Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon I.

Bevezetés

1.1.17.9. A pénzintézetek államosítása

„Nekünk, kommunistáknak szent a magántulajdon, de csak a kisemberek magántulajdona. […] A nagybankok évenként több mint 250 millió forintot keresnek. Mi azt akarjuk, hogy ez a hatalmas összeg ne a bankárok zsebeibe vándoroljon, hanem az állam pénztárába és az állam használhassa fel a dolgozók életszínvonalának felemelésére.”

Farkas Mihály beszéde a Röck Gépgyárban, 1947. május 16.1

A magyar bankrendszer tőkéjének túlnyomó része 1945 előtt néhány nemzetközi mércével is tőkeerős, magántulajdonban álló, részvénytársasági formában működő nagybankban koncentrálódott:

Pesti Magyar Kereskedelemi Bank,
Magyar Általános Hitelbank,
Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank
Pesti Hazai Első Takarékpénztár,

melyekben számottevő volt a külföldi tőke részesedése.2 A bankállamosítás következtében az állam kezébe kerültek a bankok által birtokolt cégek részvényei is. Így – például – a Magyar Általános Hitelbank volt a tatabányai Magyar Általános Kőszénbánya Rt., az egyik legnagyobb tőzsdei cég egyik meghatározó tulajdonosa.

Léteztek még ún. közérdekű jellegű és ún. különös célú pénzintézetek is (pl. községi takarékpénztárak, az Országos Földhitelintézet, az ipari fejlesztésekre specializált Magyar Szavatossági Bank és Országos Magyar Ipari Jelzálogintézet Rt.). A Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelyet a trianoni békeszerződés nyomán, az ország függetlenségének helyreállása után, 1924-ben 30 millió aranykorona indulótőkével „magántársaság”-ként hoztak létre,3 szintén rt. formában működött.4 Mindent összevetve 1945-ben 400 bank és takarékpénztár, 2 földhitelintézet és 1037 hitelszövetkezet működött az országban.5

A hivatalos propaganda nem hallgatta el teljesen ezeket az összefüggéseket, de a gazdaság újjáépítésének gyorsításaként és a kis- és középvállalatok érdekében történő intézkedésként próbálta meg beállítani a bankok kisajátítását: „Nem lehet meggyorsítani gazdasági életünk talpra állítását, ha tűrjük a nagybankok harácsolását, ami gyakran lehetetlenné teszi a kisiparos, a kiskereskedő számára, hogy bankkölcsönt vegyen igénybe. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a három legnagyobb bankot, mely iparunk és kereskedelmünk zömét tartja kézben, államosítsuk…” – jelentette ki Rákosi Mátyás 1947. május 9-én, a Láng-gyárban tartott nagygyűlésen.6

Ezt követően pedig – a Tanácsköztársaság idején kipróbált eljárásrend szerint – 1947 nyarán biztosokat neveztek ki a jelentősebb pénzintézetek élére, majd az Országgyűlés november 21–22-i ülésén is megszavazta a Minisztertanács szeptemberben7 elfogadott törvényjavaslatát a nagybankok államosításáról.8 Ezt a törvényt részben persze opportunizmusból, de elvi egyetértésből is fakadóan még a legnagyobb akkori ellenzéki párt, a kereszténydemokraták képviselőinek többsége is megszavazta. Márpedig ez a határozat nem csupán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Általános Hitelbank, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, a Belvárosi Takarékpénztár, az Angol-Magyar Bank, a Dunavölgyi Bank és a Községi Takarékpénztár magyar magánosok kezében lévő részvényeinek állami tulajdonba vételéről szólt. Az érdekeltségi körükbe tartozó ipari és kereskedelmi hálózatok is állami kézbe jutottak – a bankokban tartalékolt tőke pedig állami kezelésbe. Ez a törvény december 1-én lépett hatályba.9

A többi bank sorsa is ez lett a későbbiekben, illetve néhány a felszámolás – korabeli kifejezéssel: racionalizálás – útjára került. Az MNB és más kereskedelmi bankok részvényei még hosszú időn át külföldi tulajdonban maradtak. Miután a részvények fizikai értelemben is külföldön voltak, a magyar állam ezekhez csak a tulajdonosok egyetértésével tudott volna hozzáférni. Ezért jogszerűen felszámolni sem lehetett ezeket a bankokat. Ez volt az egyik oka annak, hogy 1945-től két évtizeden át a magyar állam a külfölddel való tranzakciók lebonyolítását a 100%-ban állami tulajdonban álló Pénzintézeti Központon keresztül hajtotta végre. A külföldön ragadt MNB-részvényeket 1967-ben vásárolta meg a magyar állam, aminek nyomán a központi bank ismét részvénytársasági formát öltött.10

Egyes esetekben az államosítás jogi értelemben nem volt minden tekintetben egyszerű és gyorsan lezárható. Az MNB mellett jó példa erre az első magyar bank, az 1841-ben megalapított, Pesti Kereskedelmi Bank 1947-ben eldöntött államosítása, amely jogi értelemben csak 2002-ben (!) zárult le. Ekkor törölték a pénzintézetet a cégjegyzékből. Nem azért, mert elfeledkeztek róla, hanem azért, mert ilyen sokáig tartott a követelésekről és a tartozásokról folyó nemzetközi jogi vita. Ha ezeket a bankokat jogi értelemben is felszámolták volna, akkor korábbi külföldi adósságaik a magyar államra szálltak volna át.11 Miután az állam nem volt képes a magántulajdonú bankok összes részvényét (100%) megszerezni, a cégbíróságok a bankokat nem tudták törölni a cégjegyzékből. Egy 1977-ben készült kimutatás szerint 18 egykori magánbank maradt fenn a magyar államigazgatás részeként, mint ún. bankcsonkok. További bonyolította a jogi helyzetet, hogy ezek a pénzintézetek – az 1945 előtt nyújtott ingatlanhitelek fedezeteként – egy számottevő ingatlan vagyon jelzálogbirtokosai is voltak.12

A kormány 1948. április 25-én államosította az 1857-ben alapított Első Magyar Általános Biztosító Társaságot (EMABIT) és két leányvállalatát – a biztosítási piac második legnagyobb szereplőjét.13 Ebből alakult ki egy évvel később, 1949 tavaszán az Állami Biztosító Nemzeti Vállalat (ÁB).14 Az 1899-ben alapított Gazdák Biztosító Szövetkezete, a piac legnagyobb szereplője úgy szűnt meg, hogy visszamenőleges, 1949. január 1-i hatállyal beolvasztották az ÁB-ba.

1	Szabad Nép, 1947. máj. 17. Idézi ÉS, 2017. máj. 26.
2	Ursprung (1996).
3	1924. évi V. tc. a Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról.
4	A hazai kereskedelmi bankok mellett, itt is számottevő volt a külföldiek tulajdoni részaránya Az egyik fő érv az MNB magántulajdoni formája mellett az volt, hogy (egy esetleges vesztes) háború esetén a bank aranykészletét jogszerűen nem lehetett elkonfiskálni (Bácskai, Huszti, Simon, 1974: 193). Ez a számítás azután be is vált. 1945 után az MNB a szövetségesektől vissza is kapta az elszállított aranykészletet.
5	http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/371.html
6	Idézi Nyerges András, ÉS, 2015. febr. 20., 9.
7	Ez a döntés pár héttel az 1947. augusztus 31-i, ún. kékcédulás választás után történt.
8	1947. évi XXX. tc. a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytársasági alapon működő pénzintézetek magyar tulajdonban levő részvényeinek állami tulajdonbavételéről.
9	1948-ban született még egy nyúlfarknyi törvény a bankok államosításáról, amely a külföldi részvénytulajdonosok helyzetét szabályozta. Lásd 1948. évi XXXVI. tc. a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó, részvénytársasági alapon működő pénzintézetek magyar tulajdonban lévő részvényeinek állami tulajdonba vételéről szóló 1947. évi XXX. törvénycikk kiegészítéséről.
10	1967. évi 36. törvényerejű rendelet.
11	Botos (2007).
12	Kovács (2015).
13	Muzsay (2007).
14	Ha nem is jogfolytonosság szerint, de nevében és rövidítésében az EMABIT utódjának tekinti magát a 2007-ben alapított CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT).