Az immunológia alapjai
10.1.2.5. Reguláló T-sejtek
-
Tudománytörténeti szempontból különösen érdekes és tanulságos lehet a reguláló T-sejtek története (lásd még 6. és 8. fejezetek). Az 1970-es években általánosan elfogadott volt a nézet, mely szerint az immunrendszer részét képezik a helper és citotoxikus T-lymphocyták mellett a szuppresszor T-sejtek is. A későbbiekben a szuppresszor T-sejtek létezését az immunológia évtizedekre elvetette, s csak a közelmúltban igazolódott egyértelműen a reguláló funkciójú T-sejtek létezése. Az alapvető áttörést a kérdésben azok a kísérletek jelentették, melyekben a thymust újszülött egerekből eltávolítva autoimmun tünetegyüttest figyeltek meg. Ezekből az állatokból hiányzott ugyanis az a thymus eredetű reguláló T-sejt-populáció, melyről utóbb kiderült, hogy a perifériás immuntolerancia fenntartásában kulcsfontosságú.
-
A reguláló T-sejtek képesek autoreaktív sejtek működését (citokin termelését és proliferációját) gátolni, ezt az aktivitásukat szuppressziónak nevezzük. Az egyik legismertebb populációjuk a természetes reguláló sejtek (natTreg) csoportja. Ezek mind CD4, mind CD25 (IL-2R alfa-lánc) molekulát hordoznak a felszínükön, az utóbbit nagy számban expresszálják a felszínükön. A thymusban a viszonylag nagy, a negatív szelekciót kiváltó aviditásnál alig alacsonyabb kötőerővel kapcsolódnak a thymus antigénbemutató sejtjein a saját MHC–saját peptid komplexhez. Feltehetőleg ennek a viszonylag magas köztes aviditásnak köszönhetik túlélésüket, és azt, hogy a FoxP3 transzkripciós faktor expressziója következik be bennük. Egy ritka, monogénes autoimmun megbetegedés jelentkezik a FoxP3 gén mutációjakor, ez igazolja a FoxP3 és a természetes reguláló T-sejtek szerepét az immuntolerancia fenntartásában. Ez a humán megbetegedés az IPEX szindróma (immundiszreguláció, poliendocrinopathia, enteropathia, X-hez kötött), melynek megfelelője a FoxP3-hiányos, autoimmun tüneteket mutató scurfy egér.
-
További reguláló T-sejt-típus a Th3-sejtek csoportja. Ezeket a sejteket IL-4, IL-10 és TGF-β-termelés jellemzi, mely utóbbi különbözteti meg őket markánsan a Th2-sejtektől.
-
A Tr1-sejtek IL-10-et és TGFβ-t termelnek, de IL-4-et nem, és in vitro magas IL-10 koncentráció mellett fenntarthatók.
-
Az NKT-sejtek α/β TCR-rel rendelkeznek, mely invariáns α-láncot tartalmaz (Vα24–JαQ), s ez preferenciálisan kapcsolódik bizonyos Vβ-láncokhoz. Az NKT-sejtek a patogénekben gyakran előforduló, α-galaktozil-ceramiddal rokon glikolipideket ismerik fel. Az α-galaktozil-ceramid a CD1d-molekulához kapcsolódva prezentálódik az NKT-sejtek számára, és indukálja az NKT-sejt általi sejtpusztítást (killing) és citokinszekréciót. Bizonyos emlősben előforduló antigének, pl. az izoglobotrihexozilceramid és a bakteriális glikoszfingolipid antigének szerkezetileg hasonlóak az α-galaktozil-ceramidhoz, így képesek az NKT-sejtek stimulációjára. Az NKT-sejtek nemcsak a veleszületett immunitásban (a tumor és baktériumsejtek elleni immunvédelemben) játszanak szerepet, hanem az autoimmun megbetegedések esetében is felvetődik szabályozó szerepük. Antigént kötve az NKT killer aktivitása megnő és nagy mennyiségű IL-4-et, IFNγ-t, TGFβ-t és IL-10-et termelve gyulladásos sejteket aktivál.
-
Ezzel szemben a CD8+ szuppresszor T-sejtek a primer immunválasz során differenciálódnak effektor sejtekké, ezért a szekunder immunválaszban és az immunológiai memóriában játszanak szerepet. Amikor a T-sejtek először találkoznak antigénjükkel és aktiválódnak, korán megjelenik rajtuk egy saját peptidkészlet, melyet egérben a Qa1-molekula prezentál. Emberben az aktivált sejtek egy része a HLA-E molekulát expresszálja. A Qa1–saját peptid komplex a közepes erősségű TCR–MHC/peptid kapcsolódás eredményeként jelenik meg. A T-sejtek felszínén megjelenő Qa1–saját peptid komplexeket a α/β TCR-rel rendelkező reguláló CD8+ T-sejtek ismerik fel, melyek ennek hatására végrehajtó sejtekké differenciálódnak, és gátolják az összes ugyanilyen Qa1–peptid komplexet expresszáló, közepes kötőerősségű aktivált T-sejtet a szekunder immunválasz során.
Tartalomjegyzék
- Az immunológia alapjai
- Impresszum
- Előszó
- Előszó a második kiadáshoz
- Immunológiai alapfogalmak, sejtek, molekulák
- 1. Az immunológiai működés sajátosságai, immunológiai alapfogalmak
- 1.1. Az immungenom és jellegzetességei, az immungenomika
- 1.2. Az immunológia mint tudomány definíciója, biológiai, orvosi és laboratóriumi megközelítései
- 1.3. Az immunológia fő tudományos kérdései
- 1.4. Az immunválasz legfőbb alapfogalmainak rövid áttekintése
- 1.5. Elsődleges és másodlagos immunválasz, az immunválasz fő szakaszai
- 1.6. Az immunválasz két összefüggő része, a természetes és szerzett immunválasz
- 1.7. Az immunválasz legfontosabb jellegzetességei
- 1.8. Az immunválasz törzsfejlődésének főbb jellegzetességei
- 1.1. Az immungenom és jellegzetességei, az immungenomika
- 2. Az immunrendszer sejtjei és szervei
- 1. Az immunológiai működés sajátosságai, immunológiai alapfogalmak
- A veleszületett/természetes immunitás
- 3. Természetes immunitás
- 3.1. Az immunrendszer sejtjeinek vándorlása, az adhéziós molekulák szerepe az immunválasz során
- 3.2. Az Fc-receptorok
- 3.2.1. Fc-receptorok osztályozása és szerkezete
- 3.2.2. A járulékos sejtek Fc-receptorai és működésük
- 3.2.3. Fc-receptorok által kiváltott fagocitózis
- 3.2.4. Fcγ-receptor által kiváltott természetes ölő sejt (NK) aktiválás
- 3.2.5. A nagy affinitású Fcε-receptor által kiváltott aktiváló hatás
- 3.2.6. Az immunglobulinok transzportjában szerepet játszó Fc-receptorok
- 3.2.1. Fc-receptorok osztályozása és szerkezete
- 3.3. Phagocytasejtek, fagocitózis
- Történeti háttér
- 3.3.1. phagocytasejtek
- 3.3.2. A fagocitózis folyamata
- 3.3.2.1. Kemotaxis, a felveendő anyag „közelkerülése”
- 3.3.2.2. Abszorbció, a felveendő anyag megkötése, phagocytareceptorok
- 3.3.2.3. Membránaktiváció és fagocitózisiniciálás
- 3.3.2.4. Fagoszóma-lizoszóma állapot
- 3.3.2.5. Intravezikuláris „killing”
- 3.3.2.6. A felvett anyag lebontása, az aktivációs és degradációs termékek kibocsátása
- 3.3.2.1. Kemotaxis, a felveendő anyag „közelkerülése”
- 3.3.3. A fagocitózis szabályozása
- 3.3.4. A patogének stratégiái a megsemmisítés elkerülésére
- 3.3.5. A phagocytarendszer kóros állapotai (defektusai)
- Történeti háttér
- 3.4. Citokinek, citokinreceptorok
- 3.5. A komplementrendszer felépítése és aktivációja
- 3.5.1. Nevezéktan
- 3.5.2. Komplementaktiváció
- 3.5.3. A komplementaktivációt szabályozó mechanizmusok
- 3.5.4. A komplementreceptorok
- 3.5.5. A komplementfehérjék termelése
- 3.5.6. Komplementgenetika
- 3.5.7. A komplementrendszer működésének biológiai hatásai
- 3.5.7.1. Fertőzésekkel szemben nyújtott védelem
- 3.5.7.2. Opszonizáció és a fagocitózis fokozása komplement által
- 3.5.7.3. A gyulladásos válasz szabályozása a komplement révén
- 3.5.7.4. Komplementmediált lízis
- 3.5.7.5. Az antitestválasz beindításában játszott szerep
- 3.5.7.6. A megváltozott saját védelme: A komplement hatása az immunkomplexek méretére és az apoptotikus testekre
- 3.5.7.7. A komplementrendszer és más plazma-enzimrendszerek hálózati kapcsolatai
- 3.5.7.1. Fertőzésekkel szemben nyújtott védelem
- 3.5.1. Nevezéktan
- 3.6. Fő hisztokompatibilitási génkomplex (MHC)
- 3.6.1. A fő hisztokompatibilitási génkomplex és fehérjetermékeinek általános jellemzői
- 3.6.2. A klasszikus mhc-fehérjék jellegzetességei
- 3.6.3. AZ MHC-gének szerveződése
- 3.6.3.1. Az emberi MHC-I-gének
- 3.6.3.2. Az emberi MHC-II-gének
- 3.6.3.3. Az emberi MHC-III-gének
- 3.6.3.4. A klasszikus MHC-gének sokféleségének mértéke és jelentősége
- 3.6.3.5. Egér MHC-gének
- 3.6.5.6. Az MHC-gének bioszintézise és szabályozása
- 3.6.5.7. Az MHC- és KIR-molekulák polimorfizmusának genetikai és funkcionális összefüggése
- 3.6.5.8. Az MHC komplexen kívül kódolt MHC-szerű gének és molekulák
- 3.6.3.1. Az emberi MHC-I-gének
- 3.6.1. A fő hisztokompatibilitási génkomplex és fehérjetermékeinek általános jellemzői
- 3.7. A természetes immunválasz
- 3. Természetes immunitás
- A szerzett/adaptív immunválasz
- 4. Szerzett immunitás
- 4.1. Ellenanyagok
- 4.2. T-sejt-receptor (TCR)
- 4.3. Immunglobulin és T-sejt-receptor (TCR) gének
- 4.3.1. Az immunglobulin gének genomikus szerveződése
- 4.3.2. A TCR-gének genomikus szerveződése
- 4.3.3. Az immunglobulin gének átrendeződése
- 4.3.4. A TCR-gének átrendeződése
- 4.3.5. RAG-1-, RAG-2-rekombinázok
- 4.3.6. Az immunglobulin és TCR-géndiverzitás eredete, T- és B-sejt-repertoár
- 4.3.7. Immunglobulin-allotípusok
- 4.3.1. Az immunglobulin gének genomikus szerveződése
- 4.4. Immunglobulinok expressziója és termelődése
- 4.4.1. Receptorátszerkesztés
- 4.4.2. Az immunglobulin szekréciós formájának előállítása
- 4.4.3. Izotípusváltás (nehézlánc-osztályváltás)
- 4.4.4. A szomatikus hipermutáció
- 4.4.5. AID és „error prone” DNS-polimerázok
- 4.4.6. Receptorrevízió
- 4.4.7. Az ellenanyag-termelés transzkripciós szabályozása
- 4.4.8. Az immunglobulin-mRNS metabolizmusának szabályozása
- 4.4.9. Immunglobulin-transzláció, láncok kapcsolódása és glikoziláció
- 4.4.1. Receptorátszerkesztés
- 4.5. Hibridomák és a monoklonális ellenanyagok
- 4.6. Terápiás célokra alkalmazott monoklonális antitestek
- 5. Antigénfeldolgozás és -bemutatás
- 5.1. Antigének
- 5.2. Az antigénbemutatás két útja
- 5.3. Endogén antigénfeldolgozás – antigénbemutatás MHC-I-molekulák által
- 5.4. Exogén antigénfeldolgozás – antigénbemutatás MHC-II-molekulák által
- 5.5. Az MHC háttér „restrikciójának” molekuláris értelmezése
- 5.6. A CD1-molekulák szerepe az antigénbemutatásban
- 5.1. Antigének
- 6. T-lymphocyták fejlődése és aktivációja, a sejtközvetített immunválasz
- 7. A B-lymphocyták aktivációja, a humorális immunválasz
- 7.1. A B-sejtek aktivációja
- 7.2. A humorális immunválasz
- 4. Szerzett immunitás
- Az immunválasz szabályozása
- 8. Szabályozási folyamatok az immunválaszban
- 8.1. Általános szabályozási jellegzetességek az immunválaszban
- 8.2. Kostimulációs hatások szabályozási szerepe
- 8.3. T-sejt-függő serkentés és gátlás
- 8.4. Az antigén hatása az immunválaszra
- 8.6. Idiotípus-reguláció, idiotípus-hálózat
- 8.7. Az immunrendszer homeosztázis-kontroll mechanizmusa
- 8.8. A triptofánlebontás, IDO, kinureninek
- 8.9. A gyulladásos reakció befejezése
- 8.10. A gyulladást követő T-sejt-pusztulás mechanizmusa
- 8.1. Általános szabályozási jellegzetességek az immunválaszban
- 9. Az immun- és a neuroendokrin rendszerek kapcsolata
- 10. Immuntolerancia
- 11. Az immunológiai homunculus és az „immunignorancia”
- 12. Az egészséges immunválasz folyamatának összefoglaló áttekintése
- 8. Szabályozási folyamatok az immunválaszban
- Bevezetés a klinikai immunológiába
- 13. A klinikai immunológia alap- és speciális kérdései
- 13.1. Túlérzékenységi reakciótípusok
- 13.2. Azonnali túlérzékenység, az allergiás immunválasz
- 13.3. Akutfázis-reakció és gyulladás
- 13.4. A szervezet antimikrobiális védekezése
- 13.4.1. Az antimikrobiális védekezés alapvető sajátságai
- 13.4.2. Az antimikrobiális immunválasz fázisai
- 13.4.3. Immunológiai folyamatok az extracelluláris baktériumokkal és toxinjaikkal szemben
- 13.4.3.1. Természetes immunválasz szerepe az antimikrobiális immunválaszban
- 13.4.3.2. A mintázatfelismerő receptorok szerepe az antimikrobiális immunitásban
- 13.4.3.3. A szepszis
- 13.4.3.4 Legfontosabb szepszis-mediátorok
- 13.4.3.5. Mikrobiális szuperantigének
- 13.4.3.6. Adaptív immunválasz extracelluláris baktériumokkal szemben
- 13.4.3.7. Az extracelluláris baktériumok túlélési stratégiái
- 13.4.3.1. Természetes immunválasz szerepe az antimikrobiális immunválaszban
- 13.4.4. Immunológiai folyamatok intracelluláris baktériumokkal szemben
- 13.4.5. Immunológiai folyamatok a vírusok ellen
- 13.4.6. Dendritikus sejtek szerepe az antibakteriális, antivirális immunválaszban
- 13.4.7. Immunológiai folyamatok gombás fertőzésekkel szemben
- 13.4.8. Immunológiai folyamatok parazitafertőzésekkel szemben
- 13.4.9. A Treg-sejtek szerepe az antimikrobiális immunitásban
- 13.4.10. Az antimikrobiális védekezés különböző kimenetelei
- 13.4.1. Az antimikrobiális védekezés alapvető sajátságai
- 13.5. A tumorimmunológia alapjai
- 13.6. A szervátültetés és a graft versus host reakció immunológiai háttere
- 13.7. Immunológiai párbeszéd az anya és a magzat között
- 13.8. Autoimmunitás
- 13.9. Immunhiányok
- 13.10. Immunizálás és oltóanyagok
- 14. A legelterjedtebb immunológiai módszerek elve
- 14.1. CD-markerek vizsgálata
- 14.2. A vér sejtes összetétele
- 14.3. HLA-tipizálás szerológiai és molekuláris biológiai módszerekkel
- 14.4. Malignus hematológiai kórképek molekuláris genetikai diagnosztikája a génátrendeződés vizsgálatával
- 14.5. Immunglobulinok mennyiségi, minőségi vizsgálata és izolálása
- 14.6. Specifikus ellenanyagok kimutatása és meghatározása
- 14.7. A celluláris citotoxicitási aktivitás meghatározása (CMC, NK-sejt-aktivitás és ADCC reakció)
- 14.8. A bőrpróbák az immunreaktivitás vizsgálatában
- 14.9. Lymphocytaproliferációs tesztek szerepe az immunreaktivitás vizsgálatában
- 14.10. B- és T-sejtek számának meghatározása
- 14.11. Keringő antigén–antitest komplex (immunkomplex) meghatározás fizikokémiai, immunkémiai és biológiai eljárásokkal
- 14.12. Hibridomák és monoklonális antitestek
- 14.13. Fc- és komplementreceptorok kimutatása
- 14.14. Citokinek mérése immunkémiai, molekuláris biológiai és biológiai módszerekkel
- 14.15. A komplementrendszer funkcionális és immunkémiai vizsgálata
- 14.16. A phagocyták aktivitása, a fagocitózis mérése
- 14.17. A gyulladásos reakciók laboratóriumi mérése
- 14.18. Granuloma-modellek
- 14.19. Összes és allergénspecifikus IgE mérése
- 14.20. Lymphocyta- és monocytaizolálás
- 14.21. Polimeráz láncreakció (PCR)
- 14.22. Immunhisztokémia
- 14.23. Természetes ellenanyagok mérése
- 14.24. Immunizálás
- 14.25. Vakcináció
- 14.26. Small interfering (si)RNS – RNS-interferencia (RNAi)
- 14.27. Microarray módszerek
- 14.28. SNP-genotipizálás
- 14.1. CD-markerek vizsgálata
- 13. A klinikai immunológia alap- és speciális kérdései
- Függelék
- Rövidítések jegyzéke
- Értelmező szótár
- Tárgymutató
Kiadó: Semmelweis Kiadó
Online megjelenés éve: 2026
ISBN: 978 963 331 710 5
Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.
Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//
BibTeXEndNoteMendeleyZotero