Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.16.8. Trianon és az állam benyomulása a sport területére

A világháborút követően új szereplőként az állam is belépett a sportszférába.1 A már a századfordulón létező, de létjogosultságát tulajdonképpen csak az 1921. évi testnevelési törvénnyel2 elnyerő vállalati sport immáron a politikai kurzus eszköze is lett. Egyrészt azért, mert a békeszerződésnek a haderő létszámát korlátozó intézkedései miatt a sportot a háborús felkészítés rejtett terepének tekintették.3 Másrészt meg azért, mert a Tanácsköztársaságot követően a szociáldemokraták vonzásába került munkások depolitizálása, egyáltalán a jobboldali kurzus irányában lojális állampolgárok nevelése kiemelten fontos tényező lett. Egyébként ez volt a világ első testnevelési törvénye.

Témánk szempontjából a legfontosabb rendelkezés a törvény 7. §-a volt, amely szerint „[m]inden legalább 1000 munkaerőt alkalmazó kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági üzem (gyár, vállalat stb.) köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni”. A sportolás céljára szükséges ingatlanok megszerzéséhez a 6. § biztosította a kisajátítási jogot. A cél meg is valósult, a törvény nemcsak a testgyakorlást tette kötelezővé, hanem a sportpályák gyors szaporodásához is vezetett.

Az 1929–33-as gazdasági válság alapjaiban rengette meg az addigra már kialakult profi labdarúgó-egyesületeket is, mert a jobbára vállalati irányítású egyesületek nem bírták követni a költségek emelkedését. Ezért 1935-től az MLSZ bevezette a nemzeti bajnokságot, amelyben már amatőr egyesületek, köztük egyre nagyobb számban felülről szervezett, korporatív cégsportegyesületek is indulhattak, ami megfelelt a jobboldali kurzus törekvéseinek. Mivel a legjobb amatőr klubok többsége állami nagyvállalat kebelében működött, 1935 után az állam egyre jelentősebb résztvevője lett az élvonalbeli labdarúgásnak. Ráadásul a professzionalista futball megroppanása után a vállalati sportegyesületekből eltávozott, szerződés nélkül maradt játékosok visszaszivárogtak korábbi egyesületeikbe, ami újra megerősítette a cégsportegyesületeket.

Több olyan eset is előfordult, amikor egy elszegényedett egyesületet egy vállalat vett át, s tette azt eredményes cégsportegyletté (pl. a Weiss Manfréd-gyár a Csepel FC-t). Ennél is fontosabb azonban, hogy több városban a profi egyesület helyét egy cégsportegyesület vette át: Debrecenben a Bocskait a DVSC, Szombathelyen a Sabariát a Haladás, Miskolcon az Attilát a DIMÁVAG, a Szegedet pedig – néhány évi „egymás mellett élés” után – a vasutas Tisza váltotta az élvonalban. A vállalati sport előretörését mutatja az 1941/42-es labdarúgó-bajnokság végeredménye is: a bajnok a WMFC lett, a Szolnoki MÁV SE bronzérmet szerzett, és a 16 első osztályú együttes között összesen kilenc cégsportegyletet találunk. Később a politika még durvább célokat tűzött ki: a sport területén is végre kellett hajtani az „őrségváltás”-t. Az állam hatósági biztost nevezett ki az MLSZ élére, akinek a futball árjásítása volt az egyik legfontosabb feladata.

Végeredményben az állami és vállalati szerepvállalás és támogatás fokozatos növekedése azt eredményezte, hogy az 1940-es évek elejére nemcsak a futball világát, hanem az egész magyarországi sportéletet a cégsport kezdte dominálni. A legnagyobb taglétszámú egyesületek mind cégsportegyletek voltak – a listavezető a Weiss Manfréd-gyárak sportegyesületének több mint 23 ezer tagja volt.

1	Papp (2010).
2	1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről.
3	Mindez Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter regnálása idején történt, aki hasonló trükköket alkalmazott az iskolaügy területén is: a leventeképzés beruházásait és folyó költségeit az iskolaügy költségvetési tételeinként számoltatta el. Innen származik az a legenda, hogy az ő 10 éves vallás- és közoktatási minisztersége idején az állam kiemelt módon kezelte a közoktatást.