Mihályi Péter

Privatizáció és államosítás Magyarországon II.

Intézmények, technikák

5.4.1.2 . Dolgozói részvény-vásárlás

Az 1988. évi Gt. vezetett be egy olyan szabályt, hogy átalakulás, illetve privatizáció esetén a vagyonkezelő a piaci érték legfeljebb 50%-áig ár- és/vagy részletfizetési kedvezmény mellett dolgozói részvényt bocsáthat ki1 – függetlenül attól, hogy az állami vállalat 1989 táján milyen szervezeti formában működött.2 Ez a rendelkezés nagyjából szinkronban volt a korabeli nyugat-európai gyakorlattal. Angliában, Franciaországban vagy Németországban elterjedt gyakorlat volt, hogy a tőzsdére bevezetett társaságok részvényeit a munkavállalók is kedvezménnyel megvásárolhatták. Érdemes már itt megemlíteni, hogy miután Magyarország EU tag lett, akkor a „véglegesen” berendezkedett multinacionális vállalatok egy része a magyar dolgozóknak is lehetővé tette, hogy az anyacég tőzsdei részvényeit kedvezménnyel megvásárolják.3

Visszatérve a hazai szabályozásra, fontos kiemelni, hogy a dolgozói részvény általában névre szóló és forgalomképességében korlátozott: csak az adott társaság munkavállalói és nyugdíjasai számára értékesíthető, az ár viszont megegyezés szerint alakítható. Arra is van lehetőség, hogy a dolgozói részvényt elsőbbségi részvényként bocsássák ki (tehát szavazati jog nélkül, de osztalék elsőbbségi joggal). Ha az állami vagyonkezelő tulajdoni hányaddal rendelkezik a szóban forgó társaságban, akkor szavazati erejének megfelelően ezekbe a kérdésekbe is beleszólhat.

A Gt. rendelkezése lényegében változatlan formában ment át az 1995. évi privatizációs törvénybe is. Ám lényeges megszorítása volt a törvénynek és a később megjelenő alsóbbrendű jogszabályoknak, hogy a munkavállalói kedvezmény nem okvetlenül jár a dolgozóknak, az állam dönthet úgy is, hogy nem biztosít semmiféle kedvezményt. Az 1995. évi privatizációs törvény kimondta, hogy

„55. § (2) A munkavállalók állami részesedésekből való kedvezményes részesítése csak akkor mellőzhető, ha a többségi részesedést olyan befektető szerzi meg, aki az értékesítésre irányuló szerződésben a munkavállalók foglalkoztatására, illetve a munkakörülmények javítására megfelelő biztosítékokkal alátámasztott szerződéses kötelezettséget vállal.”

Persze, ha figyelmesebben elolvassuk, valójában ez is gumiparagrafus, amelyet igen könnyű úgy teljesíteni, hogy abból az alkalmazottak számára semmiféle valódi előny ne származzon. Példa erre a Matáv privatizációja, ahol az ÁV Rt. 1993-ban mereven elzárkózott attól, hogy a dolgozók kedvezményes módon tulajdont szerezhessenek a társaságból, s e tekintetben a helyzet 1996 végéig sem változott. De arra is volt példa, hogy nem a cég tényleges alkalmazottai vehettek kedvezményes módon „dolgozói részvény”-t, de a vállalat nyugdíjasai is.4

Az 1995. évi nagy privatizációk során derült ki, hogy az is vita forrása lehet, hogy az ÁPV Rt. a törvény megszabta kedvezmények közül mikor, mit választ. Ha nincs egyértelmű szabályozás, akkor ez alku tárgya, s mint ilyen, mindig vitatható. Milyen alapon tekinthető jogosnak vagy igazságosnak például az a különbségtétel, ami az energiaszektoron belül a villamosenergia-iparban, illetve a gáziparban történt. A villamosipari szakszervezetek úgy alkudtak meg Suchmannal, hogy az 50%-os árkedvezményen felül részletfizetési lehetőséget is kapnak. A gáziparban az ÁPV Rt. nem engedélyezte a részletfizetést.

Az 1995. évi privatizációs törvény országgyűlési vitája során merült fel az MSZP szakszervezeti szárnyának követelésére az a gondolat, hogy a dolgozói kedvezményeket a törvény terjessze ki az eladásra kerülő állami tulajdonú gazdasági társaság altársaságaira is. Egy ilyen értelmű szakasz be is került a törvénybe – 55. § (1) bekezdés –, ami a gyakorlatban azonnal értelmezési nehézségeket okozott. A törvény egésze ugyanis az állam tulajdonában lévő vagyon értékesítéséről szól, az állam tulajdonában lévő társaság altársasága viszont nem része az állami tulajdonnak.

A Mol Rt. tőzsdei privatizációjakor például e törvényhely alapján felmerült az az igény, hogy a Mol közel 100 altársaságának dolgozói is részesüljenek a sok tízezer forintot érő „nemzeti ajándék”-ból, ami lehetővé teszi, hogy árkedvezménnyel és részletfizetéssel Mol-részvényt vásárolhatnak. Ha ezt lehet, akkor nyomban kérdések sor merül fel. Milyen alapon részesülnek ebből a kedvezményből azon cégek dolgozói, amelyekben a Mol csak kisebbségi tulajdonos. (Sok ilyen cég van.) Vagy fordítva: lehet-e kizárni őket ebből a kedvezményből? Milyen szabályt kell alkalmazni az altársaságok altársaságaira stb. Ezekre a kérdésekre nem lehet jogilag megnyugtató választ adni. Akárhogyan is jár el az ÁPV Rt., bizonyosan törvényt sért.

Minden jogi alapot nélkülöz, de a szakszervezetekkel kötött megállapodásban elfogadásra került az altársasági koncepció fordított irányú alkalmazása is. Tehát az, hogy az anyatársaság dolgozói vásárolhatnak kedvezményes feltételek mellett részvényt a privatizációra kerülő altársaság részvényeiből.

8: Nem kell a részvény, csak a pénz…

Az MVM társaságcsoport részeinek privatizációja során 1995–96-ban felvetődött, hogy az MVM alkalmazottai is részesüljenek ezekből a kedvezményekből, jóllehet az MVM Rt. maga nem (csak altársaságai) kerültek privatizálásra. Elvi döntés is született a tulajdonszerzés horizontális, iparági szemléletű kezeléséről. A szakszervezetek kiharcolták, hogy a villamosenergia-ipar alkalmazottai az MVM Rt. részvényeiből is vásárolhassanak, függetlenül attól, hogy az MVM Rt. – vagy éppen az ő társaságuk (pl. Paks) – privatizációra került-e.5 Végül ebből az ígéretből nem lett semmi.

Amikor viszont a MÁV 2007 végén decentralizált privatizáció keretében 100 Mrd Ft feletti áron értékesítette az árufuvarozási üzletágat magában foglaló MÁV Cargo Zrt.-t, és az eladásra kerülő cég alkalmazottai 50%-os árkedvezményt kaptak 5%-nyi részvény megvásárlásához, az egyik vasutas szakszervezet sztrájkkal is nyomatékosított módon követelte, hogy az anyacég dolgozói is profitálhassanak az üzletből. A kiindulási pont az volt, hogy a MÁV Cargo dolgozói – a részvények visszavásárlása után – végül is fejenként bruttó 700 ezer Ft-nyi6 (összességében 2,5 Mrd Ft) „privatizációs prémiumot” kaptak. Erre hivatkozva a Gaskó István által vezetett, VDSZSZ nevű szakszervezet karácsony előtt 10 nappal két és félhavi átlagbért – összesen 28 Mrd Ft-ot – kért 35 ezer MÁV-alkalmazottnak. A szakszervezet szerint a MÁV Cargo privatizálására kiírt pályázat vártnál nagyobb sikerrel zárult, és mivel ez a VDSZSZ-nek is köszönhető, a dolgozóknak jár a pénz. 2008 januárjában már abszolút összegben is megfogalmazták ezt a követelést, amikor ismét sztrájkba kezdett a szakszervezet: nettó 250 000 Ft/fő „egyszeri kifizetés”-t kértek.

Ezeket a követeléseket sem a Gyurcsány-kormány, sem a Bajnai-kormány nem fogadta el. A 2010-es választás után Gaskó ismét napirendre tűzte ezt a kérdést – immár az Orbán-kormánynak címezve.7 Egy évvel később – egészen megváltozott politikai helyzetben, sztrájkfenyegetések közepette – a kormány nevében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a VDDSZ küldöttközgyűlésén a miniszterelnök és a kabinet nevében megismételte Orbán Viktor kormányfő április 20-án tett bejelentését, amely szerint a kormány jogosnak és reálisnak tartja a szakszervezet követeléseit. (Addigra már a követelés 150 ezer Ft/fő értékre csökkent.)8 Végül az alkut egy kompromisszummal sikerült lezárni: a kormány kilátásba helyezett egy 5 Mrd Ft-os „pénzügyi ösztönzést” az állami tulajdonban maradt MÁV cégek vasúti dolgozói számára, azzal a megkötéssel, hogy ebből az MNV Zrt. terhére 1 Mrd Ft 2011-ben, további 4 Mrd 2012–13-ban kerüljön kifizetésre, beleszámítva ezen összegbe a törvényes adókat és járulékokat is. A MÁV-Cargo privatizációjával való jogi összekapcsolást tehát a kormány továbbra sem ismerte el és azt sem döntötte el, hogy honnan lesz forrás a 4 Mrd Ft-ra.9 A 2011. évi kifizetés végül is 20 495 Ft/fő összegben teljesült, 2012-ben 2 Mrd került kifizetésre, 2013 decemberében pedig – nyilván nem függetlenül a közelgő választásoktól – 30 ezer vasutas számára fejenként 32 ezer Ft-ot, vagyis összesen ismét 1 Mrd Ft-ot fizetett ki a kormány.10

2009-ben, éppen karácsony előtt, a Magyar Postánál működő egyik szakszervezet, a Kézbesítők Szakszervezete állt elő hasonló ötlettel – és rögtön sztrájkot is hirdettek. Azt követelték, hogy minden postai dolgozó egyszeri 100 ezer Ft-ot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A Posta vezetése még csak tárgyalni sem volt hajlandó erről a minden jogalapot nélkülöző, politikai PR-akciónak tűnő követelésről.11

Ugyancsak nélkülözött minden jogalapot az az 1995-ben meghonosodott gyakorlat, amikor az ÁPV Rt. engedélyezte, hogy a „munkavállalók (...) az őket megillető részvény megszerzéséhez a szükséges készpénzhányadot kárpótlási jeggyel is teljesíthetik”.12 Mint az ilyen esetekben általában, a törvénysértés nem csak önmagában okozott kárt, de sértette az extra kedvezményből kimaradtak érdekeit is. Megint a villamosenergia-ipar és a gázipar példája kínálja a jó összehasonlítást: a villamosipariak 100%-ban fizethetnek KPJ-gyel, a gázosok csak 85%-ban. Ki hatalmazta fel az ÁPV Rt.-t az effajta különbségtevésre? Mint az előre látható volt, a dolgozók a villamosenergia-iparban csak akkor vették meg a számukra felajánlott részvényeket, ha azokat stratégiai befektető közvetve vagy közvetlenül azonnal hajlandó volt visszavásárolni.

A Tiszai Erőmű esete jól példázta, hogy az effajta visszavásárlási konstrukciókban – ugyanúgy, mint a kárpótlási jegy- és részvénycserék esetében – a legjobban a lebonyolítást végző tanácsadók járnak. Ennél a cégnél az alkalmazottak fejenként maximálisan 522 ezer Ft-ért jegyezhettek részvényt, amit meg is tettek, mert az amerikai befektető jelezte, hogy kész felvásárolni a dolgozók részvényeit. Hogy mennyiért, arról a nyilvánosság csak később értesült. Ha az alkalmazottak kárpótlási jeggyel fizettek, akkor a tranzakció egy-egy alkalmazott esetében kb. 100 ezer Ft-nyi készpénzbefektetést kívánt. Ezt a lebonyolító OTP Bróker azonnal kész volt egyrészt meghitelezni, másrészt 313 ezer Ft-os áron vissza is vásárolni a dolgozók részvényeit. Ily módon az alkalmazottak némi papírtöltögetés árán fejenként 210 ezer Ft jövedelemhez jutottak, ami szinte fillérre megegyezik azzal a felárral, amit az OTP Bróker keresett a tranzakción, amikor 522 ezer Ft-ért továbbadta a részvényeket az amerikai befektetőnek.13 Végeredményben tehát az alkalmazotti részvényszerzés ennél az egy cégnél az adófizetők számára 1 Mrd Ft-ba került, amin 50-50%-ban osztoztak a privatizált társaság alkalmazottai és a lebonyolítást végző brókercég. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy ugyanennél a társaságnál az alkalmazottak fele átlagosan 1,6 M Ft végkielégítésben részesült, amikor önként lemondott munkahelyéről (6.4), akkor elmondhatjuk: az alkalmazottak egy része nagyon jól járt a privatizációval.14

Szinte hajszálra egyforma konstrukció működött a Mátrai Erőműnél. Itt az 1800 dolgozó 15%-os árfolyamon juthatott hozzá egyenként 670 ezer Ft címletű részvényhez, amit azután 45%-on vásárolt vissza tőlük a német befektető. Az az alkalmazott, aki a maximális részvénymennyiséget igényelte, 200 000 Ft-ot keresett a tranzakción. Amikor a Vértesi Erőmű sokadik privatizációs kísérlete is kudarcba fulladt, s végül az MVM vásárolta meg az ÁPV Zrt. részvénypakettjét, a dolgozók lehetőséget kaptak arra, hogy a jegyzett tőke 15%-a erejéig kedvezményes áron, KPJ-vel is fizetve vásárolhassanak részvényt. Ez 2006 tavaszán történt, de ekkor már a választások miatt senki sem figyelt oda erre a nyilvánvaló értelmetlenségre.

Szerencsére a magyar gazdaság szereplői gyorsan tanultak. Hamarosan mindenki számára világossá vált, hogy a dolgozói részvények kinyomtatása és kiosztása, sőt, a brókercég bevonása is teljesen felesleges. Az Egis Gyógyszergyár eladásánál a menedzsment és a szakszervezetek megállapodása alapján a dolgozók közvetlenül hozzájutottak a kialkudott „arbitrázs”-díjhoz. 15

1	A Gt. 244. §-a szerint dolgozói részvény kibocsátásra a társaság jegyzett tőkén felüli vagyonának terhére kerülhet sor akár ingyenesen, akár kedvezményes áron, maximálisan a felemelt jegyzett tőke 10%-áig terjedő mértékben.
2	Gt. 44. §.
3	Így telt például a francia EdF. 2005-ben az általa irányított Budapesti Erőmű Zrt.-ben, illetve a Démász-csoportban.
4	Ez a Chinoin 1991-es privatizációjakor történt (6.12.2).
5	Ld. Az 1995. július 4-én megkötött Megállapodás a Kormány-delegációt vezető privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, a villamosenergia-ipari ágazati sztrájkbizottság között c. dokumentum 2.2. a) b) és c) pontját.
6	Ld. Kóka János nyilatkozatát www.origo.hu, 2008. febr. 5.
7	NSZ, 2010. máj. 6.
8	MTI, 2011. máj. 15.
9	Ld. A Kormány 1390/2011. (XI.18.) Korm. határozata a MÁV vasúti dolgozóinak pénzügyi ösztönzéséről. Magyar Közlöny, 2011. nov. 18. Erre vonatkozóan november 30-án Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a MÁV-Gépészet kocsijavító műhelyében egy nyilatkozatot is aláírt, amely azt is tartalmazta, hogy a szakszervezet visszavonta az évek óta érvényben lévő sztrájkfelhívást. Orbán Viktor miniszterelnök az aláírás alkalmából kiemelte: súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kormány eladta a MÁV-Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás jövedelmező üzletág. Orbán hibának nevezte azt is, hogy a MÁV-Cargo eladásakor az előző kormány lesöpörte az asztalról a jogos munkásigényeket. „Lépésről lépésre, szívós munkával nyílik esély ennek teljesítésére, a magyar kormány nem tudja egy összegben kifizetni a vasutasoknak a privatizációból járó összeget” – mondta a miniszterelnök. http://www.magyarhirlap.hu/online/a_kormany_kifizeti_a_vasutasoknak_a_mavcargo_privatizacios_bevetelet.html, 2011. nov. 30.
10	A döntésről kiadott közlemény ez alkalommal is kerülte a privatizációra való visszautalást. Helyette azt hangsúlyozta, hogy a vasutasok példásan helytálltak és a vasúti ágazat fontos. A pénzt azok is megkapták, akik időközben a MÁV-csoport más vállalataihoz vagy a GYSEV-hez kerültek. http://index.hu/gazdasag/2013/11/05/kapnak_32_ezret_a_vasutasok/
11	A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat. Sürgős eljárásban a Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűtlennek minősítette a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezetének december 22-23-i sztrájkját. Ezt követően jogellenes sztrájk szervezése miatt 29 dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató. A kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót pedig írásbeli figyelmeztetésben részesítette.
12	Uo. h) pont.
13	NG, 1997. jún. 17.
14	VG, 1997. márc. 26.
15	Boda–Neumann (1999) 54., idézi a MH, 1998. máj. 2.-i beszámolóját.