A B-sejt-receptorok (BCR), illetve azok alternatív formájaként a plazmasejtek által termelt immunglobulinok és a T-sejt-receptorok (TCR) közös tulajdonsága, hogy a környezetükben lévő antigéneket képesek specifikusan megkötni. Minden lymphocyta egyedi antigénreceptort fejez ki, amelynek egyediségét a molekula antigénkötő, N-terminális régiója biztosítja. Tekintettel arra, hogy minden egyénben több milliárd lymphocyta termelődik, ezek összességükben biztosítják az egyénnek azt a képességét, hogy az antigének óriási variációjával képesek kapcsolódni. Az antigénreceptorok rendkívüli variabilitást mutató N-terminálisához (vagy V-regiója), ehhez képest viszonylag azonosnak tekinthető konstans- vagy C-régióval kapcsolódik, amely az effektor vagy jeltovábbító funkciókért felelős. Ez utóbbi régió nagyfokú hasonlósága és állandósága indokolt, hiszen a szervezetben mindig azonos struktúrákhoz, receptorokhoz vagy adapter molekulához kell, hogy kapcsolódjon. Számítások szerint amennyiben ezt a milliárdnál is nagyobb számú fehérjemolekulát egy-egy gén kódolná, az a teljes kromoszómaállomány közel kétharmadát tenné ki. Ez természetesen elképzelhetetlen volt, mégis a jelenség magyarázata nem csak az immunológusokat, de a genetikusokat is meglepte.