1.7. Az immunválasz legfontosabb jellegzetességei

1. Az immunválasz antigénspecifikus. Az immunválasz egésze, az immunrendszer felismerési-aktiválási-megsemmisítési reakciója rendkívül specifikus (fajlagos) az idegenként felismert anyagra, annak egyes részeire, antigéndeterminánsaira, azaz epitópjaira. A fajlagosság természetesen csak a válasz egészére jellemző és nem jelenti azt, hogy egy adott antigénre az adott immunválasz minden eleme és mozzanata specifikus, hiszen az immunválasz természetes (nem antigénspecifikus) és szerzett (antigénspecifikus) elemekből tevődik össze.
2. Az immunválaszt nagyon jelentős diverzitás – sokféleség – jellemzi. Ennek sejtes (klonális) és molekuláris hátterét a génátrendeződéssel és szomatikus mutációk sorozatával létrejött lymphocyta antigénreceptor-„repertoár” biztosítja (lásd 4.3. fejezet). Ez a választék az egyed szintjén, az antigén megjelenése előtt, attól független módon alakul ki. A diverzitás része a genetikailag meghatározott, de a populációban igen sokféle MHC (fő hisztokompatibilitási komplex) haplotípus is. A haplotípus egy adott kromoszómán található, szorosan kapcsolt allélek együttese, melyek egységként öröklődnek.
3. Szemben a korábbi „instrukciós” elmélettel, ma már elfogadott, hogy az immunválasz egyik legalapvetőbb jellegzetessége a szelektivitás, tehát az a mozzanat, mely során az antigén „válogat” az immunrendszer antigénreceptor-„választéka” közül (1.2. ábra). Tehát nem az antigén „alakítja ki” a „komplementer” felismerő elemet, hanem az már az antigén megjelenése előtt elkészül. Az antigén ebből a gazdag készletből (repertoár) választja ki azokat a sejteket, amelyek felszíni antigénreceptoruk révén a leginkább specifikusak és legérzékenyebb reakcióra képesek az adott antigénnel.
   A „kiválasztás” a kiválasztott sejtek klonális aktivációját és jelentős számbeli gyarapodását idézi elő. Az antigén irányította szelektív aktiváció, az immunválasz egyik alapvető, bár nem kizárólagos mozzanata, hiszen ma már egyértelmű, hogy az ép immunrendszer csak arra az antigénre, és arra is olyan módon és mértékben reagál, ami a szervezet épségének fenntartása érdekében szükséges (lásd 11. fejezet).
4. Az immunválasz érzékeny. Az immunrendszer rendkívül kis mennyiségű (esetleg csak konformációjában eltérő) antigén (esetenként néhány molekula) megjelenésére is reagál, tehát a specificitás érzékenységgel párosul. Az immunválasz érzékenységét biológiailag nagyon fontos lineárisan vagy exponenciálisan erősítő, jelfokozó mechanizmusok alakítják ki (1.3. ábra). Az immunrendszer szerveződése olyan, hogy az antigénspecifikus felismerést és az érzékenységet biztosító szerkezeti elemek szoros strukturális és funkcionális kapcsolatban állnak egymással.
5. Az immunválasz memóriával rendelkezik. Az immunrendszer „emlékezik”: a már egyszer „felismert” és egy megfelelő (elsődleges) immunválaszban „részesített” antigénre másodszor (és minden további találkozáskor) gyorsabb és hatékonyabb választ ad. Az immunmemória minőségi és mennyiségi értelemben is érvényesül az immunválasz során, tehát az antigén ismételt megjelenésekor nemcsak fokozott mértékű, hanem általában más típusú effektor válasz jön létre. Az immunválasz során jellegzetes sejtfelszíni markerek segítségével, fenotípusosan megkülönböztethető, hosszú életű memóriasejtek jelennek meg (1.4. ábra).
6. Az immunrendszer önszabályozó, az immunválasz különböző szakaszaiban pozitív és negatív hatások érvényesülnek. A szabályzandó sejtektől, illetve azok eltérő aktíváltsági vagy/és differenciáltsági állapotától függően gyakran ugyanazon sejtek serkentő, illetve gátló hatásúak lehetnek (lásd még 8. fejezet).

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1358azia_155/#m1358azia_155 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1358azia_155/#m1358azia_155)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1358azia_155/#m1358azia_155)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

1.2. ábra. Az immunválasz instrukciós és szelekciós elmélete

A korábbi instrukciós teória szerint az antigén alakítja ki a válaszoló sejt antigénspecifikus felszínét. Az újabb szelekciós elképzelés alapján az antigén megjelenése előtt létrejön egy válaszoló sejtkészlet, és az antigén ezek közül választja ki (majd aktiválja) a specifikus antigénreceptort hordozó lymphocytát. A szelekciós teória áll közelebb a valósághoz

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1358azia_158/#m1358azia_158 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1358azia_158/#m1358azia_158)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1358azia_158/#m1358azia_158)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

1.3. ábra. Az immunválasz érzékenységének oka

Az antigénspecifikus lymphocyta antigénreceptorával felismeri az antigént, ennek eredményeképpen a specifikus receptort hordozó sejt (példánkban a 3.) osztódik és száma exponenciálisan emelkedik. Így hamarosan a különféle segítő mechanizmusok segítségével a specifikus immunválaszt képviselő sejtek száma megnő és ez biztosítja az adott immunválasz érzékenységét.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1358azia_161/#m1358azia_161 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1358azia_161/#m1358azia_161)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1358azia_161/#m1358azia_161)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

1.4. ábra. Az immunmemória sejtes sémája

Az osztódó lymhocyták kisebbik része nem vesz közvetlenül részt az eseményekben, hanem hosszú életű sejtként nyugvó állapotba kerül. Emiatt az időben esetleg távoleső következő antigénhatásra a szervezet már gyorsabban képes reagálni, a memóriasejtek aktiválódnak. Ennek ereményeképpen ismét kisebb számban újabb memóriasejtek keletkeznek.

 

Az említett jellegzetességek érvényesülése jól követhető az elsődleges és másodlagos immunválasz során (1.5. ábra). Az elsődleges és másodlagos immunválasz amplitúdója és kinetikája jelentős mértékben eltér egymástól, az antigén ismételt adásakor nagyobb és gyorsabban megjelenő immunválasz mérhető (memória). Ugyanakkor a válasz szelektív és specifikus, hiszen az eredeti (A) antigén másodszori adásával egyidőben adott másik (B) antigénre ismét csak elsődleges immunválasz regisztrálható.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1358azia_165/#m1358azia_165 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1358azia_165/#m1358azia_165)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1358azia_165/#m1358azia_165)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

1.5. ábra. Elsődleges és másodlagos immunválasz

Az elsődleges (primer) immunválasz hosszabb idő alatt alakul ki és kisebb intenzítású, a másodlagos (szekunder) válasz gyorsabb és erőteljesebb. A válasz antigénspecifikus, hiszen a másodszor adott (A) antigénnel együtt először adott eltérő (B) antigénre a szervezet elsődleges immunreakcióval felel.

 

Tartalomjegyzék

• Az immunológia alapjai
• Impresszum
• Előszó
• Előszó a második kiadáshoz
• chevron_rightImmunológiai alapfogalmak, sejtek, molekulák
  • chevron_right1. Az immunológiai működés sajátosságai, immunológiai alapfogalmak
    • 1.1. Az immungenom és jellegzetességei, az immungenomika
    • 1.2. Az immunológia mint tudomány definíciója, biológiai, orvosi és laboratóriumi megközelítései
    • 1.3. Az immunológia fő tudományos kérdései
    • 1.4. Az immunválasz legfőbb alapfogalmainak rövid áttekintése
    • 1.5. Elsődleges és másodlagos immunválasz, az immunválasz fő szakaszai
    • 1.6. Az immunválasz két összefüggő része, a természetes és szerzett immunválasz
    • 1.7. Az immunválasz legfontosabb jellegzetességei
    • 1.8. Az immunválasz törzsfejlődésének főbb jellegzetességei
  • chevron_right2. Az immunrendszer sejtjei és szervei
    • Történeti háttér
    • 2.1. Őssejtek és elődsejtek az immunrendszerben
    • chevron_right2.2. Az immunválaszban szereplő legfőbb sejtek
      • 2.2.1. Lymphocyták
      • 2.2.2. Mononukleáris phagocytasejtek
      • 2.2.3. Dendritikus sejtek
      • 2.2.4. Granulocyták
      • 2.2.5. Myeloid szuppresszor sejtek
    • chevron_right2.3. Az immunválaszban szereplő szervek
      • chevron_right2.3.1. Elsődleges nyirokszervek
        • 2.3.1.1. Csontvelő
        • 2.3.1.2. Thymus
      • chevron_right2.3.2. Másodlagos nyirokszervek
        • 2.3.2.1. Nyirok és nyirokcsomó
        • 2.3.2.2. Lép
        • 2.3.2.3. Nyálkahártyával kapcsolódó immunrendszer (MALT)
        • 2.3.2.4. Bőrrel kapcsolódó immunrendszer (SALT-SIS)
        • 2.3.2.5. Kóros körülmények között megjelenő másodlagos nyirokszövetek
        • 2.3.2.6. Immunprivilegizált szervek (szem, gonadok, agy)
• chevron_rightA veleszületett/természetes immunitás
  • chevron_right3. Természetes immunitás
    • chevron_right3.1. Az immunrendszer sejtjeinek vándorlása, az adhéziós molekulák szerepe az immunválasz során
      • Történeti háttér
      • 3.1.1. Sejtvándorlás és „homing”
      • chevron_right3.1.2. Adhéziós fehérjék és szerepük a sejtvándorlásban
        • 3.1.2.1. Immunglobulin géncsaládba tartozó adhéziós fehérjék
        • 3.1.2.2. Integrinek
        • 3.1.2.3. Szelektinek
        • 3.1.2.4. Kadherinek
        • 3.1.2.5. CD44
        • 3.1.2.6. A kemokinek és receptoraik
      • chevron_right3.1.3. Az adhéziós kölcsönhatás és a sejtszintű aktiváció
        • 3.1.3.1. Gördülés
        • 3.1.3.2. Szoros adhézió
        • 3.1.3.3. Endothelen történő áthatolás: a fehérvérsejtek kilépése a „magas endothelialis venulák” falán át
        • 3.1.3.4. Az extravazáció révén az érpályából kijutott sejtek vándorlása a szövetekben a kemokinek irányító hatása alatt
    • chevron_right3.2. Az Fc-receptorok
      • 3.2.1. Fc-receptorok osztályozása és szerkezete
      • 3.2.2. A járulékos sejtek Fc-receptorai és működésük
      • 3.2.3. Fc-receptorok által kiváltott fagocitózis
      • 3.2.4. Fcγ-receptor által kiváltott természetes ölő sejt (NK) aktiválás
      • 3.2.5. A nagy affinitású Fcε-receptor által kiváltott aktiváló hatás
      • chevron_right3.2.6. Az immunglobulinok transzportjában szerepet játszó Fc-receptorok
        • 3.2.6.1. Az IgA és IgM szekrécióját biztosító polimer immunglobulin receptor (pIgR)
        • 3.2.6.2. A neonatalis Fc-receptor (FcRn) szerepe az IgG-transzportban és katabolizmusban
    • chevron_right3.3. Phagocytasejtek, fagocitózis
      • Történeti háttér
      • chevron_right3.3.1. phagocytasejtek
        • 3.3.1.1. Mononukleáris phagocytasejtek
        • 3.3.1.2. Polimorfonukleáris phagocytasejtek
      • chevron_right3.3.2. A fagocitózis folyamata
        • 3.3.2.1. Kemotaxis, a felveendő anyag „közelkerülése”
        • 3.3.2.2. Abszorbció, a felveendő anyag megkötése, phagocytareceptorok
        • 3.3.2.3. Membránaktiváció és fagocitózisiniciálás
        • 3.3.2.4. Fagoszóma-lizoszóma állapot
        • 3.3.2.5. Intravezikuláris „killing”
        • 3.3.2.6. A felvett anyag lebontása, az aktivációs és degradációs termékek kibocsátása
      • 3.3.3. A fagocitózis szabályozása
      • 3.3.4. A patogének stratégiái a megsemmisítés elkerülésére
      • 3.3.5. A phagocytarendszer kóros állapotai (defektusai)
    • chevron_right3.4. Citokinek, citokinreceptorok
      • 3.4.1. A citokinek általános tulajdonságai
      • 3.4.2. A citokinek szerkezeti felosztása
      • chevron_right3.4.3. A citokinek funkciói
        • 3.4.3.1. Antigénprezentáló sejtek által termelt citokinek
        • 3.4.3.2. Adaptív immunválaszra ható citokinek
        • 3.4.3.3. Antiinflammatorikus citokinek
        • 3.4.3.4. Haematopoesisre ható citokinek
        • 3.4.3.5. T-helper lymphocyta eredetű citokinek
        • 3.4.3.6. Kemokinek
      • chevron_right3.4.4. Citokinreceptorok, szignál transzdukció
        • 3.4.4.1. Citokinreceptorok és asszociált molekulák
        • 3.4.4.2. Jelátvitel citokinreceptorokon
        • 3.4.4.3. A jelátvitel negatív szabályozása
      • 3.4.5. Citokin génpolimorfizmusok
      • 3.4.6. Citokinantagonisták és inhibitorok
    • chevron_right3.5. A komplementrendszer felépítése és aktivációja
      • 3.5.1. Nevezéktan
      • chevron_right3.5.2. Komplementaktiváció
        • 3.5.2.1. A komplementaktivációs útvonalak központi molekulája: a C3
        • 3.5.2.2. A komplementaktiváció alternatív útja
        • 3.5.2.3. A komplementaktiváció klasszikus útja
        • 3.5.2.4. A komplementaktiváció lektin-útja
        • 3.5.2.5. A komplementaktiváció terminális (vagy litikus) útja
      • chevron_right3.5.3. A komplementaktivációt szabályozó mechanizmusok
        • 3.5.3.1. A C3-konvertáz komplex kialakulásának és működésének szabályozása
        • 3.5.3.2. A litikus utat szabályozó mechanizmusok
      • 3.5.4. A komplementreceptorok
      • 3.5.5. A komplementfehérjék termelése
      • 3.5.6. Komplementgenetika
      • chevron_right3.5.7. A komplementrendszer működésének biológiai hatásai
        • 3.5.7.1. Fertőzésekkel szemben nyújtott védelem
        • 3.5.7.2. Opszonizáció és a fagocitózis fokozása komplement által
        • 3.5.7.3. A gyulladásos válasz szabályozása a komplement révén
        • 3.5.7.4. Komplementmediált lízis
        • 3.5.7.5. Az antitestválasz beindításában játszott szerep
        • 3.5.7.6. A megváltozott saját védelme: A komplement hatása az immunkomplexek méretére és az apoptotikus testekre
        • 3.5.7.7. A komplementrendszer és más plazma-enzimrendszerek hálózati kapcsolatai
    • chevron_right3.6. Fő hisztokompatibilitási génkomplex (MHC)
      • 3.6.1. A fő hisztokompatibilitási génkomplex és fehérjetermékeinek általános jellemzői
      • chevron_right3.6.2. A klasszikus mhc-fehérjék jellegzetességei
        • 3.6.2.1. Az MHC-I-molekulák szerkezete
        • 3.6.2.2. Az MHC-II-molekulák szerkezete
        • 3.6.2.3. A klasszikus MHC-fehérjék biológiai funkciói
      • chevron_right3.6.3. AZ MHC-gének szerveződése
        • 3.6.3.1. Az emberi MHC-I-gének
        • 3.6.3.2. Az emberi MHC-II-gének
        • 3.6.3.3. Az emberi MHC-III-gének
        • 3.6.3.4. A klasszikus MHC-gének sokféleségének mértéke és jelentősége
        • 3.6.3.5. Egér MHC-gének
        • 3.6.5.6. Az MHC-gének bioszintézise és szabályozása
        • 3.6.5.7. Az MHC- és KIR-molekulák polimorfizmusának genetikai és funkcionális összefüggése
        • 3.6.5.8. Az MHC komplexen kívül kódolt MHC-szerű gének és molekulák
    • chevron_right3.7. A természetes immunválasz
      • 3.7.1. A természetes és az adaptív immunitás összefonódása
      • 3.7.2. A természetes és az adaptív immunrendszer jellemzői
      • chevron_right3.7.3. A természetes immunitásban szerepet játszó barrierek
        • 3.7.3.1. Mechanikai barrierek
        • 3.7.3.2. Kémiai barrierek szerepe a természetes immunitásban
        • 3.7.3.3. Biológiai tényezők szerepe a barrierek fenntartásában
        • 3.7.3.4. A természetes immunitás sejtjei
      • chevron_right3.7.4. Mintázatfelismerő receptorok
        • 3.7.4.1. Szecernált mintázatfelismerő receptorok (szecernált PRR)
        • 3.7.4.2. Sejtmembránhoz kötött mintázatfelismerő molekulák
        • 3.7.4.3. Intracelluláris mintázatfelismerő receptorok
      • 3.7.5. A veszély hipotézis (danger hypothesis)
• chevron_rightA szerzett/adaptív immunválasz
  • chevron_right4. Szerzett immunitás
    • chevron_right4.1. Ellenanyagok
      • chevron_right4.1.1. Az immunglobulinok molekuláris szerkezete
        • 4.1.1.1. Általános szerkezeti elvek
        • 4.1.1.2. A könnyűlánc
        • 4.1.1.3. A nehézlánc
        • 4.1.1.4. A könnyű- és nehézlánc kapcsolódása
        • 4.1.1.5. A sejtfelszíni immunglobulin komplex (BCR)
      • 4.1.2. AZ ANTIGÉN KÖTŐDÉSE AZ IMMUNGLOBULINOK CDR-SZAKASZAIHOZ
    • chevron_right4.2. T-sejt-receptor (TCR)
      • 4.2.1. Az α-, β-, γ- és δ-láncok szerkezete
      • 4.2.2. A CD3-komplex és a ζ-láncok
      • 4.2.3. A TCR és a CD3 komplex expressziója
    • chevron_right4.3. Immunglobulin és T-sejt-receptor (TCR) gének
      • 4.3.1. Az immunglobulin gének genomikus szerveződése
      • 4.3.2. A TCR-gének genomikus szerveződése
      • 4.3.3. Az immunglobulin gének átrendeződése
      • 4.3.4. A TCR-gének átrendeződése
      • 4.3.5. RAG-1-, RAG-2-rekombinázok
      • 4.3.6. Az immunglobulin és TCR-géndiverzitás eredete, T- és B-sejt-repertoár
      • 4.3.7. Immunglobulin-allotípusok
    • chevron_right4.4. Immunglobulinok expressziója és termelődése
      • 4.4.1. Receptorátszerkesztés
      • 4.4.2. Az immunglobulin szekréciós formájának előállítása
      • 4.4.3. Izotípusváltás (nehézlánc-osztályváltás)
      • 4.4.4. A szomatikus hipermutáció
      • 4.4.5. AID és „error prone” DNS-polimerázok
      • 4.4.6. Receptorrevízió
      • 4.4.7. Az ellenanyag-termelés transzkripciós szabályozása
      • 4.4.8. Az immunglobulin-mRNS metabolizmusának szabályozása
      • 4.4.9. Immunglobulin-transzláció, láncok kapcsolódása és glikoziláció
    • chevron_right4.5. Hibridomák és a monoklonális ellenanyagok
      • 4.5.1. A monoklonális antitest kutatás története
      • 4.5.2. A szomatikus sejtek fúziójának biológiai háttere
      • 4.5.3. A hibrid klónok szelekciója
      • 4.5.4. Monoklonális ellenanyagok előállítása
      • 4.5.5. A monoklonális ellenanyagok leggyakoribb felhasználási területei
    • chevron_right4.6. Terápiás célokra alkalmazott monoklonális antitestek
      • 4.6.1. Hibrid és kiméra monoklonális antitestek előállítása – humanizált antitestek
      • 4.6.2. Ig-gén könyvtárakkal előállított monoklonális antitestek
      • 4.6.3. Alkalmazási területek
      • 4.6.4. Radioizotóppal és toxinnal kapcsolt antitestek
  • chevron_right5. Antigénfeldolgozás és -bemutatás
    • 5.1. Antigének
    • 5.2. Az antigénbemutatás két útja
    • chevron_right5.3. Endogén antigénfeldolgozás – antigénbemutatás MHC-I-molekulák által
      • chevron_right5.3.1. Az endogén antigénbemutatási folyamatban részt vevő molekulák
        • 5.3.1.1. Az MHC-ben kódolt transzporter gének szerepe az antigénprezentációban
        • 5.3.1.2. Az MHC-ben kódolt proteáz gének szerepe az antigénprezentációban
      • 5.3.2. Az endogén antigénprezentációs út folyamata
      • 5.3.2. Keresztprezentáció
    • chevron_right5.4. Exogén antigénfeldolgozás – antigénbemutatás MHC-II-molekulák által
      • 5.4.1. Az invariáns (Ii) lánc
      • 5.4.2. Az exogén peptidek képződése
      • 5.4.3. Az exogén peptidek kötődése az MHC-II-molekulákhoz
      • 5.4.4. A hivatásos antigénprezentáló sejtek sajátságai és szerepük az antigénspecifikus immunválaszban
    • 5.5. Az MHC háttér „restrikciójának” molekuláris értelmezése
    • 5.6. A CD1-molekulák szerepe az antigénbemutatásban
  • chevron_right6. T-lymphocyták fejlődése és aktivációja, a sejtközvetített immunválasz
    • chevron_right6.1. T-sejtek differenciálódása
      • 6.1.1. A T-SEJTEK FEJLŐDÉSE A THYMUSBAN
      • 6.1.2. SZELEKCIÓS FOLYAMATOK A THYMUSBAN
      • chevron_right6.1.3. PERIFÉRIÁS T-SEJT SZUBPOPULÁCIÓK
        • 6.1.3.1. αβ TCR/CD3 sejtek
        • 6.1.3.2. T-sejt–antigénbemutató sejt kapcsolódás
        • 6.1.3.3. A γδ TCR/CD3 sejtek
      • 6.1.4. AZ IMMUNOLÓGIAI SZINAPSZIS
    • chevron_right6.2. T-sejtek aktivációja
      • 6.2.1. A T-sejt-aktivációban szereplő korai foszforilációs események
      • 6.2.2. Génaktiváció és -kifejeződés a T-sejt aktiváció során
      • 6.2.2. IL-2-receptorok szerepe a T-sejtek osztódásában
      • 6.2.4. Memória T-sejtek
      • 6.2.5. Szuperantigének
    • chevron_right6.3. Sejtközvetített immunitás
      • chevron_right6.3.1. Közvetlen citotoxikus válasz
        • 6.3.1.1. Citotoxikus T-sejtek (CTL) működése
        • 6.3.1.2. NK- (természetes ölő) sejtek
        • 6.3.1.3. Antitestfüggő celluláris citotoxicitás (ADCC)
      • chevron_right6.3.2. Késői típusú túlérzékenységi reakciók (DTH)
        • 6.3.2.1. A DTH fázisai
        • 6.3.2.2. Citokinek a DTH-reakcióban
  • chevron_right7. A B-lymphocyták aktivációja, a humorális immunválasz
    • chevron_right7.1. A B-sejtek aktivációja
      • 7.1.1. Antigénbemutatás B-sejtekkel
      • 7.1.2. A Th-B-sejt kölcsönhatás
      • 7.1.3. B-memóriasejtek
      • 7.1.4. Affinitásérés
      • chevron_right7.1.5. A B-sejt-aktiváció citokinszabályozása
        • 7.1.5.1. A B-sejt-aktiváció kezdetén ható citokinek
        • 7.1.5.2. Az aktivált B-lymphocyták differenciálódásának citokinszabályozása, az osztályváltás
        • 7.1.5.3. A B-sejtek terminális differenciálódása, a szekréció szabályozása
      • 7.1.6. Intracelluláris jelek A B-lymphocyta-aktivációban
      • 7.1.7. Antitest-feedback
      • 7.1.8. Thymusindependens antigének
    • chevron_right7.2. A humorális immunválasz
      • 7.2.1. Az elsődleges humorális válasz
      • 7.2.2. A másodlagos humorális válasz
      • 7.2.3. Az antigén–antitest komplexek
• chevron_rightAz immunválasz szabályozása
  • chevron_right8. Szabályozási folyamatok az immunválaszban
    • 8.1. Általános szabályozási jellegzetességek az immunválaszban
    • 8.2. Kostimulációs hatások szabályozási szerepe
    • chevron_right8.3. T-sejt-függő serkentés és gátlás
      • 8.3.1. A T-sejt-függő serkentés és gátlás mechanizmusa, a Th1- és Th2-citokinek
      • 8.3.2. A reguláló t-sejtek és tolerogén dendritikus sejtek
      • 8.2.3. A CD4+NK.1.1-alcsoport
    • chevron_right8.4. Az antigén hatása az immunválaszra
      • 8.5. Az Fc-receptorok feedback gátló- és a komplementreceptorok serkentő hatása a B-sejt-válaszban
    • 8.6. Idiotípus-reguláció, idiotípus-hálózat
    • 8.7. Az immunrendszer homeosztázis-kontroll mechanizmusa
    • 8.8. A triptofánlebontás, IDO, kinureninek
    • 8.9. A gyulladásos reakció befejezése
    • 8.10. A gyulladást követő T-sejt-pusztulás mechanizmusa
  • chevron_right9. Az immun- és a neuroendokrin rendszerek kapcsolata
    • chevron_right9.1. Az immunrendszer neuroendokrin és neurális szabályozása
      • 9.1.1. A hormonális moduláció (neuroendokrin moduláció, stresszrendszer)
      • 9.1.2. Neuronális szabályozás
    • 9.2. Stresszválasz és immunológia
    • chevron_right9.3. A neuroendokrin rendszer hatása az immunrendszerre
      • 9.3.1. Fehérje- és peptidhormonok
      • 9.3.2. Szteroidhormonok
      • 9.3.3. Neurotranszmitterek, katekolaminok és kolinerg mediátorok
    • 9.4. Citokinek a neuroendokrin hálózatban
  • chevron_right10. Immuntolerancia
    • chevron_right10.1.T-sejt-tolerancia
      • 10.1.1. Centrális tolerancia
      • chevron_right10.1.2. Perifériás tolerancia
        • 10.1.2.1. Anergia
        • 10.1.2.2. Ignorancia
        • 10.1.2.3. Antigénszegregáció
        • 10.1.2.4. Citokineltérések
        • 10.1.2.5. Reguláló T-sejtek
        • 10.1.2.6. Klonális kimerülés
        • 10.1.2.7. Idegen antigénnel szembeni perifériás tolerancia
    • 10.2. B-sejt-tolerancia
  • chevron_right11. Az immunológiai homunculus és az „immunignorancia”
    • chevron_right11.1. Természetes autoimmunitás
      • 11.1.1. CD5+ B-sejtek és a természetes ellenanyagok (MZB-, B1A-, B1B-sejtek)
      • 11.1.2. Esszenciális jelentőségű konzervált autoantigének
      • 11.1.3. Az immunválasz „második” típusa
      • 11.1.4. Az immunológiai „homunculus”
    • chevron_right11.2. Az immunrendszer felismerő mintázata és feladatmegoldása
      • 11.2.1. Jel/zaj kérdés
      • 11.2.2. Az antigén „környezete”
      • 11.2.3. Az effektor válasz „repertoár”
    • 11.3. Az immunválasz „kognitív” jellege
  • 12. Az egészséges immunválasz folyamatának összefoglaló áttekintése
• chevron_rightBevezetés a klinikai immunológiába
  • chevron_right13. A klinikai immunológia alap- és speciális kérdései
    • chevron_right13.1. Túlérzékenységi reakciótípusok
      • 13.1.1. AZ I. TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉGI REAKCIÓ
      • 13.1.2. A II. TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉGI REAKCIÓ
      • 13.1.3. A III. TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉGI REAKCIÓ
      • 13.1.4. A IV. TÍPUSÚ TÚLÉRZÉKENYSÉGI REAKCIÓ
    • chevron_right13.2. Azonnali túlérzékenység, az allergiás immunválasz
      • 13.2.1. AZ ALLERGIÁS VÁLASZ AFFERENS SZAKASZA
      • 13.2.2. AZ ALLERGIÁS VÁLASZ EFFERENS SZAKASZA
    • chevron_right13.3. Akutfázis-reakció és gyulladás
      • 13.3.1. Az akutfázis-reakció és a homeosztázis
      • chevron_right13.3.2. Az akutfázis-reakció szakaszai
        • 13.3.2.1. Az akutfázis-reakciót kiváltó hatások
        • 13.3.2.2. Intercelluláris jelek az APR indukciójában
      • 13.3.3. Az akutfázis-fehérjék jelentősége
      • 13.3.4. Az akutfázis-reakció hatása az arachidonsav-származékok termelődésére
    • chevron_right13.4. A szervezet antimikrobiális védekezése
      • 13.4.1. Az antimikrobiális védekezés alapvető sajátságai
      • 13.4.2. Az antimikrobiális immunválasz fázisai
      • chevron_right13.4.3. Immunológiai folyamatok az extracelluláris baktériumokkal és toxinjaikkal szemben
        • 13.4.3.1. Természetes immunválasz szerepe az antimikrobiális immunválaszban
        • 13.4.3.2. A mintázatfelismerő receptorok szerepe az antimikrobiális immunitásban
        • 13.4.3.3. A szepszis
        • 13.4.3.4 Legfontosabb szepszis-mediátorok
        • 13.4.3.5. Mikrobiális szuperantigének
        • 13.4.3.6. Adaptív immunválasz extracelluláris baktériumokkal szemben
        • 13.4.3.7. Az extracelluláris baktériumok túlélési stratégiái
      • chevron_right13.4.4. Immunológiai folyamatok intracelluláris baktériumokkal szemben
        • 13.4.4.1. Természetes immunválasz intracelluláris baktériumokkal szemben
        • 13.4.4.2. Specifikus immunválasz intracelluláris kórokozókkal szemben
        • 13.4.4.3. Az intracellulárisan szaporodó baktériumok menekülési stratégiái
      • chevron_right13.4.5. Immunológiai folyamatok a vírusok ellen
        • 13.4.5.1. Természetes immunválasz vírusokkal szemben
        • 13.4.5.2. Specifikus immunválasz vírusfertőzésekkel szemben
        • 13.4.5.3. Vírusok menekülési stratégiái
      • 13.4.6. Dendritikus sejtek szerepe az antibakteriális, antivirális immunválaszban
      • 13.4.7. Immunológiai folyamatok gombás fertőzésekkel szemben
      • chevron_right13.4.8. Immunológiai folyamatok parazitafertőzésekkel szemben
        • 13.4.8.1. Természetes immunválasz parazitákkal szemben
        • 13.4.8.2. Specifikus immunválasz parazitákkal szemben
        • 13.4.8.3. Paraziták menekülési mechanizmusai
      • 13.4.9. A Treg-sejtek szerepe az antimikrobiális immunitásban
      • 13.4.10. Az antimikrobiális védekezés különböző kimenetelei
    • chevron_right13.5. A tumorimmunológia alapjai
      • 13.5.1. A tumorok és az immunrendszer kétirányú kapcsolata
      • 13.5.2. Tumorantigének
      • chevron_right13.5.3. A tumorellenes immunválasz
        • 13.5.3.1. Természetes tumorellenes immunitás
        • 13.5.3.2. A tumorspecifikus T-lymphocyták aktivációjának feltételei
        • 13.5.3.3. A természetes ölősejtek szerepe a tumorsejtek elpusztításában
        • 13.5.3.4. Tumorellenes ellenanyagok
      • 13.5.4. A tumorsejtek menekülési mechanizmusai
      • chevron_right13.5.5. A tumorellenes immunterápia lehetőségei
        • 13.5.5.1. Passzív immunterápia
        • 13.5.5.2. Aktív immunterápia
        • 13.5.5.3. Csontvelő-átültetés
    • chevron_right13.6. A szervátültetés és a graft versus host reakció immunológiai háttere
      • 13.6.1. Az allogén szervátültetés immunológiai következményei
      • 13.6.2. Az allograft-kilökődés megakadályozása
      • 13.6.3. Csontvelő-átültetés, graft versus host reakció
    • chevron_right13.7. Immunológiai párbeszéd az anya és a magzat között
      • 13.7.1. Megváltozott citokintermelés és csökkent nk-aktivitás szerepe a terhesség fenntartásában
      • 13.7.2. Progeszteronfüggő immunológiai szabályozás
    • chevron_right13.8. Autoimmunitás
      • 13.8.1. Az autoimmun megbetegedések általános jellegzetességei
      • 13.8.2. Az autoimmun megbetegedések genetikája
      • 13.8.3. A genetikai hajlam kialakításában szerepet játszó, mhc-n kívüli gének
      • 13.8.4. Az autoimmunitás kialakulásához vezető lehetséges molekuláris mechanizmusok
    • chevron_right13.9. Immunhiányok
      • 13.9.1. Primer immunhiányok
      • chevron_right13.9.1. Szerzett immunhiányok
        • 13.9.1.1. HIV-fertőzéssel kapcsolatos immunhiány (AIDS)
        • 13.9.2.2. Egyéb szerzett immunhiányok
    • chevron_right13.10. Immunizálás és oltóanyagok
      • 13.10.1. Megelőző aktív immunizálás
      • 13.10.2. Az adjuvánsok szerepe az oltóanyagokban (13.10.1. Ábra)
      • 13.10.3. Passzív immunizálás ellenanyagokkal
      • 13.10.4. Terápiás immunizálás – immunmoduláció
      • 13.10.5. Reverz vakcináció – az oltóanyag-gyártás új kihívásai
  • chevron_right14. A legelterjedtebb immunológiai módszerek elve
    • 14.1. CD-markerek vizsgálata
    • 14.2. A vér sejtes összetétele
    • chevron_right14.3. HLA-tipizálás szerológiai és molekuláris biológiai módszerekkel
      • 14.3.1. LYMPHOCYTA-TOXICITÁSI TESZT
      • 14.3.2. MOLEKULÁRIS BIOLÓGIAI MÓDSZEREK
      • 14.3.3. SEJTPROLIFERÁCIÓ
    • 14.4. Malignus hematológiai kórképek molekuláris genetikai diagnosztikája a génátrendeződés vizsgálatával
    • chevron_right14.5. Immunglobulinok mennyiségi, minőségi vizsgálata és izolálása
      • 14.5.1. Radiális immundiffúzió (RID)
      • 14.5.2. Turbidimetria, nefelometria
      • 14.5.3. Szendvics ELISA (Enzyme-Linked Immunosorbent Assay)
      • 14.5.4. Immunelektroforézis, immunfixációs elektroforézis
      • 14.5.5. Immunglobulinok izolálása
    • chevron_right14.6. Specifikus ellenanyagok kimutatása és meghatározása
      • 14.6.1. Agglutináció
      • 14.6.2. Precipitáció
      • 14.6.3. Indirekt Immunfluoreszcencia (IIF)
      • 14.6.4. Indirekt ELISA (Enzyme-Linked Immunosorbent Assay)
      • 14.6.5. Western blot, dot blot
    • chevron_right14.7. A celluláris citotoxicitási aktivitás meghatározása (CMC, NK-sejt-aktivitás és ADCC reakció)
      • 14.7.1. CMC (sejtmediált citotoxicitás) meghatározása
      • 14.7.2. NK-sejt-aktivitás meghatározása
      • 14.7.3. ADCC (antitestfüggő celluláris citotoxicitás) meghatározása
    • chevron_right14.8. A bőrpróbák az immunreaktivitás vizsgálatában
      • 14.8.1. Prick-teszt
      • 14.8.2. Epicutan teszt
      • 14.8.3. Intracutan teszt
    • 14.9. Lymphocytaproliferációs tesztek szerepe az immunreaktivitás vizsgálatában
    • 14.10. B- és T-sejtek számának meghatározása
    • chevron_right14.11. Keringő antigén–antitest komplex (immunkomplex) meghatározás fizikokémiai, immunkémiai és biológiai eljárásokkal
      • 14.11.1. Fizikokémia eljárások
      • 14.11.2. Biológiai eljárások
    • 14.12. Hibridomák és monoklonális antitestek
    • chevron_right14.13. Fc- és komplementreceptorok kimutatása
      • 14.13.1. Kimutatás áramlási citofluorimetriával
      • 14.13.2. Biológiai módszer
      • 14.13.3. Molekuláris biológiai módszer
    • chevron_right14.14. Citokinek mérése immunkémiai, molekuláris biológiai és biológiai módszerekkel
      • 14.14.1. ELISA
      • 14.14.2. Biológiai módszerek
      • 14.14.3. Citokintermelés vizsgálata egyedi sejtszinten
      • 14.14.4. Citokintermelés vizsgálata mRNS-szint alapján
      • 14.14.5. HELPER T1/HELPER T2 sejtarány meghatározása
    • 14.15. A komplementrendszer funkcionális és immunkémiai vizsgálata
    • chevron_right14.16. A phagocyták aktivitása, a fagocitózis mérése
      • 14.16.1. A kemotaxis vizsgálata
      • 14.16.2. A fagocitózis vizsgálata
      • 14.16.3. A szuperoxid (O2-) termelés és a killing funkció vizsgálata
    • chevron_right14.17. A gyulladásos reakciók laboratóriumi mérése
      • 14.17.1. A CRP-szint meghatározása
      • 14.17.2. A vörösvérsejtek süllyedési sebességének meghatározása (westergreen)
    • 14.18. Granuloma-modellek
    • 14.19. Összes és allergénspecifikus IgE mérése
    • chevron_right14.20. Lymphocyta- és monocytaizolálás
      • 14.20.1. Sűrűségi grádiens centrifugálás
      • 14.20.2. Szeparálás fluorescence activated cell sorterrel (FACS)
      • 14.20.3. Sejtszeparálás mágneses gyöngyökkel
    • 14.21. Polimeráz láncreakció (PCR)
    • 14.22. Immunhisztokémia
    • 14.23. Természetes ellenanyagok mérése
    • 14.24. Immunizálás
    • 14.25. Vakcináció
    • 14.26. Small interfering (si)RNS – RNS-interferencia (RNAi)
    • 14.27. Microarray módszerek
    • 14.28. SNP-genotipizálás
• Függelék
• Rövidítések jegyzéke
• Értelmező szótár
• Tárgymutató

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//