Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.17.6 Politikai konszenzus a nagyvállalatok államosítása ügyében

„Magyarországon olyan babonák vannak, hogy az államosítás a lerombolt országban káros, hogy így nem lehet kölcsönt kapni stb. Mindez nem igaz. Európa-szerte nagy államosítások vannak. […] A Szociáldemokrata Párt testvérpártjai egész Európában ezeket az elveket vallják, bízunk benne, hogy a magyar szociáldemokrácia méltón meg fogja állni helyét az államosítási harcban, s ezzel biztosítja Magyarország helyét a haladó Európában.”

Szalai Sándor: „Államosítási babonák”,

Népszava, 1945. dec. 13.1

Az ipar és az alapvető közszolgáltató vállalatok államosítása Magyarországon nem pusztán azért ment végbe, mert az ország a szovjet érdekszférába került, noha az is igaz, hogy az államosítás magyar módszerei nem sokban különböztek a szovjet befolyási övezetbe került szomszéd országok gyakorlatától.2 1952-re a magyar ipar termelésén belül a szocialista szektor aránya 97% volt, 1-2 százalékpontnyi különbségtől eltekintve éppen annyi, mint Albániától Romániáig bárhol másutt. Ennél egy árnyalattal színesebb volt a kép a kereskedelemben, mert ott a szocialista szektor arányára vonatkozó magyar adat 82%-os volt, ami nagyjából a középértéke az 54%-os NDK, illetve 98%-os bolgár adatnak.3

1945 után a vezető nyugat-európai tőkés országokban is rátette a kezét az állam a kulcsiparágakra (pl. Ausztria,4 Anglia,5 Franciaország,6 Hollandia esetében). Ennek a fejleménynek a jelentőségét és várható következményeit az Atlanti-óceán másik partján világosan láttak a kortárs elemzők is.7 Ugyanakkor Magyarországon a nem kommunista baloldali pártok – mint a fenti mottóból is kitűnik – nagy nyomatékkal éppen a nyugat-európai mintára hivatkozva látták indokoltnak az MKP államosítási terveit. Ez tehát az egyik magyarázata annak, hogy ezekben az években az akkor még viszonylag normális feltételek közepette a Magyarországon működő polgári pártok szinte mindegyike, tehát a Kisgazda Párt, a Radikális Párt és a Barankovics István vezette Néppárt is indokoltnak tartotta az államosítást.8 A politikai közhangulat Nyugat-Európában is csak pár évvel később, 1948-tól kezdett el változni.9 A fasiszta pártokat ugyan 1945-ben mind betiltották, Szálasit kivégezték, de közgazdasági nézeteik nyilván nem tűntek el nyomtalanul a társadalomból. Összességében tehát elmondható, hogy az államosítások 1945-öt közvetlenül követően valamennyi számottevő politikai erő őszinte egyetértésével történtek.

És volt még egy nyomós érv, amire könnyű volt látszólag hitelesen hivatkozni Magyarországon: a szovjet állami ipar példája. 1946 tavaszán éppen ezzel érvelt Gerő Ernő az MKP Politikai Akadémiáján tartott, alapos és terjedelmes előadásában: „A szovjet hadiipar […] jól dolgozott és olcsón termelt. Ha ez nem így lett volna, akkor a Szovjetunió nem tudta volna megfékezni a fasiszta hadsereget.”10

Azt is látni kell, hogy a háború befejeztével nem szűnt meg a hadigazdálkodás logikájára épülő állami intervenció sem. 1945 második felében még a korábbiaknál is szélesebb kört fogott át a központi anyaggazdálkodás. A legfőbb iparágak, az alapvető fogyasztási cikkek termelése állami rendelésre, állami nyersanyag-kiutalás alapján történt. 1946. január 1-től – még a júniusban elfogadott, visszamenőleges hatályú, kártalanítást kilátásban helyező államosítási törvény11 előtt – a szénbányák már ténylegesen állami irányítás alatt álltak.12 1946 tavaszán a gyáripar bevételeinek 76%-a állami forrásból származott.13 Az állam viszont nem tudott mással fizetni, mint egyre csökkenő értékű papírpénzzel. A banki hitelezést is állami forrásból oldották meg. 1945 végén a részvénytársasági nagy bankok forrásai 90%-ban, 1946-ban pedig 76%-ban jegybankhitelből származtak.14

* * * * *

Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy az iparban és az építőiparban végrehajtott vállalatállamosításnak, illetve a magántőke korlátozásának Magyarországon hét jogi formája volt.15

A Szovjetunió hadi kárpótlásként és saját közvetlen katonai szükségleteinek kielégítése érdekében már a hadműveletek során16 kisajátított több mint 400 – korábban német kézen levő – vállalatot és több száz ingatlant is. Azt ugyanis a jaltai megállapodás már 1945 februárjában rögzítette, hogy Kelet-Európában – és így Magyarországon is – minden német vagyon (pontosabban: aktívum) automatikusan szovjet tulajdonba megy át.17 Ez történt a négy befolyásos zsidó család vagyonával is, amit a németek közönséges zsarolás útján szereztek meg (1.1.8.6.).18 Egyes német (osztrák) tulajdonú üzemeket viszont leszereltek, a gépeket pedig kiszállították a Szovjetunióba. Esetenként ugyanez történt más győztes hatalmak tulajdonával is.19

A szovjet hadsereg által kontrollált területeken a nagyobb cégeknél sorra alakultak az üzemi bizottságok (ÜB). Az alkalmazottak számától függően – előbb 50, később 20 fő feletti létszám esetében – képviselőik részt vehettek a cég igazgatósági ülésein, betekinthettek a vállalat üzleti könyveibe. Az ÜB tagjait a szakszervezetek választották, így abba szociáldemokraták mellett nagy részben kommunista munkavállalók kerültek. Az ÜB beleszólhatott a munkavégzéssel kapcsolatos valamennyi kérdésbe, például a munkabérrel, a munka- és szabadságidővel kapcsolatos ügyekbe. Emellett a cégvezetésnek tájékoztatni kellett őket a munkavállalók közös gazdasági és jóléti ügyeiről, például családvédelmi, baleset-megelőzési, valamint fegyelmi esetekről is.20 1948 után az ÜB-k elsorvadtak.

1945–46-ban az állami beavatkozás legfőbb módszere abban állt, hogy az állam három területen is a legfőbb megrendelővé, vásárlóvá vált, a jóvátétel, az újjáépítés és a közellátás terén. A hitelek központosított engedélyezésén keresztül a bankszféra döntései is állami kézbe kerültek.21

A kommunisták kezdeményezésére 1946. december 1-ével, a jóvátételi kötelezettségekre hivatkozva, a kormányzat átmeneti időszakra állami kezelésbe vette az ország öt legfontosabb nehézipari üzemét. Ez elvileg a tulajdonjogot nem érintette, gyakorlatilag azonban egyenértékű volt az államosítással, viszont azzal a jogi előnnyel járt, hogy a kormánynak nem volt szüksége az országgyűlés törvényhozói beleegyezését kérni, mindent el lehetett „intézni” rendeleti úton.22

Később a magyar állam törvényekkel és rendeletekkel egyszerűen kisajátította a magántőkét (pontosabban: először megszerezte a cégek részvényeit), szélsőségesen korlátozta, vagy egyenesen megtiltotta működését. Az előző mondatban szereplő „egyszerűen” szó nagyon is helyénvaló. A legtöbb esetben ugyanis a törvény csak annyit mondott, hogy

„Részvénytársaság alakjában működő vállalatnál […] az állami tulajdonba vétel úgy történik, hogy a vállalatok részvényeit a részvények birtokosa (bírlalója) a jelen törvény hatálybalépésének napjától számított 60 nap alatt köteles az iparügyi miniszterhez elismervény ellenében beszolgáltatni. Ha a részvény birtokosa (bírlalója) az ország területén kívül tartózkodik, a részvényt a legközelebbi magyar külképviseleti hatósághoz kell beszolgáltatni.”23

Az államosított, illetve állami kezelésbe vett vállalatokat először állami holdingok (Magyar Állami Szénbányák, Nehézipari Központ) kezelték. Később az államosított vállalatok többsége egy generális, 47 paragrafusból álló törvénnyel „nemzeti vállalat”-tá,24 illetve „községi vállalat”-tá – vagyis önkormányzati tulajdonú céggé – alakult át.25

32: Mi az a „nemzeti vállalat”?

A nemzeti vállalatokról szóló 1948. évi XXXVII. törvény gyakorlatilag megszüntette a hagyományos cégformákat (rt., kft.), és létrehozta a nemzeti vállalatot (n. v.), ami korlátolt és korlátlan felelősségű nemzeti vállalatot különböztetett meg, annak függvényében, hogy az adott cégben volt-e külföldi részesedés. A 100%-ban állami kézben lévő vállalatok igazgatóit/vezérigazgatóit az illetékes miniszter nevezhette ki, és a szabályozásban biztosították, hogy külföldiek ne avatkozhassanak bele a vállalat működésébe. A korlátolt felelősségű – vagyis részben külföldi tulajdonban álló – nemzeti vállalatok esetében fenntartották a lehetőségét annak, hogy a magyar állam növelje a részesedését, és ezáltal az teljes jogú nemzeti vállalattá váljon. Utóbbit, mint elérendő cél fogalmazták meg.

A nemzeti vállalatok kialakítása során a kormányzat a szovjet mintákra támaszkodva megkezdte a magyar ipar vállalatainak profilírozását is. Ennek lényege, hogy egy adott gyártási ágban lehetőség szerint egy, esetleg kettő üzem legyen, mely kizárólag egy adott termék gyártásával foglalkozik. Az új nemzeti vállalatok létesítésének lehetőségének három fő fajtáját lehetett elkülöníteni. Első esetben egy vállalat csupán társasági formát váltott (pl.: Röck István Gépgyár Rt. – Röck István Gépgyár N. V.). A második esetben több vállalat összevonásával jött létre egy új n. v. A harmadik esetben pedig egy vállalat különböző telephelyei önállósulnak, és egyikük, mint jogutód, ideiglenesen intézte a szétválás lebonyolítását. Utóbbi eset következtében a korábbi széles vertikumú óriásvállatokat, melyek szerteágazó profiljuk miatt nem illeszkedtek az új környezetbe (Ganz, Rima, MÁVAG) feldarabolták.26

Számos esetben a jogalkotó kártalanítást is ígért27, esetenként ennek még határidőt is szabott. Ez történt – például – a szénbányászat esetében, ahol azután egy két paragrafusból álló külön törvényben ezt a határidőt egy évvel még meg is hosszabbították.28 Más kérdés, hogy a meghosszabbított határidőt sem tartotta be a magyar állam.

Külön törvény intézkedett arról, hogy külföldön tartózkodó magyar állampolgárok megfoszthatók az állampolgárságuktól, ha hívásra nem térnek haza, ezután pedig vagyonukat elkobozzák.29

A földreform mintegy 1,5 m katasztrális hold igénybe vett területet juttatott az állam kezébe: erdőket, tan- és mintagazdaságokat, állami tógazdaságokat és nádüzemeket. 1945 végén a több mint 1 millió ha állami erdőbirtok igazgatására új állami vállalatot alapítottak Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek (MÁLLERD) néven.30 Az elvett földbirtokokkal együtt kb. 500 malom, szeszgyár, mezőgazdasági ipari üzem és 175 különféle kisüzemi szövetkezet is az állam tulajdonába került.31

1	Idézi Berend (1962: 120–121).
2	Az államosítás ezen szakaszáról lásd Fónyad (1949), Barotányi (2010).
3	Brus (1986: 8).
4	1946-ban 71 nagyobb céget államosítottak, főként a vas- és acéliparban, a vegyiparban és a bányászatban. 1947-ben a három legnagyobb bank és a villamosenergia-ipar 85%-a került állami kézbe.
5	Nagy-Britanniában az 1945-ben hatalomra került Munkáspárt államosította a szénbányákat, az acélgyártást, a vasúti és légi közlekedést, a közúti szállítás jelentős részét, a gáz, a villany, a víz- és a telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó cégeket, továbbá a Bank of Englandet. Az angol baloldal vezetői őszintén meg voltak győződve arról, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek a növekedés beindítása, a teljes foglalkoztatottság és az árstabilitás eléréséhez.
6	A De Gaulle által irányított Franciaországban 1945-ben ült össze az Alkotmányozó nemzetgyűlés. A kommunisták voltak többségben, de a tábornok pártja szocialistákkal és a kereszténydemokratákkal koalícióban alakított kormányt. Mindezen pártok teljes egyetértésével államosították a szénbányászatot, a közlekedést, a hadiipart és sok bankot, valamint a Renault-műveket (arra hivatkozva, hogy a vizsgálati fogságban elhunyt Louis Renault a háború alatt kollaborált a németekkel).
7	Ward (1945).
8	Voszka (2013b).
9	Friedrich Hayek, az Út a szolgasághoz (1944, 1991) című nagy sikerű könyvének sokkal későbbi, az amerikai kiadáshoz írt előszavában ezt így magyarázta: „(A)z a fajta túlfűtött szocializmus, amellyel szemben elsősorban érvelek – az a szervezett mozgalom tehát, amely a gazdasági élet tudatos szervezésének előmozdítását célozza az államnak, mint a termelési eszközök tulajdonosának a vezetésével, Nyugaton csaknem teljességgel halott. Az ilyen értelmű szocializmus évszázada alighanem úgy 1948 táján véget ért. Sok illúziójának még a szocialista vezetők is búcsút mondtak, s maga a kifejezés az Egyesült Államokban és másutt is igen sokat vesztett vonzóerejéből” (viii. oldal). Köznapibb megfogalmazással azt mondhatjuk: 1947-ben kitört a hidegháború, és ezzel minden tény új megvilágításba került.
10	Gerő (1950: 169).
11	Érdekes módon a szénbányászat államosításáról szóló 1946. évi XIII. tc. preambulumában a közelmúlt államosítási példái (Csehszlovákia, Lengyelország) expressis verbis említésre kerültek.
12	Berend (1962_ 125–126).
13	Berend–Ránki (1976: 599).
14	Uo.
15	Pető–Szakács (1985: 76–82).
16	Ez történt – például – a kispesti Hofherr-Schrantz-Clayton Shuttleworth Magyar Gépgyár Művek Rt. (későbbi nevén: Vörös Csillag Traktorgyár) esetében, amely akkor mezőgazdasági gépgyár volt, de a gyárat 1945 januárjában lefoglaló Vörös Hadsereg tankjavító műhelynek használta (Kántor, 2012a).
17	Ez történt – például – a pécsi szénbányákkal, amelyek az Anschluss után az osztrák tulajdonú Első Duna Gőzhajózási Társaság tulajdonából előbb a Reichswerke Hermann Göring portfóliójába kerültek, onnan pedig a Magyar–Szovjet Hajózási Rt.-hez.
18	Az viszont bonyolító tényező volt, hogy a legtöbb vállalat esetében a német tulajdon nem volt 100%-os – a részvények és üzletrészek egy része magyar kézben volt. 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg ún. gazdasági tiszti bizottságai a nagy magyar bankok trezorjaiból begyűjtöttek egy nagy halom vállalati részvényt – és mellesleg műkincseket is (2.2.8.). A birtokbavétel és a jogi rendezés nem egy csapásra történt. Az ügyek jogi rendezése csak 1949 nyarán zárult le (Szívós–Uzoni, 1992; Honvári 2013).
19	1945 tavaszán ez történt – például – a belga–luxemburgi közös tulajdonban álló Felten és Guilleaume Kábel-, Sodrony és Sodronykötélgyár Rt. budapesti üzemével is (Kántor, 2010).
20	Lásd 55 000/1945. Iparügyi Minisztérium rendelete, 1945. június 5., valamint Berend (1962: 33).
21	Berend (1962: 97, 105).
22	Pető–Szakács (1985: 80).
23	Lásd például az 1948. évi XIII. tv. 4. §. (1) bekezdését. Technikai értelemben egyébként számos iparágban – így például a szénbányászatban is – a cégek állami kezelésbe vétele 6–10 hónappal megelőzte a törvény útján rendezett államosítást.
24	1948. évi XXXVII. tc. a nemzeti vállalatról.
25	1949. évi X. tc. a községi vállalatról.
26	Kántor (2012b).
27	Egész Kelet-Európában hasonló volt az általános gyakorlat. A német (illetve egyes magyar) tulajdon államosítása esetén nem járt semmiféle kártérítés, minden más esetben azonban a meghirdetett törvényekben szerepelt a kártérítés ígérete. Lengyelországban a terv az volt, hogy 1 éven belül kifizetik a kártérítést, Csehszlovákiában 3%-os kamatozású államkötvényt ígértek, és létre is hoztak e célból egy „Államosított Gazdaság Alapja” nevű kötvénykibocsátó intézményt (Fónyad, 1949).
28	1948. évi XIV. tv. a szénbányászat államosításával kapcsolatos kártalanítási törvényjavaslat benyújtására megszabott határidő meghosszabbításáról.
29	1948. évi XXVI. tvc. külföldön tartózkodó egyes személyeknek magyar állampolgárságuktól való megfosztása és vagyonuk elkobzása tárgyában.
30	Pető–Szakács (1985: 77).
31	Gunst (2005: 122).