Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai


8.6. Idiotípus-reguláció, idiotípus-hálózat

Az immunválasz során létrejövő antitest és TCR diverzitás hihetetlenül nagy, az egészséges felnőtt immunrendszerben mintegy 5X1013 különböző antitest és 1018 különböző TCR specificitás jön létre. Minthogy ezen óriási repertoár jelentős része nem, vagy nem jelentős mértékben fejeződik ki a thymusban lezajló érés során, ezekkel szemben nem alakulhat ki autotolerancia. Ennek következtében a variábilis régió (paratop, CDR) szegmentjei mint antigének (idiotípusok) jelennek meg a szervezetben. 1973-ban Niels Jerne közzétette nagyhatású elméletét arról, hogy a szervezet antiidiotípus antitesteket termel.
Az antiidiotípus antitestek variábilis régióiban levő antigének ellen újra antitestek (anti-antiidiotípusok) jönnek létre, és így tovább. Az antiidiotípus antitestek térbeli komplementaritás elve alapján illeszkednek az eredeti (idiotípust hordozó) antitest antigénkötő helyéhez hasonlóan magához az antigénhez. Az antiidiotípus antitestvariábilis régiója tehát antigénszerű. Így egy olyan hálózat alakul ki (8.5. ábra), melyben lehetőség van arra, hogy minden második elem hasonló epitópokat (idiotópokat) tartalmazzon, illetve hasonló antitest-specificitással rendelkezzen. Az első antitest, így egy (B- és Th-sejt) önszabályozó hálózatot aktivál, az „antigén” szerepű antitest aktiválja a következő „antitest” szerepű elemet, mely ismét a következőt, amely idiotípusai között újra lehetnek „első antitest” szerűek. Így a hálózat kezdi korlátozni magát, egyre kisebb mennyiségű újabb antitest képződik. Elvileg hasonló a helyzet a TCR αβ- és γδ-láncainak variábilis régióival. Az idiotípus-antiidiotípus hálózat egymással kölcsönhatásban levő B- és Th-sejtek komplex hálózatát jelenti, amely egyaránt serkentheti, vagy gátolhatja az immunológiai aktivációt. A hálózati modell egyik legfontosabb központi elve, hogy az antiidiotípus antitest (második antitest) – amely egy antitest (első antitest) CDR-jében levő idiotóppal reagál –, hasonlóságot mutat az eredeti epitóppal, így az eredeti antigéndetermináns belső képmása. Ezt az elméletet tények támasztják alá, monoklonális paraproteinek elleni „második és harmadik antitest”-jellegű antiidiotípus antitesteket már korábban is kimutattak, a detektálási technikák javulásával pedig a közelmúltban a normális immunválasz során is azonosítottak antiidiotípus antitesteket. Az idiotípus hálózatnak nagy jelentősége van abban, hogy immunrendszer memóriasejtjei a második antitest jelenlétében a „belső képmás” révén az eredeti antigén eltűnése után is kicsi, de fenntartó értékű izgalomban maradnak, és az „igazi” antigén újbóli megjelenése után gyorsan tudnak arra reagálni.
Az idiotípus-hálózat létére utaló bizonyíték, hogy az autoimmun pajzsmirigybetegség egyik fajtájában a thyreoideastimuláló hormon (TSH) elleni autoantitest elleni antiidiotípus antitest TSH-szerűen viselkedik, és kötődik a TSH receptorhoz.
Az idiotípus-hálózat központi szerepéről és egy-egy adott idiotípus hálózat méretéről ma megoszlanak a vélemények, annyi azonban bizonyos, hogy ennek a rendszernek szerepe van az immunválasz szabályozásában (pl. immun homunculus, 11.1.4. fejezet). Bizonyítékok vannak az idiotípus specifikus Th-sejtek létezéséről, és az idiotípus (antitest, Th) keresztreakcióknak jelentőséget tulajdonítanak bizonyos autoimmun betegségekben is.
 
8.5. ábra. Antiidiotípus antitestekAz első antitest antigénfelismerő régiójában található egyedi antigének (idiotópok) ellen antiidiotípus (második antitest, anti-id) antitestek termelődnek. Az anti-id egyedi idiotópjai ellen anti-anti-id (harmadik antitest) jön létre. Az eredeti antigén (Ag) a 2. antitest (anti-id), az első antitest idiotópja pedig a harmadikéra hasonlít.
 

Az immunológia alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave