Az 1881-es párizsi világkiállítás után, ahol is a villamos izzólámpa először mutatkozott be, hatalmas léptékkel indult világhódító útjára a villamosság. A világ első közcélú elektromos áramfejlesztő telepe New Yorkban létesült 1882-ben. A magyar fővárosban viszonylag későn, csak 1893-ban indult meg a központi telepekről táplált villamos áramszolgáltatás, mivel ez idő tájt az Általános Osztrák-Magyar Légszesztársaságnak kizárólagossági joga volt a magyar főváros területén világítási célokra szolgáló cső- és egyéb vezetékeknek a lefektetésében. Ezt csak 1891-ben sikerült a pesti városvezetésnek módosítani. Nyomban versenytárgyalást hirdettek, majd 1891-ben a főváros két magánvállalattal kötött koncessziós szerződést. A Magyar Villamossági Rt. (MV), a Ganz Villamossági Rt. leányvállalata 110 voltos váltakozó áram előállítására specializálódott, a Budapesti Általános Villamossági Rt. (BÁV) 105 voltos feszültségű egyenáramot szolgáltatott. Mindkét vállalat a mai Újlipótváros északi részén építette ki központját, ahol a szolgáltatás körülbelül egyszerre, 1893-ban indult el. 1910-ben a főváros szerette volna saját irányítása alá vonni az áramszolgáltatást, ezért megkísérelte a kiváltást. Mivel a megváltási ár nagyon magas volt, inkább saját áramfejlesztő telep létrehozását határozták el, ennek felépítéséig a főváros az újpesti Phöbus Villamossági Rt-től és a Budapesti Városi Villamos Vasutaktól vásárolt áramot saját szükségleteinek kielégítésére. Az áramfejlesztő telepet Lágymányoson, a téli kikötő melletti területen alakították ki, és 1914. június 8-án kezdték meg az áramszolgáltatást. Ilyen előzmények után, még abban az évben sikerült saját kezelésbe venni az MV Rt.-t, majd 1918-ban a BÁV Rt. telepét és hálózatát is: ezzel létrejött a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei (BSzEM). A két világháború között ez volt a főváros legnagyobb önálló vagyonú vállalata.