Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


A Covid-válság után ismét támad a kormány

Az Orbán-kormány 2016-tól nem titkolta, hogy szeretné a ferihegyi repülőteret valahogyan visszaszerezni. A 2020/2021-es Covid-válság nyomán lebénult nemzetközi repülőtér1 reményt adott arra is, hogy ezt nyomott áron tudja majd elintézni. Ezek után nem volt teljesen meglepő, amikor „megkezdődnek a fővárosi repülőtér visszaszerzésének előkészületei” hangzatos címmel adott ki közleményt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021 május utolsó napjaiban. A közleményből az is kiderült, hogy Palkovics László minisztert június 1-jei hatállyal kormánybiztossá nevezték ki a tárgyalások vezetésére és koordinálására. Ezzel hivatalosan is beismerést nyert az a korábban csak üzleti körökből származó hírnek minősített ötlet,2 hogy a kormány kifejezetten nyomást gyakorol a repülőteret 75 éves koncessziós szerződés alapján működtető befektetőkre, leginkább pedig a fő tulajdonosra és üzemeltetőre, a német AviAllience-ra. A 2021-es év elején az első hírek arról szóltak, hogy nem is a magyar állam, hanem magyar magáncégek szeretnék megvenni a repülőteret (vagyis megszerezni a koncessziós jogot), de amikor az ITM bekapcsolódott a folyamatba, kibújt a szög a zsákból. Október közepén kiszivárgott a magyar fél által megajánlott vételár is, 4 Mrd € (1500 Mrd Ft). Ez volt az Orbán-korszak legnagyobb visszaállamosítási ügylete.3

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave