Falus András, Buzás Edit, Holub Marianna Csilla, Rajnavölgyi Éva (szerk.)

Az immunológia alapjai


4.5.1. A monoklonális antitest kutatás története

Az élő szövetekben spontán kialakult sejtfúziókat először Johannes Müller, német biológus írta le az 1810-es években. Egyébként a tanítványai közül többen is később jelentős tudósok lettek, mint pl. Schwann, Virchow, Henle, Remark, Kölliker és Helmoltz. Az észlelt jelenséget „polykariocytosis”-nak nevezte el. A mikroszkópos vizsgálati technika fejlődése során aztán különböző betegségekben, elsősorban rosszindulatú daganatokban is megfigyeltek többmagvú óriássejt képződést (Virchow), majd Langhans 1868-ban írta le a specifikus gyulladásokban kialakuló, mononukleáris sejtekből létrejött többmagvú óriássejteket.
In vitro körülmények közt Lewis (1927) figyelt meg spontán sejtfúziókat daganatsejtek tenyésztése kapcsán. Barski, Sorieul és Cornefert (1960, 1961) kísérelték meg először tudatosan létrehozni a szomatikus sejtek in vitro fúzióját. Okada (1957, 1962) UV fénnyel inaktivált Sendai-vírussal fertőzött szövettenyészeteken figyelt meg sejtfúziókat.
Littlefield (1964) dolgozta ki a hibrid sejtek szelektálásának módszerét, enzimhiányos mutáns sejtvonalak előállításával. Harris és Watkins, valamint tőlük függetlenül ugyanabban az évben (1965) Okada és Murayama létrehozták az első interspeciesz hibrideket inaktivált Sendai-vírusok segítségével.
Harris, Klein és munkatársaik (1969) normál és daganatsejtek fúzióját vizsgálták. Ugyanebben az időszakban Ruddle, Bodmer, Miller, Siniscalo és Bootsma (1971) a szomatikus sejthybridizáció technikáját alkalmazták – kínai hörcsög folyamatos sejtvonalak felhasználásával – xenogén hibridek előállítására és ennek segítségével humán kromoszómák térképezésére. Részben ezeknek az úttörő munkáknak a nyomán, az 1970-es évek végére a genetikai térképezés rutin módszerévé vált a különböző szomatikus sejthibridek előállítása és elemzése.
 

Az immunológia alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 710 5

Hét év telt el a „Az Immunológiai alapjai” című tankönyv kiadása óta. A természettudományok számára hét év nagyon hosszú idő, különösképpen így van ez az élettudományok egyes diszciplináival, köztük az immunológiával is. A jelen kiadásban a helyenként nagyon jelentős módosulások, kiegészítések, sőt cáfolatok két forrásból fakadnak, részben a szűken vett immunológiai tudás gazdagodásából, másrészt a társtudományok (pl. a sejtbiológia, genetika-genomika, bioinformatika) immunrendszerre is vonatkozó eredményeiből. Csak pár példa, a 2007-es kiadásban alig esett szó az extracelluláris vezikulák feladatairól, ezek, az intercelluláris kommunikációs struktúrák mára a sejtbiológia tudományának egyik „forró pontjává” váltak. Akkor sokkal kevesebb hangsúlyt fordítottunk az epigenetikai módosítások jelentőségére és alig esett szó a velünk élő mikrobiális flóra szerepéről. Ma már nem csak sokkal több citokin és kemokin vált ismertté, de funkcióikat is mélyebben értjük. Emellett a CD antigének azonosítása és funkcionális jelentőségükkel kapcsolatos tudásunk is markánsan kibővült.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-buzas-holub-rajnavolgyi-az-immunologia-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave