Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.15.1. Az arisztokraták három kasztja

A különféle kiváltságokkal rendelkező magyar nemesség és ezen belül az arisztokrácia története a honfoglalásig és az akkori társadalom törzsi, nemzetségi berendezkedéséig vezethető vissza. Ez a réteg folyamatosan bővült a későbbi betelepülőkkel és betelepítettekkel, valamint a társadalmi ranglétrán helyben felemelkedettekkel. 1787-ben Magyarországon, Horvátországban és az Erdélyi Nagyfejedelemségben több mint 400 ezer nemesi rangú személy élt. A kiegyezést követően az Osztrák–Magyar Monarchiában (azon belül is a Magyar Szent Korona országaiban) már 700–800 ezer fő számított valamely nemesi rétegből valónak (kis-, köz- és főnemesnek).1

1914-ben az ország legfelső elitjét 1200 főrangú család képezte. Közülük 184 főnek volt 10 ezer holdon felüli birtoka, 97 főnek pedig 1000 holdon felüli gazdasága. A világháború idején I. Ferenc József és IV. Károly további 204 új főnemesi – kisebb részt grófi, nagyobbrészt bárói – címet adományozott. A hazai arisztokrácián belül a legfelső „kaszt”-ot az osztrák és nyugat-európai főúri családokkal szoros rokonságban álló főrangú famíliák alkották: a Károlyiak, az Esterházyak, a Pálffyak, a Pallaviciniek stb. Ezekről a családokról éles elméjűen állapította meg Károlyi Mihály,2 hogy ők egy nemzetközi kapcsolati háló részei, „sokkal inkább mint az úgynevezett nemzetközi proletariátus, amely erősen kötődik a maga földjéhez és nyelvéhez”.3 Ehhez a legezoterikusabb kaszthoz képest egy fokkal jobban be volt ágyazódva a magyar viszonyokba az Andrássy, Batthyány, Széchenyi, Festetics, Hadik, Zichy stb. grófok világa, illetve a magyar arisztokrácia harmadik rétege, a bárói családok elitje. Egy másik szóhasználat szerint 1918 végén – a rokonsági hálót is figyelembe véve – 339 nemzetség alkotta az ország arisztokráciáját.4

Az I. világháború és a trianoni béke centenáriuma alkalmából megjelent újabb kutatási eredmények alapján meglehetősen egyértelmű, hogy miként került Magyarország 1914 és 1918 között, vagyis röpke négy év alatt olyan katasztrofális helyzetbe, amelyre a modern politikatudomány terminológiája, a „bukott állam” kifejezés a leginkább találó.5 A „failed state” megnevezést 1992-ben két amerikai elemző használta először,6 azokat az országokat sorolva ebbe a kategóriába, amelyekben

a korábban normálisan funkcionáló intézmények váratlanul működésképtelenné válnak;
a kormányzat az állampolgárok körében elveszti legitimációját és nem képes teljesíteni a nemzetközi közösség elvárásait sem;
a különféle nemzeti, etnikai és vallási csoportok egymásnak esnek;
mind az egyének, mind a vállaltok szintjén megszűnik a jog- és vagyonbiztonság; és
az ország egésze tartósan az erőszak és az anarchia állapotába süllyed.

Rövid három-négy év alatt mindez Magyarországon is megtörtént, méghozzá egy olyan közel 20 éves történelmi periódus után (1896–1914), amelyet a kortársak is és az utókor is a magyar társadalom, a magyar gazdaság és a magyar kultúra kivirágzásaként, a 19. század első felének reformkorához hasonlítható, „csaknem forradalom”-ként értékelt.7

Mi több, a failed state állapot bizonyos jelei a háború első napjától kezdve tapasztalhatók voltak. A fokozatosan kialakuló anarchiának lett azután a folyománya a további négy éven át tartó forradalmi – és szükségképpen ellenforradalmi – erőszak. Ámde akármilyen szörnyű volt is az az anarchia, amelynek egy-egy szakasza vörös és fehérterror néven rögzült a magyar közemlékezetben, az állam csődje nem vezetett polgárháborúhoz (1.1.10. táblázat). A háborút követő, 1918 utáni időszak során az összes halálos áldozat száma biztosan nem volt több 4 ezer főnél. Csak összehasonlításképpen: az 1918-as finn polgárháborúban több mint 36 ezer ember halt meg, a lakosság 1%-a;8 az akkor 5 milliós Írországban az 1922–23-as polgárháború kb. 2 ezer ember életébe került; Németországban, 1919 és 1933 között, az ún. weimari köztársaság idején bal- és jobboldali szervezetek politikai gyilkosságok ezreit követték el. Ez – vagyis az áldozatok számának viszonylagos mérsékeltsége – is hozzá tartozik annak megértéséhez, hogy 1922 után miért sikerült viszonylag gyorsan helyreállítani a magyar államgépezet működését.

1	Forrás: Wikipédia.
2	Károlyi teljes neve nagykárolyi Károlyi Mihály Ádám György Miklós volt, előneve utalt a család birtokainak fekvésére. Nagykároly Erdélyben található, 12 km-re a mai országhatártól.
3	Idézi Baji–Csorba (2022: 11).
4	Püski (2024).
5	Az I. világháború 100. évfordulója kapcsán nagyszámú, fontos és értékes történeti munka jelent meg. Így – például – Ablonczy (2010), Bödők (2011), Bödők (2018), Hatos (2018), Bódy (2019). Hasznos forrás a Romsics Ignác által szerkesztett BBC History, 2021. évi 11. száma is. Az alfejezet főbb gondolatai már megjelentek rövidebb és hosszabb formában két tanulmányomban is. Lásd Mihályi (2019a) és Mihályi (2019b).
6	Helman–Ratner (1992).
7	Horváth (1961: 8).
8	Bödők (2018b).