1918 végén, a királyság intézményének összeomlása után, az ország egymástól távol eső területein is egymást követték a szeparatista akciók.1 A semmiből új államalakulatok2 jöttek létre – szám szerint 16.3 Szinte minden esetben a „nemzeti önrendelkezés” wilsoni elve volt a hivatkozási alap. A történelmi Magyarország területi integritása valójában már 1920, azaz a trianoni szerződés aláírása előtt megszűnt.

 

1. 1918. október 31-én (a budapesti őszirózsás forradalom napján), 24 ezer km2-nyi – vagyis a mai Magyarország negyedének megfelelő (!) – területen, a Bácska és a Bánát tájegységeket magában foglalva4, Temesvár székhellyel alakult meg a Bánáti Köztársaság. Lakosságának száma 2,4 millió volt. Ennek a 24 napig fennálló államalakulatnak az volt az elsődleges célja, hogy a területet Magyarország megtarthassa a Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal és Romániával szemben. A Károlyi-kormány szimpátiáját élvező vezetők ugyanazzal a taktikával kísérleteztek, amit később a Vendvidéken és Kalotaszegen születő köztársaságok alapítói is megpróbáltak sikerre vinni: a hungarus-tudatú etnikumok támogatásával, egy széles körű autonómiát biztosító rendszerrel akarták meggyőzni a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – egy majdan föderálisan átszerveződő – Magyarország alattvalói. Nem meglepő módon ezt a miniállamot kizárólag Magyarország ismerte el. A területet rövidesen francia csapatok szállták meg, a köztársaság vezetői pedig Budapestre menekültek. A fiatal köztársaság november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését. A végleges békeszerződések ezt a területet részben a románoknak, részben a szerbeknek adták; Magyarország csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.5

 

2. 1918. október végén a dél-erdélyi Zsil-völgy szénben gazdag bányavidékén két-három hónapig működött egy de facto szociális bányászköztársaság. Petrozsényben a helyi román és magyar nemzeti tanács együttesen mondta ki, hogy csak olyan országhoz csatlakozik, amely szocialista alapon áll, ha pedig ilyen állam nem létesül, úgy Petrozsény önálló köztársasággá alakul. A várost december közepén foglalták el a bevonuló román csapatok, de még hónapokon keresztül folytak a fegyveres harcok a sztrájkoló bányászokkal és munkásokkal.6

 

3. A Ruszka Krajna Autonóm Kormányzósági Terület elnevezésű államalakulat 1918. december 10-én jött létre a Kárpátalján Bereg, Ugocsa, Ung és Nyugat-Máramaros vármegyék7 rutének lakta vidékeiből. Az érintett népesség számát tekintve ez volt a második legnagyobb államalakulat a 16 miniállam között.8 Ennek a döntésnek az érvényességét a Károlyi-kormány törvénnyel is elismerte,9 és kimondta, hogy „a Ruszka-Krajna kormányzóság területén található államkincstári földek, bányák, erdőségek a ruszin nemzet törvényes képviseletének tulajdonába mennek át”.10 Bizonyos értelemben Jászi Oszkár „keleti Svájc” koncepciója éppen ezen a területen valósult meg: a ruszinok nemzeti autonómiát kaptak Magyarország területén belül, és ügyeiket Budapesten egy önálló ruszin minisztérium volt hivatva felügyelni.11

 

4. 1918. november 8. és 1919. június 11. között működött a furcsa nevű, mára már teljesen elfeledett Hucul Köztársaság. Kiterjedése változott, főleg Máramaros vármegye rahói járását jelentette, Körösmező központtal. Az államalakulat a kárpátaljai rutén népcsoport legkeletibb ágától, a huculokról kapta nevét. Az államalapítás úgy kezdődött, hogy november 8-án a huculok gyűlése úgy döntött, ezentúl inkább Ukrajnában szeretnének élni. Két nappal később a huszti huculok is úgy döntöttek, nem kérnek a magyarok által felkínált autonómiából15 (melyet az ungvári székhellyel megalakuló Ruszin Nemzeti Tanács elfogadott), és kimondták az egyesültést Ukrajnával. A lembergi székhelyű Nyugat-Ukrán Köztársaságból verbuvált hadsereg betört Kárpátaljára, de a munkácsi nemzetőrök december 22-én kiszorították őket az országból. 1919. január 7-éről 8-ára virradó éjjelen újabb fölkelést robbantottak ki Körösmezőn, január 17-ig elfoglalták a rahói járást, föleskették a hivatalnokokat a Hucul Köztársaságra. Mivel Kárpátalja sorsáról sokáig képtelenek voltak dönteni az antanthatalmak, Románia elfoglalta a Hucul Köztársaság központját, Máramarosszigetet, majd ugyanezen év nyarán a Felső-Tisza-völgy vasútvonalát. Kőrösmező elfoglalása után a hucul kormány tagjait letartóztatták, majd kihallgatásuk után engedték, hogy Csehszlovákiába távozzanak.16

 

5. Sopron vármegye németek lakta részén két napon át létezett a Hiénc Köztársaság (németül: Republik Heanzenland), 1918. november 22-től november 24-ig. Ezt az államot Hans Suchard szociáldemokrata politikus alapította Nagymartonban azzal a nem titkolt szándékkal, hogy aztán átjátssza Ausztriának. A hiénc név a Sopron és Vas vármegyei németek elnevezése volt; a hiénc nyelv az osztrák–bajor dialektusok része. A bábállam kudarcának oka az volt, hogy a helyi németajkú lakosság ekkor még kifejezetten lojális volt Magyarországhoz. A magyar katonaság csírájában fojtotta el ezt az elszakadási törekvést. Suchardot halálra ítélték, de az ítéletet nem hajtották végre.

 

6. 1918 novemberében a székelyek is szervezkedtek. Székely nemzeti tanácsok alakultak Kolozsváron, Budapesten és Kézdivásárhelyen. A székely nemzeti tanácsok – miközben tagjaik többször is hitet tettek a magyar állam oszthatatlansága mellett – gondolkoztak egy „B” terven is: a Székely Köztársaság megteremtésén. November 19-én létrejött egy előkészítő bizottság, amelynek az volt a feladata, hogy megalakítsa az Erdélyi Székely Tanácsot és székely nagygyűlést szervezzen Marosvásárhelyen november 28-ra, amelyen majd kikiáltják az új államot. A helyi baloldal és a helyi (magyar) Nemzeti Tanács ellenezte ezt. Nyomásukra az előkészítő bizottság feloszlott. A nagygyűlést végül a (magyar) Nemzeti Tanács szervezte meg. Ám a nagygyűlésen szó sem esett a Székely Köztársaságról, és a szónokok Magyarország területi integritása mellett álltak ki. Az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács helyett pedig létrehozták az Erdélyrészi Magyar Nemzeti Tanácsot.17

 

7. A Felvidéken, Szepes vármegye területén 1918. december 9-én kiáltották ki a független Szepesi Német (Cipszer) Köztársaságot (Zipser Republik). Az államot a Felsőmagyarországi Német Nemzeti Tanács hozta létre Késmárkon a cseh megszállás megelőzése érdekében. Ekkor 18 ezer magyar és 38 ezer német élt ezen a területen. A függetlenség szószólója Hefty Andor Gyula volt, a késmárki kereskedelmi iskola történelemtanára, egy Svájcból Magyarországra települt család sarja. A cseh katonai erők bevonulását azonban nem sikerült megállítani, s amikor december 17-én a csehek bevonultak Késmárkra, ez az állam is megszűnt.

 

8. Az ún. Kelet-Szlovák Köztársaságot magyarbarát helyi értelmiségiek alakították meg 1918. december 11-én a Felvidék keleti részén, Zemplén, Sáros és Abaúj-Torna vármegyék szlovákok által lakta településeiből.19 Ennek az „államnak” a története Dvortsák Győző Sáros vármegyei levéltárnok nevével kapcsolódik össze, aki november elején megalakította a Kelet-Szlovák Nemzeti Tanácsot, mely nem ismerte el a csehszlovák egységet kimondó Szlovák Nemzeti Tanács legitimitását a keleti területekre nézve. Az egyik hivatkozási alap az volt, hogy az érintett közösség nem szlovák, hanem szlovják nyelven beszélt.20 A szervezet még aznap kikiáltotta Kassán a Szlovák Népköztársaságot, kérve ennek elismerését a Károlyi-kormánytól. Ám magyar a kormány végül a nemzetközi komplikációktól tartva a kérést elutasította, és hagyta, hogy december 29-én a csehszlovák hadsereg puskalövés nélkül megszállja a területet.

 

9. Kunszentmiklóson Förster Lajos főszolgabíró és Baky Miklós birtokos felhívására 1918. december 18-án közel 20 kiskunsági földbirtokos gyűlt össze, és megalakította a Kun Nemzeti Tanácsot. Kiáltványukban kijelentették: „Mi, szabad kiskunok a népek önrendelkező jogának alapján elhatároztuk, hogy jövőnk sorsát magunk akarjuk intézni és ezen célból kimondjuk a kiskun területek függetlenségét.” Vagyis egy önálló államiságon nyugvó kun államot álmodtak meg. A redemptio és a kiskun önállóság elvén kívánták volna szabad államukat létrehozni. Államfőnek, megkérdezése nélkül, gróf Ráday Gedeon egykori vármegyei főispánt választották. Kevesen csatlakoztak nyíltan a felhíváshoz, például a helyőrség volt parancsnokával, Hefty Richárddal ellentétben, aki a minisztériumi kapcsolatain keresztül próbálta segíteni a „Kun Köztársaságot”. Arra készültek, hogy kétezer emberrel elfoglalják Budapestet, és megbuktatják a Károlyi-kormányt. 1919. február elején az összeesküvők lebuktak. A letartóztatottak azzal védekeztek, hogy ők csupán a Kiskunságra eső redempciós váltságot (akkori értéken 170 millió koronát) akarták visszaperelni a Habsburgoktól, de legalább azt, hogy osszák fel a peszéradacsi Habsburg-birtokot.21

 

10. A Vendvidéki Köztársaság (más elnevezéssel: Mura Köztársaság vagy Szlovén Krajna) 1919. május 29-én a szentgotthárdi, muraszombati és alsólendvai járások területén jött létre, kb. 1000 km2-nyi területen. Az itt élő lakosság száma kb. 100 ezer fő volt, az államalakulat székhelye Muraszombat lett. A magyar nyelvű dokumentumokba az államalakulat hivatalos neve „Vendvidéki Köztársaság munkás, katona és földműves tanács” elnevezéssel került be, de a függetlenség bejelentésekor a hangsúly azon volt, hogy az új állam bejelentette elszakadását a magyar proletár államtól. A miniállamot csak Ausztria ismerte el, a Tanácsköztársaság kormánya nem. A területre hamarosan megérkezett a Magyar Vörös Hadsereg, és megszállta az újdonsült államot, amelynek maroknyi reguláris katonája kellő tapasztalat és hozzáértés hiányában képtelennek bizonyult a védekezésre. A miniállam vezetői a bécsi Antibolsevista Comitétól kértek segítséget, és kaptak is fegyvereket – de ez nem volt elegendő. A helyzet akkor változott, amikor a Magyar Tanácsköztársaság gyengülésével párhuzamosan szerb és horvát csapatok vonultak be a Vendvidékre, amit Szentgotthárd vidéke kivételével birtokba is vettek. Hivatalosan június 6-án szűnt meg a vendvidéki miniállam.

 

11. A Szlovák Tanácsköztársaság 1919. június 16-tól július 7-ig, vagyis 22 napig állt fenn, ideiglenes székhelye Eperjes volt. Sáros és Abaúj-Torna vármegyék Vörös-hadsereg által megszállt részeit foglalta magában. Belső támogatói Szlovákiában szinte egyáltalán nem voltak, fennállása teljesen a magyar Vörös Hadsereg és a magyar tanácskormány támogatásától függött. A cseh, szlovák és magyar internacionalisták22 által vezetett rezsim azzal kezdte működését, hogy minden 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemet államosított, és elvette az 50 holdon felüli földbirtokokat, illetve az egyházi birtokokat. Francia nyomásra július 7-én a Magyar Tanácsköztársaság csapatai az egész Felvidékről kivonultak, helyükre a csehszlovák hadsereg tért vissza. Ezzel a szlovák tanácsállam megszűnt.

 

12. A Carnarói Olasz Régensség (Kormányzóság) (Reggenza Italiana del Quarnaro) kiterjedése minimális volt, Fiumét és a Kvarner-öböl néhány szigetét foglalta magában. Miután a történelmi Magyarország egyetlen olasz többségű városa Fiume volt, Olaszország nem hagyhatta, hogy a város délszláv fennhatóság alá kerüljön. Nem csupán az olaszok, de a városban élő németek és magyarok is jobban örültek volna az olasz fennhatóságnak. 1919. szeptember 12-én Gabriele d’Annunzio költő és katona (1924-től Montenevoso hercege) szabadcsapatai élén megszállta a várost. Miután 2000 fős irreguláris seregével elkergette a brit és francia erőket, bejelentették csatlakozásukat Olaszországhoz. Olaszország azonban tartva a szövetségesei rosszallásától nem fogadta el ezt a döntést, sőt blokád alá vonta Fiumét. Ekkor a katona-költő kikiáltotta a Carnarói Olasz Régensséget, mely 15 hónapon keresztül állt fenn. Egyetlen állam ismerte el hivatalosan, a Szovjetunió.

 

13. A Fiumei Szabadállam 1920. november 12-én jött létre a Carnarói Régensség folytatásaként. Fennhatósága csak a városra terjedt ki. 1921-ben a nagyhatalmak hivatalosan elismerték létezését. 1922-ig függetlenségpárti politikus irányította, őt egy fasiszta puccs buktatta meg. A városban egyre többen támogatták az olasz csatlakozást, amely végül 1924. március 24-én valósulhatott meg, miután államközi enyhülés állt be a Szerb–Horvát–Szlovén Királysággal. A felek a római szerződésben állapodtak meg, hogy 1924. március 26-án Fiume csatlakozhatott az olasz államhoz.

 

14. Az önálló Csehszlovákia kikiáltását, 1918. október 28-át követően, mint afféle helyi ellenállási góc, két-három hónapig létezett Pozsony területén a Wilsonov (Wilsonovo mesto) nevű szabad városállami kísérlet. Nevét Wilson elnök után kapta, merthogy az amerikai elnök korábban támogatta a szlovákok önrendelkezési igényét. A Duna bal partján fekvő városállam önállóságát 1919. január elején az újonnan létrejött csehszlovák légió bevonulása szüntette meg, és ezt követően március 27-én vette fel a város a korábban csak ritkán használt Bratislava nevet.23

 

15. Két évvel a Magyar Tanácsköztársaság bukása és egy évvel a trianoni békeszerződés aláírása után, 1921. augusztus 14-én baloldali erők hozták létre Pécsett a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaságot (Srpsko-mađarska republika Baranja-Baja) mint a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság protektorátusát a szerb hadsereg által annektált, de a trianoni békeszerződésben nem a délszláv királyságnak ítélt területen – Kelet-Somogy, Baranya, Dél-Tolna, Észak-Bácska és Csongrád vármegye szerb megszállás alá eső részein.24 Az alapjában véve szocialista irányzatú, új államszervezetet nemzetközileg nem ismerték el. Az egyik legrövidebb életű magyarországi bábállam első számú vezetői Dobrovits Petár köztársasági elnök és az 1920-ban polgármesternek megválasztott Linder Béla25 voltak. A szerb erők kivonását követően, augusztus 21-én Horthy Nemzeti Hadserege vonult be a területre, és ez a miniállam végét jelentette. A pécsi székhelyű „köztársaság” valójában egyetlen percig sem működött önálló államként, nem volt államszervezete, pénze, nem voltak hatóságai, katonái és rendfenntartó erői. Formálisan augusztus 22-én szűnt meg, de a városházát már 19-én átvette egy Budapestről érkezett kormánybiztos.26

 

16. 1921. augusztus 28-án – 14 hónappal (!) a trianoni békeszerződés aláírása után – a Horthyt támogató, a fehérterror idején kulcsszerepet játszó szélsőjobboldali katonatisztek27 egy csoportja az ún. Rongyos Gárdára támaszkodva katonai felkelést robbantott ki a mai Burgenland, valamint Sopron és környéke területén. Harcok és zűrzavaros hetek után azonban október 3-án egész Nyugat-Magyarország az antant fennhatósága alá került. A szándék az volt, hogy átadják a területet Ausztriának. Október 4-én a területen tényleges katonai erővel rendelkező és a helyi csendőrséget is mozgósítani tudó Prónay Pál alezredes, 4300 km2-nyi területre vonatkozóan, Horthy és Bethlen támogatását élvezve, az általa szervezett „alkotmányozó nemzetgyűlésen” kikiáltotta a Lajtabánság nevű államalakulat függetlenségét, melynek központja egy falu, Felsőőr lett. Önmagának Prónay a báni címet adományozta.28 Hosszas diplomáciai csatározások során Bethlen elérte, hogy Sopron és környéke hovatartozásáról december 14-én és 15-én népszavazással döntsenek. Ennek viszont Prónayék leszerelése volt az ára, amit Bethlen nem is habozott véghez vinni. Október 31-én a Rongyos Gárda letette a fegyvert.29 Sopron magyar maradt, de az új állam, a Lajtabánság megszűnt, miután Horthy a reguláris magyar hadsereg bevetésével fenyegette meg Prónayt.