Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.16.7. Kárpótlás Trianonért: az optánsperek

Az I. világháborút lezáró határmódosítások nyomán a magyar nagybirtokos arisztokrácia komoly veszteségeket szenvedett. Így például az Esterházy család 700 ezer holdas területe 223 ezer holdra csökkent (az elveszett birtokok jelentős része Ausztriához került), míg a Károlyi, Zichy, Széchenyi famíliák az ennél kisebb birtokaikból is csak azok egyhamadát, egynegyedét tudták megtartani.1 Így veszítette el birtokait számos arisztokrata közszereplő is, köztük az erdélyi gróf Bethlen István2 és gróf Apponyi Albert, akinek birtokait a Csehszlovák Köztársaság sajátította ki. A katolikus egyház birtokainak fele került a határokon túlra.

1.1.14. táblázat. A 100 holdas és ennél nagyobb egyházi birtokok száma és területe 1913-ban és 1925-ben

Egyházi birtok	Birtokok száma	Összes terület	Az összes területből bérbe adva
		(1000 katasztrális hold)
Magyarország régi területén, 1913-ban	1079	1826	n. a.
Magyarország új területén, 1925-ben, ebből:	329	890	216
– római katolikus	187	844	189
– református	112	33	21
– ágostai hitvalló evangélikus	15	7	2,6
– görögkeleti	7	1	0,4
– izraelita	2	0,5	0,5

Forrás: Athenaeum Közgazdasági enciklopédia, II, 28. hasáb.

Sokkal kevésbé jól dokumentált az a vagyonveszteség, amely azt a – hivatalos adatok szerint – kb. 350 ezer főt érintette, aki 1920–1924 között települt át a trianoni határok mögül az új magyar határok közé; főképp volt állami alkalmazottak (tanárok, tisztviselők, vasutasok) tartoztak közéjük.3 Mindez szorosan összefüggött azzal, hogy a trianoni békeszerződés szerint a határon túlra került4 és ott maradt személyek automatikusan elvesztették magyar állampolgárságukat és lakóhelyük szerint kaptak új (román, szlovák stb.) állampolgárságot.

A várható jogviták rendezésére a trianoni békeszerződés is kitért. A magyar állam – éppen a trianoni szerződésre hivatkozva – a Népszövetség előtt és más nemzetközi bírói fórumokon egy évtizeden át képviselte az „elcsatolt” területeken vagyonvesztést elszenvedett, majd Magyarországra áttelepült magyarok – jobbára az erdélyi magyar nagybirtokos arisztokrácia – érdekeit. Erre az ún. optánsperekben került sor, melyeket végül a hágai jóvátételi konferencia 1930-ban zárt le, ahol egyébként a magyar kérdés csak sokadrangú ügy volt a német jóvátétel ügyéhez képest.

Az „optáns” kifejezés arra utalt, hogy az érintettek éltek azzal az opcióval, hogy Magyarországra költöznek.5 A megegyezések szerződéses formáját Párizsban 1930. április 28-án írták alá; a szerződés később a magyar törvények részévé vált.6 A magyar fél úgy számolt, hogy a magyar állampolgárságú, Magyarországon élő földbirtokosok kárigénye 1,2 millió holdat tesz ki, amihez még hozzáveendő 300 ezer hold, amelyet az egyházaktól és egyéb tulajdonosoktól vontak el. Ennek a földbirtokvagyonnak az együttes pénzbeli értékét 1,1 Mrd pengőre becsülték. Tovább növelték a perértéket az ipari és vasúti részvénytársaságok követelései, továbbá a magyar állampolgárságú Habsburg főhercegek igényei, akik 315 millió pengő tőkét pereltek. Így összesen 2 Mrd pengőre taksálták a magyar kárigényt (2023. évi áron 2374 Mrd Ft), ami az 1930-as nemzeti összvagyon 1/9-ének felelt meg.7

1.1.15. táblázat. A Magyar Királyság kárigényei szomszédjaival szemben a földreformok miatt, 1930 körül

Ország	1000 kat. hold	Millió aranykorona*
Románia	579	130
Csehszlovákia	500	100
Jugoszlávia	150	80
Összesen**	1230***	310

Megjegyzések:

*Az aranykorona ebben a korszakban már csak egy elszámoló egység volt, melynek értékét dollár/pengő paritásán keresztül számolták ki. 1932-ben egy aranykorona 1,16 pengőnek felelt meg. Színarany áron számolva 310 millió aranykorona 2023. évi árszinten 4411 Mrd Ft-nak felelt volna meg.

** Ausztriával szemben nem volt jogalap a kárigények beterjesztésére.

*** Ez 708 ezer hektárnak felel meg.

Forrás: Halmosy (1983: 305).

A hágai megállapodás két pénzügyi alap azonnali létrehozásáról döntött, de a kártérítések kifizetését a távoli jövőbe tolta ki. Az ún. A alap (219,5 millió aranykorona) a Magyarországgal szomszédos országok földreformjai kapcsán veszteséget szenvedett magyar optánsok kártalanítását szolgálta, míg a B alap (100 millió aranykorona) a kisantantállamok egyéb, a földbirtokokhoz nem kapcsolódó kártérítési perei által eredményezett fizetségi kötelezettséghez kívánt segítséget nyújtani. A két alap feltöltését kb. felerészben a kisantantállamok és az ő hitelezőik, felerészben pedig a magyar kormány vállalta, 310 millió aranykorona „különleges tartozás” megfizetése formájában. A magyar fél a befizetést 1944. január 1-től 1966 végéig vállalta, évente 13,5 millió aranykorona erejéig. Más megfogalmazásban: a szerződés voltaképpen arra kötelezte a magyar államot, hogy – legalább felerészben – saját terhére kártalanítsa a magyar nagybirtokosokat az utódállamokban végbement földreformok során kisajátított földjeikért. Cserébe a szövetséges és társult hatalmak lemondtak arról a jövőbeni jogukról, hogy a területeiken lévő magyar javakat elkobozzák vagy felszámolják. A szándék az volt, hogy az alapok egészen 1966-ig – vagyis több mint 30 évig – működnek, és így egy 4%-os hozammal bíró kárpótlási kötvénnyel lehet majd részlegesen – vagyis kárarányosan – kárpótolni az államosítások magyar elszenvedőit. A kötvényeket folyamatosan, sorsolás útján kívánták eljuttatni a jogosultakhoz.

Az 1929-ben kirobbant pénzügyi és gazdasági világválság nyomán azonban a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlott, a hágai kötelezettségvállalások irreálissá váltak. Ténylegesen mind az A alap, mind a B alap csak kevés kifizetést teljesített, miután az 1931. június 20-i ún. Hoover- moratóriumtól kezdve az alapokba történő magyar befizetések, majd a hitelező győztes hatalmak befizetései is megszűntek.8 Ez utóbbi döntés 1932. július 9-én az európai nagyhatalmak által megkötött lausanne-i szerződésben öntött jogi formát.9 Bár a magyar fél úgy gondolta, hogy ez a két döntés csak az egyes államok részére fizetendő jóvátételre vonatkozik és a magánszemélyeknek járó fizetési kötelezettségekre nem,10 a történelem sodrában végül az egész optánsügy feledésbe merült.

Az optánsperek ügye azért is gyorsan kikopott a hazai történelmi emlékezetből, mert a magyar álláspont eleve ellentmondásos volt: miközben a teljes magyar közvélemény a trianoni békeszerződést igazságtalannak, elfogadhatatlannak és illegitim diktátumnak tartotta, a magyar kormány és a külügyminisztérium a nemzetközi fórumok előtt folyamatosan éppen ennek a szerződésnek az előírásaira hivatkozott, amikor pénzbeli kárpótlást követelt az utódállamok egy részétől. Mint a kor egyik publicistája ironikusan megjegyezte, a magyar külügyminisztérium „átalakult az optáns földesurak ügyvédi irodájává”.11 Természetesen sok magyar arisztokrata a maradást választotta. Az ő birtokaik egy részét a későbbi, ottani földreformok során államosították, ám a kastélyok és más ingatlanok tulajdonjogát csak a II. világháború után államosították a kommunista kormányok.12

Annak is volt jogi útja, hogy 1921-től kezdődően az új határok mögé került állampolgárok személy szerint igényeljenek jogorvoslatot a földjeik elvesztése miatti sérelmek ellenében. A genfi székhelyű népszövetségi Tanácshoz 1921 és 1938 között több mint ezer panasz érkezett. de ebből csak 90 származott magyar kérvényezőktől.13

1	Kaposi (2001: 249).
2	5 ezer holdnyi birtokával Bethlen nem tartozott a leggazdagabbak közé. A vagyona alapján nem volt az első 500 földbirtokos között (Kovács M. Mária, 2020).
3	Más források szerint az áttelepülők száma elérhette a 426 ezret is ( http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_2A_09_Farago_Tamas_Bevezetes_a_torteneti_demografiaba/ch07s04.html).
4	Bethlen esetében a rá eső szülői örökség 5,5 ezer hold volt, aminek az évi jövedelme 1891 körül 19 ezer forint (≈ 2023. évi áron 105 M Ft) volt. Ez kb. egyéves miniszteri fizetésnek felelt meg (Romsics, 2022).
5	Lásd erről részletesen Egry (1930), valamint Kovács M. Mária (2012) monográfiájának idevágó fejezetét (id. mű: 82–185). Ugyancsak hosszan ír az optánsperekről az Athenaeum Közgazdasági enciklopédia, IV. kötete. A címszó szerzője Egry Aurél.
6	1931. évi XI. tvc. a trianoni szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről.
7	A hágai tárgyalásokra vonatkozó részleteket lásd Bethlen István 1930. jan. 30-i, május 16-i és május 27-i országgyűlési beszédeiben (http://mtdaportal.extra.hu/books/bethlen_istvan_grof_beszedei_es_irasai_2.pdf, 240–288). Az egész folyamat modern értékelését lásd Halmosy (1983) munkájában (id. mű: 298–299).
8	Magyarország 1931. december 23-án bejelentette a transzfermoratóriumot is, ami mindenfajta külföldi tartozás törlesztését leállította – beleértve a Népszövetségtől kapott kölcsönök törlesztését is. De jure a két alap csak 1949-ben szűnt meg.
9	Halmosy (1983: 308–313).
10	Huszadik Század, 1931. aug. (http://www.huszadikszazad.hu/1931-augusztus/gazdasag/a-hoover-terv-kapcsan-felfuggesztettek-magyarorszag-jovateteli-kotelezettseget-is ).
11	Kovács (2012: 189).
12	Margittai (2020).
13	Eiler (2022).