A visszaszerzett hódoltsági terület – amit törökül Üngürüsz vilajetnek neveztek – a középkori magyar állam területének mintegy 40%-át tette ki, ahol azonban az össznépesség 20-25%-a élt csupán, kb. 800 ezer ember.3 Abszolút nagyságát tekintve a visszaszerzett hódoltsági terület 120 ezer km2 volt – vagyis hatalmas, a mai Magyarországnál 30%-kal nagyobb.4 Sem korábban, sem később soha nem volt akkora földosztás Magyarországon, mint ami a Buda visszafoglalását követő évszázadban történt! Ráadásul itt terültek el az ország legtermékenyebb, földművelésre potenciálisan leginkább alkalmas rónaságai.5 Jó lenne tudni, hogy ebből a földosztásból hányan és kik részesültek, de – ezt előre kell bocsátanunk – ilyen adat még történészi becslés formájában sem létezik.6

Szólni kell arról is, hogy a török elleni harcok idején terjedt el a királyi Magyarországon a birtok nélküli nemességadományozás; a végvárakban katonáskodók, a nagybirtokos várurak zsoldosai részesültek ilyen kegyben. Őket hívták armális nemeseknek.7 Ők a nemességet puszta címeres nemeslevéllel (litterae armales) szerezték, nem voltak jobbágyaik és jobbágytelkeik, legfeljebb néhány zsellér8 szolgálta őket. A nemesítéshez az ajánlást a földesúr és a vármegye (comitatus) adta. Ahhoz, hogy a nemesítés érvénybe lépjen, egy éven belül ki kellett hirdetni és az armálist a megye közgyűlésén be kellett mutatni, majd az armalistát beírták a vármegye armalistáinak jegyzékébe (Cathologus armalistarum). Az armalistáknak a földesúron keresztül egyaránt adózniuk kellett az államnak és a vármegyének (1595-től rendszertelenül, 1723-tól rendszeresen). Érthető, hogy az armálisok birtokosai általában szegényesen éltek, nem voltak képesek a rangjuknak megfelelő életvitelre. Gyakran jobbágytelken gazdálkodtak vagy hivatalnokoskodással és iparűzéssel foglalkoztak, amit a nemesi szemlélet nemeshez méltatlan foglalkozásnak tekintett. Ugyanakkor az armalisták nemesi öntudata erősen elkülönítette őket a parasztságtól és a polgárságtól, és a különféle nemesi szervezetek, a személyi kapcsolatok megnyitották előttük a társadalmi érvényesülés útját. Birtokaik szolgálatait egy összegben is megválthatták (summával, taksával). A 18. század királyi Magyarországának nemesi családjai közül több mint tízezer ilyen módon jutott nemességhez.9 A reformkorban az armalisták száma az ország lakosságának 5%-a volt. Többségük a jobbágyfelszabadítás után beolvadt a parasztságba, miután a kisebb jelentőségű nemesi kiváltságaikat is eltörölték. Kisebb részük – a bevándorolt zsidók sikeresebb egyénei mellett10 – a magyar polgárság sorait gyarapította.

A magyar Krőzus. Zajlott azonban ebben az 1664-től 1711-ig terjedő fél évszázadban egy másik eseménysorozat is: a Wesselényi Ferenc nádor nevével összekapcsolt összeesküvés (melybe belekeveredtek Nádasdy Ferenc országbíró, a Zrínyi, a Frangepán család tagjai, valamint Thököly István). Ennek fontos eseményei voltak az ifjabb Thököly, Thököly Imre ismétlődő császárellenes katonai akciói 1677-től kezdve, majd az 1697-es hegyaljai kuruc felkelés,11 amit heteken belül a császári seregek fővezére, a Budát a töröktől visszafoglaló Savoyai Jenő vert le, végül pedig II. Rákóczi Ferenc szabadságharca 1703-tól.

Megtorlásként 1671-ben hűtlenség vádjával Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet kivégezték, vagyonukat elkobozták (proscriptio). A kortársakat okkal háborította fel, hogy az ítéletek nem a magyar, hanem az osztrák–német jog szerint születtek. Ez adott lehetőséget arra, hogy Nádasdy gyermekeit is megfosszák minden vagyonuktól (így az anyai örökségtől is!), amire a Werbőczy-féle törvénykönyv szerint nem lett volna mód.12 Így került a kincstárhoz Nádasdy cenki birtoka, ami azután több tulajdonoson keresztül végül a Széchenyi család birtoka lett (és az is maradt egészen 1945-ig). Elítélésekor Nádasdy Magyarország leggazdagabb főura volt. Csak ingóságainak értéke 4 millió forint volt; ennek alapján a kortársak magyar Krőzusnak nevezték.13

Az elkobzott Zrínyi-birtokok a Muraköztől az Adriai-tengerig húzódtak, és közel 200 falut foglaltak magukban.14 Mielőtt kirobbantotta történelmi jelentőségű szabadságharcát, az ifjú Rákóczi volt az ország leggazdagabb főrangú nemese.15 Birtokai 1,3 millió holdat (≈ 700 ezer hektár),16 számos várat, 30 mezővárost, több száz falut és pusztát foglaltak magukba.17 A bukás után az egymással közeli rokonságban álló Frangepán–Rákóczi–Thököly–Wesselényi–Zrínyi családoktól elkobzott vagyonokból a bécsi udvar ugyanolyan elvek és szempontok szerint adományozott birtokokat, mint ahogyan azt az Oszmán Birodalomtól visszafoglalt területekkel tették. Ugyanez történt azzal a 300 kisebb rendű-rangú magyar nemessel, akitől a Wesselényi-féle összeesküvés után koboztak el mindent.18 Így járt Bocskai István zempléni főispán – a Bocskai család utolsó férfi tagja – és felesége, Török Katalin is, akitől 1672-ben szintén minden birtokot elvettek. Az ügyészi vádirat szerint Bocskai volt a Wesselényi-féle „felkelés” egyik értelmi szerzője.19