Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.7.3. A történet vége

II. József, halálos ágyán, 1790-ben néhány kivételtől eltekintve valamennyi rendeletét visszavonta – így a szerzetesrendek államosítására vonatkozót is. Az általa betiltott rendek közül a bencések, a premontreiek és a ciszterciták egy bő évtized múltával, 1802-től kezdve kaphatták vissza jogaikat,1 a jezsuiták csak 1814 után. De ők is csak azzal a feltétellel, hogy semmit sem kérnek vissza a rend feloszlatásakor elvett anyagi javaikból. Ennek következtében több korábbi, tipikusan jezsuita jellegű épület és intézmény továbbra is más katolikus vagy világi intézmény tulajdonában maradt (pl. Budapesten a vízivárosi plébániatemplom, Egerben a mai ciszterci templom, a mellette lévő rendház és gimnázium, a „jezsuita patika”, a csillagvizsgáló, Győrött a bencés templom és gimnázium, Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Sopronban a volt jezsuita templom, a volt rendház a templom mellett, valamint a jelenleg múzeumként működő patika, Székesfehérvárott a jelenlegi cisztercita templom stb.).2

Sok más rend sem kapott vissza semmit, mert a bécsi udvar egyházpolitikája a rendek ügyében alapjában nem változott. Nem is lehetett mindent visszaadni, mert a 19. század elején több nagybirtokos maga vásárolta vissza az államtól az egykor családi alapítású kolostorokat. De nem azért, hogy visszaállítsák az egykori rendházakat: az ingatlanokat gazdasági célra használták, manufaktúrát, különböző raktárakat és magtárakat alakítottak ki bennük. A könyveket és a kegytárgyakat sem lehetett visszaadni, mert nagy részük addigra már máshova került vagy megsemmisült. A Tanulmányi Alap vagyonát – amely II. József idején az államkincstár részévé vált – 1793-ban ismét elkülönítették, és I. Ferenc rendelkezése szerint ettől kezdve az Alap jövedelmeit a katolikus egyház céljaira kellett fordítani.

Sajnálatos tény, hogy a magyar történeti kutatás máig adós annak tisztázásával, hogy II. József döntése alapján végül is mekkora birtokvagyon került a Vallásalapba. Csak annyit tudunk biztosan, hogy az abolitio előtt, 1767–1774 között tartott úrbéres területi felmérés szerint a katolikus egyház az ország 28 millió hold földterületéből 3,6 millió hold földdel rendelkezett, s ennek 31%-a (≈ 1,1 millió hold) volt összesen 9 különféle szerzetesrend tulajdonában. A rendek közül a jezsuiták voltak a legvagyonosabbak: 20 rendházuk a szerzetesi birtokok több mint harmadát bírta. Gazdagok voltak még a klarisszák, a bencések, a premontreiek, a ciszterciták és a pálosok is.3 A Katolikus egyház a 18–19. századi Magyarországon (2008) című egyetemi jegyzet – forrásmegjelölés nélkül – 200 ezer holdra teszi a Mária Terézia és II. József rendeletei által elkobzott és a Vallásalapba átcsoportosított birtokok összterületét.4 Nagy kérdés, hogy ez a szám jó-e.

A katolikus egyház kiadásai fölötti fiskális korlátozások közül sok minden fennmaradt II. József halála után is, sőt a későbbiekben a korlátozások a folyó jövedelmekre is kiterjedtek. Így – például – I. Ferenc 1796-ban olyan rendelkezést bocsátott ki Magyarországon, amely az ország prímása és az esztergomi érsek részére 150 ezer Ft-ban, a többi érsek számára 60 ezer Ft-ban maximálta a megtartható jövedelmet. Akinek ennél több jött össze, az a többletpénzt köteles volt befizetni a Vallásalapba.5

Mint már erről korábban szó esett róla, ilyen korlátozó szabályok (leges amortisationis) valójában már a 15. századtól kezdve léteztek a kincstári adóalapok védelme érdekében, ezek egy részét – az ún. főkegyúri jog intézményére alapozva – az 1848. évi forradalmi törvények is érvényben hagyták, és ez így maradt egészen 1920-ig.6 A katolikus egyházra vonatkozó birtokszerzési korlátokat a Kúria csak 1869-ben törölte el.7 Negyedszázaddal későbbi, 1895-re vonatkozó adat szerint a katolikus egyház – a Vallásalappal és más hasonló rendeltetésű alapokkal együttesen – már 2,3 millió katasztrális holdnyi birtokkal rendelkezett.8

A szerzetesrendek vagyonának államosítására vonatkozó rendeletet tehát II. József halálával visszavonták, de sem a Vallásalapot, sem a Tanulmányi Alapot nem osztották fel, a katolikus egyház fölötti abszolutista állami kontroll – amelyet valójában Mária Terézia indított el – lényegében fennmaradt.9 (A relatív függetlenséget élvező intézmények – ma úgy mondanánk: civil szervezetek – korlátozása és/vagy betiltása I. Ferenctől sem volt idegen. Miután II. József 1785-ben, kevesebb mint 10 évvel a szervezet magyarországi megjelenése után, korlátozta a szabadkőműves páholyokat is,10 az új uralkodó II. József halála után, 1795-ben a Birodalom minden országában, így Magyarországon is betiltotta a szabadkőművességet.

* * * * *

A 18. század végén a főnemesi családok száma már meghaladta a 300-at. Ebben az évszázadban kapott grófi címet az Andrássy, az Apponyi, a Dessewffy és a Szapáry család, Erdélyben pedig a Kornis, a Tholdalaghi, a Thorockay és a Nemes család. A leggazdagabb főnemesi család az Esterházy família volt, amely 621 községben és mezővárosban közel 500 ezer hold úrbéres földet mondhatott magáénak, és 48 ezer jobbágycsaládtól szedtek adót. Ehhez járul még 1 millió hold saját kezelésű majorsági föld.11

1	Csorba (1999: 220).
2	https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus_T%C3%A1rsas%C3%A1ga (2016. jan. 7-i letöltés).
3	Fónagy (2013: 45).
4	Id. mű: 31.
5	Csorba (1999: 15, 26–27).
6	Miután Horthy kormányzóvá választásával a királyi hatalom Magyarországon ideiglenesen megszűnt, az állam által gyakorolt főkegyúri jog is érvényét vesztette. Ettől kezdve a hercegprímást, az érsekeket és a püspököket a Szentszék nevezte ki, bár a kinevezett tisztségviselők Horthyra is kötelesek voltak felesküdni.
7	Athenaeum Közgazdasági enciklopédia, II, 23–28. hasáb.
8	Katolikus egyház a 18–19. századi Magyarországon (2008: 111).
9	Mindezektől függetlenül Erdélyben a katolikus egyház intézményei II. József halálát követően önkormányzati státussal, önállóan gazdálkodhattak. A trianoni béke nyomán ezek a vagyonok a román államra szálltak át.
10	Ez volt az ún. reformpátens.
11	Romsics (2021: 3).