése kárpótlás, visszaszármaztatás, latin eredetije alapján helyreállítás. A rendszerváltás hajnalán az FKgP alapvető célkitűzése volt az 1945 után államosított vagyon – elsősorban a termőföldvagyon – visszajuttatása az eredeti tulajdonosoknak (lásd 2.2.2.).

Saját tőke – Számviteli kategória a tulajdonosi befektetés jelölésére. Ebből származik a társaság vagyonának az a része, amellyel a vállalkozást a tulajdonosok alapították (átalakították), jegyezték, illetve pótlólagos befektetéssel értékesebbé tették. A saját tőke része az az eredmény (nyereség vagy veszteség), amely a vállalkozásnál működése kezdete óta a mérleg készítés időpontjáig felhalmozódott. A saját tőke állandó része a jegyzett tőke, változó része a tőketartalék, az eredménytartalék, az előző évek áthozott vesztesége és a mérleg szerinti eredmény (lásd 3.5.2.).

Saját vagyon – Az állami vagyonkezelő szervezetek (ÁVÜ, ÁV Rt., ÁPV Zrt., MNV Zrt.) által, a szervezetek közvetlen működtetése érdekében használt épületek és állóeszközök jogi és számviteli elnevezése.

Spontán privatizáció – A hazai köznyelv és a szakirodalom általában ezzel a címkével illet minden olyan szervezeti-tulajdonosi változást, amely az állami vállalatok életében az 1980-as évek második felétől az ÁVÜ 1990 márciusáig történő megalakulása között történt. Könyvem ezt a szóhasználatot kerüli, illetve csak idézőjeles formában – tehát másokat idézve – használja. A spontán privatizáció fogalma azért félrevezető, mert az a téves képzettársítás tapad hozzá, hogy lopás, csalás vagy etikailag kifogásolható üzletkötés csak 1988–1990 között történt, vagy – más megfogalmazásban –, ami törvénytelenség, etikátlanság 1990 után történt, az lényegesen különbözött volna a korábbi „szabálytalanságok”-tól (lásd 3.2.1.).

Stratégiai befektető – lásd Szakmai befektető

SZakértői privatizáció – Az 1995. évi privatizációs törvény egyik fontos újítása lett volna a szakértői privatizáció. Lényegét tekintve az önprivatizáció során kialakult gyakorlat továbbviteléről lett volna szó, némi tartalmi korrekcióval és többletellenőrzéssel. Az egyeztetések során ez a konstrukció végül nem került be a törvénybe (lásd 3.6.1.2.).

SZakmai befektető – A nemzetközi privatizációs irodalomból átvett kifejezés, amely arra utal, hogy az eladásra kerülő társaság vevője maga is az adott iparágban működik. A magyar szóhasználatban elterjedt még a sok szempontból félrevezető stratégiai befektető elnevezés is (angolul: trade investor, strategic investor) (lásd 6.1.2.).

SZövetkezet – Az állampolgárok önkéntes társulásán alapuló, a tagok személyes és vagyoni közreműködésével vállalati gazdálkodást és társadalmi tevékenységet folytató közösség. 1989 előtt számos formája működött (ipari, mezőgazdasági, általános fogyasztási, takarék- és iskolaszövetkezetek). A rendszerváltás követően a szövetkezeti tulajdon mint önálló tulajdonforma megszűnt; a szövetkezeti tulajdon a magántulajdon egyik formája.

Tartós állami tulajdon – Az 1992-es privatizációs törvény rendeletben, az 1995-ös privatizációs törvény a törvény mellékletében sorolta fel azokat az állami vállalatokat, illetve gazdasági társaságokat, amelyek teljes mértékben valamilyen okból nem privatizálhatóak. 1992–1995 között a tartós állami tulajdonnak minősült cégek túlnyomórészt az ÁV Rt.-hez tartoztak, de bizonyos esetekben az ágazati minisztériumok kapták meg a tulajdonosi jogosítványokat (lásd 3.3.).

Testre szabott privatizáció – Ebben a könyvben bevezetett új fogalom. 1990–1994 között gyakran előfordult, hogy az átalakulás és a privatizáció időben egybe esett. Ez lehetőséget adott arra, hogy az egykori állami vállalat telephelyeit, eszközeit, létszámát, pénzügyi kapcsolatait az ÁVÜ a vevő(k) igényei szerint formálja, s az átalakulás nyomán létrejövő társaság már az előre megtervezett eszköz- és forrásszerkezettel álljon fel. A testre szabott privatizáció ellentéte a részvényértékesítéses privatizáció, amikor a privatizációra az átalakítás után kerül sor, és az eladásra kerülő részvények mögötti vagyon „átszabására” tulajdonképpen már nincs lehetőség (lásd 3.5.2.).

Tőketartalék – Számviteli kategória a saját tőke változó részének megjelölésére. Átalakuláskor, illetve alapításkor a főszabály az, hogy a saját tőke legfeljebb 10%-át lehet jegyzett tőkén felüli vagyonként kimutatni a mérleg tőketartalék során. Erre akkor van szükség és lehetőség, ha a vállalat vagyonleltárában szereplő vagyontárgyak között vannak olyan elemek, amelyek harmadik személy hozzájárulása nélkül nem ruházhatók át, például jelzálogteher vagy koncessziós kötelezettség miatt (lásd 1.5.4.). A tőketartalék elnevezéssel azonos értelmű a tartaléktőke és a felhalmozott vagyon kifejezés is.

Transzparencia törvény – A 2009. évi CXXII. tv. a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvény drasztikus kísérletet tett a menedzseri jövedelmek korlátozásra. A törvény az állami cégek vezérigazgatóinak maximális bérét az MNB elnökének fizetéséhez, az IG- és FB-tagok járandóságait a minimálbérhez viszonyítva állapította meg. Szigorodtak a végkielégítéssel kapcsolatos szabályok is.

Tranzitprivatizáció – Egy korábban már privatizált cég ideiglenes államosítása, amely már eleve azzal a szándékkal történik, hogy a céget új tulajdonosoknak tudja juttatni az állam. Várhegyi Éva (2014) kifejezése (lásd 10.5.2.).

Tulajdonreform – A magyar közgazdasági irodalom szóhasználatában 1988 táján jelent meg ez a fogalom. A megfogalmazás azt az üzenetet hordozta, hogy az állami tulajdonlás intézménye nem kompatibilis a gazdasági reform koncepciójával, és tisztázni kell, hogy „ki lehet a jelenlegi állami vagyon tulajdonosa”3 (lásd 1.1.6.1.).

Tulajdonosi joggyakorló – A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. szerint az a személy, aki a nemzeti vagyon felett az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének gyakorlására jogosult.

Üzleti vagyon – Az állam forgalomképes vagyona, azt döntésétől függően hasznosítja, használja, értékesíti. A Vtv. az állami vagyont rendeltetéstől függően két kategóriába osztotta: kincstári vagyon és üzleti vagyon (4.§. (1)). Ez a megkülönböztetés a törvény 2010-es átfogó módosítása után is érvényben maradt.

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. az üzleti vagyon a nemzeti vagyon azon része, amely nem tartozik az állami vagyon esetén a kincstári vagyon-ba, az önkormányzati vagyon esetén a törzsvagyonba.

Vagyonjegy – Sajátosan magyar értékpapírforma. 1989 előtt az állami gazdálkodó szervezetek vagyonjegyeket (kvázirészvényeket) bocsáthattak ki dolgozóik számára. Ezekért esetenként névleges összeget kellett fizetni. A szövetkezetek csak ingyenesen bocsáthattak ki vagyonjegyeket, de ezek kötelezően névre szólóak voltak. Az átalakulás és/vagy a privatizáció során rendezni kellett, hogy mi lesz a jegyek sorsa (lásd 5.4.1.4.).

Vagyonkezelés – Legáltalánosabb értelemben a vagyonkezelés azt jelenti, hogy az állami vagyonkezelők a rájuk ruházott tulajdonosi jogosítványok alapján irányítják-ellenőrzik a gazdasági társaságokat és megszervezik értékesítésüket. Sokszor a vagyonkezelésről szűkebb értelemben beszélnek, azt értve alatta, hogy az adott vállalat privatizációja nincs napirenden, s az állami vagyonkezelők csak a cég irányításával-ellenőrzésével foglalkoznak Más esetekben vagyonkezelésen „üzleti” vagyonkezelést ért a szakmai közvélemény (8.4.). A „vagyonkezelés” kifejezés Magyarországon elterjedt értelme nem keverendő össze az angol asset management kifejezéssel, ami a pénzügyi megtakarítások kezelését jelenti.

Vagyonnevesítés – A szövetkezeti vagyon – ezen belül a mezőgazdasági termelőszövetkezeti vagyon – felosztásának fontos állomása volt az 1992. II. tv., amely elrendelte a vagyon részleges megosztását, valamint a tagok nevére írását. Ez a törvény tulajdonképpen folytatása volt az 1967. évi III. tv.-t módosító 1989. évi XX. tv.-nek, amely – hangsúlyozottan fakultatív jelleggel – lehetővé tette a termelőszövetkezetek vagyonának részleges és számos korlátozó rendelkezéssel szabályozott felosztását (lásd 2.5.4.). Az ipari és mezőgazdasági szövetkezetek vagyonát 100%-ban, az általános fogyasztási szövetkezetek vagyonát 70%-ban kellett nevesíteni. A lakás- a takarék- és az iskolai szövetkezetek vagyona egyáltalán nem volt felosztható.

Vagyonvédelmi döntés(ek) – 1990–1995 között az állami vállalatok, leányvállalataik és az egyéb állami gazdálkodó szervezetek bizonyos értékhatárt meghaladó szerződéseiket (pl. privatizáció, apport, lízing, bérlet stb.) 15 napon belül kötelesek voltak jóváhagyatni az ÁVÜ-vel. A törvényekben felsorolt szerződésfajtákat két naptári éven belül össze kellett adni. Az ÁVÜ-nek 30 napos határidővel nyilatkoznia kellett, hogy hozzájárul-e a már aláírt szerződések érvénybelépéséhez. Ha az ÁVÜ nem foglalt állást, az jóváhagyásnak minősült (lásd 3.3.). A későbbiekben ezt decentralizált privatizáció-nak, illetve önerős reorganizáció-nak is nevezték.

Vagyontörvény – 2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról (lásd 4.8.).

Vállalat – lásd Állami vállalat

Vállalkozói vagyon – Az 1995. évi privatizációs törvény ezt a fogalmat nem határozza meg egyértelműen, mert ehhez – egyebek mellett – a kincstári vagyon törvényi definíciójára lett volna szükség (lásd 4.7.1.). A gyakorlatban arra a vállalati/társasági körre vonatkoztatják ezt a fogalmat, amelyben a termelés, illetve szolgáltatás nyereségorientált módon, versenyszerűen folyik és ahol éppen ezért a privatizációt a jogalkotó szükségesnek vagy legalábbis elgondolhatónak minősíti. A 2007. évi vagyontörvény a „vállalkozói vagyon” fogalma helyett az „üzleti vagyon” fogalmával operál.

1	A szószedet összeállításakor – egyebek között – Bélyácz (1993c) és Sáriné dr. Simkó (1993) privatizációs kislexikonára is támaszkodtam.
2	MaNcs, 2014. márc. 6.
3	Kopátsy (1988).