Még be sem fejeződött a háború, amikor a debreceni Ideiglenes Kormány március 15-én – Miklós Béla miniszterelnök és Nagy Imre földművelésügyi miniszter aláírásával – rendeletet bocsátott ki, amely szerint (kevés kivételtől eltekintve) minden 100 kataszteri holdat meghaladó földesúri1 és minden 200 holdat meghaladó paraszti földbirtokot fel kell osztani. Később ezt a rendeletet az Országgyűlés Budapesten törvény formájában is megerősítette.2 Ezek a rendelkezések nemcsak a „nagybirtokrendszer megszüntetését” és a „földmíves nép” földhöz juttatását, hanem a Horthy-rendszer uralkodó rétegei, az előző kormányok hivatalnokai, a német nemzetiségűek és a nyilasok megbüntetését is szolgálták. A törvény teljes földelkobzásra ítélte a „hazaárulókat”, a nyilas, nemzetiszocialista és egyéb fasiszta vezetőket, a Volksbund tagjait (204 ezer ha)3 és a „háborús és népellenes bűnösöket” (100 ezer ha). Lényegében egész Kelet-Európában ugyanez történt.4

 

 

Fontos, de ritkán hangsúlyozott tény, hogy 1945-ben jogi értelemben nem került sor a termőföld államosítására – vagyis az állam nem lett tulajdonosa az elvett birtokoknak. Az Országos Földbirtokrendező Tanács mellett Megyei Földbirtokrendező Tanácsok és Községi Földigénylő Bizottságok alakultak, amelyek a törvény adta kereteken belül – de a helyi adottságokat is figyelembe véve – szabadon döntöttek arról, hogy a földeket milyen arányban „veszik igénybe” és osztják szét új „tulajdonosok” között. Összességében az ország 16 millió katasztrális holdnyi (≈ 9,3 millió ha) mezőgazdaságilag hasznosítható területének 34,5%-át osztották szét.8 A földosztást alapjában véve a Kommunista Párt vezényelte – a Nemzeti Parasztpárt közvetlen politikai segédletével, illetve a Vörös Hadsereg nélkülözhetetlen infrastrukturális és logisztikai támogatásával. A két párt adta a végrehajtásért felelős megyei és járási biztosok többségét is, a többi koalíciós párt nem kapott lehetőséget a közvetlen részvételre. A földosztó miniszter a Moszkvából hazatért Nagy Imre volt, államtitkára pedig az itthoni illegális kommunista Donáth Ferenc. A kommunistákat egyfelől az vezette, hogy megteremtsék saját támogatói-szavazói bázisukat a falun, másrészt pedig úgy gondolták, hogy az 1919-es proletárdiktatúra bukását elsősorban a földosztás elmaradása okozta.

 

 

Mindezek a fejlemények – együttesen – oda vezettek, hogy 1946-ra a földbirtokos arisztokrácia, melynek gazdasági, társadalmi és politikai vezető szerepe még 10 évvel korábban is egyaránt vitán fölül állt, teljesen eltűnt a magyar közéletből. A folyamatot az 1949. évi VII. törvény zárta le végérvényesen, amely eltörölte a hitbizomány (1.1.1.5.) intézményét.19 Ennek nyomán kerültek – például – az Esterházy család műkincsei (2.2.8.) állami gyűjteményekbe – az Iparművészeti Múzeumba, a Nemzeti Múzeumba, az Országos Széchenyi könyvtárba stb.20 Végül pedig megszületett a földreformot lezáró és az állam tulajdonába került földek további szétosztását megtiltó, mindössze 14 paragrafust tartalmazó21 1949. évi XXIV. tv.22

 

A Vitézi Rend földjeit nem vették el.23 A vitézi telkek elkobzását vagy visszavételét 1945 nyarán még egyik párt sem támogatta annak ellenére sem, hogy magát a Vitézi Rendet és a vitézi címet a párizsi békeszerződés értelmében megszüntették.24 Sőt, a zsidó ingatlanokból alakított vitézi telkeket is a földművesek kezén kívánták hagyni. A földosztás annak az 1200 vitéznek a kb. 100 ezer holdját sem érintette, akinek a birtoka még nem volt a saját nevére telekkönyvezve, hanem még mindig az Államkincstár, a Vitézi Rend, az Országos Vitézi Szék, az Országos Földhitelintézet stb. nevén állt.

 

A cigányság kimaradt a földosztásból. A földtulajdon forradalmi erőszakkal elért gyors átrendeződése a szegényparasztoknak és a mezőgazdasági nincsteleneknek juttatott földet. A cigánykérdés nagy tekintélyű kutatója, Kemény (2000) több mint fél évszázadnyi késéssel keserűen megállapította: „A földosztásból a cigányok kimaradtak. Többségük nem is igényelt földet, de – ritka kivételektől eltekintve – azok a cigányok sem kaptak belőle, akik igényeltek. Kevés volt a föld, s a földosztás nem tett mást, mint azt, hogy a »hárommillió koldus« országát kétmillió koldus országává alakította át. Legkönnyebben a cigányokat lehetett kihagyni – ki is hagyták őket –, noha a cigányok harmadánál nagyobb része mezőgazdasági idénymunkából tartotta fenn magát” – vagyis rendelkeztek mezőgazdasági munkatapasztalattal! Egyébként a cigányokat nem a politikai pártok budapesti vezetőinek központi instrukciói alapján mellőzték, mint már említettük, a helyi Földigénylő Bizottságok döntötték el, hogy ki kaphat földet.27