Az 1994 nyarán hivatalba lépő MSZP–SZDSZ-kormánynak határozott elképzelései voltak a privatizációról. Eldöntött kérdés volt, hogy az ÁV Rt. és az ÁVÜ párhuzamos működtetését megszünteti, másrészt meg kívánta teremteni a nagy közüzemi vállalatok (energiaszektor, telekommunikáció) és a kereskedelmi bankok privatizációjának jogi feltételeit. Az is egyértelmű volt, hogy gyorsítani kell a kisebb társaságok privatizációját, mert máskülönben nem biztosítható, hogy az amúgy is hosszúra nyúlt gazdasági átmenet időszaka 1996-ra befejeződjön.1 A koalíciós megállapodás részletesen körülírta, hogy milyen legyen az új privatizációs szervezet. Az is eldöntött kérdés volt, hogy az ÁVÜ és az ÁV Rt. összevonásával létrejövő szervezet a PM irányítása alá kerül. A közvélemény számára nem, de a jogászok számára egyértelmű volt, hogy szükség van egy valódi privatizációs törvény megalkotására tekintettel arra, hogy a korábbi jogszabályok alapjában véve az állami vállalatok társasággá alakítását, illetve a vagyonkezelő szervezetek működését írták le részletesen, míg a részvényértékesítés szabályait alacsonyabb szintű jogszabályok és belső rendelkezések tartalmazták. De maradtak még nyitott kérdések.2