Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1978–2008: A Friedman-korszak

A szocialista világrendszer és a szovjet állam 1991-ben bekövetkezett összeomlása véget vetett egy 74 éven át tartó, három generáció életén átívelő társadalmi kísérletnek. De nem csak ezekben az országokban történtek alapvető változások. A posztszocialista rendszerváltás idején számos fejlett tőkés országban már javában zajlott a szociáldemokrata gazdasági modell és a jóléti állam fenntarthatóságába vetett hit eróziója, s ennek keretében javában folyt az állami vállalatok privatizációja (1. táblázat, 2. táblázat, 3. táblázat, 4. táblázat, 5. táblázat, 6. táblázat, 7. táblázat, 8. táblázat, 9. táblázat, 10. táblázat, 11. táblázat, 12. táblázat).

De voltak jelentős kivételek is: Svédországban, Ausztriában, Spanyolországban és Portugáliában gyakorlatilag semmi sem történt az 1980-as évek végéig. Az 1970-es és 1980-as évek során az osztrák állami cégektől származott a GDP 17%-a.1 Hollandiában még nőtt is az állami szektor súlya: 1969-ben a GDP 35%-a származott a közszférából, ez 1983-ra 70%-ra emelkedett, és csak ezt követően kezdett érezhetően csökkenni.2 Görögország a 70-es és 80-as évtizedben jobbára csak államosított,3 a közszférában alkalmazottak száma is évről évre nőtt. 1982 februárjában Franciaországban – alig pár hónappal Mitterand elnök hatalomra jutása után – államosítási törvényt fogadtak el, melynek nyomán 49 céget vásárolt vissza a francia állam, köztük 28 tőzsdén jegyzett vállalatot, illetve bankot4 (lásd 10.7.). Izraelben 1983-ban egy bankválság után államosították az ország négy legnagyobb pénzintézetét. 1992-ben a svéd bankszektor nagy részét ugyanilyen okok miatt kellett államosítani.

1. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók az NSZK-ban, 1961–1989

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Volkswagen (1961,5 1988)	Deutsche Verkehrs Kredit Bank AG (1988)	VEBA AG (1965, 1987)
Salzgitter AG (1989)		VIAG AG (1988)
		Deutsche Lufthansa AG (1988)

Forrás: Megginson (2005), www.privatizationbarometer

2. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Nagy Britanniában, 1972–1989

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
British Petroleum (1979–1987)	Trustee Savings Bank (1986)	Thomas Cook & Son (1972)
British Aerospace (1981–1984)		Cable & Wireless (1981)
Amersham International (1982)		National Freight (1982)
Britoil (1982)		British Rail nem alaptevékenységet végző leányvállalatai (1984)
British Sugar (1982)		Associated British Ports (1983–1984)
Enterprise Oil (1984)		British Telecom (1984–1993)
Jaguar (1984)		British Airport Authority (1986)
Rolls-Royce (1987)		British Airways (1987)
British Shipbuilders hajógyárai (1983–1984)		British Gas (1986)
British Steel (1988)		Vízgazdálkodási vállalatok (1989)

Megjegyés: A British Rail főtevékenységének privatizációja 1994–1997 között ment végbe J. Major miniszterelnöksége idején.

Forrás: Vickers–Yarrow (1989: 155–167), http://www.theguardian.com/news/datablog/interactive/2013/sep/12/biggest-sell-offs-in-uk-privatisation-timeline

3. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Kanadában, 1984–1988

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Canada Development Corp. (1986)		Nordair (1984)
Canadian Arsenals Ltd. (1987)		Northern Transportation (1985)
Northern Canada Power (1987)		Canadair Ltd. (1986)
Eldorado Nucleair (1988)		Canada Post Corp. (1987)

Megjegyzés: Csak a szövetségi kormány által lebonyolított tranzakciókat figyelembe véve.

Forrás: Clarke–Pitelis (1993: 252–253).

4. táblázat. Privatizációs tranzakciók Franciaországban az 1981–1982-es államosításokat követően, 1986–1989

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Saint Gobain (1986)	Paribas (1987)	Havas (1987)
CGE – Alcatel (1987)	Suez (1987)	TFI (1987)
Matra (1988)	CCF (1987)
	Société Générale (1987)

Forrás: Francia pénzügyminisztérium.

5. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Ausztriában, 1987–1989

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
ÖMV (1987)
Sóbányászat (1997)		Verbund (1988)
Dohánymonopólium (2000 után)		Austrian Airlines AG (1988)
		Schwechati repülőtér

Forrás: Greiling–Kostal–Obermann (2016).

6. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Olaszországban, 1985-–1989

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Alfa Romeo SpA (1987)	Banca Commerciale Italiana SpA (1985)	Sirti SpA (1985)
Enichem Augusta SpA	Mediobanca SpA (1989)	STET (1985)
Enimont SpA (1989)	CREDIOP (1989)	Alitalia (1985)
VN Motori (1989)

Forrás: www.privatizationbarometer

7. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Japánban, 1986–2007

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
		Nippon Telegraphs & Telephone Public Corp. (1986–1989)
		Japan Airlines Company (1987)
		Japan National Railroad (1991–1993)
		Japan Highway Public Corp. (2005)
		Postal Corp. (2007)

Forrás: Saját gyűjtés.

8. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók az USA-ban, 1987–1998

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Elk Hills Naval Petroleum Reserves (1997)		Consolidated Rail Corporation (Conrail) (1987)
U.S. Enrichment Corporation (1998)

Forrás: Saját gyűjtés.

9. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Dél-Koreában, 1989–2002

Ipar	Egyéb szolgáltatás
Korea Electric Power Corp. (1989)	Korea Telecom (2001–2002)
Poheng Iron and Steel Company (1998)
Korea Tobacco & Ginseng (1999)

Forrás: Saját gyűjtés.

10. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Svédországban, 1989–2005

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
SSAB Svenskt Stal AB (1989)	Stadshypotek AB (1994)	Enator AB (1998)
Celsius AB (1993)	Nordea Bank (1995)	Eniro AB (2000)
Assidoman ABP (1994)		Teliasonera AB (2000)
Pharmacia AB (1994)		Rezidor Hotel Group (2005)

Forrás: Saját gyűjtés.

11. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Izraelben, 2003–2012

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
ORL-olajfinomítók (2006–2007)	Industrial Development Bank (2009)	El-Al Airlines (2003)
PI – Gilloth Petroleum Terminals (2007)		Zim Shipping Services (2004)
		Bezeq Telecom Corp. (2005, 2008)
		Eilat Port Company (2012)

Forrás: Saját gyűjtés.

12. táblázat. Az első privatizációs tranzakciók Írországban, 1991–2006

Ipar	Pénzintézeti szolgáltatás	Egyéb szolgáltatás
Irish Sugar Manufacturing Co. Ltd. (1991)	Irish Life (1991)	Bord Telecom Éireann (1999)
British and Irish Steam Packet Co. B&I (1991)	Agricultural Credit Corporation (2002)	Aer Lingus (2006)
Irish Steel (1996)	Industrial Credit Company (2001)
Irish National Petroleum (2001)

Forrás: Artner (2017).

Ha kormányokhoz és politikai személyiségekhez próbáljuk kötni a gazdaságpolitikai szemléletváltás kezdeteit, akkor Margaret Thatcher angol miniszterelnök és Ronald Reagan amerikai elnök működésére, továbbá – Kína méretei és világtörténelmi jelentősége miatt – a Teng Hsziao-ping által elindított reformokra kell utalnunk. Szinte hihetetlen, hogy a mindent meghatározó személyi változások és döntések mindössze két év alatt mentek végbe. Teng 1978/79 fordulóján – tehát bő 10 évvel a kelet-európai rendszerváltás előtt (!) – kezdte el a „reform és nyitás” (angolul: Reform and Opening Up) politikáját,6 Thatcher asszony pedig 1979 májusában lett brit miniszterelnök. Ronald Reagant, aki 1966–1974 között, két cikluson át volt az egyik leglátványosabban fejlődő amerikai állam, Kalifornia kormányzója, 1980 novemberében választották az Egyesült Államok elnökévé.

A két angolszász politikus nézeteinek formálásában meghatározó szerepet játszott az 1976-ban Nobel-díjjal kitüntetett amerikai közgazdász, Milton Friedman (1912–2006). Friedman 1966–1983 között a Newsweek című népszerű amerikai hetilapban rendszeresen közölt kommentárjaival küzdött az állami tulajdonlás, a magas és növekvő marginális adókulcsok és általában az állami beavatkozása ellen (lásd 6.2.7.). Először 1980-ban látogatott Kínába, azt követően többször is.

Friedman 1981-től tagja volt Reagan Gazdasági Tanácsadó Testületének is. Shleifer (2009) – igen találóan – ezt az 1980-tól 2005-ig tartó, negyedszázados korszakot, amely minden tekintetben a szabadpiaci elvek sikerét hozta, Friedman-korszaknak nevezte.7 A mából visszatekintve talán még pontosabb, ha a Friedman-korszak határait 1978 és 2008 között jelöljük meg. Ebben a három évtizedben egyértelműen a szabad versenyes piaci elméletek uralták a világot,8 és ennek megfelelő gazdaságpolitika érvényesült. Világszerte jelentősen csökkent a személyi jövedelemadózás progresszivitása és szinte zuhanásszerű volt a vámok esése.

* * * * *

A kelet-nyugati ideológiai szembenállás nem a konvergencia útján szűnt meg. A váltás nem úgy ment végbe, hogy a két oldal egyidejűleg dobta sutba a másik oldal által avíttnak mondott eszméit és szófordulatait. Éppen ellenkezőleg: az angolszász dominanciájú közgazdasági elmélet Thatcher és Reagan gazdasági sikerein felbuzdulva egyre ideologikusabbá vált, s végül – kis túlzással – 1989/90-ben a Nyugat, Milton Friedman ideológiájával felfegyverkezve, huszáros rohammal bevette a marxisták düledező végvárait. 1979-ben az angol konzervatív párt választási programjában még csak óvatos utalás volt Thatcher privatizációs terveire. A Vaslady az első kormányzati periódusban szinte hozzá sem kezdett a tranzakciókhoz. Csak az 1987-es választási programban került a prioritási lista elejére az állami vállalatok generális privatizációja.9 Miniszterelnöksége idején 40 nagyvállalatot adtak el – ez kb. 1 millió munkahelyet érintett.10 Ennek következtében drasztikusan megrendült a brit szakszervezeti mozgalom társadalmi-gazdasági befolyása is, ami nagyon is megfelelt Thatcher általános politikai és gazdaságpolitikai céljainak (lásd 8.2.1.).

Az Egyesült Államokban viszont Reagan elnök 1981 januárjában már első beiktatási beszédében egyértelműen fogalmazott: „Government is not the solution to our problem; government is the problem”. Csakhogy, miután az USA-ban nem is nagyon volt eladható állami tulajdon, ezért ott a „privatizáció” kifejezés ennek megfelelően sokkal tágabb értelemben volt használatos. Japánban a 80-as évek első felében kezdődött meg a szakmai vita az állami monopóliumok lebontásáról, a privatizációról. Ténylegesen a nemzeti légitársaság részvénytöbbségének 1987. évi tőzsdei értékesítésével (IPO), majd 1998-ban a nemzeti telekomcég eladásával kezdődött meg a folyamat. Ez utóbbi tranzakció majd két évtizeden át rekordméretűnek számított: 18,4 Mrd USD-nyi értékkel úgy tartották nyilván, mint minden idők legnagyobb IPO-ját.

A 80-as évektől kezdve tehát a privatizáció ügye Nyugaton és Keleten a közgazdasági gondolkodás főáramába került. Az ún. harmadik világ országai is jórészt elfordultak a szocializmus mindenfajta modelljétől. Magára valamit is adó közgazda Londonban, Párizsban, Moszkvában vagy Delhiben és Lagosban már nem vonhatta kétségbe, hogy a tulajdon ügye fontos, és szükség van a privatizációra. A viták mindenütt a módozatok, a mértékek és a sebesség körül folytak, a pár évvel korábban privatizált nagyvállalatokat a következő kormányok sem próbálták meg visszaállamosítani.

A nyugati hatalmak a nemzetközi diplomácia porondján is nyílt lapokkal játszottak. Amikor 1990 májusában az akkor még létező kelet-európai szocialista országok és a Szovjetunió aláírták az EBRD alapító okiratát, az Egyesült Államok nyomására ezek az országok kötelezettséget vállaltak a magántulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtésére. 1917 óta ez volt az első olyan nemzetközi jogérvénnyel rendelkező dokumentum, amelyben a szocialista tábor országai rákényszerültek saját korábbi államszervezési alapelveik feladására. Érdemes szó szerint idézni az Alapító Okirat 1. ♣-át: „In contributing to economic progress and reconstruction, the purpose of the Bank shall be to foster the transition towards open market-oriented economies and to promote private and entrepreneurial initiative in the Central and Eastern European countries committed to and applying the principles of multiparty democracy, pluralism and market economies.”

Latin-Amerikában Chile játszott úttörő szerepet (lásd 1.2.8.2.). 1974 és 1979 között, három hullámban a Pinochet rezsim több mint 550 államilag tulajdonolt vagy irányított – a térségben bevett szakkifejezéssel: parastatal – céget privatizált. Ezek között nagy számban voltak olyanok is, amelyet korábban, Allende elnök idején, az akkori szocialista kormány államosított.11 A junta bukása után négy évvel, 1994-től a privatizáció hullámlökés-szerűen folytatódott a „népi kapitalizmus” jelszavával.

4: Chilei privatizációs technika – nekünk is kellett

Magyarország szempontjából is említésre méltó, hogy Chile vezette be az ún. ADR (American Depositary Receipt) technikát. Itt egy olyan áttételes eladásról van szó, melyen keresztül az amerikai kisbefektetők közvetlenül is tulajdont szerezhetnek egy-egy privatizált chilei társaságban, de ehhez nincs szükség a dollár–peso árfolyamkockázat felvállalására. Az ADR-ek ára ugyanis dollárban van meghatározva. Később ezt a technikát GDR (Global Depositary Receipt) néven Magyarország is alkalmazta (lásd 6.7.6., 6.9.7.2.).

Volumenét tekintve a mexikói privatizáció jelentősebb volt, mint a chilei. A 90-es évek elején – pár év alatt – 1200 állami vállalatból 361-et értékesítettek. Brazíliában is éppen 1990-ben – vagyis a kelet-európai rendszerváltások idején – indult a privatizációs (denacionalizációs) program.12

Az ázsiai kontinensen Malajzia volt az első ország, amely felvállalta a thatcheri gondolatot. Két évvel a kormányra kerülése után Mahathir Mohamad miniszterelnök 1983-ban hirdette meg a privatizáció iránti elkötelezettségét. Indiában a Manmohan Singh pénzügyminiszter nevéhez fűződő liberalizációs reformok 1991 nyarán kezdődtek. Ezek között az egyik legfontosabb lépés az volt, hogy hosszú évtizedekig tartó elzárkózás után a kormány néhány iparágba beengedte a nyugati tőkét – először csak zöldmezős beruházás formájában. Az indiai kormány 2001-ben hajtotta végre az első komolyabb privatizációs tranzakciót, de azután nyomban le is lassult vagy majdnem teljesen megállt a folyamat.

A privatizációs ideológiának még a konzervatív Iráni Iszlám Köztársaság sem tudott ellenállni. Az első privatizációs rendelkezések 1994-ben jelentek meg. Sajátos módon itt az állami tulajdon – különösen a sah bukása után államosítással szerzett vagyon – a forradalom során elesett mártírok kárpótlását szolgálta. Ezt a célt az állam úgy kívánta elérni, hogy a mártírok, politikai foglyok és egyéb áldozatok érdekvédelmi szervezetei kaptak részvényeket igen jelentős gazdasági társaságokban.

Törökországban az első privatizációs programot 1984-ben hirdetették meg, de hosszú ideig nem volt jelentős az előrehaladás. 2005-ben és 2006-ban azután évente 8 Mrd USD-nél is nagyobb volt az eladásból származó bevétel. Izraelben is viszonylag későn kezdődött a privatizáció – 2003-ban. A következő 8 évben azonban 8 jelentős céget adtak el, és ebből 4,2 Mrd USD-nek megfelelő állami bevétel keletkezett.

Az afrikai kontinensen a leggazdagabb és legfejlettebb országban, a Dél-Afrikai Köztársaságban ment végbe elsőként a privatizációs fordulat: az alapelveket a kormány 1987. évi Privatizáció és dereguláció Dél-Afrikában című fehér könyve tartalmazta.13

1	Greiling–Kostal–Obermann (2016).
2	Wright (1994).
3	Így például az Olympic Airlines légitársaságot, amelyet Aristotle Onassis alapított, 1974-ben vásárolta meg a görög állam.
4	Langohr–Viallet (1986). Az államosított ipari cégek között olyan ismert nagyvállalatok szerepeltek, mint a Rhône-Poulenc és a Thomson-Brandt, a bankok közül a Rothschild-bankház és a Crédit Commercial de France lehet ismert a magyar olvasó számára.
5	A VW 60%-ának eladása után négy évvel következett a VEBA vegyipari cég tőzsdére vitele. A két akció nyomán a német kisrészvényesek száma 0,5 millióról közel 3 millióra nőtt. A VEBA eladása azonban kudarcba fulladt, mert a tőzsdei bevezetést követően a részvényár zuhanni kezdett, és az állam kénytelen volt kárpótolni a kisbefektetőket. A kudarc több évre kedvét szegte a nyugati kormányoknak (Megginson, 2005: 14).
6	Pontosabban a Négy Modernizálás programját, melynek negyedik eleme a nyugati működő tőke becsábítása (angolul: Open Door) volt. Mindezt a Kínai Kommunista Párt 11. Kongresszusának 3. plénuma hagyta jóvá 1978 végén. A magántulajdon alkotmányos elismerésére 2004-ig kellett várni.
7	Friedmanra viszont Friedrich Hayek (1899–1992) volt nagy hatással, aki két évvel előtte, 1974-ben kapott Nobel-díjat. Hayeknek személy szerint is nagy tisztelője volt Margaret Thatcher, aki olvasta néhány könyvét, és találkozott is vele. Hayek Thatchertől megkapta a Companion of Honour érdemrendet is, az egyik legmagasabb brit állami kitüntetést.
8	Wapshott (2014).
9	Az Egyesült Királyságban a thatcheri politika ideológiai megalapozásában Ralph Harris és Arthur Seldon, a londoni Institute of Economic Affairs vezető munkatársai játszották a főszerepet. Ugyanezt az álláspontot képviselte – nem közvetlenül, inkább az általa irányított lapon keresztül – Norman Macrae (1921–2010), a The Economist legendás főszerkesztő-helyettese. Magyar szempontból érdekes, hogy Macrae nagyra értékelte és támogatta Liska Tibor munkásságát (→1.1.6.2.). Ez nyilván összefüggött azzal, hogy az első privatizációk idején Margaret Thatcher is nagy hangsúlyt helyezett a „népi részvény” gondolatára, vagyis arra, hogy a lakosság minél szélesebb köre váljon – legalább kis részben – valódi kapitalistává. A cél az angol társadalmat megosztó osztálykonfliktus tompítása lett volna. Később ez a gondolat kevéssé befolyásolta az egymást követő angol kormányok privatizációs politikáját. Lásd David Howell visszaemlékező írását a The Economist, 2013. ápr. 27-i számának 13. oldalán.
10	Dardot–Laval (2013: 318).
11	Glade (1991), Hachette–Lüders (1993), Estache–Trujillo (2008).
12	Salej (2000).
13	Az afrikai kontinensen lezajlott privatizációs folyamat bemutatását és értékelését lásd Nellis (2008).