Az amerikai és brit cégek egy részének kisajátítása úgy történt, hogy a hatóságok a cégek külföldi és magyar vezetőit szabotázzsal, illetve kémkedéssel gyanúsították meg, és ezen a címen vette át az állam az irányítást.9 A MAORT esetében a szabotázs vádját a megszálló szovjet parancsnokság vetette fel, de – mint Nyáry (2016) kutatásaiból kitűnik – Rákosi Mátyás már 1945 nyarán arról beszélt szűk körben, hogy a MAORT alkalmas lenne a pártfinanszírozás megoldására is, ha a cég megbízható kommunisták irányítása alá kerülne.

A 100%-ban amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt.10 – a későbbi Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) – ellen már 1947 tavaszán készültek anyagok. A közlekedés- és postaügyi miniszter feljelentésére 1948 őszén indított vizsgálatot a gazdasági rendőrség (miközben akkor már hónapok óta folytak az amerikai féllel a részvények megvásárlásáról a tárgyalások), majd 1949 novemberében történtek meg az első letartóztatások.11 A Standard esetében még az is előfordult, hogy a nemzetközi tiltakozás miatt az 1948-as nagy államosítás idején a céget átvette a magyar állam, de két héttel később ezt a döntést visszavonták. De a hatás csak átmeneti volt, 1949. december 28-án ismét államosították a gyárat.12

A zalai olajmezőket felfedező és kitermelő kb. 4 ezer alkalmazottat foglalkoztató Magyar-Amerikai Olajipari Rt.-t (MAORT) ismét politikai színezetű támadások érték, majd a Gazdasági Főtanács rendeleti úton állami ellenőrzés alá helyezte.13 A MAORT vezetőit 1948 augusztusában vették őrizetbe.14 Ezt követően 1948 decemberétől 1950 elejéig a két cég ügyét közös perekben tárgyalták. Teljesen koholt vádak alapján a perben három halálos ítélet is született (magyar állampolgárok ellen), ebből kettőt végre is hajtottak.15 A büntetőeljárásokhoz mindkét cég esetében az Állami Ellenőrzési Központ (az 1989. évi rendszerváltás utáni Állami Számvevőszék jogelődje) szolgáltatta a különféle valós és kreált dokumentumokat.16 Az ugyancsak jórészt amerikai tulajdonban álló Egyesült Izzó vezetői ellen 1947 őszén indult el a sajtótámadás, decemberben már az Aschner helyére állított új vezérigazgató, (gróf) Jankovich Dénes letartóztatása következett.17 A cég tulajdonjogi helyzetét azonban ezek a támadások végül nem érintették. Igaz, a „nagypénteki” államosítás során a cég államosításra került, egy hónappal később azonban ezt hatálytalanították. Ebben vélhetően szerepet játszott az a tény is, hogy a Tungsram18 külföldi leányvállatait Aschner még 1938-ban a semleges Svájc egyik vagyonkezelő cégébe mentette ki – pontosan abból a megfontolásból, hogy egy háború esetén senki se foglalhassa le azokat ellenséges tulajdonként.19

Egy fontos angol cég, az 1200 alkalmazottal működő Hutter és Lever Rt. – későbbi nevén: Rákospalotai Növényolajgyár20 – esetében is az történt, hogy a cég angol ügyvezetőjét kémkedés vádjával letartóztatták, majd kiutasították az országból. Mindezek ellenére 1949-ben az MNB közvetítésével 12 hónapon át tárgyalások folytak Londonnal arról, hogy egyes brit cégeket – például az Első Magyar Cérnagyár Rt.-t – a magyar állam hajlandó lenne megvásárolni a brit tulajdonosoktól (Coats). Végül azonban csak pár cég esetében sikerült megállapodni: a National Securities Corporation tulajdonában álló két vállalat részvényeiért 27 ezer fontot, az Unilever magyarországi leányvállalatáért 22 millió forintot, az A & S Henry jutafonó gyáráért 70 ezer fontot volt kész fizetni a magyar fél.21

A svájciaknak is kijutott az igazságtalanságból. A Wander gyógyszergyár (a későbbi Egis), 1945-ben néhány hónapra szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került, de ezt követően visszavehette a Wander vezetősége. Az igazgatótanács 1945 júliusában visszahívta a cég élére Balla Sándort, aki 1942-ben a zsidótörvények miatt váltottak le. A rehabilitált régi-új vezérigazgató és fia azonban már csak rövid ideig vezették a Wandert. Balla Sándor az 1948-as államosítás előtt lemondott minden tisztségéről, Svájcba utazott, és többé nem tért vissza Magyarországra. Fia, Balla Imre még korábban visszavonult igazgatói és cégjegyzői tisztségéből, majd György testvérével Argentínában telepedett le, ahol a családi hagyományokat folytatva a Gador S. A. gyógyszergyár társtulajdonosai lettek.22 Az 1948. január 1-i államosításkor a vállalat vezetésével a cég egyik vegyészmérnökét bízták meg; a korábbi cégvezetőt, Bolberitz Károlyt letartóztatták, ám a svájci állam hathatós közbenjárásának köszönhetően szabadon bocsátották.

Érintette Svájcot a Herendi Porcelángyár ügye is, tekintettel arra, hogy a cég vezérigazgatója és egyben 30%-os részesedéssel a legnagyobb tulajdonosa, Gulden Gyula 1944 decemberében Svájcba menekült,23 ahonnan nem tudott visszatérni Magyarországra.24 1947-től a cég vezetőit a Gazdasági Rendőrség folyamatos zaklatta, fenyegette, majd bíróság elé is állította.25 A vád az volt, hogy Gulden és Budapesten maradt beosztottjai megpróbálták kimenteni a cég vagyonát külföldre – ami akár igaz is lehetett. Az viszont bizonyosan hazugság volt, hogy Gulden „hazaáruló és a nép ellensége” lett volna, amivel a napi sajtóban korábban is, később is vádolták.26

Mindeközben a vállalatot utasították egy 345 darabos készletet elkészítésére, amelyet a magyar kormány Sztálinnak készült ajándékozni. Ezek a darabok 1947 októberére el is készültek; fontosságukat jelzi, hogy a csomagolásra váró alkotásokat személyesen Dinnyés Lajos miniszterelnök tekintette meg a gyárban. Ám a pénzügyi teljesítéssel baj lett: az ígéretekkel ellentétben a vállalat még november közepén sem kapta meg a készlet árát. Végül a gyárat 1948. március 25-én államosították. Gulden Gyula a vállalat államosításával elveszítette pozícióját, részvényeit, valamint az 1949. évi 4. tvr. értelmében a gyárhoz tartozó ingó és ingatlan vagyonát is.27 Gulden később az Egyesült Államokban telepedett le, és ott is halt meg 1979-ben.