Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák


Alkalmazotti tulajdonszerzés

A munkavállalók tulajdonszerzésének formáit, és az állami vagyonkezelők által nyújtható kedvezmények mértékét, és általában a munkavállalók jogainak védelmét legalább egy tucat jogszabály határozta meg.1 A kezdet kezdetén magától értődő elvként került elfogadásra, hogy az állami vállalatok privatizációjakor a kedvezmények igénybevételének lehetőségét minden munkavállalói csoport részére indokolt biztosítani. Azaz, semmilyen dolgozói réteg ne legyen kizárva a kedvezményekből, és semmilyen réteg ne élvezzen extra kedvezményeket. Ez nem volt különösebben eredeti ötlet – így ment végbe a privatizáció Thatcher idején Angliában is. Lényeges megkötés, ami 1989 óta folyamatosan érvényben van, hogy a dolgozóknak nyújtott különféle kedvezmények összeadandók. Arról is mindvégig jogszabály rendelkezett, hogy a munkavállalók – érdekképviseleti szerveik útján – jogosultak a tájékoztatásra, de nincs joguk részt venni a döntéshozatalban.2 Ez logikus folyománya annak, hogy – mivel a privatizáció során a munkavállalók is tulajdonossá válhatnak – a szakszervezetek nyilván nem ülhetnek egyidejűleg az asztal mindkét oldalán.

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 101 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/mihalyi-privatizacio-es-allamositas-magyarorszagon-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave