Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.17.7. Magyar–szovjet közös vállalatok alakítása

Majd egy évtizeden át különös helyet foglaltak el a magyar gazdaságban a részvénytársasági formában működő, magyar–szovjet közös vállalatok. Ezek közül a legfontosabbak:

Maszovlet: 1946. március 29-én írták alá a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt.-t alapító egyezményét (6.3.1.).
Meszhart: a Magyar–Szovjet Hajózási Rt. 1946 tavaszán jött létre.
Maszolaj: a Magyar–Szovjet Nyersolaj Rt.-t 1950-ben hozták létre.
Maszobal: a Magyar–Szovjet Bauxit–Alumínium Rt.-t – pontosabban ennek öt jogelődjét, öt magyar–-szovjet közös vállalatot – 1946-ban hozták létre, s ezek 1950-ben történt összeolvadásával jött létre a Maszobal.1
Kereskedelmi Iparbank.2

Más cégek esetében a vállalat neve nem ilyen rövidítés volt. Lásd például az „Óbudai Hajógyár az Orosz Állam Tulajdonában” elnevezést, amely mögött részben nyilván az a megfontolás állt, hogy a vállalat szovjet gyárparancsnokok irányítása alatt állt – 1946 és 1952 között négy parancsnok is váltotta egymást.3 Arra is volt példa – a Standard telefongyár esetében –, hogy egy cég 1945 januárjában szovjet parancsnokság alá került, de pár hónappal később a szovjet parancsnokság visszaadta a gyárat.4

A cégek egy része úgy jött létre, hogy a Szovjetunió lemondott arról, hogy a jóvátétel fejében átvett német részvények ellentételezéseként leszereljen magyarországi gyárakat. Ez történt például az alumíniumiparban, a hajózásban stb.5 Más esetekben a szovjet állam úgy jutott tulajdonhoz, hogy a megszálló szovjet csapatok különleges egységei – a szó szoros értelmében – kirabolták a nagy magyar kereskedelmi bankok széfjeit, és magukhoz vették az ott letétbe helyezett magyar és külföldi részvényeket. Ez nyilván nem történhetett másképp, mint úgy, hogy magyarul tudó és az üzleti joghoz értő magyar szakemberek is részt vettek benne. Hogy név szerint ezek kik voltak, arról nem maradt fenn dokumentum vagy utólagos visszaemlékezés.

A vegyesvállalatok szovjet igazgató vezetésével működtek és sajátos jogi-gazdasági helyzetet élveztek. Egészében azonban ezek a vállalatok nem játszottak meghatározó szerepet a gazdaságban: munkáslétszám alapján súlyuk az iparon belül nem érte el a 4%-ot, és ezen a képen a részleges bankérdekeltségek sem változtattak lényegesen.6 A szovjet–magyar vegyesvállalatok – akárcsak a Magyarországhoz hasonlóan ugyancsak vesztes államként kezelt Romániában – a mából visszatekintve viszonylag hamar, 8-10 év után, legkésőbb 1954 utolsó hónapjaiban kerültek magyar tulajdonba. Része volt még a csomagnak 11 ingatlan is, amely a Kereskedelmi Iparbankhoz tartozott, valamint az Uránia és a Corvin mozi. Természetesen ez a magyar tulajdon állami tulajdont, a visszakerülés pedig kivásárlást jelentett.7 A budapesti Corvin Áruház, amely eredetileg egy német nagyvállalkozó tulajdonában volt és az „árjásítás” nevében került 1937-ben a német államhoz, 1947-ben mint ilyen került a Szovjetunió tulajdonába – háborús jóvátételként. Moszkva csak 1952-ben adta át az ingatlant a magyar államnak.8

33: Jogok és kötelezettségek a Magyar–Szovjet Hajózási Rt.-ben

Nincs komoly irodalma annak, hogy miként működtek a viszonylag rövid életű magyar–szovjet vegyesvállalatok. Egy hitelesnek tűnő visszaemlékezés Riesz Miklós egykori igazságügyminiszter szavait idézte 1949-ből: „Ugye tudja, hogy teljes egyetértés alapján jött létre a megegyezés. Ezek szerint az oroszok jogosultak felfelé és lefelé hajózni a Dunán, a mi hajóink pedig keresztbe mehetnek.”9

1	A cég történetéről lásd Sipos (2006).
2	Ez a pénzintézet a Merkúr Váltóüzleti Rt.-ből alakult 1945-ben. A Merkúr részvénytöbbségét, mint német tulajdonban lévő értéket, 1945-ben a Szovjetunió Magyarországi Vagyonkezelőségének adták át. Ezt követően vette fel a cég a Kereskedelmi Iparbank elnevezést. Ügyköre a szovjet tulajdonba került vállalatok számlavezetésére és hitelezésére terjedt ki. A Kereskedelmi Iparbank képviselte a szovjet érdekeltséget a nem szovjet részvénytöbbségű magyar vállalatokban is.
3	Nevüket lásd Csath (2015: 68).
4	Csath (2015: 101).
5	Berend (1962: 128).
6	Berend (1972: 10–11).
7	Kovács (2007) már fentebb idézett tanulmánya szerint a tranzakció majdnem kútba esett, mert a szovjet fél aránytalanul magas áron kívánta eladni részvényeit Magyarországnak. A részvényekért cserébe árut kért, de árukat, illetve a rubel árfolyamát irreálisan állapította meg. A magyar főtárgyaló, Antos István megvizsgálta a cégek főkönyveit, illetve az abban szereplő befizetett adóösszegeket is. Ezek alapján kiszámította, hogy az utólag befizetendő adókülönbözet nagyjából a szovjet fél által kért vételárral egyenlő. Így szinte ingyen kerültek vissza magyar tulajdonba ezek a részvénycsomagok. A két fél erről szóló közös közleménye 1954. november 6-án jelent meg. Csató (2019) szerint a vételár 2 Mrd Ft (2023. évi áron ≈ 424 Mrd Ft) volt, amit 5 éven belül kellett kifizetni, viszont a szovjet fél beleegyezett abba, hogy az összeg felét Magyarországon költi el (id. mű: 45).
8	https://index.hu/kultur/jardasziget/2022/03/16/titkos-alagutakat-talaltak-a-corvin-aruhaz-alatt/
9	Ignotus (1993: 45).