Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai

6.2.4. Memória T-sejtek

Mint említettük, a Th-, Tc- (CTL) és Treg-sejtek mellett, a T-sejt antigénaktivációja során hosszú életű memória T-sejtek is kialakulnak. A memória B-sejtekhez hasonlóan, a memória T-sejtek felszíni markerek alapján történő elkülönítése a legutóbbi ideig elég hiányos volt. Ma már azonban tudjuk, hogy a CD45 membránkötött foszfatáz molekula extracelluláris részének variációi a naív, illetve memória T-sejtek használható fenotípusos markerei. A két – naív és memória – T-lymphocyta szubpopuláció között igen valószínűen, az antigén (pl. allo-) aktiváció során közvetlen, citokinmediált kapcsolat is van, a naív T-sejtek IL-2-, a memóriasejtek IL-4-termékeikkel hatnának szinergista módon egymásra. A memória-T-sejtek citokintermelésének minőségi változása emellett arra is utal, hogy ezek a sejtek a B-sejtek még hatékonyabb aktivátorai.

Ötvenéves kor felett szervezetünkben a T-sejtek több mint 50%-a memória T-sejt. Egy adott antigénre specifikus memória T-sejtek száma 10–100-szor nagyobb, mint az adott antigénre specifikus naív T-sejteké. A memória T-sejtek antiapoptotikus fehérjéket (pl. Bcl-2) fokozott mértékben expresszálnak, mely feltehetőleg összefügg hosszabb túlélésükkel. A memória T-sejteket lassú proliferáció jellemzi, ez a ön-megújítás szintén hozzájárulhat a memória T-sejt-pool hosszú életidejéhez. A memóriasejtek fennmaradása citokinfüggő (elsősorban az IL-7-től és az IL-15-től függ), azonban nem igényel antigénfelismerést.

Funkcionális és homing tulajdonságaik alapján a memória T-sejtek két fő típusát különböztethetjük meg:

Centrális memória T-sejtek: CCR7-et és L-szelektint expresszálnak, és a nyirokcsomókba homingolnak. Önmagukban csekély effektor funkcióra képesek, de antigénnek való találkozást követően gyorsan proliferálva igen nagyszámú effektor sejtet hoznak létre.
Effektor memória T-sejtek: CCR7-et és L-szelektint nem expresszálnak, perifériás szövetekbe, elsősorban a nyálkahártyával asszociál területekre migrálnak. Antigénnel való találkozást követően gyors citokinszekrécióra (pl. interferon-γ-termelésre) képesek, de korlátozott proliferációs képesség jellemzi őket. E memória T-sejt-típus tehát a patogénekkel való ismételt találkozás során gyors válaszreakciót tesz lehetővé, ugyanakkor a kórokozók teljes felszámolásához szükség lehet a centrális memória sejtek proliferációja révén keletkező nagyobb számú effektor sejtre.

E két T-sejt-populáció néhány jellegzetességét a 6.2. táblázat foglalja össze. Meg kell azonban jegyezni, hogy abszolút memóriasejt-markerek nem léteznek, és a használt markerek is szövetspecifikusak (a táblázatban felsoroltak is elsősorban perifériás T-sejtekre vonatkoznak).

A memória T-sejtek (a B-memóriasejtekkel ellentétben) nem mennek át szomatikus mutációkon, nincs „affinitásérésük”. Noha ez az egyes T-sejtek szintjén igaz, a T-populáció szintjén kétségbe vonható, hiszen az antigén koncentrációjának csökkenésével a nagyobb affinitású T-sejteknek több esélyük van az újabb proliferációra. Érdekes jellegzetesség, hogy míg a memória T-sejteken elsősorban az LFA-1 adhéziós molekulák szintje nő, addig a memória B-sejteken, az LFA-1 partnermolekulájának, az ICAM-1-nak az expressziója fokozódik nagymértékben.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero