Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés


Előszó

Bő négy évtized munkája van ebben a könyvben. Még jóval a rendszerváltás előtt, 1980-ban pályakezdő kutatóként azon töprengtem, hogy miként lehetne visszafordítani a történelem kerekét az állami lakásszektorban. Azt, hogy az állam nem jó tulajdonos, már a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1972 és 1977 között megtanultam, miként azt is, hogy az államilag irányított lakáselosztás a tervgazdaság viszonyai között leginkább a középosztálynak, az állampárt funkcionáriusainak kedvez – tehát meglehetősen antiszociális. 1981-ben a Valóság című folyóiratban jelent meg „Bérlőből tulajdonos – Egy lakásreform vázlata” című tanulmányom, amelyben azt javasoltam, hogy az állam adja át a bérlakásokat a benne lakó bérlőknek, és meg kell szüntetni az állami lakásépítést. Magam is csodálkoztam, amikor elképzeléseim az 1990-es politikai rendszerváltást követően 10 év alatt megvalósultak.

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 045 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave