A közgazdászok útfüggőségnek (path dependence) nevezik azt a helyzetet, amikor a döntéshozó választási lehetőségeit alapvetően korlátozza, hogy milyen úton, milyen előzmények után került döntési helyzetbe.1 Ez a helyzet a Paksi Atomerőmű bővítésével is. Miután Magyarország belépett a nukleáris klubba, nem léphet ki belőle. Ha a magyar kormány követné a német vagy a japán példát, azaz bejelentené a fejlesztések végleges leállítását, azzal csak azt érné el, hogy azonnal megszűnne a nukleáris szakma minden szintjén az utánpótlásképzés. Hiszen ki akarna mérnöknek, technikusnak jelentkezni egy ilyen bejelentés után? És persze a mai oktatói gárda külföldre távozna. Ugyanakkor a már meglévő erőművi blokkok, a megépült nukleárishulladék-tárolók, a kutatóreaktorok, a nukleáris medicina berendezései még sok-sok évtizedig igényelni fogják a felkészített szakembereket – akkor is, ha az ország egyetlen forintot sem akarna bővítésre, az elavult berendezések pótlására költeni. (Ez utóbbi egyébként műszaki okokból is képtelenség lenne.) Németország is, Japán is nagy ország, ott nagyságrendekkel több szakember van a munkaerőpiacon. S ha nem lesz, akkor majd importálnak.