Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.17.4. A német ajkú kisebbség (svábok) jogfosztása, 1944–1950

„A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen.”

Kovács Imre (1945)1

Még be sem fejeződött a II. világháború, a Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kelt 0060. számú parancsa alapján elindult a német ajkú magyarok ellen irányuló etnikai tisztogatás, ami elsősorban a 17–45 éves férfiak, illetve a 18–30 éves nők kényszermunkára hurcolását jelentette. Sokakat pusztán azon az alapon vittek el a Szovjetunióba, hogy német hangzású nevük volt. Ma sem tudjuk pontosan, hány németajkú magyar állampolgárt érintett a deportálás, hányan haltak meg és hányan jöttek haza.

A háború után ellenségként, kollektív háborús bűnösként kezelt német nemzetiségűek – köznapi nyelven: svábok – Nyugatra történő deportálására a Tildy Zoltán vezette Nemzeti Kormány rendelete adott „jogalapot”, amely 1945. december 22-én, vagyis közvetlenül karácsony előtt2 jelent meg.3 De a magyarországi németség sorsa már hónapokkal korábban megpecsételődött. Nem a németséggel volt baj, a kormánynak leginkább a svábok földjére és házaira volt szüksége. Mint látni fogjuk, végeredményben több mint 550 ezer katasztrális holdat államosítottak efféle jogcímen, ami számottevő tétel volt ahhoz képest, hogy az 1945. évi földreform során összesen 3 millió holdat parcelláztak fel. Bár egy szűk értelmiségi réteg a kezdet kezdetén már tiltakozott mindez ellen, a magyar közvélemény nagyon hamar teljesen megfeledkezett róla, jóllehet pár hónappal később még nyilvános polémia folyt arról, hogy a kormányközeli írók és művészek részéről erkölcsös dolog-e elfogadni a sváboktól elvett villákat, ingatlanokat. Az érintett személyek azonosítása az 1941. évi népszámlálás adatai alapján könnyen elvégezhető volt.

31: Két Rákosi-beszéd a svábok kitelepítéséről

Rákosi Mátyás 1945. szeptember 9-én a Földigénylő Bizottságok kongresszusán mondott beszédet, melynek lényegét emlékirataiban a következőképpen foglalta össze:

„Részletesen beszéltem a svábkérdésről is. Ez akkor nemcsak a földreform befejezése miatt volt fontos. Mint kiderült, elég számosan voltak olyan földre jogosultak, akik márciusban-áprilisban féltek földet kérni, de közben megjött a bátorságuk, vagy hadifogságban voltak, s emiatt nem jutottak földhöz. Ezeknek a sváb földekből akartunk adni, de ehhez keresztül kellett vinni a volksbundisták kitelepítését. Ez azonban távolról sem volt egyszerű. Sok sváb lány hirtelen magyar legényhez ment feleségül, s hozományul magával vitte a földet. Mi nem telepítettük ki a sváb ipari munkásokat, különösen a bányászokat, mire sok volksbundista elment a bányákba dolgozni, s attól kezdve a bánya kérte a mentesítést. Viszont a még földhöz nem jutott igénylők száma 80-100 ezer volt.”4

Az 1947. május 9-én pécsi bányászok előtt elmondott Rákosi-beszéd teljes szövege is fennmaradt. Ott ez hangzott el: „Szólni akarok a sváb-kérdésről. Különösen a telepesek szenvednek sokat ettől a kérdéstől. A svábok kitelepítése azért rekedt meg, mert az amerikai reakció igyekszik megnehezíteni a magyar demokrácia helyzetét, és mert a svábok jelentékeny része volksbundista és reakciós volt, igyekszik őket bent tartani az országban. Most, amikor a telepítés elkezdődött, elégedetlenül látták, hogy sok helyen a leggazdagabb svábok visszamaradtak, ki tudták magukat húzni a kitelepítés alól. Ismételten hallok olyasmit, hogy sváb nagygazdák négy évvel ezelőtt bekényszerítették a béreseket és cselédeket a Volksbundba, nagy összegekkel támogatták a Volksbundot, csak éppen, hogy ők maguk nem léptek be. Most az a helyzet, hogy a szerencsétlen béreseket és cselédeket kiviszik a faluból, az igazi volksbundista pedig a markába röhög, és ott marad. Ezt alaposan meg kell nézni. Mi a sváb kérdésbe is belenyúlunk, és elsősorban ott akarunk változtatni, ahol a telepesek és a svábok együtt laknak, mert ott helyenként már kezd a helyzet elviselhetetlenné lenni. Hozzám itt is jöttek telepesek és azt mondták, hogy olyan a helyzet, hogy nemsokára vasvillára kapnak és kiverik a svábokat. Én azt mondtam: várjatok emberek néhány hétig, most megint csak azt mondom, okunk van hinni, hogy a Kommunista Párt segítségével ebben a kérdésben is lökünk egyet és lökünk úgy, hogy elsősorban azokat a kitelepítendő svábokat visszük ki, akik telepesekkel vannak együtt, hogy a telepesek végre nyugodtan hozzáfoghassanak az építő, termelő és mondhatni honfoglaló munkához.”5

A főváros környékén – például Hidegkúton – a kitelepítések 1946. május 7-én kezdődtek. Becslések szerint 1948-ig két hullámban 220-250 ezer német nemzetiségű magyar állampolgár volt kénytelen elmenni az országból, hátrahagyva ingó- és ingatlan vagyonát, ami a legfontosabb tétel, a termőföld mellett 45 ezer ingatlant, rengeteg kisüzemet és kisboltot jelentett. A kitelepítéseket idősebb Antal József (a rendszerváltás utáni miniszterelnök apja) a Belügyminisztérium keretein belül működő Népgondozó Hivatal vezetőjeként személyesen felügyelte. Mint egy nyilatkozatában ekkoriban kifejtette: „Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke: minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől.”6

A kitelepítettek többsége Németországba került.7 Végeredményben a jogfosztás a potenciálisan veszélyeztetett, maximálisan 380 ezer főre becsült népesség8 kb. 60%-át érintette. A „sváb vagyon” tehermentesen a magyar államra szállt – ami azt eredményezte, hogy az akkor még magántulajdonban álló kereskedelmi bankok keresztet vethettek korábbi hiteleikre.9 Egyébként meglehetősen képmutató – vagy inkább árulkodó (?) – módon ezt a kérdést a földreform részeként prezentálta kormány a közvéleménynek és az Országgyűlésnek.10 Ez abból a szempontból logikus is volt, hogy a vonatkozó törvény alapján a vagyon szétosztása nyomban meg is kezdődött.11 Szokatlan módon a törvény preambuluma tételes, mennyiségi összesítést adott a svábok kitelepítése nyomán elkobzott földvagyonról (250 ezer kat. hold), továbbá a Volksbund-tagság (107 ezer kat. h.), illetve hazaárulás és népellenes bűnösség címén elkobzott földterületről (100 ezer kat. h.).12

A 84/1950. MT rendelet vetett csak véget a németek áttelepítésével kapcsolatos korábbi korlátozó rendelkezések alkalmazásának.13 A rendelet kimondta, hogy azok a németek, akik az áttelepítések ellenére mégis Magyarországon tartózkodnak, „és az erre vonatkozó rendelkezések szerint jelentkezési kötelezettségüknek eleget tettek, magyar állampolgárok és a Magyar Népköztársaságnak a többiekkel minden tekintetben egyenlő jogú polgárai”. Régiós összehasonlításban egyébként a magyarországi németek kitelepítése viszonylagosan kevés embert érintett (13 millióból 200 ezret) és a lebonyolítás sem volt annyira traumatikus, mint ami a csehszlovák, lengyel vagy szovjet fennhatóság alatti területeken történt. Kb. 10 ezer kitelepített még a következő években vissza is szökött Magyarországra, ahol a saját falujában el is tudott bújni.14

* * * * *

1	A Szabad Szó című lapban 1945. április 10-én jelent meg tudósítás a Nemzeti Parasztpárt április 7-i gyűléséről, ahol Kovács Imre szájából hangzott el a fenti nevezetes mondat. Ezzel országos sajtókampány kezdődött, amelybe a kommunista Szabad Nép és a kisgazdák által megjelentetett Kis Újság is napokon belül bekapcsolódott. Egyébként maga a tényállítás is hamis. Ungváry Krisztián kutatásaiból ma már tudni lehet, hogy a 17–18. században betelepített német telepesek bizonyosan hoztak magukkal felszerelést és vagyont (és persze jó adag humán tőkét is).
2	A Magyar Nemzet 1946. január 18-i számában 26 ismert közéleti szereplő tiltakozott (köztük Baranyai Lipót, az MNB egykori elnöke, Heltai Jenő író, Gróf Dessewffy Gyula kisgazda politikus, Márai Sándor, Sík Sándor, Kéthly Anna, Szőnyi István festő stb.). Ezt követően a lapot a kormány 14 napra betiltotta (Murányi, 2021).
3	A Nemzeti Kormány 12.330/1945. ME r. a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről. A teljes szöveget lásd Orosz–Papp (1992) szöveggyűjteményében. Ezt még később kiegészítette a 12.200/1947 Korm. rendelet, valamint a 22.900/1948 FM rendelet.
4	Rákosi (1966), Rákosi (1997: I, 213).
5	http://mek.oszk.hu/04400/04493/04493.htm#8
6	http://www.nagyimreemlekhaz.hu/hu/nagy-imre.html és https://hu.wikipedia.org/wiki/Antall_J%C3%B3zsef_(politikus,_1896%E2%80%931974) (2016. jan. 19.-i letöltés).
7	Bíró (2010: 96).
8	https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyarorsz%C3%A1gi_n%C3%A9metek_kitelep%C3%ADt%C3%A9se (2015. okt. 30-i letöltés).
9	Müller–Kovács T.–Kovács L. (2014: 220).
10	1946. évi IX. tc. a telepítésről és a földreform befejezésének előmozdításáról.
11	1946. évi IX. tvc. a telepítésről és a földreform befejezésének előmozdításáról.
12	A korszak sajtójából készített szöveggyűjteményt lásd Zielbauer (1996).
13	A kitelepített németek kárpótlásáról részletesen lásd Mikó (2017).
14	Ungváry, MaNcs, 2021. ápr. 8., 9.