Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai


2.2.1. Lymphocyták

A lymphocyták csontvelői eredetű, nyugalmi (G0) állapotban 8–10 mm méretű, erősen festődő heterokromatinnal rendelkező, kerek nagy sejtmagvú, kevés citoplazmát tartalmazó sejtek. Differenciált formában csakis egyes (B- és T-) lymphocyták felszínén mutathatók ki specifikus antigénreceptorok. Aktivációjuk eredményeképpen nagyobb, 10–12 μm nagyságú lymphoblastokká alakulnak. Ezekben a sejtekben jelentősebb arányú a citoplazma és több sejtszervecske látható. A lymphocyták számos alcsoportot foglalnak magukba, ezek morfológiailag nem, de bioszintetikus aktivitásukban (pl. plazmamembrán markereIκBen, a termelt citokinek összetételében) és feladatukban jelentősen eltérnek egymástól, melyet a következő fejezetek részletesen tárgyalnak. Főbb típusaik a B- (bursaekvivalens-függő), a T(thymusfüggő) és a természetes ölő (NK-) lymphocyták.
A B-lymphocyták az egyedüli sejtek, amelyek ellenanyagok termelésére képesek, az antigéneket (zömmel a natív antigének konformációját) felszíni immunglobulint tartalmazó B-sejt-receptorral (BCR) ismerik fel. Aktivációjuk eredményeképpen ellenanyagot szecernáló plazmasejtekké differenciálódnak. A plazmasejtek elsősorban lymphoid szervekben találhatók, sejtmagjuk excentrikusan helyezkedik el, jelentős mennyiségű durvaszemcsés endoplazmatikus retikulumot és Golgi-komplexet tartalmaznak. Két fő B-sejt-populáció különböztethető meg, a B1- és a B2-lymphocyták.
A T-lymphocyták felszíni T-sejt-receptorral (TCR) rendelkeznek, az antigéneket már feldolgozott peptidek formájában, a fő hisztokompatibilitási komplex (MHC) molekuláival együtt, sejtek felszínén ismerik fel. Két fő típusuk van, az α/β sejtek és a g/d receptorokat hordozó T-sejtek. Mindkettőnek altípusai vannak, ezek felszíni markerekben (pl. CD4, CD8) és funkcióban térnek el egymástól. Funkcionálisan segítő T-sejt (Th), citotoxikus T-sejt (Tc) és reguláló T-sejt (Treg), illetőleg ezek számos alcsoportja különíthető el. A Th-sejtek citokinek segítségével támogatják más immunsejtek működését, a Tc-sejtek elsősorban effektor ölő (killer) hatású T-sejtek, innen származik másik elnevezésük, a citotoxikus T-lymphocyta (CTL). A reguláló T-sejtek (Treg) gátolják más T-sejtek proliferációját és citokintermelését. A Th- és Treg-sejtek többsége CD4, a Tc-sejtek legtöbbje pedig CD8-molekulákat hordoz. A CD (cluster of differentiation) elnevezés (lásd Függelék 1. táblázata) sejtfelszíni differenciálódási antigéneket jelöl, melyek mintázata segítségével elvégezhető az egyes lymphocytapopulációk jellemzése és elkülönítése. A Th-sejtek „polarizáltak” és további alcsoportokra oszthatók, elsősorban a termelt citokinek természete szerint a polarizáltság végpontjai alapján Th1-, Th2- és Th17-sejteket különböztetünk meg. Egyes lymphocyták nem rendelkeznek B- és T-sejt-markerekkel, többségük citoplazmájában nagy granulumok találhatók és funkcionálisan elsősorban a természetes ölő (NK-) sejtek tartoznak ide.
Az NKT-sejtek a T-lymphocyták különleges alpopulációját képezik, melyeket invariáns TCR-receptor α-lánc jellemez, mely igen korlátozott β-lánc-repertoárral párosul, valamint NK-sejt-markerekkel rendelkeznek. Jelentős számban fordulnak elő a májban, thymusban, csontvelőben, de megtalálhatók a másodlagos nyirokszervekben és a gyulladt szövetekben. Glikolipideket ismernek fel receptorukkal, és reguláló szerepet játszanak az immunválaszban.
 

Az immunológia alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave