A hivatásos APC-k jelentősen eltérnek egymástól szöveti eloszlásukban, valamint antigén felvevő receptoraik természetében és citokintermelő képességükben. A B-lymphocyták egyedi sajátsága, hogy antigénspecifikus receptoruk révén felismerik, koncentrálják, majd internalizálják a specifikus antigént, így mintegy 100–10 000-szer kisebb koncentrációjú antigén hatékony bemutatására képesek, mint a kisebb affinitású felvevő receptorokkal rendelkező macrophagok. Mivel csak a specifikusan felismert antigén jut be a sejtbe, a sejtfelszínen az antigénből származó összes kötődni képes peptid bemutatására lehetőség nyílik. Az antigén bemutatás folyamata továbbá a B-sejt-aktivációval párhuzamosan zajlik, amit a sejtfelszíni MHC-II fehérjék és a kostimuláló molekulák expressziójának növekedése és az antigénprezentáció hatásfokának fokozódása kísér.

A vérben keringő monocyták és a testüregi és szöveti macrophagok hivatásos phagocytasejtek, melyek elsősorban a sejtes antigének, baktériumok, gombák és egyéb részecskék felvételére szakosodtak. A DC-k a macrophagokkal közös előalakokból fejlődnek, szöveti lokalizációjuk, fenotípus, antigénprezentáló és citokin termelő sajátságaik alapján azonban több alpopulációjuk különíthető el. Hasonlóan a markofágokhoz, a perifériás szövetekben letelepedő éretlen DC-k olyan sejtfelszíni receptorokat hordoznak, melyek különböző típusú molekulák (lipidek, szénhidrátok, fehérjék) felvételére képesek. A szénhidrát-felismerő receptorok, mint pl. a macrophag mannóz receptor (MMR), a különböző patogének, szénhidrát tartalmú vegyületek és glükoproteinek felvételében vesz részt, a gyors sejtfelszíni cirkulációval jellemezhető receptor az endoszómában elválik ligandumától, és így hatékony antigénfelvételt biztosít. Az ellenanyaggal vagy komplement fragmentumokkal opszonizált oldott fehérjék vagy részecskék felvételét az FcγRII és/vagy a CR3 komplement receptor közvetíti. Az FcγRII bármely IgG-hez kötött antigén felvételére képes, de az internalizált komplex receptorkomponense az endolizoszómában az antigénnel együtt lebomlik, így a sejtfelszínen csak újonnan szintetizált receptorok jelennek meg. Az apoptotikus sejtek felvételét integrinek (ανβ5), scavenger receptorok (CD36) és a hősokkfehérjéket is kötő CD91 molekula közvetíti. A DC-k aktivációját számos hatás, így gyulladásos citokinek és a TLR-okhoz kötődő specifikus ligandumok is kiválthatják. Aktiváció hatására a B-sejtekhez hasonlóan a macrophagokban és a DC-kben is nő az MHC-II-molekulák általi antigén prezentációt elősegítő intracelluláris fehérjék és a kostimuláló molekulák sejtfelszíni kifejeződése. DC-kben továbbá a csökkenő a antigénfelvevő funkció mellett változik a kemokin receptorok (CCR1, CCR5, CCR6 csökken, CCR7 nő) megjelenése, aminek hatására az aktivált, érett DC-k a szövetekből a környező nyirokcsomókba vándorolnak, ahol a szöveti környezetből felvett antigéneket a T-lymphocyták számára bemutatják. Mindezen kedvező sajátságaik alapján a DC-k az egyetlen olyan sejttípus, amely képes a naív T-lymphocyták elsődleges aktivációját kiváltani, míg a macrophagok és B-sejtek antigénbemutató funkciója elsősorban az effektor és memóriasejtek aktivációját idézi elő.