A legtöbb posztszocialista ország úgyszintén nem volt képest liberalizálni a földtulajdonlást és a földforgalmat. A korlátozások a szovjet utódállamokban és Kínában maradtak érvényben a legtovább. Oroszországban a mezőgazdasági földterület több mint 90%-a állami és helyi önkormányzati tulajdonban volt még 2019-ben is. Ukrajnában az egymást követő kormányok már többször megígérték az IMF-nek és a Világbanknak a termőföldforgalom liberalizációját, de 2018 végéig nem mertek belevágni. Egyelőre a föld ugyanolyan szétaprózódott formában van, ahogyan a szovhozok és kolhozok szétesése utáni földosztás nyomán kialakult. Üzbegisztánban a parasztok csak bérleti jogot kaptak a földre, ám ehhez egy kötelező gyapotkvóta is tartozik. Hasonló volt a rendszer Türkmenisztánban és Tádzsikisztánban is. Ha valaki nem teljesíti a kötelező állami megrendelést, attól elveszik a bérleti jogot. Lényegesen más a helyzet Kirgizisztánban, ahol 1991–95 között 262 kolhoz és 190 kolhoz földjét úgy osztották fel, hogy a helyi lakosok 99 évre, elidegeníthető fölhasználati jogot kaptak.

Kínában a mezőgazdasági (falusi) földterület még 2018-ban is a faluközösség tulajdonában volt, a bérleti jogot is csak leszármazási alapon és/vagy házasság útján lehetett megszerezni. De ez a használati jog is csak átmeneti, mert a falu vezetése rendszeres időközönként újraosztja a földeket a családok között. Mindezekből következően a föld bérlése is bizonytalan.