Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.3.4. A Rákóczi-felkelés tovább bonyolította a birtokügyeket

Mint erre már utaltunk, áttételes módon a Rákóczi-szabadságharc több szálon is összefüggött az Újszerzeményi Bizottság által okozott sérelmekkel.1 A fejedelmet támogató nemesek egy része a Bizottság működésének kárvallottja volt. Ezért érthető, hogy 1706-ban Érsekújváron a felkelés 27 tagú irányító testülete, a Szenátus határozatilag elvetett minden „újszerzeményi jogot”.2 A 8 évig tartó szabadságharc során a fejedelem a császár hűségén maradt nemesek, a „labancok” és az idegenek birtokait elkoboztatta, a kuruc állam tulajdonává tette. A fejedelem a kuruc fő- és köznemesség igényeit csak nagyon korlátozottan elégítette ki; a fegyvert fogó jobbágyoknak viszont a földesúri kötöttségekből való fölszabadulást adott, néhány településnek hajdúvárosi szabadságot adományozott, sőt a szabadságharc utolsó három esztendejében a parasztkatonáknak szabad földet vagy falut biztosított letelepedésre.3

Rákóczinak, bár személy szerint ő már katolikusnak született, személyes oka is volt arra, hogy gyűlölje a Neoacquistica Commissio szellemi atyjának tekinthető főpapot, Kollonichot. Amikor még csak 12 éves volt, mint a lázadó Thököly Imre örökbe fogadott gyermekét, Lipót császár elszakította anyjától, Zrínyi Ilonától, és Munkács várából Bécsbe vitette. Ezt követően a császár Kollonichot nevezte ki az ifjú Rákóczi gyámjául, aki őt a jezsuiták neuhausi (ma Jindřichův Hradec, Csehország) rendházában neveltette. Az már későbbi történet, hogy a Rákóczi-felkelés bukása után a Kamara rátette a kezét a Rákóczi-birtokra (2 millió hold!), elkobozták Bercsényi Miklós, Károlyi Sándor,4 Csáky Mihály, Forgách Simon, Esterházy Antal stb. örökségeit, majd mindezeket a birtokokat az uralkodó eladományozta, eladta.5 Ám a kuruc fő- és köznemesség nagyobb része megbékélt Béccsel, így a szatmári béke alapján életét és birtokait megtarthatta, illetve visszakapta (gratia vitae et bonorum).6

A Rákóczi-felkelés finanszírozása – egyebek között – államosításokat is jelentett a fejedelem által uralt észak-magyarországi területeken. Így került sor a bányák, az olvasztóházak, a körmöci pénzverő kamara átvételére és a külkereskedelem állami monopóliummá nyilvánítására a háború második szakaszában. Hasonló céllal vette kézbe Rákóczi a nagy- és felsőbányai bányászat, a fémolvasztó, a pénzverde és a máramarosi sóbányák, valamint a kincstári birtokok kezelését. Az általa uralt területen magához vonta a katolikus egyház dézsmaként korábban beszedett jövedelmeit is.7 A felkelés finanszírozását biztosan nem segítette az 1708–1711 között kitört pestisjárvány és az okként és okozatként pusztító éhínségek sem. A legújabb kutatások a 300-500 ezer főre teszik a halálozások számát, ami többszörösen meghaladhatta a szabadságharc alatt bekövetkezett teljes emberveszteséget.8

A felkelést lezáró 1711-es békeszerződés9 nyomán a Neoacquistica Commissio átalakult, bár nem szűnt meg, mint ahogyan az a megállapodásban szerepelt. Pozsonyban, Kassán és Zágrábban új bizottságok álltak fel, melyek „tagjai kizáróan bennszülöttek”10 lehettek, és arra is lehetőség nyílt, hogy a vitás ügyeket a bizottságok után a rendi országgyűlés döntse el, egy későbbi törvény pedig megnyitotta az utat ahhoz, hogy a panaszosok rendes bírósághoz – a királyi táblához – forduljanak.11 Az udvar tehát lényeges engedményeket tett a magyar nemeseknek. Említésre méltó, hogy 1727–1731 között a köznemesi sorból kiemelkedett ügyvéd, Grassalkovich I. Antal – mint a Magyar Kamara elnöke – az NC vezetését is ellátta. Róla azt jegyezték fel, hogy elnöki funkciója mellett hitelnyújtással segítette azokat, akik a Bizottságtól birtokot vettek vagy kaptak, a hitel visszafizetését viszont birtokban kérte „üzleti” partnereitől. Mint a Grassalkovich-család kutatója óvatosan-tapintatosan megfogalmazta, „ügyletei – remélhetőleg – nem mentek túl a tisztesség határán, bár a kor nemesi közvéleménye nem volt erről egyöntetűen meggyőződve.”12 Az 1730-as évek vége felé már 135 ezer magyar hold volt Grassalkovich birtokában – egyszóval meggazdagodása a hivatali idejére esett.13

Az Újszerzeményi Bizottságot, 45 évi működés után (és ami még fontosabb volt, az összes függőben lévő birtokpert) Mária Terézia szűntette meg – miként a törvény fogalmazott: „anyai szeretetéből és királyi jóságából”.14 Ez Mária Terézia megkoronázásának évében, 1741-ben történt – egy átfogó politikai alkucsomag részeként. Mint a magyar történelemből jól ismert, Mária Teréziát 1740-ben, apja, III. Károly váratlan halálát követően, az Ausztriával rivalizáló európai nagyhatalmak egy része nem ismerte el a feloszthatatlannak deklarált Habsburg-birtokok törvényes örököseként, ezért több fronton is háborút indított. Magyarország ekkor a birodalom mintegy felét tette ki, így ha az ellenséges táborba áll, a birodalomnak vége. Ám a 12 éves kényszerszünet után összehívott pozsonyi országgyűlés 1741 júniusában ismételten érvényesnek ismerte el az eredetileg 1703-ban, titokban kötött, majd 1713-ban nyilvánosságra hozott és 1722-ben, illetve 1723-ban a magyar nemesség által is elfogadott15 Pragmatica Sanctiót.16 Mária Teréziát „férfiasították”, majd magyar királlyá koronázták, szeptemberben pedig a magyar nemesség 35 ezres katonai kontingens felállításával ténylegesen is megsegítette uralkodóját. Az Országgyűlés cserébe nemcsak az NC eltörlését kérte, de a csomagba – egyebek mellett – bekerült a nemesség adómentességének17 megerősítése18, valamint az, hogy a hadseregben engedélyezett legyen a magyar nyelvű vezénylet is.

Összefoglalás. A hazai történelemtudomány még adós egy olyan mű megírásával, amely átfogó, a Török Hódoltság egész területére kiterjedő képet tudna adni arról, hogy végeredményben mi történt azzal a hatalmas birtoktömeggel, amely a 120 ezer km2-nyi ország területen feküdt. A szakirodalmat áttanulmányozva a szerzőben az alábbi összkép alakult ki:

(i) Nyolcszáz évvel a honfoglalás után a Habsburg Monarchia udvari bürokratái és a katolikus egyház vezető tisztségviselői hozták létre Magyarországon azokat a jogszabályi és nyilvántartási rendszereket, amelyek nyomán a mezőgazdasági nagybirtok, a legfontosabb felhalmozható vagyon valódi jogi tartalmat nyert.19

(ii) A Neoacquistica Commissio végső soron közel sem volt annyira fontos, mint amennyire ettől megalakulása idején a kortársak féltek és amit a mai történelmi emlékezet szokásosan tudni vél. Az NC csak a bécsi udvar egyik tanácsadó testülete volt, a fontosabb döntéseket az Udvari Kamara, illetve az uralkodó maga hozta.

(iii) A katolikus egyház birtokait leszámítva, az ősi tulajdon jogán az NC közvetlenül, egyedi igénylés alapján csak nagyon kis mennyiségű földbirtok juttatott vissza bárkinek is. Már csak azért is ez történt, mert a nemesség többségét alkotó kis- és köznemesek meg sem próbálták visszaszerezni az „ősi” földet.

(iv) Miután az egyedi restitúció a vártnál sokkal időigényesebbnek és konfliktusosabbnak bizonyult, az udvarnak érdekében állt a privatizációs folyamat decentralizálása, illetve a döntések „delegálása” a vármegyék és a nagyobb városok szintjére. Ez utóbbiak egy összegben kifizették az udvar által követelt jus armorum adót, azután pedig azt csináltak a földbirtokokkal, amit akartak.20

(v) Jelentős szerepe volt a korszak meghatározó magyar politikusának, Esterházy Pál nádornak, aki – kihasználva a történelmi Magyarország egyik bevett szokásjogi megoldását – nemcsak saját magának szerzett hatalmas birtokokat, de nádorként hatalmas birtokokat osztott ki a kincstári vagyonból saját hívei és családtagjai számára is. Pár évtizeddel később a maga javára sáfárkodott Grassalkovich Antal is, aki egy ideig a Neoacquistica Commissio magyar vezetője volt.

(vi) A török kiűzését követő 100 év során egy új, a korábbinál kiterjedtebb főúri birtokos elit állt össze, a korábbi földbirtokos elit lecserélődött. A 18. század utolsó harmadában már az Esterházy, a Károlyi, a Széchenyi, a Festetics, a Batthyány, a Hunyadi és a Zichy családok voltak a legvagyonosabb arisztokraták. Ők összesen 2 millió holdnyi (≈ 1,2 millió hektár) földbirtokkal rendelkeztek.21

1	Lásd erről részletesen Marczali (1897).
2	Kaposi (2002: 77).
3	Várkonyi (1970: 26).
4	Az ő birtokait egyébként 1710-ben az a Batthyány család kapta meg az uralkodó I. Józseftől, amelynek későbbi leszármazottjától, az 1848/49-es miniszterelnök Batthyány Lajostól majd I. Ferenc József császár fogja elkobozni a birtokot (Kovács Ágnes, 2012: 855). A későbbiekben azonban Károlyi Sándor visszakapta birtokait, sőt új adományokat is kapott.
5	Az udvar kedvezményezettjeinek listáját (névvel és a megváltás összegével) lásd részletesen Szilágyi (1898) munkájában.
6	A szatmári béke értelmében, amelyet Rákóczi alvezérei kötöttek Béccsel, a felkelők amnesztiát kaptak, hazatérhettek és amennyiben nemesek voltak, korábbi birtokaikat is megtarthatták. Ez még Rákóczira is vonatkozott, ehhez azonban hűségesküt kellett volna tennie a Habsburg-házra, amire nem volt hajlandó. Mint közismert, a fejedelem nem tért haza Magyarországra, hanem emigrációba vonult, és ott is halt meg. A felkelés idején magyarországi, erdélyi és lengyelországi birtokait a kortársak 1,3 millió kat. holdra becsülték. Ezt a kincstár mind elkobozta.
7	Varga (é. n.).
8	Faragó (2011: 175).
9	A békeszerződés értelmében mindenki, aki felesküdött a Habsburgokra, teljes amnesztiában részesült, a nemesek visszakapták elkobzott birtokaikat. A jobbágykatonáknak tett ígéreteket a békeszerződés nem ismerte el. Rákóczi sem ismerte el az új rendet, ezért sárospataki, tokaji és munkácsi birtokait az udvar elkobozta, majd odaadományozta Shönborn grófnak, illetve Trautson hercegnek. (Romsics, 2018).
10	1715. évi X. tvc. az ujból visszaszerzett birtokjogok kimutatására felállitandó bizottságról.
11	1723. évi XIX. tvc. hogy az 1715-ik évi 10-ik cikkelyben körülirt, bárkinek kezén levő javakra nézve a folyamodó országlakóknak a királyi tábla előtt igazságot szolgáltassanak és az ily javakat a perbeli döntésig el ne idegenitsék.
12	Kiss Éva gödöllői helytörténész nyilatkozatát lásd Európai Utas, 1997. 3. sz. http://www.europaiutas.hu/pdf/28.pdf
13	Birtokainak központja Gödöllő volt. 1841-ben a Grassalkovich család kihalt, így a Viczay család örökölte a birtokokat, rövid idő múlva pedig a Sina család lett a település földesura. Végül a kastély egy belga bank tulajdonába került. 1867-ben a magyar állam a belgáktól megvásárolta a kastélyt, majd felújított állapotban, koronázási ajándékként I. Ferenc József és Erzsébet királyné kapta meg. A két világháború közt a település Horthy Miklós rezidenciája volt.
14	1741. évi XXI. tvc. az uj-szerzeményi bizottság eltörléséről.
15	1723. évi II. tvc. Ő császári és királyi legszentségesebb felsége fölséges osztrák háza nőágának Magyarország szent koronájában s a régtől fogva hozzákapcsolt részekben való folytonos királyi örökösödéséről.
16	Először az erdélyi, majd a pozsonyi országgyűlés hozott erről külön-külön törvényt. A pozsonyi országgyűlés ezért „cserébe” a nemesség adómentességének újbóli elismerését kérte az uralkodótól, III. Károlytól. (lásd 1723. évi VI. tvc. a földesurakat és más nemeseket az adózás alól továbbra is felmentetteknek nyilvánítják). Kevéssé ismert, hogy a latin kifejezés magyarul „gyakorlati rendezést” jelent, ilyen formában számos latin nyelven fogalmazott magyar törvény szövegében megtalálható. A Pragmatica Sactio 1921-ig volt érvényben, az 1867-es kiegyezési törvény is ezen a jogforráson alapult. Legfontosabb elvét (indivisibiliter ac inseparabiliter – oszthatatlanul és szétválaszthatatlanul) a későbbi Osztrák–Magyar Monarchia címerén is viselte.
17	Sok mai olvasó számára talán nem egyértelmű, ezért érdemes hangsúlyozni, hogy a történelmi időkben az adómentesség azt is jelentette, hogy nemesembernek vámot, hídpénzt, úthasználati díjat stb. sem kellett fizetnie, ha esetleg kereskedéssel (is) foglalkozott vagy utazott. Ez még a Lánchíd építésének idején, az 1830-as évek közepén is vitás kérdés volt.
18	Lásd 1741. évi VIII. törvénycikk, hogy a hitlevél azon záradéka: „a mint azok használata és értelme iránt a király és a karok közös megegyezésével országgyülésileg megállapodtunk,” az ország karainak és rendeinek sarkalatos jogaira, szabadságaira, mentességeire, kiváltságaira, egyáltalában ne legyen kiterjeszthető ( Poór, 2017).
19	Ágoston (1908a: 132).
20	Ebből a szemszögből nézve tehát hatalmas túlzás azt állítani, hogy a Neoacquistica Commissio volt a magyar történelem első „privatizációs részvénytársasága”. Lásd Csurka Dóra (2013) „magyarságkutató” írását.
21	Kaposi (2001: 242).