Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


A Fidesz strómanját Demjánnak hívták

Alig néhány nappal a 2. Orbán-kormány hivatalba lépése után felreppent a hír, hogy – valamelyik cégén keresztül – Demján Sándor lesz a Malév meghatározó tulajdonosa. A nagybefektető képviselői arról tárgyaltak, hogy a nemzeti légitársaságot meg nem nevezett külföldi partnerekkel közösen vennék át, miután annak tartozásait az állam rendezte. Mint később kiderült, ez a külföldi partner nem új kérő volt: a kínai Hainan légitársasággal akart Demján közös vállalatot létrehozni. A tervek szerint a Malév karbantartó és földi kiszolgáló leányvállalatait az MNV Zrt.-hez csoportosították volna át, ezek ugyanis jól funkcionáló vállalatrészek. Ezek után a Malév maradékát felszámolták volna, ami egyben konszolidációt is jelentette volna, hiszen a légitársaság hitelei mögött állami garanciavállalás áll, amit egy ilyen eljárásban lehívhatnának a bankok. Ezek után indulhatott volna el egy új Malév, tiszta lappal, a korábbinál jóval kisebb hálózattal, a márkanevet pedig ugyanúgy bérelhetné az MNV Zrt. leányvállalatától, miként azt az orosz tulajdonlás idején is tette.1 A koncepció az volt, hogy a magyar állam csak kisebb tulajdonrésszel száll be a nemzeti légitársaságba, a fő befektető a Hainan, illetve Demján Sándor lesz.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave