Nyilván nem függetlenül a kínai hatástól az óvatos reformpolitikát – melynek neve Doi Moi (kb. „megújulás” vagy „megújítás”) volt – Vietnám ugyancsak a kelet-európai összeomlás előtt kezdte el, 1986-ban. Ennek ellenére 2013-ban az állami vállalatok még mindig a GDP 40%-át adták, és jelentős arányban állami kézben voltak a bankok is (The Economist, 2013. okt. 19.). Nem járt sok sikerrel a vietnámi kormány azzal sem, amikor IPO útján kisebb részvénycsomagokat próbált értékesíteni külföldi befektetőknek 400 erre kijelölt állami cégből. Ezt a politikát 1992-től kezdve „társasággá alakítás” néven (angolul: equitisation) emlegették – gondosan ügyelve a „privatizáció” kifejezés elkerülésére.

Más források szerint 1986 és 2013 között az állami vállalatok száma Vietnámban 12 ezerről kb. 3000-re csökkent, de úgy, hogy kb. 1000 cég 100%-os állami tulajdonban maradt. Bizonyos szektorokban az állami cégek részesedése 80% felett maradt (pl. telekommunikáció, műtrágyagyártás, szénbányászat, villamosenergia-ipar, vízgazdálkodás, biztosítási szektor). 2017 elején a kormány elkötelezte magát a bankprivatizáció mellett is, feloldva a korábban külföldiek számára megszabott 30%-os felső korlátot.