Monoklonális antitesteket sikeresen legkorábban allograft-kilökődés megakadályozására alkalmaztak. Az elsőként elfogadott muromonab-CD3 (Orthoclone OKT3) a T-lymphocyták CD3-molekuláját célozta meg. A későbbiekben elfogadott antitestek közé tartozik a basiliximab (Simulect), amely már kiméra ellenanyag, és az első humanizált anti-Tac antitest a daclizumab (Zenapax). Mindkettő az IL-2Rα alegységét (CD25) ismeri fel ezzel akadályozva az IL-2 hatását. A humanizált antitesteket elsőként Winter és munkatársai állítottak elő, amelyet Queen és munkatársai módosítottak. Ezekben az ellenanyagokban az egér antitest antigén kötésért felelős 5–10%-át tartották csak meg, míg az effektor funkciókért felelős konstans részt kicserélték humán szekvenciákal. Az ilyen humanizált antitestek immunogenitása lényegesen csökken, javul a farmakokinetikája és az általa létrehozott effektor funkciók (pl. komplement aktiválás, ADCC).

Az utóbbi idők klinikai törekvései nyomán az immunterápia alkalmazási területe kibővült az autoimmun kórképekkel. Itt főként a TNFα hatásainak blokkolását tűzték ki célul főként rheumatoid arthritisben és a gyulladásos bélbetegségekben. A TNFα hatásait célzó két készítmény is forgalomba került, egyrészt egy kiméra monoklonális anti-TNFα antitest (infliximab – Remicade) és egy p75 TNF-receptor (TNFR) dimer – humán IgG1 Fc kiméra-konstrukció (etanercept – Enbrel). Ezen therápiás startégiák alapja az a tudományos megfigyelés, hogy a TNFα áll a csúcspontján a gyulladásos faktorokból álló piramisnak, így annak gátlása az alatta álló gyulladásos citokinek (IL-1β, IL-6) és kemokinek egyidejű gátlását okozza. Valóban mindkét készítmény, amely a TNFα receptorához történő kötődését gátolja, a rheumatoid arthritis és gyulladásos bélbetegségek tüneteinek és a beteg állapotának gyors javulásához vezet. Ugyanakkor a TNFα nem játszik szerepet az immunológiai memória irányításában, ezért a therápia megszűnése után a betegség visszatérése figyelhető meg, tehát nem tökéletes immunterápiás célpont. Újabb próbálkozások az IL-15-öt célozzák meg, amely nemcsak a gyulladásos kaszkád kialakulásában, hanem a CD8+ T-sejtek proliferációjában és memória sejtté alakulásában is szerepet játszik.

Fontos felhasználási területe a monoklonális antitesteknek a daganatsejtek célzott terápiája is. Elsőként a CD20-specifikus antitestet (rituximab – Rituxan) alkalmazták alacsony malignitású non-Hodgkin lymphomák kezelésére. Ezt követte emlőrákos betegeknél a humanizált HER2/neu tirozin-kináz-receptor elleni antitest (trastuzumab – Herceptin) alkalmazása. Mindkettő antitest a standard kemoterápia kiegészítéseként került alkalmazásra, nagymértékben javítva betegek átlag túlélési időtartamát.