Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft. – a türelem sem terem rózsát

A történet kezdetei még a 80-as évek közepéig nyúlnak vissza. Az angyalföldi párttitkár, Angyal Ádám, a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár (GD) vezérigazgatója azzal látott neki a vállalat szanálásához, hogy az óbudai gyárat eladja külföldi befektetőnek, a befolyt pénzt pedig az Újpesti-öbölben lévő üzem fejlesztésére fordítja. Az első építészeti koncepciókat már 1986–87-ben legyártották.1 A 90-es évek közepén a gyár majd’ minden telepén leállt a termelés. A túlélő Darugyárat egy külkereskedelmi vállalat vette meg, majd a telek nagy részét a Duna pesti oldalán, a Váci úton felépült Duna Plaza építtetőtársaságba apportálta. A GD Óbudai Hajóépítő Rt. végelszámolása 1999. november 29-én befejeződött, és a céget 2000. május 30-án törölték a cégjegyzékből.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave